A Magyar Energia Hivatal (MEH) részletes vizsgálatot végez, hogy kiderüljön, az eddigi legsúlyosabb gázkrízis idején az érintett szereplők helyesen cselekedtek-e, s jó döntések születtek-e - mondta Mo...
A hétfői tárgyalások azt mutatták, hogy az eddigi jó kapcsolatok tovább folytatódnak Magyarország és Románia között - mondta Sólyom László köztársasági elnök, azt követően, hogy Budapesten tárgyalt ro...
A 2008. év negyedik negyedévében a BAMOSZ tagjai által kezelt alapok összvagyona 16,7 %-kal csökkent, év eleje óta pedig összesen 20,8 %-os csökkenést tapasztalhattunk - olvasható a BAMOSZ elemzésében. (ProfitLine.hu)
Miután érdemben drágultak az üzemanyagárak a tőzsdén, és a forint árfolyama is sokat gyengült, egyáltalán nem meglepő, hogy szerdától a Portfolio.hu értesülései szerint a benzin ára 8, a gázolajé...
A legnagyobb dél-koreai autógyár hétvégén közzétett januári értékesítési statisztikái szerint a válság miatt világszerte zuhanó eladások ellenére Kínában rekord értékesítési adatokat könyvelhettek el az év első hónapjában....
Nettó 200 millió forintot szán tájékoztatásra a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. - derül ki a Közbeszerzési Értesítő hétfői számában közzétett nyílt ajánlattételi felhívásból. A "közcélú feladat...
A Fővárosi Állat- és Növénykertben a medvék még nem döntötték el, hogy visszamennek-e szundikálni, azaz kemény lesz-e a tél, avagy kint maradnak, mert érzik a tavasz közeledtét
A decemberi hónaphoz képest nem történt érdemi változás a BÉT részvény szekciójának forgalmában, míg a tavalyi év hasonló időszakához képest a forintban mért adat nagy csökkenést mutat (melynek...
Bankot akartak kirabolni hétfőn Budapesten, az akció sikertelenül végződött; az elmúlt két hónapban nyolc pénzintézetet támadtak meg a fővárosban. Délelőtt egy zuglói, Kerepesi úti bankba lépett be...
Az európai befektetési kereskedelmi ingatlanpiac 2008. negyedik negyedévében mindössze 19,5 milliárd eurót tett ki, a második és harmadik negyedév stabilabb, 27-28 milliárdos forgalma után. A teljes...
Energia, bankok, vezetékes telefon, posta, tömegközlekedés - e szolgáltatási területek okozzák az európai fogyasztóknak a legtöbb problémát. Mit és miért utál Európa?
Energia, bankok, vezetékes telefon, posta, tömegközlekedés - e szolgáltatási területek okozzák az európai fogyasztóknak a legtöbb problémát, derül ki az Európai Bizottság által hétfőn közzétett jelentésből.
Csak a negyedik negyedévben több mint 390 milliárd forintot, az év egészében összesen 466,5 milliárd forintot vesztettek a befektetési alapokl, a piaci teljesítmények az utolsó negyedévében 115 milliárd forint, éves szinten pedig 214 milliárd forint veszteséget jelentettek a befektetőknek - közölte a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (BAMOSZ) hétfőn. (ProfitLine.hu)
A január végi határidőre a Fővárosi Közgyűlés mind a 67 tagja benyújtotta vagyonnyilatkozatát, s ezek formailag megfelelnek az előírásoknak - közölte hétfőn az újságírókkal az önkormányzat vagyonnyila...
A benzinkutaknál az üzemanyagok árait akkora méretben és úgy kell feltüntetni, hogy azokat a közlekedők az útról jól olvashassák. És ez még nem minden: kellenek a "nagy" árak
A Gazdasági Versenyhivatal fellépésének köszönhetően az elmúlt időszakban több kiskereskedelmi vállalkozás is arra kényszerült, hogy módosítsa a beszállítóival kötött szerződéseit - olvasható a GVH...
A világgazdasági dekonjunktúra a közösségi oldalakat, így a Facebook-ot sem hagyta érintetlenül, hiszen a cégek reklámkiadásaikon, így az online hirdetéseken igyekeznek spórolni. Zuckerberg azonban most más bevételi forrást talált, amit a davosi csúcson be is mutatott a világ gazdasági vezetőinek....
