2020. augusztus 12. szerda

aug. 12
12:00
A 90 éves Soros György: „A magyar államot elfoglalta az Európai Unió belső ellensége” (SzMo)
Szerinte az EU sokkal sérülékenyebb helyzetben van most, mint az USA, Donald Trumpot pedig „pökhendi szélhámosnak” nevezte.
aug. 12
12:12
Milliárdosok borászatát is közpénz-milliókkal támogatja az Orbán-kormány (Menedzsment Fórum)
Néhány millió forint vissza nem térítendő állami támogatás nem csak a szerényebb lehetőséggel bíró kisvállalkozóknak jön jól, hanem az ország leggazdagabb emberei is előszerettel költik inkább a közpénzt, ha megtehetik. A kormány pedig ad is nekik a közösből.
aug. 12
12:36
Meglepte a szakembert a napvilágot látott inflációs adat (ATV)
Meglepetést láttunk – értékelte a napokban nyilvánosságra került inflációs adatokat Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője az ATV Start című műsorában. Virovácz Péter szerint mindenki gyorsuló inflációra számított, de annak mértéke meglepetés lett.
aug. 12
13:15
Orbán több, mint egy közönséges szélkakas (Alternatív Energia)
Mérő László szerint a valóság csak nagyon ritkán rombolja le a politikai látványvilágot.
aug. 12
13:18
Zacher Gábor az új dizájnerdrogról: a "bika" egy beszélő név (ATV)
A rendőrség egy veszélyes hatású új pszichoaktív anyag megjelenéséről számolt be, a toxikológus szerint vélhetően biofűről, szintetikus marihuánaszármazékról van szó.
aug. 12
13:30
Kanyarodás közben zuhant ki az autóból a hároméves kisfiú, az apa megrovást kapott (ATV)
A férfi a családját fuvarozta a kocsival március 5-én délelőtt, mellette az anyósa, mögötte az élettársa és a kisfiuk, valamint a másfél éves kislányuk ült. Egyik gyermek sem volt gyermeküléseben elhelyezve, és a kocsi hátsó ajtajának gyermekzárjai sem voltak bekapcsolva.
aug. 12
13:36
Karanténba került Újfehértó polgármestere (ATV)
Korábban ezen a településen kellett karanténba vonulnia egy rendezvény összes résztvevőjének, mert kiderült, hogy a vendégek között volt egy koronavírussal fertőzött személy.
aug. 12
13:48
Szijjártó: Úgy tűnik, a nyár kedvez a régóta húzódó ügyek lezárásának (ATV)
A külgazdasági és külügyminiszter Facebook-oldalán azt írta, "ma kirgiz kollégámmal és barátommal, Chingiz Aydarbekovval ugyanis végre pontot tudtunk tenni évek óta zajló tárgyalásaink végére".
aug. 12
14:12
Súlyos vasúti szerencsétlenség Skóciában (Infostart)
Kisiklott egy vonat, sérültekről vagy halottakról egyelőre nincs hír, de Nicola Sturgeon skót kormányfő a Twitter közösségi portálon azt írta, "rendkívül súlyos baleset" történt. Cikkünk frissül.
aug. 12
14:36
Zacher Gábor: ezért kapta a beszédes „bika” nevet az új dizájnerdrog (SzMo)
A szakértő szerint nagyon erős anyagról van szó, ami komoly problémát okoz még az állandó felhasználók körében is.
aug. 12
15:00
Újabb könnyítés az utasoknak Ferihegyen (Infostart)
Az új épületrész már június 23-án elkészült, eddig a használatba vételi engedély kiadására vártak.
aug. 12
15:00
Mi a véleménye arról, hogy a kormány szerint a közterhek csökkentése hatásosabb gazdaságélénkítő eszköz, mint az áfacsökkentés? Szavazzon! (ATV)
Az ellenzék szerint csökkenteni kell az élelmiszerek áfáját az infláció fékezésére. A Pénzügyminisztérium szerint a kormány adópolitikájának fókuszában tíz éve a jövedelmet terhelő adók csökkentése áll, a munka közterheinek csökkentése hatásosabb gazdaságélénkítési eszköz, mint az áfacsökkentés. Mi erről a véleménye?
aug. 12
15:06
A strandolók segítségével mentette meg egy fürdőző életét a vízimentő Sopronban (SzMo)
Példaértékű összefogással sikerült kimenteni, majd újraéleszteni a tóban elmerült férfit.
aug. 12
15:12
Demeter Szilárd annyira kiakadt a Facebookra, hogy Mengeléhez hasonlította: "Egyeseket gázkamrába küld" (ATV)
A nemzeti könyvtár, a magyar könyvszakma és az irodalmi közgyűjtemények integrált fejlesztéséért felelős miniszteri biztos az Origon, „Miért kellene szabályozni a Facebookot” című írásában fejtette ki véleményét a közösségi oldal intézkedései kapcsán, miután a cég letiltotta posztajit – hívta fel a figyelmet a Neokohn.
