Akár évi 9000 forintot is megtakaríthatunk azzal, ha nem hagyjuk készenléti állapotban az elektromos készülékeket. A néhány száz forintért kapható alumínium fólia pedig 50 százalékkal hatékonyabbá teheti otthonunk fűtését. Praktikus és takarékos tippek, nem csak válság idejére....
Bizonyos mértékű hajhullás minden egészséges ember esetében természetes, ugyanakkor időnként komoly kórképek kísérője, vagy figyelmeztető jele is lehet
Korábban főként nyáron találkoztunk a SUHA Kft. által forgalmazott termékekkel. A Carpigiani fagylaltgépekre és a hozzájuk tartozó alapanyagokra azonban az utóbbi években egyre nagyobb kereslet mutatkozott a nyári szezonon kívül is. A felgyorsult forgalomra válaszként egy webáruház megnyitása látszott legcélszerűbbnek - ebben segítette a céget az EUGA Pályázati Tanácsadó Program.
A tegnapi emelkedést ma nyitás után csaknem egészében ledolgozták az amerikai részvényindexek, azonban mostanra sikerült kissé feljebb kerülni, így a Dow 1.8, az S&P 5001.9, a Nasdaq pedig 1.8%-os...
"Nagyon jó lenne, ha nem kellene még egy-kettő gyilkosság, nem kellene még egy-kettő erőszakos fellépés" ahhoz, hogy megértse Magyarország, nem lehet következmények nélkül bujtogatni emberek, családok, társadalmi csoportok ellen - mondta a miniszterelnök. Sajtószabadság vagy emberi méltóság? - készül az alkotmánymódosítás
Sikeres gazdasági évet zárt a Paksi Atomerőmű Zrt. (PA Zrt.). Az erőmű villamosenergia-termelése tavaly 14818 gigawattóra volt, amely 0,2 százalékkal meghaladta a tervezetet. Az erőmű a teljesítménynövelés tekintetében is újabb sikereket könyvelhetett el, hiszen 2008. december 5-én a 2. blokk elérte a 108 százalékos, a 3. pedig 2008. október 31-én a 104 százalékos reaktorteljesítményt. Az évente…
Ben Bernanke Fed elnök mai, kongresszus előtti meghallgatásán a pénzügyi szektor megmentésével kapcsolatban gyakorlatilag a korábban már hangoztatott álláspontot ismételte. A bankok államosításához...
A mai amerikai olajkészlet adatokat követően valósággal kilőtt az olaj árfolyama, az áprilisi határidős árfolyam már 7%-os pluszt mutat 42.7 dollárnál. Jóval több benzin fogyott, mint amire...
A fokozatos piacnyitás következtében 2008. január elseje óta bármely gazdálkodószerv szabadon választhat villamosenergia-szolgáltatót. Lehőcz Balázs Gábort és dr. Ugron Gáspár Gábort, az elsősorban a kis- és középvállalatokra fokuszáló MVM Partner igazgatóságának tagjait arról kérdeztük, hogy kinek éri meg váltani és miért?
Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal közzétette az ingatlanértékesítésből és a vagyoni értékű jog átruházásából származó jövedelmekre vonatkozó adókötelezettségek 2009-es szabályait. Az előírások böngészése során több adómentes jogügyletre is bukkantunk....
Kilencedik alkalommal osztották ki a Családbarát Munkahely Díjakat. A címre olyan munkahelyek pályázhattak 2008-ban, amelyek képesek megteremteni a munka, a magánélet és a gyermekvállalás összeegyeztethetőségét. A nagyvállalati kategória győztese a Magyar Telekom lett....
Az amerikai nyersanyagpiaci tőzsde felügyelet (CFTC) Paul Greenwood-ot és Stephen Walsh-t összesen 1.3 milliárd dollárra rúgó csalással és hűtlen kezeléssel vádolta meg. A 60-as éveiket taposó...
A válság egyre mélyebbnek tűnik, a kilábalás pedig egyre távolabbinak: a magyar gazdaság idén 3,5 százalékkal lesz kisebb, mint 2008-ban, a beruházások fájdalmas, 7 százalékos visszaesést szenvednek el. Az innováció és alkalmazkodás vezetheti ki az országot a gödörből. Jelentős áldozattal jár a szociális jellegű kiadások lefaragása is.
