2010. május 13. csütörtök

máj. 13
9:21
Cafeteria: sokan beletörődtek az adóztatásba (Pénzcentrum)
Egy közelmúltban publikált felmérés szerint a béren kívüli juttatások rendszerének ideális esetben az étkezés támogatását, a gyermek iskolakezdését, valamint az üdülést, pihenést kell leginkább szolgálnia....
máj. 13
9:23
Járulékfizetés helyett inkább foglalkoztatnak a cégek (Pénzcentrum)
A megemelt rehabilitációs járulék megfizetése helyett a cégek várakozásokat felülmúló arányban foglalkoztatnak inkább megváltozott munkaképességű munkavállalókat - derül ki a Napi Gazdaság cikkéből....
máj. 13
9:39
BÉT - Határozott emelkedéssel indult a nap (ProfitLine)
A tegnapi lemaradását ma reggel nyitásban pótolta a hazai piac, miután a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 410,84 pontos emelkedéssel, 23.935,16 ponton nyitott csütörtökön, mely 1,75 százalékos erősödés a tegnapi naphoz képest.
máj. 13
9:39
Mellár: csak jelképes idei adócsökkentésekre van mód (Portfolio)
"Van-e értelme itt és most jelentős adócsökkentéseket hozni a kormánynak úgy, hogy még azt sem tudja, mi van a folyó költségvetés teljesítésével, milyen csontvázak esnek ki a minisztériumi...
máj. 13
9:39
Végre lekerültünk a szégyenlistáról! (Pénzcentrum)
Az Amerikai Egyesült Államok kereskedelmi képviselőjének hivatala (Office of the United States Trade Representative - USTR) múlt hónap végén közzétett, a 2010-es évre vonatkozó Special 301 Reportban Magyarországot, Csehországot és Lengyelországot is levette a kalózlistának nevezett Watch Listről....
máj. 13
9:41
Kellemes GDP adattal a puttonyban erősödött a forint (Portfolio)
A kellemes GDP adattal a puttonyban szép csendben erősödött a forint a tegnapi nap folyamán, amihez nagyban hozzájárult az is persze, hogy nem volt semmiféle nemzetközi ijedelem, a pénzpiacokat...
máj. 13
9:42
Olcsóbb a zöldség, a gyümölcs és a hús is (Privátbankár)
Az agrártermékek termelőiár-szintje 2010 márciusában 4,1%-kal csökkent az előző év azonos időszakához képest - közölte a KSH
máj. 13
9:57
Felminősítéseket hozhat az észt euró (Portfolio)
Miután megszületik a pozitív döntés az EU pénzügyminisztereitől is, és Észtország 2011-től csatlakozhat az eurózónához, a hitelminősítők pozitív értékelése sem marad el, a Fitch és a Moody's...
máj. 13
9:59
41 milliárd forint eva landolt eddig az államkasszában (Portfolio)
Egyszerűsített vállalkozói adóból (eva) áprilisban 33,7 milliárd forint, az év első négy hónapjában pedig 41,4 milliárd folyt be a költségvetésbe - derült ki a Pénzügyminisztérium áprilisi...
máj. 13
10:00
Másképp adóztatnák a feketemunkából élőket (Privátbankár)
A feketefoglalkoztatásban élen járó szektorokat új, kedvezményes adókulccsal terelné a legális gazdaság irányába a május 28-án esküt tevő következő kormány – nyilatkozta az fn.hu-nak Matolcsy György. Hozzátette: a családi kisegítő munkára külön kedvezményes adózást kínálnak maj
máj. 13
10:02
Fico: nemzetbiztonsági kockázat a kettős állampolgárság (Privátbankár)
Robert Fico szerint Szlovákia számára súlyos nemzetbiztonsági kockázatot jelent, ha a magyar parlament elfogadja a szomszédos országokban élő magyarok kettős állampolgárságát lehetővé tevő törvényt. ...
máj. 13
10:03
Salva Vita: kevés fogyatékost alkalmaznak a cégek hazánkban (HR Portál)
Míg az Európai Unióban minden negyedik megváltozott munkaképességű embernek van munkája, addig Magyarországon csak minden tizediknek - állítja a Salva Vita Alapítvány. Holott a cégek elkerülhetik a rehabilitációs járulék befizetését, ha minden 20. dolgozó után legalább egy megváltozott munkaképességűt alkalmaznak.
máj. 13
10:12
Tartja tegnap este elért erejét a forint (ProfitLine)
Csütörtökön is folytatódott a forint árfolyamának erősödése, ahogy egyre inkább mérséklődik a múlt héten tapasztalt piaci aggodalom. Igaz, úgy tűnik, hogy a forinterősödés 271,50-es szintnél megtorpant. Csütörtökön délelőtt fél tíz után egy euró 272,13 forint volt, míg szerdán délután még 273,35 forinton jegyezték.
