2010. március 7. vasárnap

márc. 7
7:15
Itt a lista! Ezek a világ legbálványozottabb cégei (Pénzcentrum)
A Forbes magazin idén is összeállította a világ tíz, a fogyasztók által leginkább nagyrabecsült vállalatának listáját. A felsorolásban öt másik cég mellett két dohánygyártó és három számítástechnikai vállalat is szerepel. A listára kerüléshez a cégeknek széles körben elismert, minőségi termékeket és/vagy szolgáltatásokat kellett 2009-ben előállítaniuk. Lássuk az idei sorrendet!...
márc. 7
8:27
Brutálisan terjed az ingyentelefon! (Portfolio)
Az általunk csak ingyentelefonként emlegetett internetes hangátvitel (VoIP) egyik óriása, a Skype bejelentette, hogy elkészült a népszerű chatkliens Symbian végleges, Nokia okostelefonokra készített...
márc. 7
8:48
Újabb vádak Hagyó ellen, cáfolnak az érintettek (ProfitLine)
Nagyságrendileg mintegy hetvenmillió forint jutott Hagyó Miklóshoz a BKV Zrt. volt megbízott vezérigazgatóján keresztül, Balogh Zsolt, a cég volt vezetője azt is elmondta a Magyar Nemzetnek adott interjújában, hogy a volt főpolgármester-helyettessel minden apró szervezeti és személyi döntésről egyeztetnie kellett. Hagyó Miklós szerint minden, a Magyar Nemzetben megjelent, rá vonatkozó "rágalmazó…
márc. 7
9:54
Henkel CEE - a helyi valutákban mért árbevétel 2,3 százalékkal nőtt 2009-ben (ProfitLine)
A Henkel Central Eastern Europe (Henkel CEE), a Henkel csoport Közép- és Kelet-Európában működő vállalata számára tavaly az előre nem látható valutaproblémák és az ipari ügyfelek részéről jelentkező kereslet visszaesése jelentett komoly kihívást, mindazonáltal a helyi valutákban kifejezett teljes árbevétel 2,3 százalékkal nőtt. (MTI)
márc. 7
9:57
Elutasították a kártalanítást, a brit és holland kormány szívhatja a fogát... (Portfolio)
Túlnyomó többséggel leszavazták az izlandiak az Icesave-törvényt a tegnapi népszavazáson - derül ki a szavazatok felének megszámlálása után. Azzal, hogy a mintegy 3,9 milliárd euró összegű adósságot,...
márc. 7
10:15
Fektessünk aranybányákba! - Technikai elemzés (Portfolio)
Az elmúlt hónapokban az erős dollár komoly nyomásként nehezedett mind az arany, mind pedig az aranykitermelő cégek árfolyamára, ebből a korrekcióból próbál kilábalni jelenleg a szektor, mely gyakran...
márc. 7
11:00
Kitöréssel végződött az unalmasnak induló hét a BÉT-en (ProfitLine)
Bár unalmasan indult a hét, azonban a pénteki közel 3 százalékos emelkedés hatására a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX áttörte a január végén, február elején hátrahagyott réseket, így jó eséllyel újra megpróbálkozhat a 23.000 pontos szint elérésével.
márc. 7
11:09
A virág, amit NE ajándékozz nőnapra - könnyen megütheted a bokád (Pénzcentrum)
A hóvirág 2005 szeptembere óta az Európai Unióban veszélyeztetett növények közé tartozik, s mint ilyen, védett. Helyette inkább nárcisszal, jácinttal, tulipánnal, vagy más, virágüzletekben, kertészetekben kapható, nem védett növénnyel lepjük meg a hölgyeket nőnap alkalmából - javasolja a Környezetvédelmi Minisztérium....
márc. 7
11:09
Sarközy szerint támogatni kell a görögöket (Portfolio)
A francia elnök, Nicolas Sarközy szerint az EU-nak támogatnia kell Görögországot, ellenkező esetben ugyanis az euró pusztulásának kockázatával nézhetnek szembe. Nem engedhetjük meg, hogy egy...
márc. 7
12:06
A korábban vártnál jobban nőhet Kína nyersolajtermelése (ProfitLine)
Kína nyersolajtermelése 1-2 százalékkal nőhet idén, ezt jósolták a legnagyobb kínai olajcég, az állami CNPC vezetői vasárnap. (MTI)
márc. 7
12:21
Motorosok, ideje aktiváltatni a kötelezőt! (Infostart)
Kezdődik a motoros szezon, így aki télen nem használta a járművét és szüneteltette a kötelező biztosítását, annak újra aktiváltatnia kell azt - mondta az InfoRádiónak a K&H Biztosító nem-életbiztosítási üzletág vezetője. Kaszab Attila arról is beszélt, hogy bár kerékpárokra nem kell kötelezőt kötni, azzal is okozhatunk kárt, ilyenkor pedig a lakásbiztosítás a megoldás.
