2007. november 10. szombat

nov. 10
8:08
Három év alatt újjászületne a távfűtés (Privátbankár)
A vidéki városok is támogatják a fővárosi önkormányzat távfűtés-korszerűsítési ökoprogramját, amellyel akár 30 százalékos hődíj-megtakarítás is elérhető - jelentette ki Demszky Gábor.
nov. 10
8:29
Saját magunk alatt vágjuk a fát (Infostart)
Európa-szerte kiszorítják az egységesített vetőmagok, növényfajták a régi tájfajtákat és velük együtt a termelési módokat is. A folyamat az utóbbi évtizedekben Magyarországon is elindult, az európai csatlakozás idején pedig fel is gyorsult.
nov. 10
8:49
Csökkenhet az áram ára! (Piac és Profit)
Négy áramtermelő kapott kvóta többletet a szennyezőanyag kibocsátásához képest. Ezzel fél forinttal is csökkenhet a kilowattóránkénti ár.
nov. 10
8:50
Gyurcsány: A falu az falu, a város meg város (Privátbankár)
Gyurcsány Ferenc szerint nincs más útja a falunak, mint az összefogás. A miniszterelnök erről négynapos falujáró körútjának záróeseményén beszélt.
nov. 10
10:15
Megszöktek a banánok (Privátbankár)
Immár a tenger gyümölcsei közé tartozik a banán is, bár csak két holland sziget partjainál: több ezer darabot kaptak közvetlen vízi úton, "hullámpostával" a lakosok. Mint kiderült, a tengernyi baná...
nov. 10
10:26
A Gazprom megmondta Ukrajnának az árat (Privátbankár)
Ukrajna és a Gazprom gázipari cég között előzetes megállapodás jött létre a jövőre szállítandó orosz földgáz áráról. Alekszandr Medvegyev, a Gazprom alelnöke pénteken bejelentette, hogy előzetes me...
nov. 10
10:49
Finn kukacég robban be a magyar piacra (Piac és Profit)
A magyar kukapiac egyik legmeghatározóbb szereplőjévé kíván válni a Finnországban szinte monopolhelyzetben lévő Molok Oy. A cég Magyarországon vállalkozást alapított a speciális hulladéktárolók kizárólagos forgalmazására.
nov. 10
11:12
Újít és nemzetközi babérokra tör a Szentkirályi (Privátbankár)
Az idén 25 százalékos árbevételnövekedést tervez a Szentkirályi Ásványvíz Kft., a következő évek bővülésének megalapozásához pedig új terméket, oxigénnel dúsított ásványvizet hoz forgalomba Magyarorsz...
nov. 10
11:44
"Egy világgazdasági válság kapujában állunk" (Privátbankár)
Dennis Meadows ökológusprofesszor szerint egyre inkább nyilvánvaló egy olajválság, ennek következtében pedig egy világgazdasági válság kialakulása. Meadows utalt tudományos előrejelzésekre, amelyek szerint 2030-ra az addigra már kialakult krízis következtében a világ energiafelhasználása a felére esik vissza.
nov. 10
12:45
Magyar befektetőket csábít Macedónia (Piac és Profit)
Macedónia alacsony adókkal, kedvező piaci perspektívákkal és állami támogatásokkal ösztönzi a külföldi befektetők letelepülését a balkáni országban - mondta Gligor Taskovics, a külföldi befektetések minisztere.
nov. 10
13:13
Gyurcsány kiosztotta a feladatokat (Privátbankár)
Majdnem 20 feladatot osztott ki a tárcáknak Gyurcsány Ferenc a négynapos falujáró programon - közölte Ficsor Ádám, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium szakállamtitkára a szombati kormán...
nov. 10
13:23
Fidesz: nem az adótörvényre, nem az ingatlanadóra (Privátbankár)
A Fidesz nem szavazza meg az adótörvényeket, ugyanakkor az ingatlanadó bevezetésének megakadályozása érdekében támogatja az MSZP módosító javaslatát - mondta Varga Mihály.
