2009. január 13. kedd

jan. 13
9:11
11 darab saját részvényt adott el tegnap az OTP (korr.) (Portfolio)
Helyesbítette a reggeli közleményét az OTP, mégsem vásároltak tengap 11 darab saját részvényt, hanem eladtak. Az OTP bejelentette, hogy az ETFBUXOTP alap fedezése céljából 2009. január 12-én, a...
jan. 13
9:18
Szakad a forint: elbukjuk a kamatvágást? (Privátbankár)
Londoni feltörekvő piaci elemzői vélemények szerint nem egyedül magyarországi jelenség, és nem is hozamkülönbség-vezérelte a forint jelenlegi gyengülése, az árfolyammozgás - főleg annak üteme - azonban hatással lehet a Magyar Nemzeti Bank jövő heti kamatdöntésére
jan. 13
9:18
Még mindig csökken az olaj ára (ProfitLine)
Több mint 1 dollárral csökkent az olaj ára az ázsiai kereskedés során, ezzel már több mint két hetes mélypontjára csökkent az energiahordozó ára az egyre növekvő befektetői pesszimizmus hatására. (ProfitLine.hu)
jan. 13
9:21
Negatív meglepetést okozott az első gyorsjelentés (2.) (Portfolio)
Tegnap az amerikai piacok zárását követően az Alcoa indította a negyedik negyedéves gyorsjelentési szezont. A társaság az egy részvényre jutó nyereség szintjén az elemzői konszenzusnál nagyobb...
jan. 13
9:21
Túl drága a közért, inkább diszkontban vásárolunk! (Pénzcentrum)
Az ACNielsen legutóbbi magyarországi felmérése szerint az utóbbi időben a válság hatására megnőtt a helyettesítő termékek forgalma, de jellemző a beszerzési hely megváltoztatása is....
jan. 13
9:23
Megállapodtak a németek: újabb tízmilliárdok gazdaságélénkítésre (Portfolio)
Az Angela Merkel vezette német koalíciónak sikerült megegyeznie a második gazdaságélénkítő csomag részleteivel kapcsolatban. A program keretében idén és jövőre 25-25 milliárd eurót költenek a...
jan. 13
9:25
Vége a szmogriadónak és a korlátozásoknak (Portfolio)
Demszky Gábor lefújta a szmogriadót és megköszönte a megértést. Mától minden autó közlekedhet. Noha a főváros nemrég hatályba lépett szmogrendeletéről hónapok óta tudni lehetett, a kormány csak...
jan. 13
9:27
Minimális csökkenéssel nyitott a BUX (Infostart)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 48,07 pontos csökkenéssel, 12.467,49 ponton nyitott kedden - ez az előző napi záróértékhez képest 0,38 százalékos gyengülést jelent.
jan. 13
9:27
Meggondolta magát a Phylaxia (Portfolio)
Most mégsem vonja össze részvényeit a Phylaxia, inkább majd az éves rendes közgyűlésen. Inkább mégsem vonja még össze részvényeit a Phylaxia, a 2009. január 28-ra összehívott közgyűlés...
jan. 13
9:29
KSH: tavaly 75 százalékkal több gabona termett (Infostart)
Tavaly 2,9 millió hektáron, a 2007. évinél 5 százalékkal nagyobb területen, 16,9 millió tonna gabona termett, ami 75 százalékkal több az egy évvel korábbinál - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az előzetes terméseredmények alapján.
jan. 13
9:36
Irdatlan mennyiségű gabonánk termett tavaly (Privátbankár)
2008-ban 2,9 millió hektáron (az előző évinél 5%-kal nagyobb területen) 16,9 millió tonna gabona termett. Ez a 2007. évinél 75%-kal több
jan. 13
9:36
Válságkezelő lépéseket sürgetnek a szekszárdi cégek (HR Portál)
Azonnali intézkedéseket, a pályázatok gyors elbírálását, a pályázati feltételek módosítását várják a gazdasági válság miatt szekszárdi cégek a kormányzattól - tolmácsolta a cégvezetők álláspontját hétfőn, Szekszárdon sajtótájékoztatón a tolnai megyeszékhely polgármestere.
jan. 13
9:36
Vártnál nagyobb veszteség az Alcoa-nál (ProfitLine)
Az alumínium gyártó Alcoa a vártnál nagyobb veszteségről számolt be hétfő este a gazdasági lassulás és a zuhanó árupiaci árak következtében. A folyamatos működésből származó vesztesége 929 millió dollár, 1.16 dollár részvényenként, mely tartalmazza a rekonstrukciós és egyéb 708 millió dolláros költségeket. (ProfitLine.hu)
jan. 13
9:38
Adóbevallás? Rábízhatja az APEH-ra! (Privátbankár)
A magánszemélyek részére az adóhatósági adómegállapítás helyett az idei évben bevezetésre került az ún. egyszerűsített bevallás
jan. 13
9:38
Távozik a Magyar Telekom egyik vezetője (HR Portál)
Január 15-én távozik a cégtől Vasváriné dr. Menyhárt Éva, a Magyar Telekom Nyrt. szabályozói és nagykereskedelmi igazgatója, aki 2000 óta irányította a legnagyobb hazai távközlési vállalat szabályozási tevékenységét, értesült a Világgazdaság.
