Döbbenetes történetről számoltak be az Országos Mentőszolgálat oldalán. A mentősöket egy halotti torhoz riasztották, de az ott lévő emberek nem tudták eldönteni, hogy pontosan ki is a beteg, és már a segélyhívásnál sem lehetett érteni, mit akarnak.
Az előzetes adatok szerint 2023 decemberében 6565 gyermek született, és 11 727 ember halt meg; 2022 decemberéhez képest a születések száma 12 százalékkal, a halálozásoké 7,2, a házasságkötéseké pedig 4,1 százalékkal csökkent - közölte a KSH .
A volt kormányfő 81 évesen is dolgozik, a feleségére hallgatott, amikor a D-209-es ügy kirobbanása után sem mondott le, és szerinte Orbánnal a saját szabályai szerint kell versenyezni.
Nagyon jó az idei síszezon, de hóágyúk nélkül már nemhogy itthon, külföldön sem lehetne űzni ezt a sportot - mondta az InfoRádiónak a sielok.hu alapító-főszerkesztője, Wesselényi Andrea. A síelők pedig meg is barátkoztak ezzel a 12-150 napos idényt lehetővé tévő "fegyverrel".
Brutálisan visszaesett a születések száma Magyarországon, úgy tűnik mostanra már teljesen hatástalanokká váltak a kormányzati családpolitikai intézkedések.
A közösségi médiában terjed a miniszterelnök fiának halálhíre, de Szalay-Bobrovniczky Kristóf leszögezte: Orbán százados él és virul, oda megy, ahová a parancs szerint mennie kell.
Walter Katalin lemondott a BKK vezetéséről, de azt nem fogadta el, ugyanakkor arra utasította a főpolgármester, hogy állítsa vissza a korábbi menetrendet.
Karácsony Gergely a járatritkítás visszavonását kérte a BKK-tól. Budapest főpolgármestere a közösségi oldalára tett közzé egy posztot, amiben arról is írt, hogy nem fogadta el a "pulykás" hasonlattal élt BKK-vezér, Walter Katalin lemondását.
Ismét kétnapos munkabeszüntetést hirdetett január 28-ára és 29-ére az adventi sztrájk után a Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet (SZAKSZ) a Volánbusznál. A közlekedési vállalat indokolatlannak tartja az akciót, hiszen a MÁV-Volán-csoport továbbra is a bérmegállapodás mielőbbi megkötésére törekszik, a tárgyalások folyamatosak - közölte a
Pénteken a délutáni óráktól többfelé várható csapadék, majd szombaton és vasárnap már jellemzően napos idő várható, bár a szél gyakran lesz erős, olykor viharos. A legmelegebb órákban 10 Celsius-fok körüli csúcshőmérséklet várható - derül ki az HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből.
Gyula központtal több napos, Békés vármegyei látogatáson vett részt Novák Katalin köztársasági elnök. Görgényi Ernő polgármester ezzel kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, városunk alkalmas arra, hogy méltó helyszíne legyen egy ilyen programnak, melynek részeként jelentős diplomáciai találkozóra is sor került.
2023 decemberében 21 ezerrel, 4 millió 723 ezerre nőtt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest. A tavalyi év egészében a foglalkoztatottak átlagos száma 29 ezerrel, 4 millió 724 ezerre emelkedett, a 15-64 évesek foglalkoztatási rátája pedig 74,8 százalék volt, 0,4 százalékponttal magasabb, mint az előz
A Nézőpont Intézet munkatársa úgy véli, ahhoz, hogy az ellenzéki összefogás megőrizhesse Karácsony Gergely számára a főpolgármesteri széket, meggyőzőbbnek kellene lennie.
Ahogy arról az atv.hu is beszámolt, a BKK vezérigazgatója, Walter Katalin megdöbbentő kijelentést tett egy sajtóbeszélgetésen azokról az emberekről, akik a budapesti tömegközlekedést használják. A vezérigazgató a járatritkítás kapcsán azt mondta ugyanis: "Az utasokat ebbe a folyamatba nehéz lett volna bevonni, mert az olyan, mintha "hálaadás előtt
Nem volt még példa a történelemben arra, hogy egy miniszterelnök, jelen esetben a moldáv – elfogadja a Gyulára szóló invitációt, így egy elnök és miniszterelnök közötti találkozó jöjjön létre – ennek az eseménynek a felidézésével kezdte beszédét a csütörtök esti, gyulai díszvacsorán Novák Katalin. A köztársasági elnök elmondta, moldáv kollégája poz
Az önkormányzat 670 millió forintért vásárolta meg az évek óta használaton kívüli terület jelentős részét, majd azonnal nekilátott a munkának, és kiderült az is, hogy mit terveznek a boltok helyére.
Vitézy Dávid elmondta a véleményét a BKK vezérigazgatójának "pulykás" hasonlatáról. A Blikk is megírta, hogy Walter Katalin egy csütörtöki háttérbeszélgetésen a járatritkításokkal kapcsolatban azt mondta, hogy: "az utasokat ebbe a folyamatba nehéz lett volna bevonni, mert az olyan, mintha hálaadás előtt megkérdeznék a pulykát, hogy mi legyen vele."
Walter Katalin, a BKK vezérigazgatója egy csütörtöki sajtóbeszélgetésen egy rendkívül szerencsétlen mondatot mondott, amiért elnézést kért és felajánlotta lemondását a főpolgármesternek, aki ezt nem fogadta el. Az ügyben az InfoRádió Karácsony Gergelyt kérdezte.
“Aztán feltette őt a saját állatára, elvitte egy fogadóba, és ápolta. Másnap elővett két dénárt, odaadta a fogadósnak, és azt mondta neki: Viselj rá gondot, és ha valamit még ráköltesz, amikor visszatérek, megadom neked.”
Történelmi jelentőségű látogatásnak nevezte Novák Katalin Békés vármegyei, azon belül is leginkább gyulai programját Görgényi Ernő. Gyula polgármestere emlékeztetett, a rendszerváltozás óta minden köztársasági elnök ellátogatott a városba, de ez volt az első alkalom, amikor amagyar államfő több napot töltött itt, és az elnöki palota is a gyulai vár
A Gumiipari Szakszervezeti Szövetség elnöke a Mércének azt mondta, előzőleg nem figyelmeztették a várható lépésről, de már a szakszervezeti dokumentumokhoz sem fér hozzá.