Több járművet is elloptak 2023. december 31-én és 2024. január 1-jén éjszaka Gyomaendrődön. A bűncselekményeket egy 16 és egy 17 éves fiú követte el, akik a rendőrségen elmondták, hogy csak kocsikázni szerettek volna. Szilveszter éjszakáján jött először a gondolat, hogy szétnéznek a városban, hátha találnak olyan autót, amiben …
Tavaly csaknem 30 millió forintnyi bírságot szabtak ki buszsáv-, járat- és taxiellenőrzéskor a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) már negyedik éve zajló, közös ellenőrzési akciójában. A BRFK szerdán a police.hu-n azt közölte, hogy a 2023-as közös buszsáv-, járat- és taxiellenőrzésekkor 69 személyt elfogta
Két lépésben emeli a Mol a benzin árát januártól. Még tavaly júliusban derült ki, hogy a Pénzügyminisztérium az uniós előírásokhoz igazodva január elsejétől kénytelen megemelni a jövedéki adót, így 41 forintos drágulásra kell számítani a kutakon január 15-e után.
A vármegye- és országbérletek sikere túlszárnyalta az előzetes várakozásokat, a 2023. május 1-jén bevezetett új bérletfajtából 8 hónap alatt már több mint 4 milliót vásároltak a MÁV-Start, a GYSEV, a MÁV-HÉV és a Volánbusz járatain utazók – közölte a MÁV.
Január elsejétől átlagosan 79 500 forinttal emelkedett a rendvédelmi dolgozók bére – jelentette be Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára
Hat pontban foglalta össze véleményét a főpolgármester a Budapest-bérletről. Szerinte nincs semmi észérv a megszüntetés mellett, a kormány csak a beborult költségvetését és a tönkrement MÁV helyzetét akarja Budapest kárára kezelni.
2024-ben is megtartják a hagyományos könyvtári programokat – mondta Dézsi János igazgató. A téli-tavaszi hónapokban a költészet és a próza is jelentős szerephez jut. Már ismert az idei Ünnepi könyvhét időpontja. Az év egyik legfontosabb irodalmi rendezvénysorozata ebben az évben június 13-án kezdődik, az ezt a dátumot követő napokban Gyulán is szám
Az ünnepi időszakot követő téli szünetben hosszabb nyitvatartással várja a korcsolyázókat a nyíregyházi Városi Jégpálya. A 2018-ban nyílt létesítmény népszerűsége töretlen, nem ritka, hogy 5-600-an is korcsolyáznak egy-egy este, de a helyi jégkorongcsapatok is használják a pályát, illetve meccseket is rendeznek.
Továbbra is hallgat az Amnesty International Magyarország igazgatója, Vig Dávid arról, hogy mit tud a százmilliós számlagyárba belebukott és letartóztatott testvére bűnügyeiről.
Karácsony Gergely megszólalt a Budapest-bérlet egyre zűrösebb ügyével kapcsolatban. A főpolgármester hat pontban foglalta össze a véleményét. Szerinte nincs semmilyen észérv a kedvezményes közlekedés megszüntetésére, a kormány a beborult költségvetését és a tönkrement MÁV helyzetét akarja Budapest kárára kezelni.
A kínai hatóságok először 2020. január 5-én jelentették az Egészségügyi Világszervezetnek (WHO), hogy az országban egy tüdőgyulladást okozó vírus ütötte fel a fejét. Magyarországon az első regisztrált esetet március 4-én jelentette be Orbán Viktor. Bár a koronavírus már nem a korábbi évekhez hasonló intenzitással, ám továbbra is közöttünk van.
Baranyi, Niedermüller, Pikó, Őrsi és Soproni szerint a törvénnyel eltörölt vizsgálat akár életet is menthet, hiszen sok dolgozónak az évi egyszeri lehetőség volt arra, hogy eljusson orvoshoz.