jan. 13
9:38
Hatalmas lassulás a kínai export növekedésében (ProfitLine)
December folyamán a kínai export bővülése közel egy évtizede nem látott mértékben lassult a kedden közzétett kormányzati adatok szerint. A decemberi szállítások 2.8 százalékkal 111.16 milliárd dollárra csökkentek éves szinten, a novemberi 2.2 százalékos mérséklődés után. (ProfitLine.hu)
jan. 13
9:39
Szakadnak az ingatlanárak - Lassan előmerészkednek a vevők? (Portfolio)
Az európai ingatlanpiacokon 18 hónap alatt minimum 100 bázispontot emelkedtek a hozamok mind a három részpiacon (kiskereskedelmi ingatlanok, irodapiac, ipari ingatlanok) - áll a CB Richard Ellis...
jan. 13
9:39
Csillagszóró II. ellenőrzés-sorozat eredményei (Pénzcentrum)
A tíz hatóság részvételével zajló Csillagszóró II. akciósorozat keretében a hatóságok szakemberei több mint 30 ezer ellenőrzést hajtottak végre, 5400 esetben szabtak ki bírságot a jogsértő vállalkozásokra, összesen mintegy 1 milliárd forint értékben - közölte Kondorosi Ferenc kormánybiztos kormányszóvivői tájékoztatón hétfőn Budapesten....
jan. 13
9:40
Bővíti portfólióját a Puma (HR Portál)
Megvásárolja a svéd Brandon Company reklámügynökséget a német sportszergyártó Puma. A cég nyolc központjában összesen 115 főt foglalkoztat, írja a Világgazdaság.
jan. 13
9:41
Drámai visszaesés, ami még sem olyan nagy (Portfolio)
A kiskereskedelmi ingatlanszektori befektetők aktivitása talán 2009 második felében éledhet fel Európában, ekkorra ugyanis néhány piacon várhatóan már közel a valós értékek jelennek majd meg....
jan. 13
9:42
Továbbképzés gyakorló jogászoknak (HR Portál)
Az igazságügyi szakértői munkáról indul előadássorozat a Pázmány Péter Katolikus Egyetem továbbképző intézetének szervezésében.
jan. 13
9:45
A gázcsap megnyitásával még nincs vége a viszálynak (Infostart)
Az ígéreteknek megfelelően megindították az orosz gázt legelőször a Kurszki területen lévő Szudzsa állomás felől az ukrajnai Orlovka mérőállomás felé, legelőször a Balkán irányába kedden reggel, ám orosz szakértők egyhangúlag úgy ítélik meg, hogy ezzel az orosz-ukrán gázviszály még nem ért véget.
jan. 13
9:54
Mikor zárják el a gázt legközelebb? (Privátbankár)
Megindították az orosz gázt legelőször a Kurszki területen lévő Szudzsa állomás felől az ukrajnai Orlovka mérőállomás felé, ám ezzel az orosz-ukrán gázviszály még nem ért véget.
jan. 13
9:54
Meredek lejtőn az euró (ProfitLine)
Az euró kedden továbbra is gyengül az amerikai dollárral szemben az Európából és Amerikából érkező negatív gazdasági hírek hatására, emellett a befektetők a csütörtökön esedékes EKB kamatcsökkentésre is spekulálnak. (ProfitLine.hu)
jan. 13
10:03
Mégsem környezetszennyező a Google? (Piac és Profit)
A Google egy fejlesztői blogon cáfolta, hogy egy kereses 7 gramm széndioxidot juttatna a légkörbe. A cég szerint sok káros anyag-kibocsátást megspórolunk, ha neten keresünk és nem könyvtárba megyünk.
jan. 13
10:09
Képezzünk univerzális dolgozókat! (HR Portál)
Keresztirányú képzésről (cross training) akkor beszélünk, ha a vezetők arra ösztönzik a dolgozókat, hogy tanulják meg egymás munkakörét. Ezek a technikák a munkavállalóknak azért előnyösek, mert így több munkafolyamatra lesz rálátásuk, ami növeli előléptetési esélyeiket. A szervezet haszna pedig, hogy csökken a hiányzás és a fluktuáció.
