A nyugdíj-előtakarékossági számlán keresztül befektetett összeghez adómentesen csak akkor juthatunk hozzá, ha a számlanyitástól számítva 3 év már eltelt és nyugdíjjogosultságunkat igazoltuk
Meglena Kuneva, az Európai Bizottság fogyasztóvédelemért felelős tagja október 11-én kampányt indított Magyarországon, mely a magyar állampolgárokat tájékoztatja az itthon és más uniós tagállamokban őket megillető fogyasztói jogokról.
Korrupciós botrányoktól hangos a sajtó, a vétkesek azonban nem ütik meg a bokájukat - kommentálta a The Economist a Romániát megrázó újabb és újabb közéleti botrányokat.
A Figyelő című hetilap immár második alkalommal közöl valótlan, illetve megalapozatlan tartalmakat, különböző informátorokra hivatkozva az OTP Garancia Biztosító eladásával kapcsolatban. OTP-közlemény.
A Pricerunner.com fogyasztói ár-összehasonlító portálja szerint a magyarországi árak az európai átlagnál 27 százalékkal alacsonyabbak - közölte a Magyar Turizmus Zrt. hírlevelében
Egy trópusi halfajta, amely a mangrove mocsarakban él Amerika-szerte, képes akár több hónapot is élve átvészelni víz nélkül. A jelenség hasonlatos az évmilliókkal ezelőtti folyamathoz
A hajtóművek tesztelése közben baleset ért egy vadonatúj Airbus repülőgépet a dél-franciaországi Toulouse repülőterén csütörtökön. Tíz ember sérült meg, közülük három súlyosan.
Bár az iraki olajügyi miniszter megkérdőjelezte a kurd kormányzat és a olajtársaságok között létrejött legutóbbi szerződéseket, a Mol legitimnek tekinti a vele kötött megállapodásokat. A megkötött szerződések a minden iraki politikai erő által aláírt iraki alkotmányon alapulnak, ezért a Mol legitimnek tekinti azokat.
A német fiskális ügyek irányítója jelentősen javítani tudta országa államháztartásának helyzetét, s politikai szempontból is kiválóan vizsgázott - a Financial Times osztályzott
Az "E-Magyarország, E-Kormányzat" konferencia második napján a kormányzat és az üzleti szféra prominens képviselőinek előadásai és vitái az információs társadalom megteremtéséről, a regionalizmusról és a pénzforrásokról szólnak.
Nyilvános az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) tavalyi adóstatisztikája, melyből kiderül hány száz milliárd az összevont adóalap ill. az adójóváírás
Egészen 1998-ig a brit haderő atombombái nem rendelkeztek biztonságos, rádióhullámos élesítőrendszerrel - aktivizálásuk egy sima biciklikulccsal történt. Márványi Péter jegyzete
Oroszország távoli és nehezen elérhető helyein megkezdődtek a december 2-re kitűzött választások. Az előzetes szavazásra november 16. és december 1. között van lehetőség
Már rajtra kész az Orangeways: az új, menetrend szerinti buszjáratokat üzemeltető cég november 26-án jelenik meg a hazai személyszállítási piacon - írta a pénteki Népszabadság.
Moszkva és Kijev elvi megállapodásra jutott az Ukrajnába szállítandó orosz földgáz középtávú árképzéséről. Alekszej Miller, a Gazprom orosz gázipari mamutcég elnöke és Jurij Bojko ukrán tüzelő- és energiaügyi miniszter csütörtökön Moszkvában tartott újabb tárgyalási fordulót, amelyen egyeztették és elfogadták a középtávú gázárképzés elveit.
A bruttó átlagkeresetek összességében 8,2, a nettó átlagkeresetek 2,2 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit, a január-szeptemberi reálkereset - a fogyasztóiár-index 8,3 százalékos növekedése ...
A bruttó átlagkeresetek összességében 8,2, a nettó átlagkeresetek 2,2 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit, a január-szeptemberi reálkereset - a fogyasztóiár-index 8,3 százalékos növekedése mellett - 5,6 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A magyarországi árak az európai átlagnál 27 százalékkal alacsonyabbak a Pricerunner.com fogyasztói ár-összehasonlító portálja szerint. A Magyar Turizmus Zrt. szerint a felmérés jó pillanatban erősíti a nemzeti turisztikai marketing társaság észak-európai téli kampányának üzenetét, amely a téli hangulat mellett a reális, értékarányos árakat és a jó szolgáltatásokat hangsúlyozza.
Újabb szakszervezetek jelentik be ma, hogy csatlakoznak a LIGA Szakszervezetek november 21-i kezdeményezéséhez. A Tungsram Dolgozók Független Szakszervezete sajtótájékoztatón jelenti be, hogy csatlakozik a Társadalmi Szolidaritás Napja elnevezésű kezdeményezéshez.
A tervezett járatritkítások, az újabb létszámleépítések és munkakörülményeik romlása miatti tiltakozásukként november 20-án üzemkezdettől kétórás figyelmeztető sztrájkot tartanak egy budai és egy pest...
A fizetési megoldás nem igényel egyenlegfeltöltést és a telefonszámlát sem terheli, a fizetés a Visa vagy MasterCard típusú bankkártya kontójára történik
Folytatódnak ma délután a megbeszélések a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium, valamint a vasutas szakszervezetek között a vasúti mellékvonalak bezárásával kapcsolatban.
Kanadában egy lengyel utast nemrég megöltek vele, a svájci rendőrminiszter most akarja bevezetni, kitoloncoláshoz. Az elektrosokkolós pisztoly 50.000 voltos áramot vezet áldozatába
Abban minden szakember egyetértett, hogy szükség van a térségi tanácsadó hálózat megreformálására; a kormány elképzelései szerint márciustól élhet az új rendszer.
