2010. március 9. kedd

márc. 9
9:03
Obama még a lejtőn is nyerő típusnak számít (Privátbankár)
Barack Obama fogyatkozó népszerűsége ellenére simán győzne, ha most kéne megmérkőznie egy elnökválasztáson Hillary Clintonnal vagy George Bushsal
márc. 9
9:03
Kifulladás? - Technikai elemzés (Portfolio)
Végignézve a vezető tőzsdeindexek grafikonjain, valamennyi instrumentum esetében egy jó hosszú emelkedő hullámot láthatunk, így egyre inkább érik egy kis korrekció, ami persze nem feltétlen jelenti...
márc. 9
9:03
Rendőrök költöznek a miskolci fészekrakós lakásokba (Pénzcentrum)
Rendőrök költöznek három fészekrakós-csalásban érintett lakásba a miskolci Avas-lakótelepen. Az ügyészség mintegy 400 fészekrakós lakást vizsgált Miskolcon, körülbelül 160 lakásnál már a nyomozás adatai szerint is bűncselekmény történt, ezek közül eddig 20-at sikerült visszaszerezni....
márc. 9
9:05
Az aranyban és a jüanban bíznak a kínaiak (Privátbankár)
Kína óvatos lépéseket tesz abba az irányba, hogy devizatartalékának a jelenleginél nagyobb részét fektesse aranyba. Az ázsiai ország ezen kívül bővíti a nemzeti valutájában történő kereskedést is - kö...
márc. 9
9:05
"Ebből még bármi lehet" (Portfolio)
Az elemúlt napok emelkedéseit követően kicsit megtört a lendület, Európában ma 0.5% körüli mínuszban készülnek nyitni az idexek, nálunk is valami hasonló várható a nap elején. Ebből persze később még...
márc. 9
9:07
Nem cégesednek az egyéni vállalkozók (Privátbankár)
Az egyéni vállalkozók egyelőre nem kapkodnak az egyéni cég után: idén eddig mindössze 27 egyéni céget alapítottak - írja a Világgazdaság. Januártól egyszerűsödött azoknak a dolga, akik egyéni vállalko...
márc. 9
9:07
Ha az új kormány nem csökkenti a deficitet, leminősítéssel büntetné a cseheket a Moody's (Portfolio)
Meginoghat Csehország A1 minősítése a Moody's-nál, ha a májusi választások után hatalomra kerülő új kormány nem tud konszenzust kialakítani a költségvetés hiányának további csökkentése érdekében. ...
márc. 9
9:09
Átfogó piaci körkép (Buda-Cash) (Portfolio)
Az alábbiakban a Buda-Cash Brókerház külföldi részvénypiaci és makrogazdasági kitekintője olvasható. KÜLFÖLDI PIACI ÖSSZEFOGLALÓ USA: PIHENŐT TARTOTT A PIAC -az amerikai indexek vegyes...
márc. 9
9:12
A szén-dioxid-kvóták értékesítésével tartaná a hiányt a kormány (ProfitLine)
A Bajnai-kormány a következő évekre vonatkozó szén-dioxid-kvóták gyors és nyomott árú értékesítésével tartaná a költségvetési hiányt - írta keddi számában a Magyar Nemzet. (MTI)
márc. 9
9:14
MOL részvény- elfogyott a lendület (ProfitLine)
A magyar börze hétfőn régiós társaihoz hasonlóan teljesített, azonban mivel az elmúlt napokban jelentősen felülteljesítő volt, ha a nemzetközi hangulat pesszimistára vált, az esésben is vezető szerephez juthat a BUX.
márc. 9
9:16
Ébredezik a kómából a hazai ipar (ProfitLine)
Előzetes adatok alapján az ipari termelés az előző év azonos időszakához viszonyítva 2010 januárjában 3,4 százalékkal, munkanaphatástól megtisztítva 5,7 százalékkal nőtt. Az előző hónaphoz képest a szezonálisan és munkanap-tényezővel is kiigazított ipari termelési index januárban 8,8 százalékkal emelkedett - olvasható a KSH jelentésében.
márc. 9
9:18
Tőzsdekörkép (ProfitLine)
Tegnap a pénteki nagy emelkedéshez képest megpihentek a világ tőzsdéi, de a folytatásra nézve egyértelműen pozitív jelzés, hogy a napi csúcsok közelében történt zárásokat nem követte visszaesés, csak oldalazás.
