A közgyűlés feloszlatását Pintér Bence (Tiszta Szívvel a Városért – TSZV) kezdeményezte a Győr-Szol Zrt. kezelésében álló önkormányzati lakáskassza ügyében.
A volt igazságügyi miniszter szerint a jogtalanság földjén járunk. És nem csak a romák szenzitív adatainak felhasználása mutatja ezt, hanem az is, hogy a kormány a szolidaritási adó ügyében egy rendelettel átvette a bíróságok szerepét, vagyis bármire feljogosítva érzi magát.
A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2025 decemberében a kiskereskedelmi forgalom volumene a nyers adatok alapján 4,0 százalékkal, naptárhatástól megtisztítva 3,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok alapján a forgalom 0,2 százalékkal nőtt az előző hónaphoz képest. 2025 egészéb
Az Alapjogokért Központ elemzése szerint a Tisza Párt már a választási év első hónapjában megkezdte a vereségre való felkészülést. Az elemzés részleteit csütörtökön ismertették az MTI-vel.
XIV. Leó pápa a február 4-i általános audienciáján határozottan felszólította a nemzetközi közösséget, hogy tegyen meg mindent az új nukleáris fegyverkezési verseny megakadályozásáért. A pápa szavai különösen aktuálisak, hiszen február 5-én lejár az Egyesült Államok és Oroszország közötti utolsó jelentős nukleáris korlátozó egyezmény, az Új Start (
Hogyan hatottak a kampányra Lázár mondatai? Egyáltalán mit tett a Fidesz a cigányságért, és miért vált ennyire népszerűvé a körükben? Élő beszélgetés a Fidesz romapolitikájáról.
A Demokratikus Koalíció a külhonba kényszerült nemzettársainkban csak lakcímkártyát lát; újra és újra belekezdenek gyalázatos akciójukba, amellyel elvennék tőlük a szavazati jogot, ezzel több millió magyart idegenítenének el az anyaországtól – hangsúlyozta közösségi oldalán Fülöp Attila. Azt mondani a másik magyarnak, hogy Te nem számítasz, Te ne s
Friss felmérést készített a Medián. A kutatócég azt vizsgálta, hogy Magyar Pétert, vagy Orbán Viktort tartják alkalmasabb miniszterelnöknek a szavazók a 2026-os áprilisi választás előtt.
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalokkal együttműködve átfogó vizsgálatot indított a sérülékeny fogyasztói csoportokat célzó tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok megakadályozása érdekében.
Egy év alatt több mint nyolcezren, másfél év alatt pedig már 12 ezernél is többen vettek részt külföldi felsőoktatási képzésben a Pannónia Ösztöndíjprogram keretében – közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára az M1 csütörtök reggeli műsorában.
A városvezető Pintér Bence a Győr-Szol városi cég átláthatatlan gazdálkodása miatt kezdeményezte a testület feloszlatását. A javaslatot a fideszes többség elutasította, és eljárást indított a polgármester ellen.
Véget ért a pedagógus-perek sorozata, az eredmény több mint tanulságos. Hiába próbálták hősnek és áldozatnak beállítani magukat, hiába követeltek tízmilliókat az államtól, a magyar bíróságok és az Alkotmánybíróság is kimondta: a munkát elvégezni kötelesség, a politikai akciózás pedig nem mentesít a rájuk bízott diákokkal szemben viselt felelősség a
Részletesen szó volt a Kormányinfón az energiatárolási pályázat bővítéséről, a hathavi fegyverpénz és a nyugdíjak utalásáról, a februári emelt bérekről, a nemzeti petícióról, illetve a kárpátaljai sorozás következményeiről. A közvélemény-kutatók 8-20 százalékot tévedtek 4 éve, így érdemes követni a kutatók eredményeit a Miniszterelnökséget vezető m
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa ismételten eljárást indított a reklámok hangerejére vonatkozó szabályok megsértése miatt, miközben gyermekmesék korhatár-besorolásának megfelelőségét is vizsgálta. Az elmúlt időszakban több médiaszolgáltatóval szemben hozott döntéseket, amelyek között bírságok és figyelmeztetések is szerepeltek. A
A Medián HVG megbízásából készült felmérése szerint a szavazókorú lakosság körében jelenleg többen tartják Magyar Pétert alkalmasnak a miniszterelnöki posztra, mint Orbán Viktort.
