A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 269,82 pontos, 2,53 százalékos csökkenéssel, 10.380,50 ponton zárt. Napközben a BUX esése a 7,7 százalékot is elérte, az index egészen 9.832 pontig ese...
Meg kell teremteni az idén annak a feltételeit, hogy Magyarország beléphessen az ERM-2 árfolyamrendszerbe - mondta Veres János pénzügyminiszter az Országos Érdekegyeztető Tanács pénteki plenáris ülésén, Budapesten. (ProfitLine.hu)
Csendes volt a pénteki kereskedés, alacsony forgalom mellett emelkedtek az állampapírhozamok - mondta el egy állampapírkereskedő a mai események kapcsán. A piaci szereplő szerint a régiós devizák...
Folytatódik a LifeLong Learning Magyarország Alapítvány januárban indított kutatása, "A szakképzési hozzájárulás a lifelong learning szolgálatában" címmel, amelynek célja, hogy az érintett feleket: döntéshozókat és a munkáltatókat egy asztalhoz ültesse, hogy az előzetes felmérések és kutatások tükrében megvitathassák: hogyan érdemes a továbbiakban fenntartani, fejleszteni a szakképzés jelenlegi…
A közép-európai jobbközép pártoknak el kell érniük az Európai Unió gazdaságösztönző csomagjának módosítását - mondta Orbán Viktor Varsóban az MTI tudósítása szerint. A Fidesz elnöke, aki egyben az...
Szűk sávban, csütörtöki záró szintjénél gyengébb pozícióban alakult a forint árfolyama a budapesti bankközi devizapiacon. Délután negyed ötkor 304,25/50 forint volt az euró árfolyama a csütörtöki 3...
Anyát és lányát keresik a tűzoltók annak a Hajdú-Bihar megyei polgári lakóháznak a romjai alatt, amely pénteken délután robbant fel - mondta a tiszaújvárosi tűzoltó parancsnokság vezetője. Bartovic...
A short sale ügylet felfüggesztése önmagában elégtelen eszköz a részvényárfolyamok esésének megfékezésére, amelyeket alapvetően nem a spekuláció, hanem a recessziós gazdasági környezet vált ki - vélek...
Havazás várható szombaton és vasárnap egy-egy, az országot elérő ciklon következtében - közölte Csonka Tamás, az Országos Meteorológiai Szolgálat ügyeletese. Szombaton késő estig, éjfélig lehet számít...
A pénzügyminiszter nem fogja nyilvánosságra hozni, ha az ország tárgyalásokat kezd az euró előszobájaként ismert ERM II-es rendszerbe való belépésről - ezt maga Veres János mondta el az InfoRádióban. Közölte azt is: ez a kormány nem támogatja az egykulcsos személyi jövedelemadó rendszerének bevezetését. Az InfoRádió az Országos Érdekegyeztető Tanács pénteki ülése után kérdezte meg a…
Csődvédelembe menekült a Saab, miután sem anyacége a General Motors, sem a svéd kormány nem tudta megemelni a tőkéjét. Azt ígérik, hamar meglesz az átszervezés...
Korábban soha nem látott gammasugár-robbanást figyeltek meg a világűrben 2008 szeptemberében a Fermi amerikai űrteleszkóppal - áll a Science című folyóiratban a héten megjelent írásban. A Carina-kö...
Az EU leggazdagabb régiói Belső-London, Luxemburg és Brüsszel, míg a legszegényebb régiók rendre Közép- és Kelet-Európában találhatók - mutatta ki az Eurostat legfrissebb jövedelmi különbségeket kutató felmérése a 271 régiót felölelő unióban. A legszegényebb húsz között magyar régiók is szerepelnek.
Hatéves mélypontján zárt pénteken a legmegbízhatóbb európai részvényekből képzett FTSEurofirst 300 index, miután a nap során 3,3 százalékkal zuhanva 738,57 ponton zárt. A befektetők félnek, hogy a ...
Növekvő kockázatokkal néz szembe az európai bankrendszer, egy esetleges összeomlás elkerüléséhez pedig könnyen lehet, hogy szoros fejlett piaci összefogásra lesz szükség - nyilatkozta a Bloombergnek...
Az új tagállamok számára az életszínvonal emelkedését, a régiek számára pedig az export- és beruházási lehetőségek bővülését hozta az Európai Unió öt évvel ezelőtti bővítése
Több, mint 18 éves mélypontra zuhant a Bank of America és a Citigroup részvények árfolyama a mai kereskedésben, miután újból felszínre törtek az államosítással kapcsolatos félelmek. A Citigroup...
Az Európai Parlament február 19-i plenáris ülésén nagy többséggel támogatta Kovács László adó- és vámpolitikáért felelős európai biztos kedvezményes áfa-kulcsokról szóló javaslatát, amely a nagy munkaigényű és helyileg nyújtott szolgáltatások körét érinti.
Orbán Viktor szerint az Európai Uniónak változtatnia kell a Közép-Európa számára rendkívül hátrányos válságkezelési lépésein, és a térség bankjait euróhoz kell juttatnia. A Fidesz elnöke, miután...
Amíg a nagyvállalatoknál szinte természetes, hogy lehetőséget nyújtanak az alkalmazottaiknak a továbbtanulásra, a kiscégeknél meg kell küzdeni azért, hogy képezhessük magunkat. Szomorú tény, hogy még a multiknál is csak 25 százalék a képzésben résztvevők száma, pedig az EU-s átlag már a 40 százalékot is eléri. A legnagyobb arányban a pénzügyi szolgáltatók, a posta, a közlekedési, a távközlési és…
Palánkai Tibor, a Budapesti Corvinus Egyetem professzora szerint a világválság nem csak hitel-, hanem túltermelési válság is. A vállalkozások korlátlanul vitték keresztül akaratukat az össztársadalmi érdekekkel szemben, azaz inkább a bevétel számított, mint az emberek szükséglete
Tavaly tele voltak a lapok a hírrel, mely szerint a legpartiképesebb orosz milliárdos, a 43 éves Mihail Prokorov 500 millió eurót fizetne ki a Nizza és Monaco közt található Villa Leopoldáért, melyet II. Leopold belga király építtetett 1902-ben....
