Sorban dönti le a lábáról az embereket a koronavírus omikronnak elnevezett variánsa. Bár az új mutáció a szakértők szerint enyhébb tüneteket okoz, ugyanakkor sokkal szélesebb körben fertőz, mint a korábbiak. Nem kis kihívás elé állítja ezzel a szolgáltatókat, az egészségügyet, az áruházláncokat, gyakorlatilag minden egyes szektort, ahol emberi munk
Újabb zsaroló e-mailek terjednek az interneten. Ebben a bűnözők azt állítják, hogy hozzáfértek az áldozat számítógépéhez és felvették miközben felnőtt oldalakat nézett. Amennyiben nem fizet, közzéteszik a videókat. Tavaly közel 20 százalékkal emelkedett az ehhez hasonló kiber-támadások száma világszerte. Idén a kis- és közepes vállalatok lehetnek a
Csomagszállítási szolgáltatást indított a Főtaxi: a Főtaxi GO azonnali futárposta-szolgáltatás a hét minden napján 24 órában elérhető Budapesten és az agglomerációban – közölte a társaság hétfőn az MTI-vel.
Még mindig nem kaptak a fővárostól kielégítő választ azok a vígszínházi színészek, akiket meghallgatott a vizsgálóbizottság az Eszenyi-ügyben - ezt Lengyel Tamás mondta el az ATV Híradónak. A botrány most azért került újra címlapokra, mert Járai Máté egy nyilvános posztban írt az Eszenyivel közös munkájáról. Az ügy előzménye, hogy volt kollégái hat
Segíteni igazán csak tettekkel lehet - hangoztatta az igazságügyi miniszter hétfőn Érden, egy újabb áldozatsegítő pont átadása alkalmából tartott sajtótájékoztatón.
„A kormány járványkezelése megbukott, mi veszítettük el a legtöbb honfitársunkat” – írja az ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltje a közösségi médián.
Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke szerint a tanárhiány már azelőtt is súlyos volt Magyarországon, hogy az oltatlan pedagógusok kiestek volna a rendszerből. Úgy látja, a legfontosabb a megfelelő bérezés lenne, csak így lehet új dolgozókat hozni a rendszerbe.
Segíteni igazán csak tettekkel lehet – hangoztatta az igazságügyi miniszter hétfőn Érden, egy újabb áldozatsegítő pont átadása alkalmából tartott sajtótájékoztatón.
A fotonszámláló detektoros CT-t még pontosabb diagnózist tesz lehetővé az onkológia és a kardiológia mellett a tüdő, a koponya és az ízületek képalkotásában is.
A téli időszakban is népszerű volt a Mol Bubi közbringarendszer – közölte a Budapesti Közlekedési Központ. A társaság szóvivője kiemelte, a BKK 2022-ben is kiemelten figyel az ügyfelek visszajelzésére és annak megfelelően fejleszti és bővíti a szolgáltatást.
Kisebb bébibumm zajlik a hortobágyi nemzeti park szürkemarha csordáiban, ahol sorra születnek a borjak. Az állományban 900 borjú születését várják, ezeknek a fele az elmúlt egy hónapban meg is érkezett.
Három lépcsőben, összesen 25-30 százalékkal emelkedhet idén a baromfi termékek ára, a megnövekedett takarmány és rezsi költségek miatt - erről a baromfi terméktanács elnöke beszélt híradónknak. A Húsiparosok Szövetségének elnöke szerint drágul a sertéshús is. Az MSZP szerint, Magyarországon a legmagasabb az áfa kulcs, a kormánynak lehetősége lenne
Életének meghatározó korszaka zárult le az év utolsó napjával Novák Katalinnak. Hét éven át gyakorlatilag a hivatalos arca volt a kormányzati családpolitikának, májustól pedig ő lehet Magyarország következő államfője. Bár internetes követői megszokhatták, hogy gyakran oszt meg számára kedves mozzanatokat a családi életéből is, államfőként valószínű
Donson Szabolcs szerint az oltások célja ma már inkább az, hogy a súlyos esetek kockázatát - mint a kórházba kerülés vagy a gépi lélegeztetés - kockázatát csökkentsék.
„Aki nem az összefogott ellenzékre adja a szavazatát, az a Fidesz korrupt, egyre inkább pártállami struktúrájának a hatalmon maradását szolgája” - mondta a miniszterelnök-jelölt.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A Blikk cikke szerint könnyen lehet, hogy nem „csak” az edzősködéstől vagy az úszószakosztályi teendők ellátásától tilthatják el, de akár az ügyvédi praxisát is elveszítheti Szilágyi Zoltán, Szilágyi Liliána apja, akit az Eb-ezüstérmes úszónő testi, lelki és szexuális bántalmazással vádolt meg nemrég. Az ügyvéd tagadta a vádakat.
Felkapták a vevők a panellakásokat a fővárosban és a megyeszékhelyeken: egy-egy eladó panellakásra jutó érdeklődések száma tavaly januárhoz képest 6 százalékkal magasabb, a három hónappal ezelőtti szinthez képest 14 százalékkal ugrott meg a kereslet.
Az elkövetkező fél évben három lépcsőben összesen 25-30 százalékkal emelkedhet idén a baromfitermékek ára a megnövekedett takarmány és rezsi költségek miatt.
Először hozott nyilvánosságra adatokat a kormány arról, hogy az intenzív osztályokon fekvők hány százaléka nem volt beoltva a negyedik hullám idején – számolt be az RTL Klub Híradója.
„Felismerve, hogy a márka neve és arculata milyen egyenlőtlenségekre enged következtetni, 2022 januárjától az Uncle Ben’s termékek a jól ismert színekben, de »Ben bácsi« arcképe nélkül, Ben's Original márkanéven lesznek megtalálhatók a boltok polcain” – számolt be a cég hazai képviseletének közleményéről a Kreatív.hu.
Kedd hajnalban, reggel a délkeleti megyékben (kiemelten Békés, illetve Csongrád megyék térsége) kisebb havazás kezdődhet, melyből a délutáni órákig lepel - 3, 4 cm friss hó hullhat. A Tiszántúlon az erős, viharos északkeleti szél gyenge hófúvást okozhat. Északkeleten időnként viharos lökések (> 60-70 km/h) is kísérhetik az északkeleti szelet, am
Tóth Bertalan az EU Bíróságán tett feljelentést, mert titkolják az Elios-ügy aktáit. A miniszterelnök vejének lámpaüzletei az ellenzéki párt szerint mindenkire tartoznak.