márc. 9
9:18
Lefelé indult a BUX (Infostart)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 30,67 pontos csökkenéssel, 22.330,21 ponton nyitott kedden. Ez a hétfői záró értékhez képest 0,14 százalékos gyengülést jelent. Vegyesen nyitottak kedden a főbb nyugat-európai tőzsdék is.
márc. 9
9:20
KSH: 3,4 százalékkal nőtt az ipari termelés januárban (Infostart)
Januárban az ipari termelés volumene 3,4 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, a termelés munkanaptényezővel korrigálva 5,7 százalékkal bővült - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az előzetes adatok alapján kedden.
márc. 9
9:21
Tőzsdei mínusz: semmi különös (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 30,67 pontos csökkenéssel, 22.330,21 ponton nyitott kedden. A hétfői záróértékéhez képest a mutató így 0,14 százalékkal gyengült. Kedden egyébként esemény...
márc. 9
9:21
Kilőtt a magyar ipar januárban (2.) (Portfolio)
Az előzetes adatok szerint januárban 8.8 százalékkal emelkedett az ipari termelés Magyarországon - derül ki a KSH most közzétett szezonálisan és munkanap-tényezővel is kiigazított indexéből. Tavaly...
márc. 9
9:21
Félünk az online vásárlástól (Pénzcentrum)
Hiába növekszik évről-éve az internetes kereskedelem és a fogyasztói igények, de tény, hogy a netes eladások a reálkereskedelem fél százalékát teszik csak ki....
márc. 9
9:23
Palack-visszaváltás: a nagyoknak kötelező lesz (Privátbankár)
Egy már elfogadott, de még nem hatályos kormányrendelet módosítása szerint az 500 négyzetméter alapterületnél nagyobb üzletek kötelesek visszavenni azokat az italcsomagolásokat, amelyek nem betétdíjas...
márc. 9
9:23
A jegybankokra figyelnek a világ nagyjai (Portfolio)
Az Aon Consulting három vezető országot érintő felmérése szerint a vállalati nyugdíjalapok számára a kamatlábak jelentik a legnagyobb veszélyt, ennek megfelelően a következő három évben fokozott...
márc. 9
9:23
Egészségpénztár: 50 milliárd forintnyi befizetés 2009-ben (Pénzcentrum)
A Stabilitás szövetség és a Patikapénztár egybehangzó véleménye szerint rekordnagyságot ért el a tavalyi egészségpénztári befizetések összege, ez év elején pedig megindult a taglétszám gyors gyarapodása is....
márc. 9
9:25
Már nem TOP 10-es Kínában a Toyota (Privátbankár)
A Toyota februárban lekerült a legkeresettebb autók 10-es listájáról Kínában - közölte a kínai személyautók szövetségének tájékoztatása alapján a China Daily című napilap. A legnagyobb japán autógyár ...
márc. 9
9:27
Karrierista nők család nélkül - ez a jövő? (HR Portál)
Munka, házasság, egzisztencia, gyermek, család, karrier, önmegvalósítás. Célok, amelyek a mai magyar nők többségét még mindig inkább válaszút elé sodorják, mintsem azok kellemes összhangjának eszméjét juttassák eszükbe. Csupán alaptalan félelmek vagy valós problémák eredményezik ezeket az aggodalmakat?
márc. 9
9:39
Hoppá! Nagyot ugrott az ipari termelés (Privátbankár)
Előzetes adatok alapján az ipari termelés az előző év azonos időszakához viszonyítva 2010 januárjában 3,4%-kal, munkanaphatástól megtisztítva 5,7%-kal nőtt - közölte a KSH. A Központi Statisztikai Hiv...
márc. 9
9:39
Hatalmas veszteség a spanyol ingatlanóriásnál (Portfolio)
A legnagyobb spanyol ingatlanos vállalatnak, a Metrovacesának, 2009-ben 880 millió eurós veszteséget kellett leírnia. Egy évvel ezelőtt a cégnek 738 millió eurós vesztesége volt, írja a PropertyEU. ...
