A portál értesülései szerint legalább egymillió adag orosz oltóanyagról jelenthet be megállapodást pénteken Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
A Debreceni Egyetem kezdeményezi, hogy a felsőoktatási intézmény állami alapítású vagyonkezelő alapítvány által fenntartott egyetemmé alakuljon át. Erről rendkívüli ülésén, 65 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül döntött az egyetem szenátusa csütörtökön.
Világháborús bombát hatástalanítanak a honvédség tűzszerészei péntek éjjel Budapest VIII. kerületében, a Kerepesi úton. Emiatt péntek este 8 órától lezárásokra kell készülni, amelyek a Keleti pályaudvar forgalmát is érintik.
Tragikus állapotban van a hazai turizmus, de az Orbán-kormány mentőcsomagja sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket: mindössze 3 milliárd forint lett a támogatás 2020 végén, mert sokan inkább elbocsátottak dolgozókat, így pedig nem járt a segítség.
A külügyminiszter csütörtökön utazott Moszkvába, hogy az orosz vakcina behozataláról tárgyaljon. A kancelláriaminiszter bejelentette: mindenki eldöntheti, melyik oltóanyaggal szeretné beoltatni magát. Boldogkői Zsolt, a Szegedi Tudományegyetem tanszékvezetője nem tart nem várt mellékhatásoktól.
Újratemetné Mátyás királyt Kásler Miklós. Az EMMI minisztere erről Facebook-videójában beszélt. A Magyarságkutató Intézet Horvátországban vizsgálja a Hunyadi család két tagja: Corvin János, és fia Kristóf maradványait. Az archeogenetikai vizsgálatnak köszönhetően meghatározható lesz a család csak férfiak között öröklődő génszakasza, így elvileg meg
Egy plasztikkártya jelentheti a karantén végét az embereknek - legalábbis, ha átestünk a víruson vagy ha már beoltottak minket. Gulyás Gergely a kormányinfón egy olyan védettséget igazoló dokumentumról beszélt, amellyel akár este 8 után is lehetőségünk lesz az utcán tartózkodni. A kormányinfón tárcavezető beszélt a Facebook esetleges hazai szabályo
A hétvégén kezdetben enyhe, sokfelé napsütéses lesz az idő, majd egyre többfelé várható csapadék: eleinte eső, majd havas eső, hó is. Vasárnaptól lehűlés kezdődik. Sokfelé erős lesz a szél is - derül ki az Országos Meteorológiai
Megkezdődött az Európai Unió tagállamai vezetőinek videókonferenciája, középpontban a járvánnyal kapcsolatos intézkedések koordinálása, valamint a beoltás felgyorsításának szükségessége áll.
Nemespátrón a Magyar Falu program révén szerették volna megújítani a leromlott útszakaszt, az állam azonban az utolsó hatvan métert már nem finanszírozta. A hiányzó pénzt a helyiek adták össze.
Újra sikkasztással vádolják a Baranya Megyei Siklósnagyfalu polgármesterét, Kosztics Józsefet. Most azt állítja a hatóság, hogy 15 millió forinttal nem tud elszámolni, de az sem kizárt, hogy ennél nagyobb összeget is magára költött. A polgármester egyszer már ült börtönben, 2019-ben pedig szintén sikkasztásért ítélték el, ennek ellenére újra megvál
Február 1-jétől négy százalékkal növekedhet a minimálbér összege, amennyiben mindhárom munkaadói szervezet és mindhárom szakszervezet elfogadja a tervezetet. Ennek értelmében a minimálbér bruttó 167 400 forintra, a garantált bérminimum bruttó 219 ezer forintra emelkedhet. A híradónknak nyilatkozó gazdasági elemző szerint a keresetek reálértéke nem
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/01/21/3103/
Láng Zsolt úgy látja, az elvonásokról szóló, nemrég indított fővárosi plakátkampány helyett inkább az összefogást és a párbeszédet kellene szorgalmazni Budapest vezetése és a kormány között. Szerinte szükség van együttműködésre a kormány és a főváros között abban, "hogyan húzzák meg a nadrágszíjat".
