2010. május 16. vasárnap

máj. 16
8:33
Idén is őrület lehet a kgfb váltás? (ProfitLine)
Akár 2 millió autós is biztosítót válthat az idei kötelező gépjármű- felelősségbiztosítási (kgfb) kampányban az Uniqa Biztosító várakozásai szerint, arra számítanak, hogy felerősödik a váltási kedv amiatt, hogy a járművek besorolásának alapja megváltozott, ami sok autót érint.
máj. 16
8:35
Fekete hétfő jöhet a tőzsdékre? (ProfitLine)
Az Európai Unió stabilizációs csomagjának bejelentése után, a hét elején elindult látványos erősödést követően először jelentősen csökkentek, majd csekély mértékben emelkedtek az árfolyamok, ám az eurózónával szembeni bizalom nem tudott tartósan helyre állni, így pénteken is jelentősen estek az árfolyamok a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) is.
máj. 16
10:12
Nehezen vetnek és nem biztosították be magukat a gazdálkodók (ProfitLine)
A gazdálkodók egy része az időjárás miatt még vetni sem tudott, nemhogy biztosította volna a várható termését - mondta Hangyási István, a K&H Biztosító kárrendezési igazgatója az MTI-nek.
máj. 16
10:15
Spekuláció indulhat az alumínium piacán? (Portfolio)
Új, tőzsdén kereskedett alapok bevezetése az alumínium piacán felhajthatja a termék árát, a Citigroup becslése szerint akár 500 dollárral, vagyis 24 százalékkal. A termelés drágulása és a gazdasági...
máj. 16
10:33
7 tévhit az allergiáról (Privátbankár)
Hazánkban jelenleg a lakosság több mint 25 százaléka küzd különböző szintű allergiával. A tünetek kezeléséről számos hiedelem kering a köztudatban
máj. 16
10:45
Kedden döntenek a VÉRT további sorsáról (ProfitLine)
A Vértesi Erőmű Zrt. (VÉRT) keddi rendkívüli közgyűlésén döntenek az erőműtársaság további sorsáról. (MTI)
máj. 16
11:27
Négy bank végleg lehúzhatja a rolót - Sokan ledöbbennek hétfőn (Portfolio)
Tovább záporoznak a bankcsődök Amerikában, ezen a héten újabb négy pénzintézet volt kénytelen bezárni kapuit. Ezzel a válság banki áldozatainak száma 72-re emelkedett az idei év eddigi részében. ...
máj. 16
12:24
A Raiffeisen átvenné a görög bankok szerepét a Balkánon (ProfitLine)
A Raiffeisen International (RI) készen áll arra, hogy betöltse azt az űrt, amelyet görög bankok hagynának maguk után, ha úgy döntenének, hogy kivonulnak a balkáni piacokról - jelentette ki az osztrák bank vezérigazgatója. (MTI)
máj. 16
13:27
Az ÚMFT-kifizetés 2010 végéig eléri az 1.300 milliárd forintot (ProfitLine)
Az Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) kifizetései 2010 végére elérik a teljes 7 éves keret legalább 18 százalékát, azaz 1.300 milliárd forintot - olvasható a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) honlapján közzétett átadás-átvételi dokumentumban. (MTI)
máj. 16
13:51
Átvenné a Raiffeisen a görög bankok szerepét (Portfolio)
A görög bankok helyébe lép a Raiffeisen, amennyiben azoknak vissza kell fogniuk balkáni tevékenységüket - nyilatkozta szombaton Herbert Stepic, a Raiffeisen International vezérigazgatója. A görög...
máj. 16
14:09
Videó: elképesztő luxuslakás 32m2-en! (Pénzcentrum)
Hong Kong a világ egyik legzsúfoltabb városa, ahol minden talpalatnyi helyet kihasználnak. Egy építész saját, 32m2-es lakását alakította át úgy, hogy az ingatlannak a lehető legoptimálisabb legyen a helykihasználása....
máj. 16
14:27
Mennyit keresnek majd Orbán miniszterei? (Privátbankár)
A Fidesz szerint a párt által kezdeményezett törvényjavaslat alapján változatlan marad az új kormány tagjainak fizetése. A pénteken benyújtott törvényjavaslatokban ugyan nem szerepel a miniszteri fizetések csökkentése, de a párt szerint ezt rendezni fogják, csak más jogszabály-módosítással. Mi lesz a Bajnai-kormány kezdeményezte 15%-os csökkentéssel?
máj. 16
14:27
Tovább emelkedhet az aranyár a Commerzbank szerint (Portfolio)
Optimistább álláspontra helyezkedett a Commerzbank az arany idei év végi árfolyam alakulását illetően. Decemberre 1,300 dolláros szinteket jósol az elemző. A Commerzbank elemzője a korábbi 1,150...
