Valamennyi nemzetközi fórumon eljárást indítanak az ellenzéki pártok amiatt, hogy 38 képviselőjüket bírságolta meg az Országgyűlés elnöke. Kövér László azért bünteti a politikusokat, mert december közepén próbálták megakadályozni a túlóratörvény megszavazását az Országgyűlésben. A kormánypártok szerint a képviselőkre is vonatkoznak a törvények, nem
Ma kezdődött a Fegyver, horgászat, vadászat nemzetközi kiállítás a HUNGEXPÓ-n. Kilátogattunk a négynapos rendezvény elejére, ahol a kiállítókon kívül Semjén Zsolttal, Kovács Zoltánnal és Mészáros Lőrinccel is találkoztunk. Kiderül az is, mit tehet, akinek nincs sok ideje vadászni, és közel szeretné hívni magához a vadakat. Részletek a videóban.
Részletek Fábry Kornéltól, a rendezvény általános titkárságának vezetőjétől, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus általános titkárságának vezetőjétől.
Halált előidéző, gondatlan közveszély okozás miatt rendelt el nyomozást a nyergesújfalui azbesztgyár ügyében a Tatabányai Járási Ügyészség, gyanúsítottja azonban még nincs az ügynek. Közben új eljárás indul egy Heves megyei, azbesztmérgezésben meghalt férfi ügyében. Ügyvédje azt várja, hogy további károsultak is jelentkezzenek Nyergesújfalu környék
A hétvégén is marad száraz, napsütéses idő. A leghidegebb órákban mínuszokra kell készülni, de napközben többfelé plusz 10 fok körül alakulnak a maximumok - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből. Pénteken...
Főként az Exatlon Hungary sikerének köszönhetően januárban a teljes lakosságban, egész napon piacvezető a TV2 és a TV2 Csoport, a Mokka továbbra is az első számú reggeli műsor, míg a Mozi+ két fontos korcsoportban is a harmadik legnézettebb csatorna a piacon.
Ezt Benkő Tibor mondta a városban azzal kapcsolatban, hogy a Magyar Honvédség Parancsnoksága, vagyis a honvédség szakmai irányítása is odaköltözik, valamint ott lesz az új többnemzeti hadosztály parancsnoksága. A városban emiatt több átalakításra és fejlesztésre is szükség lesz.
Porig égett egy faház a Heves megyei Szarvaskőn. Egy öttagú család lett nincstelen a tűz miatt. Biztosításuk nem volt, a biztosítók szóba sem álltak velük. Most az adakozásban reménykedhetnek. További részletek a videóban.
Nagy Bálint szerint 'Keszthely, a sármelléki repülőtér, valamint Hévíz szállodakapacitása akár alkalmassá is teheti a területet a rendezvény megszervezéséhez'.
Az SOS Gyermekfalu, a Tudatos Vásárlók Egyesülete vagy a Rex Kutyaotthon is külföldről támogatott civil szervezet, vagyis a Stop Soros törvény hatálya alá tartozik. Az egész törvénycsomagot eredetileg a jogellenes bevándorlás elleni harccal indokolták. Részletek a videóban.
Holnap este bemutatják Marton László legújabb rendezését a veszprémi Petőfi Színházban. Sárosdi Lilla színésznő, aki kirobbantotta itthon a Metoo kampányt, és aki először beszélt arról, hogy Marton László zaklatta, azt mondta, a metoo mozgalom nem jutott eredményre, mert a szakma, és akiknek jelenleg Magyarországon hatalmuk van, hatalomféltésből ne
Elfogtak a rendőrök egy férfit Veszprémben, aki a gyanú szerint egy helyi gyorsétterem felrobbantásával fenyegetőzött csütörtökön; közveszéllyel fenyegetés miatt indult eljárás ellene.
Nemzeti alapú, a nemzet érdekeit minden más elé helyező politikára van szükség, nem pedig olyan nemzetközi ideológiák támogatására, mint a kommunizmus, a nácizmus vagy a globalizmus.