nov. 10
13:44
Veres: Adókedvezményi javaslat kisvállalkozóknak (Infostart)
A kisvállalkozásokat érintő adókedvezményi javaslatról is dönt a parlament a hétfői ülésen - közölte a pénzügyminiszter.
nov. 10
14:46
Megsem leszünk "űrkishatalom"? (Piac és Profit)
A Népszabadság szombati száma szerint a tavasszal bejelentett magyar tesztközpont beruházásának sorsa azt mutatja, hogy űripari kishatalommá sem könnyű válni.
nov. 10
15:36
Lamperth kiveri a biztosítékot iskolaügyben? (Privátbankár)
Lamperth Mónika szerint felül kellene vizsgálni a szabad iskolaválasztást. A szociális és munkaügyi miniszter úgy gondolja, javaslatáról nagy vita alakulhat ki.
nov. 10
16:47
Átadták a Batthyány-díjakat (Piac és Profit)
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Gazdaságfejlesztő Kht. és a Junior Achievment Magyarország Oktatási Vállalkozásszervezési Alapítvány kapta a Batthyány-díjat, amelyet a Budapesti Idegenforgalmi és Kereskedelemfejlesztési Egyesület alapított a Batthyány Év alkalmából.
nov. 10
17:25
Kódolt kövérség: minden eldől a pocakban? (Privátbankár)
A születéskori magas testzsírszint - ami a baba pufókságán látható - meghatározhatja a gyerek jövőjét, a későbbi, akár felnőttkori - egészségi állapotát
nov. 10
18:49
Látványos akció a Parlament előtt (Piac és Profit)
Festményekből kirakott hatalmas, Magyarországot ábrázoló térképpel fedte le a Parlament előtti teret a Magyar Természetvédők Szövetsége. A KlíMAvédelmet! kampány záróakcióján a természetvédők radikális éghajlatvédelmi stratégiát sürgetnek.
nov. 10
19:23
A D-vitamin nem csodaszer (Privátbankár)
A közvélekedéssel ellentétben a D-vitamin nem ad védelmet a különféle rákbetegségekkel szemben, az egyetlen kivétel a vastagbélrák - állítják új felmérések alapján amerikai kutatók. A szakemberek á...
nov. 10
20:49
Védelmet kapott a Balaton szelet! (Piac és Profit)
A Balaton szelet piaci versenyszabadságának biztosítását is feltételül szabta az Európai Bizottság ahhoz, hogy az amerikai Kraft élelmiszercég megvásárolhassa a Danone cég ostyagyártó részlegét.

2007. november 11. vasárnap

nov. 11
4:46
Veres: "A 4 százalék benne van a gazdaságban" (Piac és Profit)
A pénzügyminiszter szerint Magyarország számára elérhető növekedési pályát kell megcélozni: a 4 százalékos fejlesztési növekedés benne van a magyar gazdaságban. Veres János erről beszélt Debrecenben a Hajdú-Bihar megye gazdaságának és legjelentősebb gazdálkodóinak teljesítményét elemző Top 100 című kiadvány bemutatóján.
nov. 11
6:48
Élethossznyi tévézés (Piac és Profit)
A gazdasági élet szereplőinek, munkavállalóknak szóló filmeket vetítenek. Cél az élethosszig tartó tanulás jelentőségének tudatosítása.
nov. 11
8:50
Nem mindenkinek van malaca! (Piac és Profit)
A sertéstenyésztés mély válságára is szerette volna felhívni a figyelmet adományozásával egy gazda. A magas költségek miatt van bajban az ágazat.
nov. 11
10:46
Közelít az ötezerhez az új Start kártya (Piac és Profit)
Már 4534 új típusú Start kártya van forgalomban, a hagyományos Start kártyákból pedig eddig 72 940-et adtak ki - közölte a Szociális és Munkaügyi Minisztérium.
