A decemberben készített közvélemény-kutatás azt mutatja, hogy a Jobbik tábora némiképp szűkült, az MSZP, a DK és a Momentum támogatottsága pedig változatlan.
Nagyon hamar vége lett a mai, az ellenzék kezdeményezésére összehívott rendkívüli ülésnek, amely – mivel a kormánypárti képviselők nem mentek el rá – határozatképtelen lett.
Az OTP Mobil eredményeiből kiderül, hogy a 2017-es, mintegy 150 ezer vignettához képest 2018-ban ennek majdnem kétszeresét, 276 ezer autópálya-matricát vásároltak a Simple applikáción keresztül.
Az idei évtől bővülnek és emelkednek az ápolási díjak - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
A világelső Novak Djokovic három szettben legyőzte Fucsovics Mártont az 1,3 millió dollár (365 millió forint) összdíjazású keménypályás dohai férfi tenisztorna szerdai nyolcaddöntős összecsapásán. A mérkőzés után azonban nagyon pozitívan nyilatkozott ellenfeléről.
Tavaly külgazdasági rekordokat döntött Magyarország, az elmúlt év volt minden idők legsikeresebb éve a befektetés-ösztönzés szempontjából, soha ennyi és soha ilyen nagy értékű beruházás nem érkezett Magyarországra – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter egy budapesti sajtótájékoztatón csütörtökön.
A Fidesz szerint az ellenzék erőszakos eszközökkel próbálta megakadályozni az Országgyűlés munkáját, nem törődve azzal, hogy a „balhé" közben saját korábbi javaslatát, így az ápolási díj megemelését sem szavazta meg.
Közösen tettek fogadalmat csütörtökön az Országház lépcsőjén a kormánnyal szembeni ellenállásról a Jobbik, az MSZP, a DK, az LMP, a Párbeszéd, valamint a Momentum politikusai, független országgyűlési képviselőkkel kiegészülve.
A kormánypártok távolmaradása miatt határozatképtelen lett az Országgyűlés csütörtöki, az ellenzék kezdeményezésére összehívott rendkívüli ülése. Az ellenzéki pártok vezetői és képviselői az Országház lépcsőjén közösen hirdették meg a szombati összellenzéki kormányellenes tüntetést.
Szabó Tímea egy szelfibottal szólalt fel a rendkívüli ülésen, később pedig, az ülés után a Parlament lépcsőjén a Jobbik képviselői Gyurcsány Ferenccel közösen tettek fogadalmat.
Nemzetközi körözést adott ki a román rendőrség Olosz Gergely, az RMDSZ volt szenátora ellen, akit három év letöltendő szabadságvesztésre ítéltek korrupcióért – közölte az Agerpres hírügynökséggel csütörtökön Nicoleta Tolvaj Marin, a Kovászna megyei rendőrfelügyelőség szóvivője.
Az idei évtől bővülnek és emelkednek az ápolási díjak – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
"Fokozott ellenőrzést" rendelt el Budapest rendőrfőkapitánya. Ilyenkor a rendőröknek nem kell indokolniuk, hogy miért cseszegetik a járókelő polgárokat.
Tavaly külgazdasági rekordokat döntött Magyarország, az elmúlt év volt minden idők legsikeresebb éve a befektetés-ösztönzés szempontjából, soha ennyi és soha ilyen nagy értékű beruházás nem érkezett Magyarországra - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.
Két évtized Csipkerózsika-álom után, a pénzügyi válság lecsengését követően mára a Balaton minden szegletében magához tért az ingatlanpiac. A turizmus is élénkül és egyre színvonalasabb vendéglátóhelyek, szállodák várják...
Orbán Viktor miniszterelnök Jair Bolsonaro brazil elnöki beiktatásán tárgyalt Benjamin Netanyahu izraeli miniszterelnökkel is, ahol szóba került a viták kereszttüzében álló Sorsok Háza is.
Konzervatív értelmiségiekkel és független polgármesterekkel alakult meg a Mindenki Magyarországa Mozgalom. A cél: megroppantani a hatalmat az önkormányzati választáson.
A Dél-pesti Centrumkórház (DPC) a legnagyobb a három tervezett, legmodernebb feltételeket biztosító új fővárosi centrumkórház közül. A létesítmény a ZDA-Zoboki Építésziroda tervei alapján épül meg, többek közt osztrák, amerikai, holland és dán modellek figyelembe vételével.