Ankara – Elfogatóparancsot adott ki hétfőn az ankarai főügyészség 100 katona ellen azzal a gyanúval, hogy kapcsolatban állnak a 2016. július 15-i katonai puccskísérletért felelőssé tett gülenista hálózattal – jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.
Az elektronikusan felírt gyógyszereket csak magának a betegnek adhatják ki a gyógyszerészek, ám közülük sokan nincsenek olyan állapotban, hogy kiváltsák azokat.
Stratégiai partnerséget kötött a magyar kormány és a Tungsram; a megállapodást Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, és Jörg Bauer, a Tungsram elnök-vezérigazgatója írta alá hétfőn Budapesten.
Tavaly novemberben a nyers adat szerint 5,3 százalékkal, a naptárhatástól megtisztítva 5,2 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi üzletek forgalma az egy évvel korábbihoz mérve - jelentette első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal. Az...
Napirenden van az országos sztrájk is. Január 19-re pedig országos tiltakozó demonstrációt hirdettek. Kordás László szerint egyre többen csatlakoznak a tüntetésekhez.
Mindennapi rutinjaink, például hogy mikor vagy kivel megyünk ebédelni, meghatározhatják akár a munkavégzésünk hatékonyságát is - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Barabási Albert-László hálózatkutató fizikus, aki szerint a sikeres csoportban a közfelfogás ellenére jó, ha nők is dolgoznak.
Megérkezett Kecskemétre az Oroszországba nagyjavításra küldött nyolc Mi-24 harci helikopter második négyes csoportjának első három példánya. A járműveket a "Kandahári fogolyként" emlegetett jármű hozta Magyarországra - korábbi túszul ejtéséből film is készült.
Szanyi Tibor szerint matematikailag nagyobb az esély a jó szereplésre, ha a teljes ellenzék a Jobbikkal együtt indul az EP-választáson. Az MSZP EP-képviselője úgy véli, egy közös ellenzéki fellépéssel megszerezhetik a nagyobb városok döntő többségében a polgármesteri pozíciókat.
A Demokratikus Koalíció szerint olyan felvételek szivárogtak ki az MTVA-tól, amelyek egyértelműen bizonyítják, hogy „az állami TV fegyveres biztonsági őrei fizikai erőszakot alkalmaztak Varju Lászlóval szemben”. A DK úgy látja, hogy „ez azon túl, hogy a képviselői jogok sárba tiprása, nyílt hivatalos személy elleni erőszak”.
Szakály Sándor történész azt állítja, hogy 1956-ban nem Nagy Imre vezette a forradalmat, csak sodródott az eseményekkel. Ön egyetért Szakály Sándorral?
Bár a friss hosszabbítás nyomán ez év végéig még kötelező felírási igazolást vagy receptet is a beteg kezébe adni, sok orvos e nélkül engedi el a páciensét, ami aztán a kiváltásnál okoz gondot, hiszen az elektronikusan felírt szereket a gyógyszerész kizárólag magának a betegnek adhatja ki.
"A héten befekszem egy rehabilitációs központba, hogy újra az igazi Curtist kapjátok" – írta Facebook-oldalán a zenész. A januári fellépéseket pedig lemondja. Utóiratként hozzátette: „szeretlek Petike és mindenben igazad volt”. Erre a hírre reagált Majka szintén a Facebook-oldalán:
Titokban vizsgálta a magyar éttermeket Enrico Crippa, a Piazza Duomo tulajdonosa. Az ATV Start Plusz című műsorában elmondta, hogy nagyon érdekes élmény volt számára, hogy most a vizsgálóbiztos oldalán ülhetett, és láthatta hogy milyen hibákat követhetnek el esetleg, és szembesült azzal, hogy ő is elkövethette, amiről eddig nem is tudott.
Budapest I. kerületében a Budavári Önkormányzat képviselői is kezdeményezik, hogy az önkormányzat „ne alkalmazza a rabszolgatörvényben szereplő, a munkavállalókra nézve hátrányos módosításokat”.
Már ősszel sem zárkózott el Karácsony Gergely attól, hogy elinduljon a főpolgármester-jelölti előválasztáson. A Párbeszéd társelnöke erről szeptemberben, az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt.
Orbán Viktor egyik kommunikációért felelős embere két friss fotót küldött a hvg.hu-nak reagálásul a korábban általunk is idézett cikkre. A fotók azt hivatottak szemléltetni, hogy bár valóban a luxusétterem az ellátó, de a Miniszterelnökség menzája is csak egy sima menza, hagyományos ételekkel és szolid árakkal:
Hétfőn délben a Várban volt a téli tüntetéshullám első kudarca. Vajon kifújóban van az egész, vagy csak arról van szó, hogy normális ember nem munkaidőben tüntet?
Egyetlen birodalom sem tekintheti másodrangú állampolgároknak a magyarokat, a magyarság a Kárpát-medencében mindenütt számíthat a magyar kormány támogatására - hangoztatta Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára hétfőn a székelyföldi Madéfalván, a településen több mint két és fél évszázada történt vérengzés évforduló
Elindult az ATV új csatornája az ATV Spirit. Ezen könnyedebb hangvételű műsorok lesznek, főként talk show-k és filmsorozatok. Késő este viszont egy teljesen új Híradó várja majd Önöket. Az ATV Spirit először a Telekom kábelszolgáltatónál érhető el a 114-es csatornán, de a televízió vezetősége folyamatosan tárgyal a többi kábelszolgáltatóval a Spiri
A képviselő Facebook-oldalán posztolt képet egy infúzióról, majd nem sokkal később saját magáról, ahogy egy kórházi ágyon fekszik. Túl sok minden nem derült ki az állapotáról, követőivel csak annyit osztott meg, hogy egy kis előre tervezett pihenőre kellett mennie, de minden rendben. "Nem szabadulnak meg tőlem olyan könnyen, hamarosan folytatjuk a
Kedden újabb országos havazás várható, így ismét téliesebb útviszonyokra kell számítani, a közútkezelőnél már készülnek a síkosságmentesítésre. Akár 10-15 centi hó is hullhat bizonyos területeken, több megyében pedig ónos esőre...