márc. 9
9:41
Nagy bejelentésre készül ma a Cisco (Portfolio)
Nagy bejelentést tesz ma a Cisco Systems, amely "mindörökre megváltoztatja az internetet" - közölte a társaság. A spekulációk szerint a cég olyan eszközt mutathat be, amellyel a mobil távközlési...
márc. 9
9:43
Nyugdíjalapok vehetnek dögbankokat (Portfolio)
A 2000 milliárd dollárnál nagyobb összeget kezelő állami nyugdíjalapoknak is közre kellene működniük a csődbe ment amerikai bankok megvásárlása során - vélik az amerikai szövetségi betétbiztosítónál,...
márc. 9
9:45
Támadásba lendül a Sony a laptévék piacán (ProfitLine)
A Sony Corp. áprilistól 2011 március végéig tartó üzleti évében támadásba lendül a laptévék világpiacán és értékesítéseit 70 százalékkal, több mint 25 millióra növeli. (MTI)
márc. 9
9:45
Lefelé nyitottunk, 6,000 alatt az OTP (Portfolio)
Az elmúlt napok emelkedéseit követően kissé megtorpanni látszanak a tőzsdék, tegnap Amerika nem volt hajlandó mozogni, és Ázsiából sem kaptunk iránymutatást ma reggel. A BUX kisebb mínuszban nyitott,...
márc. 9
9:47
Ajjaj, csúnyán letört az arany (ProfitLine)
Az emelkedést követően – mely során kis mértékben meg tudta haladni az 1140-es szintet – az elmúlt napokat oldalazással töltötte. Innen tört le határozottan 1130 alá a tegnapi kereskedés során, mely mozgással elsőre 1120-ig jutott.
márc. 9
9:49
Megérett a korrekcióra a BÉT (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 30,67 pontos csökkenéssel, 22.330,21 ponton nyitott kedden, mely az előző napi záróértékéhez képest 0,14 százalékos gyengülés. A nemzetközi piacok teljesítménye alapján inkább korrekcióra lehet számítani, mintsem az emelkedés folytatására.
márc. 9
9:51
Egyre csökkenő volatilitás a forint piacán (ProfitLine)
Tovább csökkent a forint/euró jegyzésének volatilitása és egyre inkább letapad a 265-ös támasz szintre. A kitörés lehetősége igen közel került és a technikai feltételek is optimálisak hozzá.
márc. 9
9:57
Nem érintette a válság a világhírű játékgyártót (Portfolio)
A válság nem érintette a LEGO-t, sőt 2009-ben a dániai vállalat kiugróan jó eredményt ért el az eladásokat és a profit növekedését tekintve egyaránt. A LEGO Magyarország Kft - amely a magyar, a...
márc. 9
9:57
Indulhat a zalai bunkerturizmus (Pénzcentrum)
Hosszú előkészítés után elrajtolhat a Zala Zöld Szíve Egyesület "Vizek hátán, dombok ölén, bunkerek mélyén" nevű turisztikai programja....
márc. 9
9:59
Kína a zöld utat választja (Portfolio)
Komoly támogatást készül nyújtani a kínai kormányzat azon autóvezetők számára, akik a jövőben zöld gépjárművet szándékoznak vásárolni. A támogatás mértéke forintra átszámolva elérheti az 1.7 milliót...
márc. 9
10:00
Íme a legkeresettebb magyar munkahelyek (HR Portál)
Azok a vállalatok tudják elhalászni a legtehetségesebb fiatalokat, amelyek folyamatosan jelen vannak a felsőoktatásban, megszólítják őket és vonzó munkakörülményeket kínálnak. Ebben úgy tűnik 2009-ben az Audi a legsikeresebb, mert a műszaki és a közgazdász hallgatók körében is a legvonzóbb munkaadó lett.
márc. 9
10:01
Komoly megszorításokat terveznek a portugálok (Portfolio)
A görög után tegnap a portugál kormány is megszorító intézkedéseket jelentett be. A költségvetési hiány csökkentése érdekében privatizálnak, csökkentik a közalkalmazottak béreit és jobban...
márc. 9
10:02
Sokan az állami gondozott gyerekek neveléséből élnek (HR Portál)
Lapértesülés szerint a Szociális és Munkaügyi Minisztérium (SZMM) célvizsgálatot rendelt el az állami gondozásba vett gyerekek neveléséről.