Emeli bruttó 8 forinttal a 95-ös benzin és 5 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. - értesült piaci forrásokból az MTI hétfőn. A Mol legutóbb egy hete emelte br...
A hiperinfláció elleni harc technikai eszközeként a zimbabwei központi bank hétfőn hivatalosan 12 nullát "vágott le" a nemzeti valutából, a zimbabwei dollárból. A tavalyi év közepén már tíz nulláva...
Az államilag támogatott lakáshitelek megszűnhetnek, a szocpol szigorodhat, az egészségügyi hozzájárulás (eho) pedig nőhet. A Világgazdaság értesülése szerint ráadásul újabb egymilliárd eurós hitel felvételére készül a kormány az EIB-től.
Összesen több mint kétmillió eurót pályázhatnak meg magyarországi civil szervezetek a Norvég Civil Támogatási Alaptól többek közt a kulturális örökség védelmét, a természetvédelmet, a szociális kohézi...
Csatlakozási megállapodást írt alá a Commerzbank az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvánnyal (AVHGA). Ezáltal a Commerzbank is bekapcsolódik abba a partneri körbe, amely révén a pénzintézet ügyfeleinek is lehetősége nyílik arra, hogy a működésükhöz, beruházásaikhoz szükséges finanszírozást az AVHGA kedvezményes díjon elérhető garanciavállalása mellett vegyék igénybe....
Könnygázt vetett be a görög rendőrség tüntető gazdák ellen hétfőn, megakadályozandó, hogy traktoraikkal a fővárosba vonuljanak. A gazdák pénzügyi segítséget követelnek az államtól. A rendfenntartók...
A CNBC értesülései szerint a várakozásokkal ellentétben Obama kormánya a hét folyamán még nem jelent be újabb lépéseket a pénzügyi szektor megsegítésére. A "rossz bank" megalakítása egyelőre még...
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) fellépésének köszönhetően az elmúlt időszakban kénytelen volt a Cora, az Auchan, a Metro, a Profi és a Csemege Match is újrafogalmazni szerződéseit....
Olyan fejlesztésekre kell fordítani az európai uniós források legnagyobb részét, amelyeknek multiplikatív, vagyis a gazdaság más területeire továbbgyűrűző hatása nagy - közölte Baráth Etele, az MSZP o...
Tovább küzd a Zimbabweben dúló hiperinfláció ellen a jegybank, ezúttal ugyanis 12 nullát vágnak le a zimbabwei dollárból. Nem ez az első eset, amikor a zimbabwei jegybank ehhez a technikai...
Hétfő délután két óráig 360 képviselő adta le a vagyonnyilatkozatát - közölte az Országgyűlés Mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottságának munkatársa az MTI-vel; a határidő este ny...
Decemberben egy százalékkal csökkentek az amerikai személyes kiadások, ami nem is meglepő, tekintettel arra, hogy a munkaerő és ingatlanpiaci folyamatok romlása, valamint a pénzügyi válság...
Egyre többen kifogásolják, hogy a magyarországi bankok túl széles körben élnek az egyoldalú szerződésmódosítás lehetőségével, a törvényi szabályozást szigorítani kell ezen a téren, a bankok túl erősek, az ügyfelek pedig túl gyengék - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök hétfőn, miután a Parlamentben megbeszélést folytatott a pénzügyi szolgáltatások fogyasztóinak védelméről az érintett…
A választási rendszer átalakítása kapcsán egy új társadalmi szerződés megkötését javasolja az SZDSZ - mondta hétfői budapesti sajtótájékoztatóján Fodor Gábor. A szabad demokraták elnöke kijelentette, ...
Miközben továbbra is támogatja a Fidesz a parlament létszámának megfelezésére tett korábbi javaslatát, a miniszterelnök tegnapi javaslatával ellentétben továbbra is fenntartaná a jelenlegi vegyes -...
Elrendelte a Zala Megyei Bíróság a Zalabaromfi Szárnyas Húsfeldolgozó Zrt. felszámolását - tájékoztatta hétfőn az MTI-t a bíróság szóvivője. Beznicza Árpád közölte: a felszámolást elrendelő végzés ja...
Decemberben csökkentek a személyi kiadások és jövedelmek az Egyesült Államokban. A jövedelmek 0,2 százalékkal estek vissza a novemberi 0,4 százalékos mérséklődés után, míg a kiadások 1,0 százalékkal c...