Interjút adott az ATV Híradónak Borkai Zsolt, Győr egykori polgármestere, aki, mint köztudott, a júniusi önkormányzati választáson ismét elindul a posztért. A Fideszről azt mondta, ő nem ellensége egykori pártjának. A jelenlegi polgármesterrel, a fideszes Dézsi Csaba Andrással kapcsolatban pedig úgy fogalmazott, semmilyen esetben nem lép vissza a j
Püspöki szentmisével indult újra a debrecen-józsai Szent Család-templomban nyolc évig szünetelő római katolikus szertartások sora. Palánki Ferenc megyéspüspök december 30-án,
Többszörösen minősülő emberölési kísérlet miatt akár 20 évig is börtönben maradhat a mezőcsáti Peczánka Péter, aki Molotov-koktélt dobott egykori barátja házára. Alighanem az éppen arra sétálók gyors reakcióján múlt, hogy nem történt tragédia. A gyúlékony anyaggal átitatott rongy az egyik utca felőli ablaknál landolt, a redőny már lángolt, amikor a
Közel 360.000 vendég látogatta meg a sóstói tó- és parkfürdőt, valamint az Aquarius Élményfürdőt 2023-ban az energiaválság és a kedvezőtlen nyári időjárás ellenére is. Számos újítást vezettek be a tavalyi évben, bővültek a szolgáltatások, ráadásul tovább jelzi az intézmény sikeres szereplését, hogy az élményfürdő tavaly ismét 5 csillagos minősítést
A 2023. évi, kétlépcsős bérfejlesztést követően 2024-ben is tovább emelkedik a szakképzésben dolgozók bére - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) szerdán az MTI-vel.
Nem várnak a sült galambra a Fejér vármegyei község, Aba lakói: ha valami kell nekik, összeadják rá a szükséges pénzt. Két évvel ezelőtt 5 millió forintot gyűjtöttek egy ultrahangos készülékre, ami azóta is a helyi orvosi rendelőben üzemel. Most a katolikus templom megmentését tűzték ki célul. Lehetőségeikhez képest mindenki hozzájárult a költségek
A főépület átalakítása mellett a pihenőterek bővítése, illetve a reumatológiai épület integrációja zajlik a létesítményben. A főépületben 180 négyzetméterrel bővül a pihenőtér, amire azért van szükség, mert egy új éttermet is kialakítanak ott. Emellett egy visszatérő problémát is kiküszöbölnek, ugyanis jelentősen megnövelik az öltözők számát. Ham
A szomszéd fűje mindig zöldebb? Bizony, a XI. kerület csöndes kertvárosában alaposan elmérgesedett a viszony két, egymás mellett élő család között. Zentai Zsuzsannáék három éve azért perelték be a szomszédaikat, mert azok úgy építették meg a házukat, hogy azzal – szerintük – nekik jelentős károkat okoztak.
A korlátlan adatcsomagok és az otthoni internetmegoldások térnyerése is hozzájárul, hogy előző évhez képest idén jelentősen, 89%-kal nőtt a mobilinternet-forgalom a Yettel hálózatán a december 24. és január 1. közötti ünnepi időszakot vizsgálva. A szolgáltató ügyfelei szilveszterkor 8%-kal több SMS-t küldtek, mint tavaly ugyanekkor.
Kevesen tudnák kimondani Antiyoh Jelpigyofirics Oh kapitány nevét. Kern András is sokat kínlódott vele, ám végül sikerült. Akkor azonban megszólalt Bujtor István, és azzal vége is lett mindennek.
A Generali Biztosítóhoz 2023. december közepéig rekordmennyiségű, az 58 ezret meghaladó lakással és társasházzal kapcsolatos elemikár-bejelentés érkezett.
A Generali Biztosítóhoz több mint 58 ezer, lakásokkal és társasházakkal kapcsolatos elemi kárbejelentés érkezett tavaly januártól december közepéig, ami rekord az elmúlt három év adataival összehasonlítva - közölte a biztosító szerdán az MTI-vel.
A vármegye- és országbérletek sikere túlszárnyalta az előzetes várakozásokat, a 2023. május 1-jén bevezetett új bérletfajtából 8 hónap alatt már több mint 4 milliót vásároltak a MÁV-Start, a GYSEV, a MÁV-HÉV és a Volánbusz járatain utazók - közölte a MÁV szerdán az MTI-vel.
Caroline de Gruyter úgy gondolja: Budapest hanyatlóban van, ennek pedig az az oka, hogy a fővárosnak ellenzéki főpolgármestere és vezetése van, akik elől a kormány elzárja a pénzcsapokat.
Nem tisztázott, hogy januártól dolgozhatnak-e a nem alkalmazotti jogviszonyú, úgynevezett bérnővérek az állami egészségügyi intézményekben. Tavaly a kormány arról döntött, ezt a foglalkoztatási formát nem engedélyezi tovább. Híradónknak a szakszervezeti elnök mégis arról beszélt, hogy az utolsó pillanatban meghozott kormányrendelet alapján korlátoz
Témák: – 50 százalékos készültségnél jár a Gyulai Várfürdő történetének egyik legnagyobb beruházása. Kun Miklós ügyvezető igazgató 3Téma című műsorunkban kiemelte, az idei év leglátványosabb fejlesztése a lovarda rekonstrukciója lesz. A belsőépítészeti tervek már elkészültek, a cél pedig az, hogy április és november között befejezzék a munkát, hogy