jan. 13
10:11
Fontos tudnivalók az állás- és részmunkaidőről (HR Portál)
A négynapos, illetve 32 órás munkahét kétféle módon valósulhat meg: állásidő bevezetésével, vagy időleges részmunkaidő-foglalkoztatással - mondta Suba Ildikó, a Fővárosi Munkaügyi Bíróság elnökhelyettese. A Világgazdaság összeszedte a legfontosabb tudnivalókat a munkaidő mérséklésének módszereiről.
jan. 13
10:12
Vészhelyzet: elhagyják az országot az orvosok (Privátbankár)
Saccolni is lehetetlen volna, hogy hány Bács-Kiskun megyei orvos dolgozik jelenleg külföldön; sok friss diplomás azonnal útnak indul és már rezidensként is külföldön dolgozik
jan. 13
10:15
A kormány teljesíti költségvetési céljait, de kész újabb lépésekre (Veres János) (Portfolio)
A tavalyi költségvetési hiány GDP-arányos szintje 3.3% körül alakult (0.2 százalékpontos hibahatárt figyelembevéve) az uniós módszertan alapján - nyilatkozta ma Veres János pénzügyminiszter a Reuters...
jan. 13
10:15
Meglepő eredmény: mire jó a hosszú gyűrűsujj? (Pénzcentrum)
Egy újabb, brit tudósok által készített kutatás megmosolyogtató eredménye szerint azok a tőzsdei brókerek, akiknek gyűrűsujjuk hosszabb a mutatóujjuknál, jóval sikeresebbek munkájukban, vagyis jobb befektetési döntéseket hoznak....
jan. 13
10:30
Nem sok jóra számíthat Amerika az idén sem (ProfitLine)
A Bloomberg hírügynökségnek nyilatkozó közgazdászok csökkentették az amerikai gazdaság 2009-es évre vonatkozó előrejelzésüket, valamint véleményük szerint a Fed monetáris tanácsa 2010-nél hamarább nem lesz képes a kamatszint emelésére. (ProfitLine.hu)
jan. 13
10:39
Olcsó olaj, olcsó forint (Piac és Profit)
Ismét esésben zártak a börzék az Egyesült Államokban, az egyre romló eredményvárakozások elkedvetlenítették a befektetőket - Több mint 9%-ot zuhant az olaj, és csaknem 4%-ot az arany ára - Tovább erősödött a dollár az euróval szemben, dinamikusan erősödött a jen az amerikai deviza ellenében - Vegyes a kép Ázsiában, mélyrepülésben van a japán tőzsde a tegnapi zárva tartás után - Folytatta…
jan. 13
10:42
Súlyos problémákkal küzd a Malév (HR Portál)
A Malév több gépe azért nem emelkedhet a levegőbe, mert nincs pénz a javításukhoz - értesült a Magyar Hírlap. A cég szóvivője ezt cáfolta.
jan. 13
10:44
BA: a szakszervezetek húzzák az időt (HR Portál)
Kedden reggel 9 órakor ismét tárgyalóasztalhoz ültek a felek Ferihegyen, a szakszervezetek azonban azonnal másfél órás szünetet kértek, amit a munkaadó időhúzásnak tart.
jan. 13
10:48
Nem lassul a forint gyengülése - cél a 300? (ProfitLine)
A múlt szerda óta megindult forintgyengülési hullám cseppet sem akar mérséklődni, a mai napon ott folytatta a gyengülést ahol tegnap abbahagyta. Hétfőn végül 283 forintnál állapodott meg a jegyzés, ma viszont már a 285 forintot is túlszárnyalta a délelőtt folyamán, az árfolyam jelenleg visszaerősödött 283.55 forintos szintre. (ProfitLine.hu)
jan. 13
10:51
"Egyre mélyebben kell majd a zsebükbe nyúljanak a betegek" (Portfolio)
Kétséges az az állítás, hogy az egészségbiztosítási rendszer jobban működik, ha egy monopolszervezet helyett hét kis monopólium jött létre - írja a Népszabadság keddi számában Mihályi Péter, az SZDSZ...
jan. 13
11:06
Nincs balhé: Veres cáfolja az IMF-pletykákat (Privátbankár)
Veres János pénzügyminiszter szerint a tavalyi államháztartás eredményszemléletű hiánya a hazai össztermék 3,3 százalékát teszi ki, plusz/mínusz 0,2 százalékpontos eltéréssel.
jan. 13
11:08
A Rába adta saját forgalmának felét (Privátbankár)
A Rába Járműipari Holding 7.200 darab Rába részvényt vásárolt 642 forintos átlagáron január 12-én a Budapesti Értéktőzsdén - közölte a társaság a tőzsde honlapján kedden. A tranzakciót követően a Rába...
