A román jegybank már rövid távon a kamat emelésére kényszerülhet az inflációs nyomás növekedése miatt – véli az ICEG Európai Központ szakértője. Eközben a többi makrogazdasági folyamat sem ad okot derűlátásra: a GDP bővülése 5 százalékra esett vissza, az import ugyanis kétszer akkora ütemben növekedett, mint a kivitel. Bilek Péter szerint az export most ismét erőteljesebben bővülhet a román lej…
A pápai polgármester szerint komoly gazdasági előnyökkel járhat majd, hogy a NATO a városban hozza létre szállítóflottájának bázisrepülőterét. A kapcsolódó infrastrukturális beruházásokra a katonai szövetség 5-6 milliárd forintot költ, ehhez a kormány is hozzájárul társfinanszírozásban. A repülőtér személyzetét ugyan a 17 együttműködő partner biztosítja, de a bázis megléte megköveteli az oktatás…
Áru, deviza -és világbörze – kereskedés határok nélkül. Egzotikus befektetési tippek és trendek a nemzetközi határidős kereskedés szakértőjétől, a Solar Capital-től minden hétköznap délután a fél hatos hírek után.
Újabb támogatási források válnak elérhetővé a hátrányos helyzetű kistérségek felzárkóztatására az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében. A legkevésbé fejlett régiók 135 milliárd forintból gazdálkodhatnak, az összeget elsősorban a humán erőforrás, a gazdaság és az infrastruktúra fejlesztésére fordíthatják. Az ország népességének tizedét tömörítő kistérségek emellett a következő hét évben a…
A romló iparági környezet és a dollár gyengülése ellenére is kedvezően alakult a harmadik negyedévi gyorsjelentési szezon – véli a Cashline vezető elemzője. Sarkadi Szabó Kornél szerint a másodlagos jelzálogpiaci válság nem vetette vissza a bankszektor teljesítményét, a gyógyszercégek eredményein viszont látszanak a hazai piac beszűküléséből adódó negatív hatások. Az elemző arra számít, hogy az…
Több ágazatban és területen is sztrájkokat jeleztek a munkavállalói érdekképviseletek szerdára a Liga Szakszervezetek felhívásához csatlakozva, a sztrájkot szervező szakszervezetek listáját a Liga Szakszervezetek honlapja közli.
Nagy erőkkel terjeszkedik Olaszországban a Gazprom: az orosz gázipari monopólium szeretne bekapcsolódni az áramszolgáltatásba is. Olasz lapjelentések szerint az Eni után most az Enel csoporttal tárgya...
Lemondott a személyes adatok védelmével foglalkozó, 14 tagú görög hatóság hét tagja, így tiltakozva amiatt, hogy a rendőrség videokamerákat használt egy tüntetésen, a hatóság tiltása ellenére. A t...
"Mint az országgyűlési képviselőknek, nekem is nyitott könyv a vagyoni helyzetem, nincs titkolnivalóm" - indokolta szokatlan szándékát Kupper András fideszes képviselő
A kormányzat már kinyilvánította szándékát, az önkormányzatoknál a labda - válaszolt szűkszavúan a pénzügyminiszter a hvg.hu-nak az értékalapú ingatlanadóról szóló törvény jövő évi finomításának lehetőségeit firtató kérdésére. A vagyont terhelő adók mértéke a magyar adórendszerben jóval az uniós szint alatt van, az értékalapú ingatlanadó bevezetésével változhat a helyzet - vélik szakértők. Erre…
Teljes mértékben gyanútlanul vágtunk neki: ha valamitől aggódtunk, az legfeljebb az volt, hogy biztosan ugyanolyan lesz minden termék. A végén aztán mégis egy alapos gyomrossal álltunk fel az asztaltól a Nagy Mogyorókrém-teszt után: megszületett a megdönthetetlen negatív rekord
Az év első kilenc hónapjában hatmillió euró adózott eredményt ért el a MOL Románia, ez az érték megközelíti a tavaly egész évben elért nyereség szintjét - olvasható a cég közleményében.
A Pénzügyminisztérium 172,2 milliárd forint hiányra számít novemberben az államháztartásban, így az első tizenegy havi deficit a GDP 5,4%-a lesz. A célon azért nem változtatnak
Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) felszólította a Business Software Alliance-t (BSA), hogy szüntesse meg az adóhatósággal való fenyegetőzést.