máj. 13
10:14
Továbbra is veszteséges maradt a Sony, de... (ProfitLine)
A japán elektronikai óriás, a Sony ma közzétett eredménye alapján a március 31-vel záródó üzleti évben továbbra is veszteséges maradt, igaz annak mértéke jelentős mértékben, 40,8 milliárd jenre csökkent, az egy évvel korábbi 98,9 milliárd jenről.
máj. 13
10:16
Jövedéki orgazdaság: sóderrel álcázták az ukrán cigarettát (Pénzcentrum)
A Vám- és Pénzügyőrség munkatársai Milota község egyik ingatlanán tartottak ellenőrzést a hajnali órákban. Az ellenőrzés során majdnem 45 ezer doboz zárjegy nélküli cigaretta került elő....
máj. 13
10:16
0,2 százalékkal emelkedtek a mezőgazdasági árak az első negyedévben (ProfitLine)
Az agrártermékek termelőiár-szintje az idén az első negyedévben 0,2 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest, ami a növényi termékek árszínvonalának 1,8 százalékos növekedéséből, valamint az élő állatok és állati termékek árainak 2,3 százalékos csökkenéséből adódott - olvasható a KSH jelentésében.
máj. 13
10:18
Szombattól nincs fűtés (Privátbankár)
A fűtési időszak május 15-éig tart, a FŐTÁV Zrt. a rendeletben rögzítetteknek megfelelően leállítja abban a mintegy 5 ezer lakásban is a fűtést, ahol még ezt nem kérték a tulajdonosok. Május közepét k...
máj. 13
10:33
Malév: változások kellenek a fennmaradáshoz (3.) (Portfolio)
Egy éve vezette be új kereskedelmi stratégiáját a Malév, amely sikeresnek bizonyult az utasforgalom alakulása szempontjából. 2009-ben (az áprilistól a december végéig tartó időszakban) 10%-kal...
máj. 13
10:36
Erste Market: kereskedés tőzsdezárás után is (Privátbankár)
Erste Market néven a hazai piacon egyedülálló szolgáltatással, a kereskedési idő meghosszabbításával lép piacra mától az Erste Befektetési Zrt - olvasható a társaság sajtóközleményében. A szolgáltatás...
máj. 13
10:36
Nyolc dolgozó lett öngyilkos - a cég sajnálja, de nem vállalja a felelősséget (HR Portál)
A tajvani összeszerelő cégnél történt nyolc öngyilkosság ellenére sem érzi magát felelősnek a Foxconn, adja hírül a Világgazdaság.
máj. 13
10:42
Áfa és garanciális javítás: áttörés vagy alkotmánysértő helyzet? (Adózóna)
Egy gépjárműipari ügyfél megbízásából az APEH Kiemelt Adózók Igazgatóságával egyeztetett nemrégiben a slágertémának számító garanciális javítással összefüggő áfakötelezettségről a KPMG. Mi lett a megbeszélés vége? Kosztolányi Tamás, a szenior adómenedzsere kommentál.
máj. 13
10:45
Hatalmas az érdeklődés a Nissan új elektromos autója (Leaf) iránt (ProfitLine)
A Nissan vezérigazgatójának csütörtöki bejelentése szerint az új elektromos autójára, a Leaf-re az USA-ban és Japánban leadott előzetes megrendelések száma már eléri a 13.000 darabot, amely meghaladja az autógyár gyártókapacitását.
máj. 13
10:47
Az amerikai Sybase-re fáj a német SAP foga (ProfitLine)
A német SAP, a legnagyobb európai szoftvercég 5,8 milliárd dollárért felvásárolja a Sybase amerikai adatbázis-fejlesztő társaságot. (MTI)
máj. 13
10:51
Nyugaton is folytatódik a nyerő széria (Portfolio)
Tegnap szép emelkedést produkáltak az amerikai tőzsdék, a határidők pedig jelenleg is pluszosak, így nem meglepő, hogy Európa is felfelé kapaszkodik. A DAX közel 1%-os pluszban van, ezzel az idei...
máj. 13
10:51
Fővárosiak figyelem! Vasárnaptól kihűlnek a radiátorok (Pénzcentrum)
A fűtési időszak május 15-éig tart, a FŐTÁV Zrt. a rendeletben rögzítetteknek megfelelően leállítja abban a mintegy 5 ezer lakásban is a fűtést, ahol még ezt nem kérték a tulajdonosok. Május közepét követően külön megrendeléssel lehet kérni a fűtés beindítását - például rendkívüli hideg időjárás esetén....
