Gyakorlatilag nem változott a kórházban kezeltek száma. Új vakcinaszállítmány érkezett az országba. Emelkedőben a járványtrend. Az elhunytak száma átlépte a negyvenezret.
A belföldi vendégek által a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött éjszakák száma tavaly novemberben több mint két és félszeresére, 163,0 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz viszonyítva elsősorban a járványügyi korlátozások előző évi bevezetése miatt. A Covid19-járvány kitörése előtti, 2019. novemberi értéktől azonban 35,7 százalékkal elmaradt
Gattyán György levelet írt az ellenzéki pártoknak, leszögezve, hogy a kormányváltásban érdekelt. Kanász-Nagy Máté az Egyenes beszédben elmondta: személy szerint nem szeretne vele foglalkozni, egy "pornómilliárdos, a női testek áruba bocsátásából gazdagodott meg, számomra ez rendkívül visszataszító".
Látványos kiállítással ünnepli a magyar zsenialitást és a tudományos mérföldköveket 2022-ben a Millenáris. Az Álmok álmodói 20 – Világraszóló magyarok, világformáló találmányok címmel februárban megnyíló tárlattal hozza közelebb a látogatókhoz a világszinten is meghatározó magyar vívmányokat.
Tárgyalásra hívja az ellenzéki összefogás vezetőit a Megoldás Mozgalom alapító-elnöke. A Republikon Intézet stratégiai igazgatóját és a Nézőpont Intézet elemzőjét kérdeztük.
Dr. Lestár Ferenc, a „fóti verekedős orvosként elhíresült” doktor továbbra is dolgozik. Még nem indult fegyelmi eljárás az ügyében, s nem is biztos, hogy a napokban ez megtörténik – derült ki az ügyeleti hálózatot fenntartó biztosító, az Inter-Ambulance Zrt. sajtótájékoztatóján kedden. Ez az a cég, amely dr. Lestárt is foglalkoztatja, s amelynek dr
A budaörsi rendőrök elfogták és gyanúsítottként hallgatták ki azt a párt, akik a gyanú szerint heccből, közel 40 darab vadászlest, vadkamerát és egyéb berendezéseket rongáltak meg.
2018-ban a köztársasági elnök január 11-én jelentette be, hogy április 8-ra tűzi ki a parlamenti választást. Az idei április különlegessége lehet, hogy már népszavazást is lehet tartani a parlamenti voksolás napján, Áder Jánosnak ebben a kérdésben is határoznia kell.
Az év végi emelkedés után 2022 első hetében nem volt megfigyelhető további növekedés a szennyvízminták átlagos SARS-CoV-2 örökítőanyag-koncentrációjában.
Videó! Magyarországnak nemzetbiztonsági érdeke Közép-Ázsia stabilitása – jelentette ki Szijjártó Péter a Türk Államok Szervezetének videokonferenciáján.
A 75-ös trolira és a 139-es autóbuszra hétvégente és ünnepnapokon is csak az első ajtónál lehet felszállni január 15-től, szombattól, akinek nincs érvényes jegye, az a járművezetőtől tud vásárolni – tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) kedden az MTI-t.
További áremelkedésre számít a budapesti albérletpiacon a Rentingo.com, a közösségi albérletkereső platform előrejelzése szerint a bérleti díjak a második fél évre elérhetik a válság előtti szintet.
Magyarországon 40 ezernél is többen haltak meg a járvány kezdete óta hivatalosan. Az ellenzék kifogásolja, hogy „nincs érdemi járványkezelés, de még felvilágosítás sem, nem tesztelnek eleget, a lakosság pedig semmiféle transzparens tájékoztatást nem kap.”
A Párbeszéd Facebook-oldalán azt nehezményezi, hogy bár Áder János még nem jelentette be az országgyűlési választás időpontját, a Nemzeti Választási Iroda már „tudni véli”, ugyanis hivatalos anyagokat küldenek ki egy április 3-ai időponttal. Az NVI nem sokkal később reagált.
A 75-ös trolira és a 139-es autóbuszra hétvégente és ünnepnapokon is csak az első ajtónál lehet felszállni január 15-étől, szombattól, akinek nincs érvényes jegye, az a járművezetőtől tud vásárolni - tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) kedden az MTI-t.
Magyarországnak nemzetbiztonsági érdeke Közép-Ázsia stabilitása, ezért a kormány támogatja a béke és rend helyreállítását célzó erőfeszítéseket Kazahsztánban - jelentette ki kedden Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Türk Államok Szervezetének videokonferenciáján.
„Mi egy felelős, megfontolt és mérsékelt politikusban látjuk a jövőt- az elmúlt néhány hónap megszólalásai azonban egyáltalán nem ebbe az irányba mutatnak” - fogalmazott posztjában Horváth, aki az előválasztáson még Márki-Zay mellett kampányolt.
A jelenleg elérhető vakcinatípusok közül biztosan nem kell negyedik oltás Lisziewicz Julianna immunológus szerint. Azt is elmondta, hogy most fejlesztés alatt vannak új oltások, meg kell várni, hogy azok hogyan működnek. Szerinte azt nehéz megjósolni, hogy hányan halhatnak meg az ötödik hullámban.
Noha még a köztársasági elnök nem írta ki a 2022. évi országgyűlési választások időpontját, egy különös véletlen folytán a Számoljunk együtt! civil szervezet közösségi oldalára felkerült ( majd később törlődött) egy bejegyzés, amelyben egy kiadvány fotóján a sokak által sejtett legkorábbi dátum, április 3. szerepel.
Rendkívül sikeresen indult a januári oltási akció, amelynek első három napján több mint 135 ezer oltást adtak be – közölte a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára.
A Nem Tehetsz Róla, Tehetsz Ellene Alapítvány egyik társalapítója kifejtette gondolatait azokról a közösségi média-posztokról, amelyek az utóbbi időben jelentek meg a családon belüli erőszakkal kapcsolatban.
Rendkívül sikeresen indult a januári oltási akció, amelynek első három napján több mint 135 ezer oltást adtak be - közölte a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szerint még hatályosak a veszélyhelyzet idején érvényes intézkedések, de továbbra is célszerű ellenőrizni az igazolvány és az utazási kedvezményekhez szükséges igazolások érvényességi idejét.
Az élet minden területét érinteni fogja Orbán Viktor miniszterelnök "költekezés utáni", 750 milliárd forintos megszorítócsomagja - állítják a Jobbik, az MSZP és az LMP politikusai, akik erről az ellenzéki összefogás által létrehozott Egységben Magyarországért sajtóközpontjából tartottak közös, online sajtótájékoztatót kedden.
A magyar baloldal képviselőitől már megszokott, hogy a magyar kormányról és a hazájukról álhíreket és rágalmakat terjesztenek, és ez a jelenség a magyarországi országgyűlési választások közeledtével várhatóan erősödni fog - figyelmeztetett Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselője kedden.
Az országos tisztifőorvos mindenkinek ajánlja a koronavírus elleni oltás harmadik dózisának felvételét. Müller Cecília közölte, bizonyított, hogy a második oltás után három-négy hónappal csökken a szervezet immunvédelme.
Még hatályosak a veszélyhelyzet idején érvényes intézkedések, de továbbra is célszerű ellenőrizni az igazolvány és az utazási kedvezményekhez szükséges igazolások érvényességi idejét - hívta fel a figyelmet a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) keddi közleményében.