márc. 9
10:04
Elfogyott az orvostanhallgatók türelme (HR Portál)
Végső lépésre szánták el magukat az orvostanhallgatók: olyan jognyilatkozatokat írnak alá, amelyben önként lemondanak a hazai szakorvosjelölti képzésben való részvételről - írja a Magyar Nemzet.
márc. 9
10:15
Visszaváltás: a nagyoknak kötelező lesz a palackokkal foglalkozni (Privátbankár)
Egy már elfogadott, de még nem hatályos kormányrendelet módosítása szerint az 500 négyzetméter alapterületnél nagyobb üzletek kötelesek visszavenni azokat az italcsomagolásokat, amelyek nem betétdíjas...
márc. 9
10:15
Meglepte az elemzőket a kiváló magyar ipari adat (Portfolio)
A KSH reggeli közlése szerint januárban 8.8 százalékkal emelkedett a magyar ipari termelés az előző hónaphoz képest (előzetes adatok), az év/év alapon számolt 3.4%-os bővülés pedig a második pozitív...
márc. 9
10:15
Alkotmánybíróságon a vagyonosodási vizsgálat szabályai (Pénzcentrum)
Megkezdte az Alkotmánybíróság (Ab.) az adózás rendjéről szóló törvény (art.) vagyonosodási vizsgálatok szabályozásával kapcsolatos rendelkezéseinek alkotmányossági vizsgálatát....
márc. 9
10:17
Még egy utolsó rohamot indít a tél (Privátbankár)
Szerdán és csütörtökön többfelé kell havazásra számítani, március 15-én azonban már 4-9 fok között lesz a csúcshőmérséklet és a folytatás további melegedést ígér
márc. 9
10:18
A hóvirág, a néni és az extraprofit. (ProfitLine)
Tegnapi történet. Helyszín a főváros külső kerületének forgalmas buszpályaudvara. Hosszú sorban állnak a mobil virágárusok, hisz nőnap van. A történet mégis feltűnő, mivel a tucatnyi eladó közül jobbára csak egynek van forgalma.
márc. 9
10:20
Tavaly 4 százalékkal emelkedett az átlagbér Csehországban (ProfitLine)
Tavaly 907 koronával emelkedett az átlagos havi bér Csehországban, s 23.598 koronát (kb. 245 ezer forint) tett ki. Ez négy százalékkal több, mint 2008-as havi átlagbér. Az inflációval korrigálva a reálbér növekedése három százalékos volt - közölte a cseh statisztikai hivatal kedden. (MTI)
márc. 9
10:33
Napi két pohár mellett könnyebb a mérlegre állni (Privátbankár)
Könnyebben tartják meg egészséges testsúlyukat azok a nők, akik naponta egy-két pohár vörösbort, sört vagy röviditalt elfogyasztanak
márc. 9
10:33
Adóemelésekre számíthatnak a portugálok (HR Portál)
A nagy jövedelmek terheinek emelését és a tőkenyereségek megadóztatását is tartalmazza a portugál kormány konszolidációs programja - közli a Világgazdaság.
márc. 9
10:33
Új bevásárlóközpont fejlesztés indul (Portfolio)
Az Európában piacvezető bevásárlóközpont fejlesztő német ECE projektmenedzser cég, melynek érdekeltségébe tartozik mindhárom hazai Árkád üzletház, hétfőn egy 111 millió eurós szerződés aláírását...
márc. 9
10:35
A románok még nálunk is rosszabbul keresnek (HR Portál)
A bukaresti statisztikai hivatal tájékoztatása szerint januárban 1426 lej, azaz 93 ezer forint volt Romániában a nettó átlagkereset.
márc. 9
10:35
Sanghaj lett a világ harmadik legforgalmasabb tőzsdéje (Portfolio)
Lekörözték a forgalom tekintetében az Ázsia-csendes-óceáni térség tőzsdéi a tavalyi évben Európát, a régióban ugyanis mintegy 18,600 milliárd dollár értékben cseréltek gazdát részvények 2009-ben. A...
márc. 9
10:37
Elfogták a csaló munkaerő-toborzót Pécsett (HR Portál)
Egy pécsi hotelban tartott előadása közben vitték el a rendőrök azt a férfit, aki munkaerőt toborzott spanyolországi állásokra - írja keddi számában az Új Dunántúli Napló.

Keresés