máj. 13
10:53
Magyarországot is idegesen figyelik a piacok (Szapáry György) (Portfolio)
Magyarország számára kimondottan rossz hír a görög krízis - nyilatkozta a Figyelőnek adott interjújában Szapáry György. Az új kormány leendő főtanácsadója úgy véli, hogy ebben a helyzetben...
máj. 13
10:54
Kedvezményes adókulcs bevezetésével szorítaná vissza a feketefoglalkoztatást Matolcsy György (Infostart)
Kedvezményes adókulcs bevezetésével szorítaná vissza a feketefoglalkoztatást a leendő nemzetgazdasági miniszter. Matolcsy György a Figyelőnetnek adott interjúban úgy fogalmazott: az illegális foglalkoztatásban leginkább érintett iparágaknál, a többi között a mezőgazdaság, az építőipar és a turizmus esetében vezetnének be egy újfajta adózási formát.
máj. 13
10:54
A hitelszigor a fellendülés gátja is lehet (Privátbankár)
A jegybank friss kutatása szerint a hazai bankok hitelkínálata továbbra is visszafogott, miközben a hitelkereslet élénkülni látszik. A cégek alig jutnak hitelhez, ez pedig a fellendülést is korlátozhatja
máj. 13
10:55
Trichet szerint nem változott az EKB politikája (Portfolio)
Az Európai Központi Bank monetáris politikája nem változott - hangsúlyozta ismét Jean-Claude Trichet. Az Európai Központi Bank elnöke tegnap este a francia Europe 1 rádiónak adott interjújában arra...
máj. 13
10:57
A lakossági hitelek 5%-át strukturálták már át a bankok (Portfolio)
Továbbra is visszafogott a hitelkínálat Magyarországon, a hitelkereslet azonban már élénkülni látszik - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ma közzétett legfrissebb hitelezési felméréséből, melyet a...
máj. 13
10:59
Roham az arany piacán - Hegymenetbe kapcsol az árfolyam? (Portfolio)
Új csúcsra száguldott tegnap az arany azonnali árfolyama, és a következő hónapokban akár további áremelkedés elé nézhet majd a piac. Az 1,240 dollár feletti szintek elérésében a befektetők felőli...
máj. 13
11:01
Törlesztett az RFV, csökkent a tulajdonosi hitelállomány (Portfolio)
Az RFV bejelentette, hogy Soós Csaba és Makra József László tulajdonosoknak, az általuk korábban nyújtott tulajdonosi hitelekből 125-125 millió forintot, kölcsön visszafizetése jogcímén megfizetett,...
máj. 13
11:09
Hogyan segítsük az új dolgozó beilleszkedését? (HR Portál)
Sok cég még ma is csak arra koncentrál, hogy a megfelelő szaktudást biztosítsa az újonnan érkező kollégának. Pedig megfelelő beillesztési programmal megakadályozhatják, hogy idejekorán elveszítsék a tehetségeket illetve az ott maradók keserűen gondoljanak a kezdeti időszakra.
máj. 13
11:09
Egyre több a saját vállalkozó: mindenki függetlenségre vágyik (Pénzcentrum)
A Magyarországot is megrázó gazdasági válság eredményeként egy új vállalkozói generáció jelent meg hazánkban - legalábbis erre enged következtetni az, hogy világ egyik vezető munkaerő-közvetítő és kölcsönző cégének számító Kelly Services által készített felmérésben nagyjából minden hetedik válaszadó egyéni vállalkozónak vallotta magát, a többieknek pedig mintegy a fele szeretne nagyobb önállóságot…
máj. 13
11:11
Munka fogyatékosoknak és gyógyult szenvedélybetegeknek (HR Portál)
Ostyasütő üzemet létesítenének a jelenleg üresen álló nagylengyeli plébániaépületben, ahol megváltozott munkaképességűek számára teremtenének munkahelyet - írja a Zalai Hírlap.
máj. 13
11:12
Orbán megbukhat a devizahiteleseken (Privátbankár)
Amennyiben nem sikerül rövid időn belül rendezni a devizahitelesek helyzetét, akkor Orbán Viktor két év múlva Gyurcsány Ferenchez hasonlóan meg fog bukni - állítja Róna Péter közgazdász
máj. 13
11:18
Emelkedéssel nyitott Nyugat-Európa (ProfitLine)
A vezető nyugat-európai tőzsdéken a csütörtöki nyitás után folytatódott a szerdán megindult erősödés. (MTI)
máj. 13
11:20
Megint tapossák az eurót - 1,26 alatt a jegyzés (ProfitLine)
Nem képes a talpra állásra az euró árfolyama, a hétvégén bejelentett 750 milliárd eurós EU/IMF mentőcsomag nyomán ugyan hétfőn egészen 1,31 dollárig szökött az árfolyam, azonban amilyen gyorsan jött az erősödés a nap végére ugyanolyan gyorsan el is tűnt.