Az orvosi kivizsgálásért és a recept minden tételéért 30, egynapi kórházi tartózkodásért 60, míg az éjjeli és az ünnepi ügyelet igénybevételéért 90 koronát (mintegy 860 forintnak megfelelő összeget)...
Gyurcsány Ferenc a Gandul román napilapnak elmondta: az autonómia se nem felkínálható, se nem követelhető, hanem meg kell egyezni róla. Azt is elmondta: nem érzi magát kiválaszottnak
Határozottan romlott a világgazdasági klíma a negyedik negyedévben az Ifo német gazdaságkutató intézet elemzése szerint. A hangulat mérésére szolgáló mutató 99,3 pont volt az előző három hónapban mért...
Jelentősen, a vártnál jobban nőtt a Hewlett-Packard profitja az október 31-ével zárult negyedévben, elsősorban a laptop-eladások erőteljes növekedésének köszönhetően. Ezzel a világ legnagyobb személyi...
Magyarországon még szinte ismeretlen a futures - határidős tőzsdei kereskedés - iparág, holott az elektronikus tőzsdék megnyílása óta ez a világ egyik legdinamikusabban fejlődő piaca. A GHF Kereskedelmi Kft., az 1999-ben alapított angol GH Financials Limited magyarországi leányvállalata az egyike annak a nagyon kevés hazai cégnek, amelyek ezt a tevékenységet végzik. Az üzletág és a piac…
Napjaink felfutó üzletága a szerverelhelyezés (server hosting). Arról, hogy mit is jelent a kifejezés, és mely cégeknek érdemes igénybe venni a szolgáltatást, Sátor Csabát, a közel négyezer szervert tároló Interware Internet Szolgáltató Zrt. operatív vezérigazgató-helyettesét kérdeztük. A teljes körű internetszolgáltatást kínáló magyar tulajdonú cég árbevételnek felét az 1996 óta nyújtott…
2007 őszén kezdte meg működését az OTP Hungaro-Projekt Kft. romániai, illetve bulgáriai leányvállalata. A magyarországi cég árbevétele a tavalyi 100 millióról idén várhatóan 120-140 millióra nő annak ellenére, hogy a pályázati kiírások késedelme miatt a második félévre leszerződött munkák egy részének teljesítése csak jövőre esedékes.
A közigazgatási reform sikeréhez az is kell, hogy alsóbb szinteken értsék annak lényegét (olcsóbb, modern intézményrendszer), és tapasztalatukat felhasználva előbbre vigyék azt. A folyamat közel egy éve tart.
Az államháztartás első 10 havi hiánya 1197 milliárd forint, ami a GDP 4,7 százaléka. A Pénzügyminisztérium egész éves prognózisa szerint a deficit az önkormányzatokkal együtt a GDP 6,2 százalékát éri majd el.
Az erős tulajdonosi háttérrel rendelkező Milton csoport komoly ingatlanpiaci és banki szakértelem birtokában, kedvező hitel- és lízingkonstrukcióival képes a kis- és középvállalkozások ingatlanhoz kötődő fejlesztéseit finanszírozni. Körtvélyessy László vezérigazgató hangsúlyozta, hogy a Milton sem kíván kockázatos ügyleteket finanszírozni, de az ügyletek kockázati megítélése és a bennük rejlő…
Az uniós forrású mikrohitel közvetítőinek kiírt első pályázatra igen élénk az érdeklődés, az arra jogosult alapítványok felkészülten várták, hogy megjelenjen, így valószínűleg nincs akadálya annak, hogy november végén, december elején az első hitelszerződéseket is alá lehessen írni. Cikkünkből az is kiderül, hogy a programért felelős Magyar Vállalkozásfinanszírozási (MV) Zrt. mintegy 40 ezer…
A Hitelgarancia Zrt. két éve új üzleti filozófia mentén folytatja tevékenységét. A 15 évvel ezelőtt alakult céget 50-50 százalékban az állam és a bankok hozták létre. Az akkori felfogás szerint a társaság fő feladata az volt, hogy a kisvállalkozások hitelhez jutását segítse elő a garancia, azaz a készfizető kezességvállalás eszközével. A működés első 13 évének feladata kizárólag a bankok…
A jövő évtől bővülnek a Vám- és Pénzügyőrség feladatai, a vámhatóság látja el a környezetvédelmi termékdíjjal kapcsolatos adóhatósági feladatokat, s a szervezet nyomoz majd a pénzmosással kapcsolatos bűncselekményekben és a pénzmosással kapcsolatos bejelentési kötelezettség elmulasztása esetén - jelentette be Nagy János, a VPOP országos parancsnoka kedden sajtótájékoztatón Budapesten.
