Demokratikus, szociálisan igazságos, egyben környezet- és klímatudatos, összetartó Magyarországért fognak dolgozni, ha megnyerik a választást 2022-ben.
A vallásszabadság, a zsidó-keresztény örökség valamint az Európában élő zsidó közösségek elleni támadásnak minősítette Orbán Viktor miniszterelnök az Európai Bíróságnak a kóser vágás megtiltásáról szóló decemberi döntését abban a levélben, amelyet Jichák Herzognak, a Zsidó Ügynökség elnökének küldött Jeruzsálembe - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bert
Az uszodák, a színházak, stadionok-sportcsarnokok, a vendéglátóhelyek és más szórakozóhelyek újranyitását; a tornaórák újraindítását; valamint a kijárási tilalom és a 19 órai boltzár megszüntetését szorgalmazza a Mi Hazánk. De tiltakoznak az oltás lehetőségével nem élők „hátrányos megkülönböztetése” ellen is.
Azt ígérik, amint átlátható és tiszta, a hálapénz gyanúját sem feltételező rendszer alakul ki, ismét lehetőséget teremtenek a fogadott orvossal történő szülésre.
Az Európai Bíróság decemberben döntött úgy, hogy betiltható a kóser vágás. Ez Belgiumban már meg is történt, mert a helyi bíróság szerint rituális módon, kábítás nélkül végzett vágás állatkínzás.
Nyilatkozatot írtak alá az ellenzéki pártok vezetői, amelyben rögzítették a közös kormányzás alapelveit, ha megnyerik a 2022-es országgyűlési választást.
Óriási vita robbant ki az intézmény Facebook-oldalán a döntés miatt. Sokak szerint nagyon kiszúrnak ezzel a kismamákkal, míg több anyuka szerint fogadott orvos nélkül is lehet problémamentesen szülni.
Brüsszel hibái miatt vagyunk lemaradva a koronavírus elleni vakcinával kapcsolatban Amerikához, Angliához és Izraelhez képest - hangsúlyozta a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és az ország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára kedden a Facebook-oldalán.
A Magyar Nemzet úgy tudja, Schaller-Baross Ernő, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára kapja meg Szájer József mandátumát az Európai Parlamentben.
Megszüntették a fogadott orvossal és szülésznővel történő szülést január elsejétől a Debreceni Egyetem szülészeti klinikáján mindaddig, amíg "tiszta viszonyok között nem lehet folytatni" - írták a klinika munkatársai az intézmény Facebook-oldalán kedden.
Év eleje óta három nagy centrum alatt működnek a fővárosi és Pest megyei kórházak. Dózsa Csaba egészségügyi közgazdász szerint a centralizáció rugalmatlanná teheti a létrejött hatalmas intézményeket.
A vallásszabadság, a zsidó-keresztény örökség, valamint az Európában élő zsidó közösségek elleni támadásnak minősítette a miniszterelnök az Európai Bíróságnak a kóser vágás megtiltásáról szóló decemberi döntését.
Az 1353-as adományvonalra indított hívással csatlakozhatsz az Ökumenikus Segélyszervezet által meghirdetett országos szolidaritási akcióhoz, amellyel a horvátországi földrengés károsultjainak gyűjtenek adományt.
Az ellenzék a kormány hibás kommunikációjának tudja be az oltással kapcsolatban tapasztalható társadalmi ellenállást. Kunhalmi Ágnes szerint a 20. század legnagyobb vívmánya az oltás, ő is beoltatja magát, viszont a közzétett oltási tervet erősen hiányosnak tartja.
Fokozott várakozás övezi az oltási terv megjelenését, mióta Szlávik János beadta az első koronavírus elleni vakcinát Magyarországon. Január első napjaiban nyilvánosságra is került a terv a kivonata, a dokumentummal kapcsolatban azonban szinte több a kérdés, mint amennyi válasz megtudható belőle. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma közölte: a védőol
A politikus a Miniszterelnökség jelenlegi nemzetközi ügyekért felelős helyettes államtitkára, több mint tízévnyi külpolitikai szakmai tapasztalata van.
Az ATV Híradójával az Emberi Erőforrások Minisztériuma azt közölte: az oltásokra az országba érkező vakcinák beérkezési ütemének megfelelően kerülhet sor.
10 ezer fölé emelkedett a koronavírus-járvány magyar áldozatainak száma. Az elmúlt 24 órában újabb 103 beteg hunyt el, köztük egy 24 éves nő. Jelenleg 143 ezer 65 aktív fertőzöttet tartanak nyilván. A halálozási arányokat nézve Magyarország világviszonylatban a 17. helyen szerepel. Az ellenzéki egészségpolitikusok szerint növelni kellene a tesztek
Csaknem háromezer bejelentés érkezett a biztosítókhoz a december végi horvátországi földrengések okozta magyarországi károkról, a becsült kárösszeg megközelíti az 500 millió forintot - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) kedden az MTI-vel.
Mikor lesz családi pótlék utalás 2021 során, mikor lesz családi pótlék utalás decemberben? Ezek a családi pótlék 2021 utalás időpontjai. Tudd meg, mikor van csaladi potlek utalas! A családi pótlék utalás minden évben fontos