jan. 13
11:09
Az elvesztegetett évtized, avagy hogyan gurult el az aranytojás (Portfolio)
A fejlett piacokon a recesszió miatt a megtakarítások hirtelen megugrására számíthatunk, azonban a korábbiakkal ellentétben - rövid távon - nagy valószínűséggel meg fog változni a befektetők...
jan. 13
11:09
Kalapács alatt az autógyár veterán gyűjteménye! (Pénzcentrum)
Ma kezdődik a tengerentúlon az az aukciós sorozat, melynek keretében a General Motors veterán kollekciójának egy része kerül kalapács alá. Bár a cég anyagi nehézségekkel küzd, a GM-vezetők szerint nincs összefüggés a vállalat pénzügyi helyzete és az egyébként ragyogó állapotban lévő veterán készletek kiárusítása között....
jan. 13
11:11
Leminősítési sorozat lehet az ára az európai gazdaságélénkítésnek (Portfolio)
Múlt pénteken Írországot és Görögországot, míg hétfőn Spanyolországot is a hitelminősítése rontásának esélyére figyelmeztetett a Standard and Poor’s. A nemzetközi hitelminősítő intézet a...
jan. 13
11:15
Veszteséges lehet a Sony? - 16 ezer állás veszélyben (HR Portál)
A Sonynak előreláthatóan 1,1 milliárd dolláros (230 milliárd forintos) működési veszteséget kell elkönyvelnie, amely a gyenge eladás és az erős jennek köszönhető, írja a Világgazdaság.
jan. 13
11:17
Elbocsátanak 250 dolgozót Várpalotán (HR Portál)
A hajdúdorogi székhelyű Okin Kft. (korábban Dikon Készülékgyártó Kft.) megszünteti a várpalotai üzemét és a teljes termelést Hajdúdorogra telepíti át; a bezárás 250 dolgozót érint - írta keddi számában Veszprém megye napilapja, a Napló.
jan. 13
11:19
Január végén jönnek a GOP és a KMOP pályázatok (HR Portál)
Nyolc gazdaságfejlesztési felhíváshoz és a központi régió három tükörkiírásához várja az észrevételeket a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ). Várhatóan január végén hirdetik meg a pályázatokat, írja a Világgazdaság.
jan. 13
11:33
Nagy a baj - Gondok vannak a gázszállítással (Infostart)
Nem áramlik vagy csak csekély mennyiségben orosz gáz az Európai Unióba Ukrajnán át, annak ellenére, hogy Oroszország kedden felújította a gázszállításokat - közölte kedden az Európai Bizottság szóvivője. Orosz források szerint az ukrán rendszer nem fogadja a gázt. Nem tudta hivatalosan megerősíteni Molnár Csaba energiaügyi miniszter sem azokat a sajtóértesüléseket, amelyek szerint kedden reggel…
jan. 13
11:42
Harc a korrupció ellen: aki feladja magát, megússza (Privátbankár)
Amerikai mintára harcolna a jövőben a korrupció ellen a magyar kormány: törvény védené azokat az állampolgárokat, akik jelentenék a korrupciógyanús ügyeket a hatóságoknak - mondta Avarkeszi Dezső, az ...
jan. 13
11:42
Rába - Jelentős megállapodások a FÁK buszpiacon (ProfitLine)
A Rába Nyrt. tájékoztatása szerint a győri székhelyű Rába Futómű Kft. újabb fontos megállapodásokat írt alá a stratégiai piacának számító FÁK-régióban. A belorusz Belkomunmash illetve az orosz TrolZa vállalattal kötött szerződésektől a trolibusz futóművek értékesítéséből származó árbevételének növekedését várja a cég - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
jan. 13
11:44
Tavaly mindössze 9.6 százalékkal nőtt a kínai olajimport (ProfitLine)
A 2008-as év folyamán 9.6 százalékkal nőtt Kína olajimportja, míg 2007-ben a bővülés 12.4 százalékos volt. Elemzők szerint a lassuló növekedési ráta az augusztusi Olimpiai Játékokkal összefüggésben lévő gyárleállásokkal magyarázható. (ProfitLine.hu)
jan. 13
11:45
A FÁK trolibuszpiacon erősít a Rába (3.) (Portfolio)
Érkeznek az év végi vevőtalálkozók első fejleményei a Rábától: a cég egy fehérorosz és egy orosz megállapodásról tájékoztatta a befektetőket ma délelőtt. A cég közleménye szerint a trolibusz...
jan. 13
11:45
Mindenki kiakadt: szabadlábon a szupercsaló! (Pénzcentrum)
Tízmillió dollár fejében szabadlábon védekezhet a világ eddigi legnagyobb pilótajátékának szervezője, a 70 éves Bernard Madoff. A bíróság annak ellenére helyezte óvadék ellenében szabadlábra, hogy már az előzetesben megszegte a rá vonatkozó szabályokat....

Keresés