márc. 7
12:21
Nem szakítja át a gátat a forint - Készülj a gyengülésre! (Portfolio)
Mutatott némi erőt a forint ezen a héten, ám az euróval szembeni 266-os árfolyamszint erős ellenállásnak bizonyult eddig - írja heti, kelet-európai piaci kitekintőjében Nyeste Orsolya, az Erste Bank...
márc. 7
12:39
Jövőre működik az orosz-kínai olajvezeték (Infostart)
Idén elkészül és jövőre működésbe lép egy új kőolajvezeték Oroszország és Kína között, amelyen húsz éven át évi 15 millió tonna (napi 301 ezer hordó) kőolajat importál majd Kína Oroszországtól.
márc. 7
12:39
A növekvő kínai igények tovább emelhetik a réz árát (ProfitLine)
Kína rézfelhasználása körülbelül 7 százalékkal mintegy 6 millió tonnára nőhet idén iparági szakértők szerint. (MTI)
márc. 7
13:33
Tovább csökkent a kínai kereskedelmi többlet (Infostart)
Kína kereskedelmi többlete februárban mindegy 8 milliárd dollárra csökkent a januári 14,2 milliárd dollárról.
márc. 7
13:35
Tovább csökkent a kínai kereskedelmi többlet (Infostart)
Kína kereskedelmi többlete februárban mindegy 8 milliárd dollárra csökkent a januári 14,2 milliárd dollárról.
márc. 7
14:27
Áfakötelesek lehetnek az élelmiszerek Nagy-Britanniában (Portfolio)
Az élelmiszerek áfamentességének megszüntetését fontolgatja a brit kormány a példátlan államháztartási hiány csökkentése végett -írja az MTI brit lapokra hivatkozva. A The Sunday Telegraph...
márc. 7
15:03
Szakszervezeti vezetőknek is jutott a BKV-s pénzekből? (Privátbankár)
Hagyó Miklós szerint minden, a Magyar Nemzetben megjelent, rá vonatkozó "rágalmazó kijelentés" valótlan
márc. 7
15:24
Jócskán megfogyatkozott februárban a kínai kereskedelmi többlet (ProfitLine)
Kína kereskedelmi többlete februárban mindegy 8 milliárd dollárra csökkent a januári 14,2 milliárd dollárról. (MTI)
márc. 7
15:39
Bombariadó az Utazási kiállításon (Privátbankár)
Bombafenyegetés miatt kiürítik az Utazás kiállításnak is helyet adó Hungexpo területét a rendőrök - erősítette meg az MTI értesülését vasárnap délután a Budapest Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyel...
márc. 7
15:57
Nagyon kell a pénz a brit költségvetésnek - megszűnhet az élelmiszerek áfamentessége (ProfitLine)
Az élelmiszerek áfamentességének megszüntetését fontolgatja a brit kormány a példátlan államháztartási hiány csökkentése végett. (MTI)
márc. 7
16:15
Örökre megváltozott a magyar Tesco (Pénzcentrum)
A Tesco arra ösztönzi vásárlóit, hogy az eldobható bevásárlótáskák helyett más, környezettudatos megoldást válasszanak. Az áruházlánc olyan, "örökzöld" táskákat kínál, amelyeket csak egyszer kell megvásárolni, utána szükség esetén mindig térítésmentesen újra cserélhetők. Az eldobható táskák felhasználásának visszaszorítására péntektől minden áruházban fizetőssé tették a nejlonszatyrokat....
márc. 7
16:33
Burány szerint Hagyó ismét jól döntött (Privátbankár)
Az MSZP budapesti elnöke szerint Hagyó Miklós ismét felelős döntést hozott, amikor lemondott kerületi elnöki tisztségéről és felfüggesztette párttagságát. Burány Sándor az MTI-nek vasárnap azt mond...
márc. 7
16:33
Tizenhét éve nem láttunk ilyet - Végzetes hibasorozat négy banknál (Portfolio)
Négy bank is csődbe ment a héten az Amerikai Egyesült Államokban, ezzel már 26 pénzintézetet zártak be a hatóságok csak az idei évben. A mostani áldozatok Maryland, Illinois, Florida és Utah államban...
