870 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 329 721 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 103 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 10 080 főre emelkedett.
Az aktív betegek száma csökken, de ismét 100 fölé ment az egy nap alatt elhunytaké. Összességében már több mint tízezren estek áldozatul közvetlenül a koronavírus-fertőzésnek.
A tavalyi negatív után az idén pozitív rekordot írhat a készházak iránti kereslet az ismételt áfacsökkentés és az új csok-os kedvezmények hatására - írja keddi számában a Világgazdaság.
Tavaly novemberben a foglalkoztatottak átlagos havi létszáma 4 millió 496 ezer volt, 45 ezerrel több, mint az előző hónapban és 26 ezerrel kevesebb, mint egy évvel korábban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden az MTI-vel.
Az előző hónaphoz viszonyítva 9 ezerrel, 190 ezerre csökkent a munkanélküliek száma 2020 novemberében, a 4,1 százalékos munkanélküliségi ráta pedig 0,2 százalékponttal alacsonyabb volt az egy hónappal korábbinál - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.
A portál szerint Jakab Péternek vagy a Momentum jelöltjének csekély az esélye, egyedül Márki-Zay Péter vagy Karácsony Gergely szólhat bele érdemben a küzdelembe.
Fedezet nélkül kínált kölcsönt egy 32 éves nő, aki a beígért összeggel sosem rendelkezett. Különböző ürügyekkel kérte az áldozatokat, hogy utaljanak neki különböző összegeket. Összesen 14 millió forintot szedett össze. Az ügyészség
Még csak január első napjaiban járunk, de már látható a kormányzati elvonások eredménye. Csak azokat a kukákat hagyják kint, ahová az FKF egyébként is jár.
A 24 éves nő alapbetegségeként lábszárfekélyt, vérszegénységet, szívtágulást jelölt meg a koronavirus.gov.hu, míg a 25 éves fiatalembernél magas vérnyomást és iszkémiás szívbetegséget.
Vége a légtérzárnak, ismét jöhetnek az Egyesült Királyságból repülőgépek – döntött a kormány. Müller Cecília arról beszélt az operatív törzs tájékoztatóján, hogy hamarosan elkezdik az oltást a szociális otthonokban is.
Orbán Viktor úgy látja, hogy megfékeztük a második hullámot. Kérdés, hogy ennek fényében a kormány hogyan dönt ezen a héten a korlátozásokról: feloldja január 11-én, vagy kitolja február 8-ig, a háromhónapos veszélyhelyzet végéig? Európában általában meghosszabbítják a koronavírus-ellenes intézkedéseket, sőt, egyes országokban további szigorításoka
Az operatív törzs keddi tájékoztatóján Kiss Róbert közölte, hogy kedd éjféltől ismét fogadjuk a Nagy-Britanniából és Észak-Írországból érkező gépeket, Müller Cecília pedig újabb részleteket osztott meg az oltási tervvel kapcsolatban.
Tavaly csaknem kétszázezer külföldi állampolgár élt Magyarországon. Közel a harmaduk dolgozni érkezett hozzánk. Az orosz–ukrán konfliktus miatt megugrott az utóbbi években az Ukrajnából érkezők száma, már jó ideje az a vezető kiinduló ország.
A kormány döntése értelmében kedd éjféltől Magyarország nemzetközi légikikötői ismételten fogadhatnak az Egyesült Királyság területéről induló, személyforgalmi menetrend szerinti, illetve nem menetrendszerű polgári légi járműveket
A Momentum elnöke Facebook-oldalán reagált, hogy itthon mára átlépte a 10 ezret a koronavírusban elhunytak száma. Szerinte „elképesztő ez a szám, aminek a valódi súlya igazából felfoghatatlan: tízezer honfitársunkat vesztettük el. Tízezer ismerőssel, baráttal, családtaggal vagyunk szegényebbek.”
A Demokratikus Koalíció (DK) szerint az Orbán-kormány kudarca miatt "minden ezredik magyar" meghal a koronavírus-járványban - mondta a párt szóvivője kedden, a Facebookon online közvetített sajtótájékoztatón.
Hazánkban is átlépte a 10 ezret a koronavírusos halálesetek száma. A magyarok egészségügyi állapota amúgy is rossz: a születéskor várható élettartam az ötödik legalacsonyabb az EU-ban.
Videó! Már valamennyi egészségügyben dolgozó számára elérhető a védőoltás – mondta Müller Cecília országos tisztifőorvos az operatív törzs tájékoztatóján.
Folytatja a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) az egészségügyi dolgozók "megszólítását és meghívását" a koronavírus elleni védőoltásra, hogy a "frontvonalban levő", a betegeket ellátó egészségügyi dolgozók elsőként részesülhessenek az oltóanyagból.
Az ellenzéki pártok vezetői közös sajtótájékoztatón jelentették be, mik lesznek a közös kormányzás alapelvei, sarkalatos pontjai. Társadalmi békéről, tisztességes bérekről, igazságos gazdaságról és szabad sajtóról beszéltek.
Józsefváros polgármestere a Facebook-oldalán írt arról, hogy Szabó Tünde visszavonta a támogatást a józsefvárosi önkormányzat gyermeküdülőjének fejlesztésétől.
A Fővárosi Önkormányzat összesen 7500 ingyenes gyorsteszt elvégzését ajánlotta fel decemberben a fővárosi lakcímkártyával rendelkező 18 éven felülieknek.