nov. 11
12:47
Minden magyarra 220 ezer forint mínusz jutott... (Piac és Profit)
A kormányzati szektor 2006. évi második előzetes adatai szerint a "maastrichti" hiány 2.188,2 milliárd forint volt, a GDP 9,2 százaléka - tette közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hivatalos honlapján.
nov. 11
14:47
Ferihegy kész a schengeni átállásra (Piac és Profit)
A Ferihegyi Repülőtér már ma is megfelel a schengeni követelményeknek, így a 2008 március 29-én életbe lépő új határátlépési szabályok többleterőforrást nem igényelnek az üzemeltető Budapest Airporttól (BA) - mondta el Szollár Domokos, a BA szóvivője.
nov. 11
15:46
Múlt heti fonákság - féligazságokkal ellátott államfővel (Piac és Profit)
Okkal hallathatja a hangját az első számú közjogi méltóság azon szerencsi és medgyesegyházi polgárokért, akiknek mínuszokat mutatnak majd otthonaikban a hőmérők.
nov. 11
16:00
OPEC országok idei olajbevétele: 658 milliárd dolláros rekord szinten (Infostart)
Az OPEC idei olajbevétele rekord szintre, 658 milliárd dollárra nő. A jövő évi bevétel pedig ezt akár 104 milliárd dollárral is meghaladhatja.
nov. 11
16:45
Jövőbe tekintő változások a Duna mellett (Piac és Profit)
Dunaújváros magas hatásfokkal működő gázmotorokat szerzett be a távhőellátás korszerűsítésének keretében. Gazdaságosabb lesz az energia-felhasználás.
nov. 11
19:45
Videó: egy emberöltőnyi időnk maradt? (Piac és Profit)
Mára már olyan szinten szennyezzük a környezetünket, hogy egy ember élete elég lehet, egy gleccser megszüntetéséhez.
nov. 11
20:49
Mutassa meg alkotásait mindenkinek! (Piac és Profit)
A képzőművészet köré szerveződő, nemzetközi közösségi portált épített az Arcus Interactive Group.

2007. november 12. hétfő

nov. 12
4:49
Videó: nézzen nukleáris robbantást! (Piac és Profit)
Az alábbi kisfilm bemutatja, hogy kísérleteztek a nukleáris bombákkal, földön, vízen, levegőben.
nov. 12
7:12
Nincs megállás: a héten nyit Budapest új plázája (Privátbankár)
Csütörtökön nyílik Magyarország és Közép-Európa legnagyobb bevásárló- és szórakoztató-központja, az Arena Plaza.
nov. 12
7:33
Feketemunkást vittek el Kóka épülő villájából (Privátbankár)
Rendőrök vittek el egy feketemunkást Kóka János gazdasági miniszter épülő villájából, miután a munkaügyi ellenőrzés során kiderült, hogy a férfi körözés alatt áll
nov. 12
7:48
Bezuhant a tokiói tőzsde (Privátbankár)
A tokiói értéktőzsde fő mutatója hétfőn 15 havi mélységbe zuhant, mert a Wall Street pénteken meredeken visszaesett, és a dollár másfél évi mélypontra olcsóbbodott a jenhez képest - mindez menekülésre...
nov. 12
7:49
A szolidaritás alapja (Piac és Profit)
Az Európai Unió filozófiájának hangsúlyos eleme a tagállamok közti kohézió erősítése. Ennek egyik tárgyszerű, kézzelfogható megnyilvánulása a Szolidaritási Alap, amelyből természeti katasztrófák esetén az egyes nemzetek - ahogyan Magyarország is - gyorssegélyhez juthatnak a károk elhárításának megkönnyítése érdekében. Ez azonban nem azt jelenti, hogy az unió fedezné a helyreállítás teljes…
nov. 12
7:58
Gyurcsány ma Londonba megy (Privátbankár)
Londonban tárgyal ma Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, aki Gordon Brown brit kormányfő mellett londoni gazdasági elemzőkkel és befektetőkkel is találkozik. Ez lesz az első kétoldalú hivatalos találkozó...
