A Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeum munkatársai augusztus 12-én öt magyar katona – egy XI. kerületi építkezésen előkerült – földi maradványait tárták fel és exhumálták.
Az iskolakezdéssel együtt szigorításra készül a kormány, ezt készíti elő a napokban az operatív törzs – jelentette be a szerdai Kormányinfón Gulyás Gergely kancelláriaminiszter. Ezért különösen déli irányba nem javasolja az utazást szeptembertől.
Az ATV információi szerint a főpolgármester szerdán levélben fordult a fővárosi középiskolák fenntartójához, amelyben újra felveti annak a lehetőségét, hogy a koronavírus járvány második hullámára készülve a gimnáziumokban a szokásos 8 óra helyett 8:30-kor kezdődjön a tanítás, így a diákok el tudják kerülni a közlekedési csúcsforgalmat.
A brazil űrkutatási intézet jelentése szerint tovább nőtt a Brazíliához tartozó amazóniai erdőtüzek száma. A jelentésben az áll, pont egy évvel ezelőtt 5318 tűzfészket, most 6804 tüzet számoltak, ami 28 százalékos növekedést és évi 31 ezernél több tüzet jelent. Az erdőirtások mértéke tavaly 11 éves csúcsra emelkedett és még úgy is több erdő fogyott
Az InfoRádió műsorában a négynapos ünnepi hétvégén mások mellett hallható lesz Novotny Zoltán, Vinkó József, Szabó Tünde, Rudolf Péter, Szakonyi Károly, Ugron Zsolna, Bíró Lajos, Baán László, Bagdy Emőke és Tari Annamária is.
A magyar állam szavazati jogának arány a Mol Nyrt.-ben 15,24 százalékról 5,24 százalékra csökkent, ezzel egy időben a Maecenas Universitatis Corvini Alapítványé 10 százalékra nőtt - közölték a Budapesti Értéktőzsde honlapján szerdán.
Egy héten belül döntenek az új intézkedésekről – ígérte a kormányinfón Gulyás Gergely, akit Szijjártó adriai VIP-kiruccanásáról is elmondta véleményét.
A kormány egyik elsődleges célja a zökkenőmentes tanévkezdés biztosítása az európai szinten romló járványhelyzet közepette. Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón arról is beszámolt, hogy szeptembertől nem ajánlott külföldre utazni. A magyar gazdasági adatok az európai átlagnál kedvezőbbek, a gazdaságélénkítő intézkedés
Egy héten belül döntenek az új intézkedésekről – ígérte a kormányinfón Gulyás Gergely, akit Szijjártó adriai VIP-kiruccanásáról is elmondta a véleményét.
Indokolatlan a hamis biztonságtudat - így reagált a Magyar Orvosi Kamara arra, hogy egyre lazábban kezelik az emberek a járványügyi előírásokat. A mai nappal látogatási és kijárási tilalmat rendeltek el a Pesti Úti Idősotthonban. Az ATV Híradónak a főpolgármester-helyettes is nyilatkozott.
A jelek szerint már nemcsak kovászos uborkában, de házi csiliben is utazik a magyar miniszterelnök. Erről egy kézzel írt vinyetta árulkodik a kisebbfajta befőttesüvegen. EU csúcs 2020.
Maszkviselési kötelezettséget vezetnek be két görögországi turisztikai régióban, Mikonoszon és a Halkidiki-félszigeten a koronavírussal fertőzöttek számának hirtelen megemelkedése miatt - közölte a görög polgári védelmi hatóság szerdán.
Az M0-s híd felújítása miatt bírálta a kormányt a főpolgármester a Facebook-oldalán. Karácsony Gergely úgy fogalmazott, hogy „a kormányzati emberek ékesszólóan osztogatják tanácsaikat a fővárosi városvezetésnek, hogyan kell hidat felújítani. Ám a kormányzati hídfelújítás ügyében csak a sunnyogás megy.” Az átkelő felújítása két éve zajlik.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2020/08/19/1408/