aug. 12
15:30
Kötelező lesz a PCR-teszt a Semmelweis Egyetem elsőéveseinek (ATV)
Eltérő módon készülnek az egyetemek az őszi félévre annak érdekében, hogy minimalizálják a megfertőződés veszélyét: a Semmelweis Egyetem például negatív PCR-tesztet vár el az elsősöktől beiratkozás előtt – számolt be a HVG.
aug. 12
15:36
Rendkívüli: Koronavírusos a Fradi négy vízilabdása (ATV)
A címvédő FTC-Telekom Waterpolo együttesénél a szerda reggeli koronavírus-tesztelés során négy játékos pozitív mintát produkált, ezért a Magyar Vízilabda Szövetség úgy döntött, hogy a Margitszigeten zajló BENU férfi Magyar Kupa további mérkőzéseit elhalasztja.
aug. 12
15:42
Bejelentés: egymilliárd dolláros légvédelmi rendszert vásárol Magyarország (Infostart)
Az Egyesült Államoktól vesz légvédelmi rakétarendszert a Magyar Honvédség - a mintegy egymilliárd dolláros beszerzésről szóló szándéknyilatkozatot Benkő Tibor honvédelmi miniszter és David Cornstein, az Egyesült Államok magyarországi nagykövete írta alá szerdán Budapesten.
aug. 12
16:06
Vigyázat! Veszélyes idegenek bukkantak fel a Balatonnál (ATV)
Egyre több bejelentés érkezik a kertekben vagy az utcán kószáló vaddisznókról – írja az Agroinform.hu.
aug. 12
16:30
Elhunyt a kétszeres olimpiai bronzérmes magyar sportoló (ATV)
Nyolcvanöt éves korában elhunyt Kassai-Farkas András kenus, aki Farkas Imre néven bronzérmet szerzett az 1956-os és az 1960-as nyári játékokon.
aug. 12
16:30
Egymilliárd dollárért vesz légvédelmi rakétarendszert az USA-tól a Magyar Honvédség (SzMo)
Benkő Tibor honvédelmi miniszter és David Cornstein nagykövet Magyarország és az Egyesült Államok között a valaha kötött legnagyobb védelmi beszerzésről szóló szándéknyilatkozatot írták alá.
aug. 12
16:42
Németh Szilárd üzent a "baloldali fake news gyártóknak és a rosszindulatú hazudozóknak" (ATV)
Németh Szilárd szombati főztje apropóján üzent közösségi oldalán.
aug. 12
16:42
Meghalt Papp Gábor, a BBC History magazin főszerkesztője (SzMo)
Alapító főszerkesztője volt a National Geographic Magyarországnak is.
aug. 12
16:54
Koronavírus: megelőzhető egy újabb Pesti úti tragédia? (ATV)
A koronavírus-járvány második hulláma előtt a legkritikusabb kérdés a tesztelés kérdése. Erről Horváth Csaba, Zugló MSZP-s polgármestere beszélt az ATV Start című műsorában.
aug. 12
17:06
Már Budapestre tart Noel és családja, hogy a kisfiú megkaphassa SMA-kezelését (SzMo)
„Ami az elmúlt hónapokban mint egy távoli cél lebegett a szemünk előtt, most lassan valósággá válik” – írja édesanyja.
aug. 12
17:12
Csak úgy záporoztak a büntetések a békési rendőrök razziáján (ATV)
Az Origo beszámolója szerint a rendőrök összesen több százezer forintnyi bírságot, és 150 büntetőpontot szabtak ki.
aug. 12
17:24
Elhunyt Papp Gábor, a BBC History magazin főszerkesztője (ATV)
Életének 78. évében elhunyt Papp Gábor, a BBC History magazin főszerkesztője - tudatta a Kossuth Kiadó szerdán az MTI-vel.
aug. 12
17:36
Vadai Ágnes nagyon kiakadt kormányra: „A hadsereg az új stadion!” (ATV)
Vadai Ágnes azzal kapcsolatban fejtette ki véleményét közösségi oldalán, hogy – mint írja – „egy milliárd dollárba fog kerülni a rakétavédelmi rendszer, amit Orbán vesz Amerikától.”
aug. 12
17:39
Húsz éve süllyedt el a Kurszk tengeralattjáró (Alternatív Energia)
2000. augusztus 12-én a Barents-tengeren tartott orosz hadgyakorlat során elsüllyedt a Kurszk atom-tengeralattjáró, teljes legénysége, 118 fő veszett oda. Az 1994 decemberében hadrendbe állt 949A Antyej
aug. 12
17:41
Egymilliárd dolláros amerikai légvédelmi rakétarendszert vesz a Magyar Honvédség (Alternatív Energia)
A magyar miniszter szerint számos ország számtalan lehetőséget vizsgálták, de az amerikai nagykövet közölte: két éve már ezen a projekten dolgoznak.