A kormány kitiltott három ukrán katonai vezetőt az országból. Gulyás szerint a rendőrség nem a rendőri igazoltatásokat emlegető Lázárt cáfolta, amikor tagadták, hogy igazoltattak volna gyöngyösi Lázárinfóján.
Bosszú és megfélemlítés következményének tartja a szentesi polgármesteri hivatal volt ügyintézője, Nikolett és párja, Marton Kristóf az azt követően történteket, hogy a nő felmondott, miután nem volt hajlandó egyes, bűncselekményeket felvető dolgokat kihagyni egy helyi alapítvány működésével kapcsolatban tett bejelentés jegyzőkönyvéből
Magyarország kormánya sem a célból, sem a céldátumból nem enged: az évtized végéig új pályán, új járművekkel közlekedhetnek majd a szentendrei HÉV utasai. Először a H5 HÉV-et újítjuk meg, aztán sorban a többit – hangoztatja az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM).
Egészen megdöbbentő képeket készített Jakab Flóra a Balatonnál, amelyeken különös fejű, csőr nélküli madarak láthatók. Először a fiatal fotós hölgy sem akart hinni a szemének, csak otthon vette észre, milyen különleges récéket örökített meg a kamerája. Az interneten persze már megindultak találgatások, hogy mi okozhatta récék "csőrvesztését".
Elsősorban a nem megfelelő halgazdálkodás és a túlzott tápanyagterhelés, nem pedig a mezőgazdasági tevékenység áll a Pátkai-víztározó drasztikus vízminőség-romlása mögött – állapította meg az ELTE Környezet- és Tájföldrajzi Tanszékének legfrissebb kutatása. A szakemberek szerint a tározó rehabilitációja elengedhetetlen a Velencei-tó jövője szempont
Közösen fog segítséget nyújtani a jövőben az Egyesült Államok és Magyarország a világon, különösen az Afrikában és a Közel-Keleten üldöztetést szenvedő keresztényeknek egy új nyilatkozat értelmében – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium üldözött keresztényeket segítő programokért felelős államtitkára csütörtökön a Facebook-oldalán. Azbej Tr
Életfogytiglani börtönbüntetést kapott szerdán Ryan Routh, aki 2024 szeptemberében, az amerikai elnökválasztás előtt két hónappal megpróbálta megölni Donald Trump akkori elnökjelöltet egy floridai golfpályán.
Így szerettek címmel nyílt február másodikán tablókiállítás a gyulai könyvtár földszinti folyosóján. A látogatók megismerkedhetnek híres magyar írók, költők legnagyobb szerelmével. A rövidebb, összefoglaló történetek során feltűnik Ady Endre, Dsida Jenő, Karinthy Frigyes, Szabó Magda vagy éppen Weöres Sándor. Bálint Etelka, a kiállítást összeállító
A válogatott Hanusz Egon két góllal vette ki részét a Cesson-Rennes 34-26-os hazai győzelméből a Toulouse ellen a francia férfi kézilabda-bajnokság szerdai játéknapján.
A közmédia munkatársa kérdezte a Miniszterelnökséget vezető minisztert arról, hogy avatkozhat bele a kormány olyan módon az igazságszolgáltatás munkájába, ahogy azt tették a szociális hozzájárulás ügyében. Gulyás szerint egy politikai vita zajlik, amelyet az Alkotmánybíróság a döntésével le is zárt.
Szigorú feltételekhez kötött, mégis sokakat érinthet a nyugdíj újraszámításának lehetősége 2026-ban. Farkas András nyugdíjszakértő arra hívta fel a figyelmet, hogy akik korhatár előtti ellátás mellett dolgoztak, pénzt hagyhatnak az asztalon, ha nem nyújtják be a megfelelő kérelmet. Mutatjuk a feltételek listáját.
Összesen 442 rendbeli csalással gyanúsít három magyar férfit a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda. A gyanú szerint amerikai befektetőket vertek át hamis aranylapok értékesítésével. A nyomozást az FBI is segítette.
Egy év alatt több mint nyolcezren, másfél év alatt pedig már 12 ezernél is többen vettek részt külföldi felsőoktatási képzésben a Pannónia Ösztöndíjprogram keretében – közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában. Varg