máj. 16
15:03
Halálos áldozata is volt a viharnak (Privátbankár)
Halálos áldozatot követelt az esőzés Miskolcon, amikor löszfal omlott egy családi házra. A vihar a Dunántúlon és Észak-Magyarországon okozta a legnagyobb gondot
máj. 16
15:05
Vízkorlátozás Miskolcon (Privátbankár)
Vízkorlátozást vezettek be Miskolcon vasárnap délután - tájékoztatta Veres László, az önkormányzat szóvivője az MTI-t. Az esőzés okozta rendkívüli helyzet miatt és a város biztonságos vízellátásának v...
máj. 16
15:21
Mégis jó üzlet Görögországba bankot vinni? (Privátbankár)
A Raiffeisen International (RI) készen áll arra, hogy betöltse azt az űrt, amelyet görög bankok hagynának maguk után, ha úgy döntenének, hogy kivonulnak a balkáni piacokról - jelentette ki az osztrák ...
máj. 16
15:21
Külföldre utazol a nyáron? Fontos információk a vámosoktól (Pénzcentrum)
Közeledik a nyár, s vele együtt a turista szezon. A jó idő beálltával mind többen fognak útra kelni, hogy ezt kihasználva kiránduljanak, üdüljenek a világ számos pontján....
máj. 16
15:23
Az MDF javaslatokat küld a Parlamentbe (Privátbankár)
Az MDF elküldi a parlamenti pártoknak a határon túli magyarok könnyített honosításáról szóló, hét évvel ezelőtt elutasított indítványát. A demokrata fórum vezetői arra kérik a frakciókat, hogy egyhan...
máj. 16
15:25
Árhullám indult a Tiszán (Privátbankár)
A sok eső miatt árhullám indult el a Felső-Tiszán és mellékfolyóin, a Túron, a Szamoson és a Krasznán is - közölte Bodnár Gáspár, a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője ...
máj. 16
15:39
Két éve ugyanannyit keresnek a képviselők (Privátbankár)
Két éve változatlan tiszteletdíjakat vehetnek fel a parlamenti képviselők az Országgyűlés honlapján olvasható kimutatás szerint
máj. 16
15:39
Synergon - 44 millió forint nyereség az első negyedévben (ProfitLine)
(MTI) - A Synergon Informatika Nyrt. adózás utáni nyeresége az idei első negyedévben konszolidáltan 44,2 millió forint volt, szemben az előző évi hasonló időszak 38,2 millió forintos nyereségével - közölte az informatikai társaság a nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) szerinti, nem auditált tőzsdei gyorsjelentésében a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
máj. 16
15:39
Kétmillió autós vált idén biztosítót? (Portfolio)
Akár 2 millió autós is biztosítót válthat az idei kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) kampányban az Uniqa Biztosító várakozásai szerint, arra számítanak, hogy felerősödik a váltási kedv...
máj. 16
16:18
Fidesz: ősszel már új rendszerben választhatunk (Privátbankár)
Parlamenti albizottságban tárgyalná meg a Fidesz a kisebb Országgyűléssel kapcsolatos javaslatához szükséges választásitörvény-módosítást
máj. 16
16:36
Árvíz: egyre rosszabb a helyzet Borsodban (Privátbankár)
Jószerével percről percre rosszabbodik a helyzet Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a folyamatos esőzés miatt, ismét két út egy-egy szakasza került víz alá vasárnap délutánra. A közútkezelő társaság meg...
máj. 16
16:36
Újra beborult az ég - Technikai elemzés (Portfolio)
A nagy zuhanás utáni korrekció megtörtént, és most újra lefelé vették a piacok az irányt. A nagy kérdés, hogy a mostani csökkenés az emelkedés korrekciója, avagy folytatódik a két hete megindult...
máj. 16
17:12
Hétfőig nem csitul a vihar és a zivatar (Privátbankár)
Csak keddtől várható fokozatosan javulás az időjárásban, a hőmérséklet addig 10 fok alá is süllyedhet helyenként. A szél viszont csak szerdától gyengül majd
máj. 16
17:14
Kettős állampolgárság: Fico túl hisztérikusan reagált? (Privátbankár)
A Le Monde szerint ritka vehemenciával reagált a Robert Fico vezette szlovák kormány az új magyar kabinet tervére a kettős állampolgárság kapcsán
máj. 16
17:30
"Athénból könnyű volt bűnbakot kreálni" (Privátbankár)
Büszke és szorgos nép a görög - mondta Papandreu kormányfő, aki tudja, hogy követtek el hibákat. Most mégis azt fontolgatják, hogy az adósságválság miatt amerikai bankokat perelnek be
máj. 16
17:48
Az MSZP szerint "ciki a Fidesz-nyitány és túl sok a duma" (Privátbankár)
Nyakó István szerint a Fidesz nyitánya "kicsit ciki, mert először a teljesítmény kéne, nem a duma". A Fidesz szerint a szocialisták csak álhíreket gyártanak
máj. 16
17:51
Fidesz - változatlan marad a miniszterek fizetése (ProfitLine)
(MTI) - A Fidesz szerint a párt által kezdeményezett törvényjavaslat alapján változatlan marad az új kormány tagjainak fizetése.