Két fokozattal, a már igen magas befektetői kockázatra figyelmeztető "CCC" sávba süllyesztette Ukrajna hosszú távú szuverén devizaadósi besorolását az S
Már havi 11-13 ezer forint is elegendő ahhoz, hogy egy család a legjellemzőbb kockázati tényezőket a jelenlegi bizonytalan gazdasági helyzetben is hiánytalanul fedezze
Csökkenéssel, de napi mélypont felett zártak az amerikai részvénypiacok egy hullámzó kereskedési nap után. A DJIA index 80,05 ponttal, 1,09 százalékkal 7270.89 pontra csökkent. Az S&P 500 index értéke 8.24 pontot, 1.07 százalékot csökkenve 764.90 ponton zárt, míg a Nasdaq composite index 16,40 ponttal, 1,14 százalékkal 1425.43 pontra zuhant. (ProfitLine.hu)
A tokiói értéktőzsde csütörtökön nem folytatta a szerdai emelkedést, és csökkenéssel, de napi mélypont felett zártak a vezető New York-i tőzsdemutatók is.
A pénzügyi felügyelet azt javasolja a hitelintézetek tulajdonosainak, hogy 2009-ben a társaságok eredményét ne fizettessék ki osztalék formájában, hanem hagyják azt a pénzintézeteknél
Piaci túlreakció volt a forint leértékelődése, amelyet a gazdaság hosszabb távon korrigálni fog - mondta Karvalits Ferenc Szekszárdon, ahol a Magyar Vállalkozói Szalon vendégeként a gazdasági válság m...
Válság idején sokan dönthetnek úgy, hogy anyagi helyzetük romlását a biztosításaik felmondásával ellensúlyozzák vagy enyhítik. Pedig ilyenkor különösen veszélyes következményekkel járhat, ha hosszú évek munkája során előteremtett érték (lakás, autó, ingóságok) károsodik, vagy akár meg is semmisül. A CLB Független Biztosítási Alkusz alábbi modellszámítása azt igazolja, hogy már havi 11-13 ezer…
A határidős indexek szerint a nyugat-európai értéktőzsdék csütörtökön ismét emelkedéssel próbálkoznak kezdetben, csakúgy, mint a korábbi napokban is nemegyszer, azonban a nap második fele most sem biztos. (ProfitLine.hu)
Ha a legközelebbi amerikai makroadatok viszonylag jók lesznek, akkor a forint az euróval együtt javulhat, szűk sávú kereskedelem alakulhat ki 293-298/euró között, de ha a vártnál rosszabbak lesznek a tengerentúli adatok, ismét 305/euró lehet a következő ellenállási pont, írta elemzők véleményét idézve csütörtök reggel a Dow Jones hírügynökség, hozzátéve, hogy a forint jelentősebb erősödése csak a…
Mintegy harmincezer ember veszítette el munkahelyét a válság kezdete, tavaly október óta Magyarországon - írta a Világgazdaság. A csütörtöki lapinformációk további tömeges elbocsátásokról szólnak.
A Reformszövetség programja elsősorban az államháztartás szemszögéből tekint a gazdaságra, reálgazdasági javaslatai azonban megmaradnak az általános igazságok szintjén, noha mindenekelőtt konkrét reálgazdasági programra lenne szükség a válságból való kilábaláshoz - mondta el Pataky Péter, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének (MSZOSZ) elnöke szerdán az MTI-nek.
Ösztöndíjat alapítottak roma fiatalok életpályájának támogatására - jelentette be Kulinyi Márton, a "Budapest Esély" Fővárosi Közhasznú Foglalkoztatási Szolgálat Kht. ügyvezető igazgatója szerdán sajtótájékoztatón Budapesten.
A Jogpont Hálózat keretében február közepétől már a közép-dunántúli munkáltatók és munkavállalók is kaphatnak a munka világával kapcsolatos ingyenes jogi tanácsokat - jelentették be szerdán Tatabányán.
Nem leépítéssel, hanem az erőforrások mainál is optimálisabb kihasználásával ellensúlyozza a válság hatásait a Ringier Kiadói Kft. - közölte Mihók Attila ügyvezető igazgató az MTI-nek nyilatkozva.
Teljes bizonytalanság övezi a bankszektor részvényeit világszerte, az USA piacokon is hatalmas volatilitással dobálják a bankpapírokat, így napon túlra gondolkodni szinte lehetetlen és egyre inkább a ruletthez közelít. Így van ez a hazai parketten is az OTP részvénye körül, mely a tegnapi kereskedésben ismét rekord mélységeket látogatott meg. (ProfitLine.hu)
Ben Bernanke, az amerikai szövetségi tartalékbank-rendszer (Fed) elnöke cáfolta, hogy a kormány "államosítani" akarná a nehézségekkel küzdő Citigroup bankcsoportot. "Az én értelmezésemben az államosít...