Több hitelminősítő és elemző fejezte ki aggodalmát az elmúlt időszakban a kelet-európai gazdaságok, és különösen bankszektoruk sérülékenységével kapcsolatban. A Nomura új elemzése úgy látja, túlzóak...
Hat izraeli rakéta csapódott be szombaton reggel Libanon déli területére - közölte a libanoni hadsereg. A bejelentés nem sokkal azután hangzott el, hogy az izraeli rádió Dél-Libanonból induló rakétatá...
Gyurcsány Ferenc bízik abban, hogy az ország helyzetét javító intézkedések többséget kapnak az Országgyűlésben, mert annak pozitívumait "Londontól Brüsszelig elismerik"
Amíg a nők, különösen a gyermekes anyák jóval kevesebbet keresnek a férfiaknál, "nőarcú marad a szegénység" - fogalmazott Gurmai Zita, az Európai Szocialisták Nőszervezetének elnöke, a bérkülönbségekről rendezett pénteki budapesti tanácskozáson.
Együttműködésre szólította Kínát a globális pénzügyi világválság, az éghajlatváltozás és az Észak-Korea jelentette biztonsági fenyegetések kezelése érdekében szombaton Hillary Clinton amerikai külügy...
Számos fővárosi kerületben is a kisebb rendőrőrsök bezárását tervezi az újabb megszorítások miatt a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) – értesült a Magyar Nemzet. A lap szombati számában megj...
Orbán Viktor szerint össze kell fogniuk a közép-európai országoknak, nem szabad hagyni, hogy feledésbe merüljön a "másfél évtizede létrejött történelmi megállapodás"
Ezer dollár fölé emelkedett az arany unciánkénti ára pénteken este a New York-i tőzsde fémrészlegében (COMEX). A legközelebbi, februári lejárat 26,20 dollárral 1002,30 dollárra nőtt. Az arany ára u...
A Westfield Group, a világ legnagyobb bevásárlóközpont-fejlesztő- és üzemeltető cége a tulajdonában lévő 55 egyesült-államokbeli plázájából 50-ben lerövidíti a nyitvatartási időket, hogy a rohamosan...
A Google Earth műholdas térkép furcsa képződményt fedezett fel a Kanári-szigetek mellett: a szabályosnak tűnő alakzatokról sokan máris azt gondolják, az elsüllyedt világ, Atlantisz maradványai lehetnek....
Szigorítaná a fegyveres támadók esetében a Büntető törvénykönyvet az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium - jelentette be a tárca vezetője, miután megbeszélést folytatott hat kelet-magyarországi megye rendőri vezetőivel.
Meg kell állítani a lemaradást és fel kell zárkózni: csökkenteni kell az állami kiadásokkal együtt az adóterheket is - a Reformszövetség is írt egy programot. Az eurót is belevették
Tíz percen belül elfogták azt a férfit, aki egy késsel a kasszában lévő pénz átadására kényszerítette szombatra virradó éjszaka egy tatai benzinkút eladónőjét - közölte Léber Gabriella, a Komárom-Eszt...
Váratlanul Kubába érkezett helyi idő szerint pénteken este Hugo Chávez venezuelai elnök. Chávez alig néhány nappal azután látogatott a karibi szigetországba, hogy győzelmet aratott az alkotmánymódosít...
A helyi önkormányzatoknál és a többcélú kistérségi társulásoknál megszűnő álláshelyek után járó felmentési idő bérének felét, a végkielégítés egészét átvállalja az állam - az erről szóló önkormányzati...
A Boeing és Airbus repülőgép-megrendeléseket tömegesen halaszthatják el és törölhetik a légitársaságok, miután az utas-és a teherforgalom is visszaesett és a finanszírozási lehetőségek is...
Előzetes letartóztatásba helyezte 30 napra szombaton délelőtt a Veszprém Városi Bíróság R. Sándort és N. Győzőt, akik alaposan gyanúsíthatók a Cozma-gyilkosságban való részvétellel - tájékoztatta a Ve...
A munkáltatói járulékterheket idén 5 százalékponttal, jövőre 3, majd 2011-ben további 2 százalékponttal javasolja csökkenteni a Reformszövetség, miközben már 2009-től a 18 százalékos szja-kulcs sávja...
A General Motors Corp. részvényára 74 éves mélypontra került pénteken a New York-i értéktőzsdén a börze általános trendjét követve, illetve a cég jövőjével kapcsolatos találgatások hatására. A GM á...
A perben az őrmester csak egy fogoly tarkónlövését ismerte el. Életfogytig tartó börtönbüntetésre ítéltek egy amerikai katonaorvost négy iraki katona kivégzésében való részvételért. Michael Leahy őrme...
A vezető ukrán bankok internetes honlapjai sok Kárpátalján található jelzálogingatlant kínálnak megvételre a hitelesek fizetésképtelensége miatt - egyelőre a helyieknek
A Magyarországon használatos háztartási gépek több mint 40 százaléka 8 évnél idősebb - mondta a CECED Magyarország egyesülés vezetője. Mészáros Fanni hozzátette: kiszámolták, hogy ha ezeket a gépeket, akár állami segítséggel kicserélnék, akkor Magyarország felülteljesítené az előírt széndioxid-kibocsátáscsökkentést.