márc. 7
16:51
Nem fizet Izland a befektetőknek (Privátbankár)
Az izlandiak elsöprő többsége elutasította a szombati népszavazáson a brit és holland befektetőket részlegesen kártalanító törvényt
márc. 7
17:03
Jövőre működik az orosz-kínai olajvezeték (ProfitLine)
Idén elkészül és jövőre működésbe lép egy új kőolajvezeték Oroszország és Kína között, amelyen húsz éven át évi 15 millió tonna (napi 301 ezer hordó) kőolajat importál majd Kína Oroszországtól. (MTI)
márc. 7
17:05
Az olasz maffia Ausztriában mosta tisztára a pénzét? (ProfitLine)
Osztrák bankok 2 milliárd euró tisztára mosásában működtek közre az olasz maffia számára 2005 és 2007 között, ezt állítja a "profil" című osztrák hetilap legújabb száma. (MTI)
márc. 7
17:09
A Lehman-pánik óta a legjobb teljesítmény Londonban (Privátbankár)
Fennállása legjobb tizenkét havi teljesítményével visszaemelkedett az amerikai Lehman Brothers nagybank bukása előtti szintek közelébe a Londoni Értéktőzsde irányadó FTSE-100-as árfolyammutatója
márc. 7
17:36
18 havi csúcsára kapaszkodott vissza a brit FTSE-100 index (ProfitLine)
Fennállása legjobb tizenkét havi teljesítményével visszaemelkedett az amerikai Lehman Brothers nagybank bukása előtti szintek közelébe a Londoni Értéktőzsde (LSE) irányadó FTSE-100-as árfolyammutatója, amelynek a font külső értékvesztése is felhajtóerőt adott, növelve az exportra termelő brit nagyvállalatok részvényeinek vonzerejét. (MTI)
márc. 7
17:45
Az adófizetők segítik a bedőlt hiteleseket (Privátbankár)
A válság óta a bedőlt hitelek megugrásával az állami kezességvállalások, viszontgaranciák beváltása is nőtt
márc. 7
17:47
Osztrák bankok mosták tisztára az olasz maffia szennyesét (Privátbankár)
Osztrák bankok 2 milliárd euró tisztára mosásában működtek közre az olasz maffia számára 2005 és 2007 között
márc. 7
18:03
Az adófizetők segítik a bedőlt hiteleseket - a kkv-knál van a legtöbb probléma (Privátbankár)
A válság óta a bedőlt hitelek megugrásával az állami kezességvállalások, viszontgaranciák beváltása is nőtt
márc. 7
18:09
További támogatásokat kap a francia mezőgazdaság (ProfitLine)
Nicolas Sarkozy francia államfő bejelentette, hogy 800 millió euróval növelik a kedvezményes hitelek keretét és 50 millió euróval a segélyeket a francia mezőgazdasági termelők számára. (MTI)
márc. 7
18:11
Vállalkozók figyelem! Slágerpályázat március végétől (ProfitLine)
Március 29-el újra megnyílik a mikro- és kisvállalkozások technológiai fejlesztésére kiírt pályázat. Azok a mikro- és kisvállalkozások pályázhatnak, amelyek éves átlagos statisztikai állományi létszáma a pályázat benyújtását megelőző legutolsó lezárt, teljes üzleti évben minimum egy fő volt.
márc. 7
18:42
Magyarok Kínában (ProfitLine)
Új magyar külképviseleti iroda nyílt a kínai Csunkingben a magyar-kínai külkereskedelem élénkítse érdekében - közölte az ITD Hungary az MTI-vel.
márc. 7
19:15
Német javaslat készül az euróövezet megszilárdítására (Infostart)
Németország hamarosan javaslatot tesz egy új intézmény létrehozására, amely segítene szavatolni az euórövezet szilárdságát.
márc. 7
19:15
Sótlan ételek: adóval vagy megegyezéssel? (Privátbankár)
Világszerte rengeteg ember életét mentené meg az élelmiszerek sótartalmának csökkentése
márc. 7
20:21
Lézeres kutatóközpont Magyarországon! (ProfitLine)
Az ELI (Extreme Light Infrastructure) integrált európai kutatási nagyberendezés első fázisának magyarországi megvalósítása érdekében szükséges intézkedésekről és feladatokról hozott határozatot a kormány, és a miniszterelnök is, mindkettő a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg. (MTI)
márc. 7
20:23
A németek valamit kitaláltak az euróövezet megszilárdítására (ProfitLine)
Németország hamarosan javaslatot tesz egy új intézmény létrehozására, amely segítene szavatolni az euórövezet szilárdságát.
márc. 7
20:27
Meddig bírják a bikák a tempót? - Technikai elemzés (Portfolio)
Hiába várták sokan a medvék visszatértét a világ tőzsdéire, a vevők kerültek ki nyertesen a múlt heti párviadalból, és pénteken több meghatározó szintet is áttörtek az árfolyamok. A hetet az S&P 500...

Keresés