Többnyire veszteségben állnak az ázsiai piacok csütörtökön, miután a befektetők megkérdőjelezik az amerikai kormányzat bank tesztelő tervét, mellyel stabilizálni kívánja a pénzügyi rendszert. (ProfitLine.hu)
Konzervatív befektetési stratégia és alacsony hitel/betét arány mellett működnek az iszlám jog előírásait szigorúan figyelembe vevő bankok, amelyek most, a válság idején ellenállóbbnak mutatkoznak a...
Az idei ukrán állami költségvetés hiányával kapcsolatos kérdésekről tárgyaltak a napokban Kijevben a Nemzetközi Valutaalap (IMF) képviselői, köztük Bokros Lajos, a Valutaalap tanácsadója - írja az...
A korábbi emelkedést tegnap nyitás után csaknem teljes egészében ledolgozták az amerikai részvényindexek, azonban napvégére mérséklődött a lejtmenet és kisebb mínuszban zártak a tőzsdék. Bár a...
Negyedével csökkentené az önkormányzati hivatalokat Gyenesei István önkormányzati miniszter, mivel úgy véli, ez elengedhetetlen a helyhatósági rendszer sikeres átalakításához - adja hírül a Világgazdaság.
Brutális, de elkerülhetetlen a beruházások idei várható visszaesése Király Júlia, a jegybank alelnöke szerint. Király Júlia a hétfői kamatdöntés kapcsán az MTI tudósítása szerint a K and H Bank...
Az OTP a 2008. május 30-i közleményében bejelentett program keretében 2009. február 25-én 750,000 darab OTP törzsrészvényt vásárolt 1,502 forint/darab átlagáron az OTP Bank, mint befektetési...
Az ázsiai indexek többsége a negatív tartományban tartózkodik a ma reggeli kereskedés során, a Shanghai Composite mutatta a legnagyobb leértékelődést. A kínai index az idei évben masszívan...
Oroszország továbbra is megbízható szállítója az uniónak - állítja Oroszország budapesti nagykövete, aki erről a gázkrízis tanulságaival foglalkozó konferencián beszélt. Az Országgyűlés Nabucco bizottságának elnöke viszont azzal vádolta Moszkvát, hogy csupán nagyhatalmi érdeke diktálta a gázcsap januári elzárását.
Engedélyezi Brüsszel a legfeljebb félmillió eurós támogatásra, valamint a kedvezményes kamatú kölcsönökre vonatkozó magyarországi ideiglenes programokat.
Szingapúr gazdasága éves szinten a negyedik negyedév során 16,4 százalékkal zsugorodott, melyre 33 éve nem volt példa - közölte a felülvizsgált adatokat a Kereskedelmi és Ipari Minisztérium csütörtökön. A januárban közzétett előzetes becslések 16,9 százalékos visszaesésről szóltak. (ProfitLine.hu)
A tegnap délutáni kis mértékű gyengülés után este sem tértek magukhoz a régiós devizák. A forintárfolyam újra 300 felett van, a zloty pedig 4,7 felett nyitott az euróval szemben. 08:10 A forint...
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének jelentése szerint 6 %-kal kisebb adózatlan nyereséget értek el tavaly a biztosítók, mint egy évvel korábban. Az eredmény a szekértők szerint nem is rossz ahhoz képest, hogy az első negyedév 25 %-os visszaesésének tükrében....
Az OTP Bank Nyrt. tájékoztatása szerint a 2008. május 30–i közleményében bejelentett program keretében 2009. február 25-én 750.000 darab OTP törzsrészvényt vásárolt 1.502,-forint/darab átlagáron az OTP Bank, mint befektetési szolgáltató igénybevételével - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
Az előttünk álló tíz évben a jelenleginél jóval lentebb kerülhet a legfelsőbb jövedelmi kategóriába tartozókra vonatkozó adójóváírás felső határa és jelentősen csökkenhetnek az állam költségvetési...
Bár a végrehajtott reformintézkedések hatására három éven keresztül folyamatosan csökkent a kiváltott gyógyszerek aránya, tavaly csaknem tízezer dobozzal több készítményt vettek a betegek, mint 2007-ben....