Soha nem lesz területi autonómia Székelyföldön, Románia egységes nemzetállam - mondta Traian Basescu román államfő hétfőn Budapesten, azt követően, hogy magyar partnerével tárgyalt. Sólyom László sze...
Szinte forgalom nélkül telik a hét első kereskedési napja az állampapírok másodlagos piacán - fejtette ki egy elsődleges forgalmazó állampapírkereskedője, véleménye szerint nem mondható, hogy lejjebb...
Még nem tudni, mit hoz az idei év a cafeteria piacnak, hiszen a gazdasági válság miatt a cégek takarékoskodnak, és sokan vélik most úgy, hogy nem a dolgozók motivációja a legfontosabb. A Sodexo Pass és a Le Chèque Déjeuner egyelőre nem érzékel visszaesést rendeléseiben, és bár az Accornak is pozitívak a tapasztalatai, Balázs Krisztián marketing vezető azt mondta, várnak piaci csökkenést, a…
Újabb javaslatokat terjesztett elő hétfőn az adócsalás visszaszorítására az Európai Bizottság adópolitikai felelőse, Kovács László; ezek alapján megszűnhet az a kiskapu, amely a banktitok kihasználásá...
Kína szerint "nevetséges" a hatalmas kínai többleteket okolni a globális egyensúlytalanságért és a pénzügyi válságért. Peking szegény, nincs pénze az IMF-re?
Magyarország számára az európai uniós források jelentik azt a gazdaságélénkítő eszközt, amellyel a gazdasági válság közepette munkahelyek százezreit, vállalkozások ezreit lehet talpon tartani - fejlesztésre csak az EU-tól van pénzünk
Bár a tavaly októberi válsághullámot követő csúcsok után több szakember úgy gondolta, hogy végre az elhangzott – és már lassan évek óta szajkózott – javaslatokból meg is valósul valami, még mindig csak ott tartunk, hogy „legalább az irány jó”.
Alig néhány hónapja temette el az angol közvélemény az eredetileg amerikai Woolworths áruházlánc brit ágát, melyet 1909-ben alapítottak, ám a századik születésnapja előtt tönkrement. Az egyik legrégibb lánc most a virágzó online kereskedelem piacán születhet újjá....
Néhány, az adót és az illetékeket érintő változás lép hatályba február elsején, ilyen a 250 ezer forint feletti készpénzforgalom korlátozása, a módosított cégautóadó, a standolási szabályok változása, illetve a parlamenti képviselők költségtérítése után megfizetendő 15 százalékos adó.
Francois Fillon francia miniszterelnök hétfőn nyilvánosságra hozta annak az ezer beruházásnak a listáját, amelyet kormánya a korábban már bejelentett 26 milliárd eurós gazdaságélénkítő programból támo...
2009 első hónapjában egy híján 1400 céggel szemben indítottak felszámolási eljárást Magyarországon. Ez minden idők legrosszabb havi adata - derül ki az Opten céginformációs szolgálat közleményéből. A felszámolások száma meredeken emelkedik, így a cég elemzése szerint idén minden bizonnyal több mint 17 000 társaság jut erre a sorsra....
Több kiskereskedelmi vállalkozás módosította a beszállítóival 2009-re kötött szerződéseit, miután a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárást indított ellenük - közölte a GVH hétfőn az MTI-vel. A GVH 20...
A Tiszta haszon játékra, annak első hónapjában, januárban 36.399-en pályáztak, vagyis ennyi számlát küldtek be a játékosok valamilyen lakossági szolgáltatásról - mondta Daróczi Dávid kormányszóvivő hé...
A Medián és a Szonda Ipsos nyerte a Miniszterelnöki Hivatal nettó 350 millió forintos közvélemény-kutatási nyílt közbeszerzési pályázatát, az eredmény a hétfői Közbeszerzési Értesítőben jelent meg. ...
Nagyjából körvonalazódni látszik, hogy milyen elképzelései vannak a kormánynak az adórendszer átalakítását illetően. Bár tapasztalataink alapján tudjuk, ez ügyben a gazdaságpolitika "a...
A Vám- és Pénzügyőrség munkatársai a Komárom-Esztergom megyei Tárkány településen egy angol rendszámmal ellátott személygépkocsit állítottak meg ellenőrzésre....