László Csaba volt pénzügyminiszter szerint a cégek jövőre nem érzékelik egyből az adórendszer egyszerűsödését. Jelentős pluszmunkát ró a vállalatokra, hogy meg kell felelniük az új, egységes áfa törvénynek. László Csaba erről a KPMG pénzügyi tanácsadó cég adókonferenciáján beszélt. A fórumon részt vett Veres János pénzügyminiszter is. László Veronika összeállításában először a tárcavezetőt…
Az új Polgári Törvénykönyv szerint a kártyán nyert pénzt a bíróságon is be lehetne hajtani, az élettársi kapcsolat pedig a házassággal lenne egyenértékű. Ez utóbbinak köszönhetően az élettárs a kapcsolat megszakadását követően igényt tarthatna a közös lakás és vagyon őt megillető részére, sőt tartásdíjat is követelhetne. Az új törvénykönyv tárgyalását tavasszal kezdheti meg az országgyűlés, a…
Magyarországnak - GDP-arányosan - tartósan három százaléknál kisebb államháztartási hiányt kell produkálnia, hosszú távon pedig egyensúlyt - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a GKI Gazdaságkutató Zrt. által rendezett "Cikkek és cakkok a magyar gazdaságban" című budapesti konferencián.
A MAG Magyar Gazdaságfejlesztési Központ szeretné elérni, hogy az uniós forrásokra benyújtott pályázatok a szerződéskötés előtt még módosíthatók legyenek. Az uniós támogatásokat így eredményesebben lehetne felhasználni. A Gazdasági Minisztérium felügyelete alatt működő társaság az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében a Gazdaságfejlesztési Operatív Program közreműködő szervezete. A napokban…
A kormány új adókedvezményekkel ösztönzi a cégek tőzsdére lépését - jelentette be a pénzügyminiszter. Jövő szeptembertől fejlesztési adókedvezményben részesülhetnek azok a most parkettre lévő vállalkozások, amelyek a beruházáshoz szükséges forrás egy részét tőzsdei részvénykibocsátással vonják be. Veres János hozzátette, hogy továbbra is megmarad a tőkepiaci ügyeletek áfamentessége. Szalay-…
Egy euróval emeli a kerozin pótdíj mértékét a Malév november 16-tól rövid- és középtávú menetrendszerinti járatain - közölte a légitársaság. A Malévnél több mint 20 százalékot tesznek ki az üzemanyag beszerzési kiadások.
A kormány szigorítaná az önkormányzati törvényt. Ha a parlament elfogadja a módosítást, a helyhatóságok kevesebb hitelt vehetnének fel, és kevesebb kötvényt bocsáthatnának ki. A kormány célja az, hogy megakadályozza az önkormányzatok eladósodását. Kovács Péter, a XVI. Kerület polgármestere rádiónk Nap Vendége című műsorában azt mondta, eddig sem lehetett korlátlanul kölcsönt felvenni. Ráadásul az…
A Richter tegnap két vállalatfelvásárlást jelentett be. A gyógyszeripari cég társul a második legnagyobb lengyel gyógyszergyártóval, a Polpharmával, valamint 80%-os részesedést vesz az orosz Akrin gyógyszergyárban. A magyar társaság saját részvényeivel fizet, 231 illetve 22 milliárd forintnyi Richter papírt juttat a tulajdonosoknak. Amennyiben a december 18-ai rendkívüli Richter közgyűlés és a…
Magyar és a kelet-közép-európai régióban tevékenykedő közjegyzők részvételével rendezi meg idei kollokviumát a Magyar Országos Közjegyzői Kamara. Az igazságügyi és rendészeti minisztérium szakállamtitkára, dr. Fazekas Judit megnyitójával kezdődő rendezvény a határon átívelő jogviták és okiratforgalom, illetve a külföldi okiratok hazai alkalmazásának kérdéseivel foglalkozik.
Az Ecostat kis- és középvállalati (kkv) konjunktúra-indexe októberben 94,8 százalék, az utóbbi négy hónapban alig változott, szeptember óta kismértékben javult - közölte a gazdaságkutató intézet. Az E...
Az Ecostat kis- és középvállalati (kkv) konjunktúra-indexe októberben 94,8 százalék, az utóbbi négy hónapban alig változott, szeptember óta kismértékben javult - közölte a gazdaságkutató intézet.
Az Ecostat TOP-100, nagyvállalati konjunktúra indexe októberben 91,2 százalék volt, az utóbbi három hónapban mérsékelt ütemben csökkent, a szeptemberi értéknél négy százalékponttal alacsonyabb - közöl...
Az egészségügyi reform következtében a decentralizáció felgyorsul, a központi nagy döntések szerepe csökkeni fog. Sok változás várható, így most a bizonytalanság jellemzi a szektort. A politikai indíttatású változásokra és az adatvédelmi jogfelfogás megváltoztatására is szükség van - hangsúlyozta Mihályi Péter egészségügyi közgazdász a Dialógus az egészségügyi informatikai korszerűsítése érdekében…
A bruttó átlagkeresetek összességében 8,2, a nettó átlagkeresetek 2,2 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit, a január-szeptemberi reálkereset - a fogyasztóiár-index 8,3 százalékos növekedése mellett - 5,6 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
Pontosan 10 évvel ezelőtt, 1997. november 14-én történt meg a Magyar Telekom-részvények bevezetése a hazai és nemzetközi tőzsdei kereskedésbe, egyidejűleg Budapesten és New Yorkban.
Az Ecostat kis- és középvállalati (kkv) konjunktúra-indexe októberben 94,8 százalék, az utóbbi négy hónapban alig változott, szeptember óta kismértékben javult - közölte a gazdaságkutató intézet pénteken.