aug. 12
18:00
Koronavírusos egy budapesti WizzAir-dolgozó (ATV)
Koronavírusos lett a Wizz Air budapesti irodájának egy dolgozója – számolt be a 24.hu.
aug. 12
18:45
Egymilliárd dolláros amerikai légvédelmi rakétarendszer-komponenseket vesz a Magyar Honvédség (Alternatív Energia)
A magyar miniszter szerint számos ország számtalan lehetőséget vizsgálták, de az amerikai nagykövet közölte: két éve már ezen a projekten dolgoznak.
aug. 12
18:54
Bőven akadt munkája a Nébih-nek a nyári szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés során (ATV)
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) több mint 15 millió forint bírságot szabott ki és 1,7 millió forint értékben vont ki élelmiszereket a forgalomból a nyári szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés első szakasza során, július 1. és 31. között - közölte a hivatal szerdán a honlapján.
aug. 12
19:21
Friderikusz Sándor: perlek és nyerni fogok - Friss hírek 2020. augusztus 12. 19:15 (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2020/08/12/1340/
aug. 12
19:36
"Csacsiság"- a Színművészeti Egyetem tanára reagált L. Simon László szavaira (ATV)
Jó lenne már egyszer tudni azt, hogy mi a kormány koncepciója, erről beszélt Híradónknak Karsai György, a Színművészeti Egyetem tanára. Ezt azzal kapcsolatban mondta, hogy tegnap L. Simon László az ATV Egyenes Beszéd című műsorában úgy fogalmazott: más az egyetem, és más a kormány koncepciója, és nem lehet egyszerre két irányba haladni. Az intézmén
aug. 12
19:54
Három nagy filmet is forgatnak jelenleg az Origóban (Infostart)
Káel Csaba közölte: Magyarországon nem állt le a filmes élet, és már a forgatások is újraindultak. Átadták a magyar Csillagösvényt.
aug. 12
19:54
Négy szám után félbehagyta egy órás késéssel megkezdett koncertjét a magyar énekes - most bocsánatot kért (ATV)
A Hiperkarma énekese augusztus 6-án egy óra késéssel kezdte meg fellépését Badacsonytomajon, négy szám után pedig be is fejezte, ugyanis a dalszerző-énekes aznap este „nem volt koncertképes állapotban”. Bérczesi Róbert most közösségi oldalán kért bocsánatot.
aug. 12
20:06
Vegyes napot zárt a forint (ATV)
Vegyesen alakult a forint árfolyama szerdán a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon.
aug. 12
20:30
Fideszesek kérik Simonka György pártból való kizárását (ATV)
Simonka György parlamenti képviselő pártbeli kizárását kezdeményezte Ruck Márton medgyesegyházi fideszes csoportelnök, mert szerinte nem tudnának eredményesen szerepelni a következő választáson, ha a képviselő marad a pártban – szúrta ki a Magyar Narancs. Ruck Márton indoklásában nehezményezi azt is, hogy a költségvetési csalással vádolt országgyűl
aug. 12
20:42
Rekordmagasan az új koronavírus-fertőzöttek száma Görögországban (ATV)
Rekordmagasra, 262-re nőtt Görögországban a koronavírussal diagnosztizáltan fertőzöttek napi száma - közölte az egészségügyi minisztérium szerdán Athénban.
aug. 12
21:00
Elhunyt az olimpiai ezüst- és bronzérmes Kulcsár Gergely (ATV)
Nyolcvanhat éves korában elhunyt Kulcsár Gergely olimpiai ezüst- és bronzérmes gerelyhajító.
aug. 12
21:06
Ez lehet ma Magyarország „legkoronabiztosabb” helye (ATV)
Újraindult a hazai és a nemzetközi filmgyártás Magyarországon. A forgatásokon szigorú óvintézkedésekkel próbálják megakadályozni, hogy a koronavírus-fertőzés megjelenjen a stábtagok között. Azt mondják, a stúdió most az egyik legbiztonságosabb terület az országban. Több stábtagnál ugyanis akár hetente háromszor is készítenek covid-tesztet.
aug. 12
21:24
Kommandósok fogták el a volt feleségét bántalmazó férfit (ATV)
Fegyvert fogott volt felesége fejéhez, és kést szorított a torkához egy férfi Pécsett. A férfi megverte a nőt, aki ezek után feljelentette egykori párját. Mivel a férfinek fegyvere is volt, végül kommandósok segítségével fogták el és vették őrizetbe.
aug. 12
22:00
Ez már tényleg a következő hullám küszöbe? (ATV)
Egyre inkább kimutatható a koronavírus örökítő anyaga a szennyvízben, a koronavírus-fertőzés hamarosan a közösségi terjedés fázisába léphet - mondta Pándics Tamás, a Nemzeti Népegészségügyi Központ főosztályvezetője az M1 aktuális csatornán szerda este.

Keresés