A főváros által szeptember óta elvégzett, a koronavírus kimutatására alkalmas mintegy 21 ezer PCR-teszt 816 esetben mutatott ki fertőzést, az adatokból az látszik, hogy a budapesti új esetek száma lakosságarányosan az országos átlag alatt van - mondta Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes egy csütörtöki online háttérbeszélgetésen.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) történetének legjelentősebb fejlesztési programja vette kezdetét, amelynek első lépéseként új intézetnevekkel és megújult, modern oktatási helyszínekkel várják a hallgatókat és oktatókat - közölte Szarka Gábor kancellár az SZFE új, naphegyi campusának csütörtöki sajtóbejárásán.
Az uniós csúcson Orbán Viktor is azt az álláspontot képviseli, hogy fel kell gyorsítani az európai emberek beoltását biztonságos, hatékony, engedélyezett vakcinákkal.
Fontos csomagot kapnak a háziorvosok, elvétve igényelnek orvosi beavatkozást a beadott oltások utáni mellékhatások és jelentős lépést tettek afelé, hogy a magyar vakcina a leginkább a magyarokra legyen szabva – derült ki az operatív törzs csütörtöki tájékoztatóján.
Ezzel számol jelenleg a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége - azok után, hogy a minap nyilvánosságra került egy belső levelezés, amely pünkösdről értekezett, de nem az alig ismerhető tények, csak a számolgatás szintjén.
Mintegy 5,7 milliárd forint értékben megkezdődik két 45 méteres komp és két 35 méter hosszú katamarán gyártása a Balatonra, miután eredményesen zárult a Balatoni Hajózási (Bahart) Zrt tavaly novemberben indított nyílt, európai uniós közbeszerzési eljárása – közölte a társaság.
Világháborús bombát hatástalanítanak a honvédség tűzszerészei péntek éjjel Budapest VIII. kerületében, a Kerepesi úton. Emiatt péntek este 8 órától lezárásokra kell készülni, amelyek a Keleti pályaudvar forgalmát is érintik.
A megszorítások és a koronavírus okozta válság miatt a fővárosi önkormányzat 8,2 milliárd forint értékben 72 ingatlant szeretne értékesíteni, ezek között olyanok is vannak, amelyeket már korábban is árult a főváros – erősítette meg a sajtóhíreket az InfoRádiónak Kiss Ambrus általános főpolgármester-helyettes.
Megkezdődött az Európai Unió tagállamai vezetőinek videokonferenciája, melynek középpontjában a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos intézkedések koordinálása, valamint a beoltás felgyorsításának szükségessége áll.
Jogi és pénzügyi leckét is kaptak az önkormányzatok a kormánytól az adóstop megkésett elrendelésével és az iparűzési adó megfelezésével. A kormányfő jóindulatában és a lokálpatrióta cégek adományaiban bízhatnak.
Egy szekszárdi háziorvos szerint csupán hat-nyolc hónapos védettség érhető el a koronavírus ellen a most beadott oltássokkal. Híradónk megkereste a Pécsi Tudományegyetem virológus professzorát, hogy valóban ennyi ideig hatásosak-e ezek a vakcinák, de Jakab Ferencet nem értük el. Korábban egyébként azt mondta: korai még arról beszélni, meddig hatáso
Az állatkísérletek szerint is hatékony a magyar fejlesztésű koronavírus-gyógyszer. A megelőzésre is alkalmas szert a tervek szerint hamarosan az Európai Gyógyszerügynökséghez (EMA) is benyújtják törzskönyvezésre.
A digitális önrendelkezési jog erősítésére és az online platformok általi tartalom moderálás szabályozására tett javaslatot Varga Juditnak a versenyhivatal elnöke.
Matolcsy György elhitette a fideszesekkel, hogy nincs bajban a gazdaság, de aztán jött a kijózanodás és a választási bukástól való félelem. A Direkt36 utánajárt a második hullámban hozott kormányzati intézkedések hátterének.