máj. 13
11:22
Róna Péter - a devizahiteleseken megbukhat Orbán Viktor (ProfitLine)
(MTI) - Amennyiben nem sikerül rövid időn belül rendezni a devizahitelesek helyzetét, akkor Orbán Viktor két év múlva Gyurcsány Ferenchez hasonlóan meg fog bukni - állítja Róna Péter közgazdász abban az interjúban, amelyet a Heti Válasz csütörtöki száma közölt.
máj. 13
11:27
A BP katasztrófája hosszú távon is hatással lehet az olajárra (2.) (Portfolio)
Miközben a BP a Mexikói-öbölben még továbbra sem volt képes megfelelő és gyors megoldást találni az olajszivárgás elállítására, az olajlobbi aktivizálta magát és arra próbál rávilágítani, hogy az...
máj. 13
11:29
Nem várt meglepetés a Cisco-tól! (Portfolio)
Az amerikai technológiai óriás, a Cisco Systems tegnap tette közzé negyedéves gyorsjelentését. A bevételek szintjén nem okozott különösebb meglepetést a társaság, az egy részvényre jutó eredményben...
máj. 13
11:42
Többet fizet a munkáltató május 1-től (Adózóna)
Májustól akkor is jár a bérlet teljes ára, ha szabadságon voltunk vagy megbetegedtünk. De ahhoz, hogy kilométerpénzt kapjunk, nyilatkoznunk kell a bejelentett lakcímünkről és a tartózkodási helyünkről is.
máj. 13
11:42
Se a családos, se az egyedülálló magyar nem keres jól (HR Portál)
Az OECD-országokban egy átlagos egyedülálló munkavállaló kevesebbet keres, mint családos társa. Az Economist táblázata szerint az állítás Magyarországra is igaz, ugyanakkor bevétel szempontjából utolsó előttiek vagyunk a rangsorban.
máj. 13
11:44
Figyelem! Jön a kedvezményes adó (HR Portál)
A feketefoglalkoztatásban élen járó szektorokat új, kedvezményes adókulccsal terelné a legális gazdaság irányába a következő kormány - nyilatkozta a Figyelőnetnek Matolcsy György.
máj. 13
11:45
Mennyit kapnak vissza pénzükből a Citibank Lehman-kötvényesei? (Portfolio)
Peren kívüli megegyezést ajánl, és a kötvények eredeti névértékének 55 százalékát kínálja a Citibank azoknak az ügyfeleinek, akik érintettek a Lehman Brothers kötvényeinek vásárlásában. A kizárólag...
máj. 13
11:45
Építőipar: a becsődölt cégek helyett újakat alapítanak (Pénzcentrum)
Jelentősen lassult a bedöntött cégek számának növekedése az építőiparban, az ágazat azonban még mindig igencsak zilált képet mutat. Az építőipar fertőzöttsége nem enyhült, továbbra is sokkal több a felszámolás alá vont cég, mint a nemzetgazdaság egészében. A cégalapítás rég látott lendületet vett, ami az adósságszédelgők növekvő aktivitására is utalhat....
máj. 13
11:48
Hűtlen kezelés gyanúja a fővárosi szennyvíztelep ügyében? (Privátbankár)
Fennállhat a hűtlen kezelés gyanúja, ha a fővárosi önkormányzat a budapesti szennyvízteleppel kapcsolatos új szerződéseket aláírja - mondta Wertán Zsolt fideszes fővárosi önkormányzati képviselő csütö...
máj. 13
11:51
Mi jöhet a Nasdaq piacán? (ProfitLine)
A Nasdaq árfolyama a hirtelen beszakadást követően meredek emelkedésbe kezdett, bár az emelkedés jelentős része kereskedési időn kívül zajlott. (Solar Capital)
máj. 13
11:53
RFV - Csökkent a társaság tulajdonosi hitelállománya (ProfitLine)
Az RFV Nyrt. Igazgatóságának tájékoztatása szerint a Társaság Soós Csaba és Makra József László tulajdonosoknak, az általuk korábban nyújtott tulajdonosi hitelekből 125-125 millió forintot, kölcsön visszafizetése jogcímén megfizetett, így a társaság tulajdonosi hitelállománya csökkent - olvasható a BÉT honlapján.
máj. 13
11:55
BÉT - Mérséklődik a reggeli optimizmus (ProfitLine)
Jelentősen mérséklődött délelőttre a reggeli optimizmus a hazai részvénypiacon, a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 410,84 pontos nyitás után csökkent, de még az előző napi záróérték felett maradt. (MTI)

Keresés