Budakeszi és a Zsámbéki-medence települései számára súlyos közlekedési problémákat okoz a járművek gyakori torlódása, ezért a Budakeszi út jelentős fejlesztésére van szükség – hangsúlyozta Vitézy Dávid, miután kiírták a közbeszerzési felhívást buszsáv tervezésére az útvonalon.
Négyszeresére nőtt az úgynevezett SIM-csere típusú támadások száma 2015 óta, és szakértők szerint idén, részben a 2020-ban bevezetett azonnali utalási rendszer miatt, egyre több ilyen jellegű átverésre lehet majd számítani - figyelmeztet az ESET a biztonságtechnikai szoftvermegoldásokat fejlesztő vállalat szerdai, MTI-nek küldött közleményében.
Januárban veszi át hivatalát a Magyarországi Református Egyház Tiszáninneni és Dunamelléki Egyházkerületének új elnöksége, és januárban iktatják be az új püspököket is.
Szerdán 87 éves korában elhunyt Pazár Sándor, a Bp. Spartacus korábbi elnöke, a Sportegyesületek Országos Szövetsége (SOSZ) alelnöke, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) tiszteletbeli tagja - adta hírül a SOSZ.
"Aki látott már súlyos Covid-beteget, egyből oltáspártivá válik" - az Országos Mentőszolgálat szóvivője többek között ezzel indokolta, miért is fontos a koronavírus elleni vakcina beadatása.
A világban egyre nagyobb az igény arra, hogy az állampolgárok igazolni tudják a koronavírus-védettségüket, annak érdekében, hogy nagyobb biztonsággal mozoghassanak szabadon – írta a Belügyminisztérium az ATV Híradójának megkeresésére.
A kormány összesen 17.5 millió adag oltóanyagot foglalt le az EU közös beszerzésének keretében, ebből 1 744 000 adagot a Modernánál – közölte az ATV Híradó megkeresésére az Emberi Erőforrások Minisztériuma.
A Tesco-Global Zrt. visszahívta és a forgalomból is kivonta saját márkás 200 grammos kiszerelésű TS SZULTÁN MAZSOLA elnevezésű termékét, mert az határérték feletti növényvédőszer-maradékot tartalmaz - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szerdán az MTI-vel.
Egyre nagyobb az érdeklődés a koronavírus elleni oltás iránt, már több mint egymillióan regisztráltak - jelentette ki a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szerda délután a Facebook-oldalán.
Ismét nő a koronavírus-fertőzöttek száma, és 100 feletti az elhunytak száma is. A napi halálozási adat november vége óta csak egyszer volt 100 alatti. Müller Cecília az operatív törzs szerdai sajtótájékoztatóján kitért az elhunytak alapbetegségeire is. Egy híradónk által megkérdezett immunológus szerint a fiatalok bármilyen társbetegség ellenére is
Bár ideiglenesen lakhatatlanná vált, a statikai szakvélemény alapján helyreállítható az éjszakai gázrobbanásban megrongálódott gyöngyösi társasház, a lakók elhelyezésben és támogatásában is segít az önkormányzat - jelentette ki szerdán rendkívüli sajtótájékoztatóján a város polgármestere.
A múlt hét eleji földrengések után, újabb utórengés rázta meg Horvátországot szerdán, amelyet Magyarországon is érzékelni lehetett - erősítette meg az ELKH CSFK GGI Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriumának munkatársa az MTI-nek.
Felfüggesztették a fogadott orvossal és szülésznővel történő szülést Debrecenben. A klinika ennek ellenére minden várandóst biztosított arról, hogy „ellátása a legmagasabb szakmai színvonalon és odafigyeléssel fog történni”.
„Leszámolás az oligarchákkal és a felső tízezer bevonása a közteherviselésbe” - két pont a hat ellenzéki párt vezetői által lefektetett kormányzási alapelvekből. A méltányosabb közteherviselés érdekében a DK felülvizsgálná a TAO-t, a Momentum akár újabb adókat is bevezetne. Medgyessy Péter volt kormányfő örül a pártok összefogásának.
A múlt hét eleji földrengések után Horvátországot szerdán újabb utórengés rázta meg, amelyet Magyarországon is érzékelni lehetett - erősítette meg az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/01/06/2942/
A 2010-es évek után 2020-ban, a koronavírus-járvány okozta nehéz időszakban is nőtt a születések száma Magyarországon - mondta a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) elnöke szerdán a Kossuth rádió A nap kérdése című műsorában. Vukovich Gabriella szerint ez az utóbbi években kialakult komplex népesedéspolitikának is köszönhető.
Az oltási tervnek megfelelően az egészségügyi dolgozók oltása mellett fokozatosan megkezdődik az idősotthonok dolgozóinak és lakóinak oltása is – számolt be a Koronavírus Sajtóközpont.
A kormány és a katolikus egyház is értetlenül áll a hajcihő előtt, ami a több tízmilliárdos, gigantomán és fenntarthatatlan templom tervét övezi, miközben Makovecz Imre "főműve" már meg sem épülhet ott, ahova tervezték.
Az ellenzéki pártok a korábbi ciklusokhoz képest előrébb tartanak az összefogás tekintetében, hiszen jóval a 2022-es választások előtt kihirdették a közös programjukat – véli Nagy Attila Tiborral politikai elemző. Tóth Erik, az Alapjogokért Központ vezető elemzője szerint az összefogás stabilnak tűnik, de nem szabad arról megfeledkezni, hogy önkorm
Egyre nagyobb az érdeklődés a koronavírus elleni oltás iránt, már több mint egymillióan regisztráltak - jelentette ki a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a Facebook-oldalán.