máj. 16
17:53
Szekrényből kihulló 'csontvázakkal' szembesül az új brit kormány? (ProfitLine)
Kivizsgálja munkáspárti elődjének kiadási döntéseit az új brit konzervatív-liberális kormány - mondta vasárnap David Cameron brit miniszterelnök. (MTI)
máj. 16
17:55
Ez a válság a legsúlyosabb válság a második világháború óta (ProfitLine)
Továbbra is a második világháború óta legsúlyosabb válságukat élik az európai pénzügyi piacok - állítja Jean-Claude Trichet, az Európai Központi Bank (EKB) elnöke.
máj. 16
17:57
Athén pert fontolgat amerikai bankok ellen (ProfitLine)
Görögország pert fontolgat olyan amerikai bankok ellen, amelyeknek szerepük lehetett az ország pénzügyi helyzetének romlásában, és magatartásukkal hozzájárulhattak az adósságválság kialakulásához - közölte Jeórjiosz Papandreu görög kormányfő vasárnap a CNN amerikai hírtelevízióban. (MTI)
máj. 16
18:06
Baranyában is egyre nagyobb gond az özönvíz (Privátbankár)
Komló és Pécs körzetében okozta eddig a legtöbb gondot a folyamatos esőzés - tájékoztatta a Baranya megyei katasztrófavédelmi ügyelet vasárnap délután az MTI-t. Közlésük szerint Magyaregregy, Kárás...
máj. 16
18:08
Molnár: rosszabb Orbánt kaptunk vissza (Privátbankár)
Molnár Csaba szerint az Orbán Viktor által kezdeményezett Nemzeti Együttműködés Nyilatkozata nem az országról, hanem saját magáról szól
máj. 16
18:24
Külső okok: miért alszunk el a volán mögött? (Privátbankár)
Feltűnően gyakori a nappali aluszékonyság a kamiont vagy autóbuszt vezető sofőrök között, és ez mindenki biztonságát veszélyezteti
máj. 16
18:24
A New York-i tőzsde az euróövezet válsága miatt szakad (ProfitLine)
Nagy kilengések jellemezhetik a New York-i értéktőzsdét a jövő héten, mivel elsősorban az euróövezeti országok adóssággondjaival kapcsolatos hírek befolyásolják majd a trendet - vélték elemzők.
máj. 16
18:57
A Le Monde szerint provokatív volt a Jobbik bemutatkozása (ProfitLine)
(MTI) - A magyar szélsőjobboldal provokatív bemutatkozása az új parlamentben címmel számolt be a Le Monde című francia napilap az Országgyűlés alakuló üléséről, elsősorban a Jobbik 47 fős frakciója és a párt vezetője, Vona Gábor viselkedését és tetteit bemutatva.
máj. 16
18:59
EBRD-közgyűlés - tőkeemelés, javított előrejelzés (ProfitLine)
(MTI) - A válságenyhítéshez szükséges tőkeemelés jóváhagyása és a kelet-európai országok - köztük Magyarország - növekedési előrejelzésének javítása volt a két fő mozzanata az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) hétvégi zágrábi közgyűlésének. A rendezvény előestéjén a bank elnöke külön előadásban szorgalmazta, hogy a térségi országok hagyjanak fel a devizaalapú fogyasztási hitelezéssel.
máj. 16
19:18
Az eurózóna kapja a legnagyobb IMF csomagot (Portfolio)
A válság miatt a Nemzetközi Valutaalap történelmi lépések megtételére szánta el magát, Mexikónak például egy minden eddiginél nagyobb összegű segélycsomagot nyújtott át. Bár az összeg óriási, a...
máj. 16
19:27
Tovább csökkenő olajárra számít a katari olajügyi miniszter (ProfitLine)
A katari olajügyi miniszter a nyersolaj világpiaci árának csökkenésére számít az euróövezeti adóssággondok miatt. (MTI)
máj. 16
20:00
A Ház elé kerül hétfőn a 'három csapás' és a kettős állampolgárság (ProfitLine)
(MTI) - A Fidesz Új irány 2010 című javaslatcsomagjában hétfőn a Ház elé kerül egyebek mellett a "három csapás" néven ismertté vált törvényjavaslat, a kettős állampolgárságról szóló indítvány és a 2006. augusztus 20-i tűzijáték-tragédia és a 2006. október 23-i oszlatások áldozatainak kártalanítása is.
máj. 16
23:48
Csányi Sándor: nem a bankrendszer a hibás azért, hogy a hitellel rendelkezők nehéz helyzetbe kerültek (Infostart)
Az OTP elnök-vezérigazgatója szerint a lakossági devizahitelek forintra váltása mintegy 20 százalékkal növelné a lakosság egy évi hiteltörlesztési terhét a kamatkülönbözet miatt. Csányi Sándor a HírTV-ben azt mondta: ez évi mintegy 230 milliárd forint emelkedést jelentene. Az elnök-vezérigazgató hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a bajba került adósoknak segíteni kell a kormány és a bankok…

Keresés