Jövő év február 1-jével módosul a betéti és hiteldíjmutatóka vonatkozó szabályozás: így a betétekre vonatkozó EBKM, az értékpapírok hozamára vonatkozó EHM, valamint a hitelekkel kapcsolatos THM mutatók számítása mellett ezek közzététele is megváltozik
Több mint negyvenmilliárd forintot kapott Magyarország a csatlakozást segítő Schengen Alapból, ebből több mint 260 millió forintot vízágyú-beszerzésre költöttek
A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) és a Vasutasok Szakszervezete (VSZ) november 21-én 6 óra és 12 óra között megtartja a sztrájkot a mellékvonalak tervezett bezárása elleni tiltakozásul ...
Teljes mértékben gyanútlanul vágtunk neki: ha valamitől aggódtunk, az legfeljebb az volt, hogy biztosan ugyanolyan lesz minden termék. A végén aztán mégis egy alapos gyomrossal álltunk fel az asztaltól a Nagy Mogyorókrém-teszt után: megszületett a megdönthetetlen negatív rekord
Az év vége nemcsak az ünnepek előtti költekezést hozza, hanem lakossági megtakarítási csúcsot is mutat, a háztartások új megtakarításaik nagy részét az utolsó negyedévben halmozzák fel
A Hewlett-Packardnál november elsején indult az új pénzügyi év. Az elkészült üzleti tervek alapján a magyarországi vállalatnál az államigazgatási területtől várják a legnagyobb árbevételt és növekedést. Szkurka János üzletágvezető szerint Magyarország az elektronikus kormányzat kiépítésében nagyon messziről indult, de önmagához viszonyítva a fejlődés nagyon látványos az elmúlt néhány évben.
A Cashline Értékpapír Zrt. bejelentette, hogy Albrecht Ottó a vezérigazgatói tisztséget Puskás Tamásnak adja át. 13 sikeres év után a társaság egy újabb fejlődési szakaszba lép
Kibővítette együttműködését az OTP Garancia Biztosító és a Magyar Ingatlanszövetség, a két szervezet 2002. január 1-je óta kizárólagos megállapodás keretében működik együtt.
Egyre több cég ismeri fel a béren kívüli juttatások előnyeit, hiszen amíg a bérfejlesztés nagy költségekkel jár, és gyakran nem garantál a munkavállalók számára is érzékelhető előnyöket, addig a cafeteria rendszerekben elérhető pénztári juttatásoknak akár a 95 százalékát is megkaphatják a tagok. Az ezzel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókról Kulyassa Krisztinát, az Aranykor Nyugdíjpénztár…
Kellemes munkakörnyezet, a vállalat igényeivel összhangban álló belső térkialakítás, megfelelő parkolási lehetőség - néhány domináló szempont irodaház választásakor
Miskolc, Győr, Debrecen, Pécs és Szeged után Budapesten is megrendezték a K&H üzleti tippek című konferenciát. A hazai kis- és középvállalkozások számára kulcsfontosságú kérdés a pályázati lehetőségek kihasználása, éppen ezért ezúttal ez a téma határozta meg a rendezvény programját.
A Vám- és Pénzügyőrség (VPOP) a regisztrációs adó részleges visszatérítésével kapcsolatosan beérkezett valamennyi kérelmet feldolgozta. - áll a szervezet közleményében.
A Microsoft és a Digital Accessible Information System (DAISY) Konzorcium (www.daisy.org) a héten mutatta be szabványfejlesztési projektjét, amelynek célja, hogy segítő technológia alkalmazásával az írott tartalmak szélesebb köréhez nyújtson hozzáférést a látássérült és az olvasási problémákkal küzdő felhasználók számára.
A spanyolokat teljesen lenyűgözte királyuk, János Károly, amikor megkérte Venezuela elnökét, hogy fogja be a száját - mindenki ezt a mondatot akarja telefonján hallani
Jelentősen, a vártnál jobban nőtt a Hewlett-Packard profitja az október 31-ével zárult negyedévben, elsősorban a laptop-eladások erőteljes növekedésének köszönhetően.