nov. 12
8:04
Líbia berágott Franciaországra? (Privátbankár)
A líbiai hatóságok nem engedtek belépni az országba 172 francia állampolgárt vasárnap, mert nem rendelkeztek útlevelük arab nyelvű fordításával
nov. 12
8:20
Benzinkútra tört, hogy börtönbe mehessen (Privátbankár)
Nem a pénzért ment a benzinkútra, hanem családi okok miatt fogdába akart kerülni az a férfi, akit a rendőrök egy pécsi töltőállomáson elkövetett rablási kísérlet miatt fogtak el vasárnap Pécsett - pon...
nov. 12
8:36
Német fellépés a neonácik ellen (Privátbankár)
Szász-Anhalt tartományban mintegy ezer étterem, fogadó és szálloda nemkívánatos vendéggé nyilvánította a szélsőjobboldal tagjait: nem fogadják helyfoglalásaikat
nov. 12
8:48
Átmoshatóvá vált a főváros (Piac és Profit)
Már másodnyersanyagként is értékesíthetőek és újrahasznosíthatóak a fővárosban felgyülemlett műanyag-palackok. A mosási kapacitás még bővülni fog.
nov. 12
8:57
Kicsi Smart vs. óriás Amerika: melyikük nyer? (Privátbankár)
"Talán egy piciny versenyző fogja megoldani Amerika két nagy problémáját, a külföldi olajtól való függőséget és a városi közlekedés zsúfoltságát", így vezette be a CNN a tudósítását arról, hogy a Merc...
nov. 12
9:14
Újabb orosz bankot vesz az OTP (Infostart)
Az OTP Bank közel 41 millió dollárért megvásárolja az oroszországi Donskoy Narodny Bank 100 százalékát - közölte a magyar pénzintézet.
nov. 12
9:23
Az OTP újabb orosz bankot vesz (Privátbankár)
Az OTP Bank 40,95 millió dollárért megvásárolja az oroszországi Donskoy Narodny Bank (DNB) 100 százalékát - közölte a magyar pénzintézet a Budapesti Értéktőzsde honlapján
nov. 12
9:28
Majd egy százalékos mínuszban nyitott a BUX (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 256,50 pontos csökkenéssel, 26.638,38 ponton nyitott ma reggel. A pénteki záró értékéhez képest 0,95 százalékkal gyengült. Friss tőzsdei árfolyamokMTI...
nov. 12
9:33
Csökkent a monetáris bázis (Privátbankár)
Októberben a monetáris bázis értéke 8,1 milliárd forinttal 2.712,6 milliárd forintra csökkent - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn az előzetes adatok alapján. A monetáris bázis rövid bázis...
nov. 12
10:02
Német minőség itthon (Piac és Profit)
A TÜV Rheinland InterCert Kft. innovatív megoldásokkal növeli piaci jelenlétét. Kezdetben a magas minőséget nyújtó szállodákat célozzák meg.
nov. 12
10:10
14,5 milliárd forint támogatás - ne aprózzuk szét! (Privátbankár)
A Közép-Magyarországi Régióban a természetvédelem, a környezetvédelem és a turizmus területén vissza nem térítendő támogatásra írt ki pályázatot a régió fejlesztési tanácsa. Az életminőség javítása érdekében több mint 14 és fél milliárd forint nyerhető el, az uniós forrásból a legnagyobb összeg, mintegy 5 és fél milliárd forint, a csapadékvíz elvezetés kialakítására jut majd. Szabó Imrével, a…
nov. 12
10:12
News to use (Privátbankár)
Business news in English from BBJ weekdays at 7:15am
nov. 12
10:14
Turbulenciák az ázsiai tőzsdéken (Privátbankár)
Tőzsdevilág - Világtőzsde. Állandó szakértőnk a Hamilton Tőzsdeügynökség.

Keresés