2010. május 3. hétfő

máj. 3
4:45
Az ár az, ami számít! - A többi csak ezután jön (Pénzcentrum)
A minőség-frissesség, ár, választék hármasa bizonyul időről időre a boltválasztást befolyásoló legfontosabb szempontnak. A fogyasztók többsége ugyanis ezek alapján dönti, el hogy melyik áruházláncot választja - állapítja meg a GfK Hungária Piackutató Intézet egy nemrégiben publikált tanulmánya. A kutatásból az is kiderül, hogy a vásárlók általában az árakkal vannak a legkevésbé megelégedve....
máj. 3
5:03
Hány évre kössek lakástakarék szerződést? Az OTP Lakástakarékpénztár elnök-vezérigazgatója válaszol (Pénzcentrum)
A hitelezési válság hatására felértékelődött a megtakarítások szerepe a lakosság körében. Az egyik kedvező megtakarítási lehetőség a lakástakarék szerződés, mely az állami támogatásnak köszönhetően a bankbetéteknél magasabb hozammal kecsegtet, hitellel egybekötve pedig alacsonyabb havi részleteket eredményez az adósoknak. Egy hete indult cikksorozatunkban Oszlányi Zsolt, az OTP Lakástakarékpénztár…
máj. 3
6:12
9 hónap: hogy valóban édes legyen a teher (Privátbankár)
Egy nő életében az egyik legcsodálatosabb dolog az anyaság. A várandósságra való felkészülést már a fogamzás előtt el kell kezdeni.
máj. 3
6:30
Rekord mélységben: mit akarnak a külföldiek a magyar állampapírokkal? (Privátbankár)
A referenciahozamokat 1997-ig visszamenőleg vizsgálva azt találjuk: a ma jellemző alacsony szintek csak néhány kivételes alkalommal voltak megfigyelhetőek Magyarországon, bizonyos futamidők esetén pedig történelmi mélyponton áll a magyar állampapírok hozama. Ma már feleannyiért is finanszírozzák Magyarországot a befektetők, mint egy éve, és a külföldiek érdeklődése is váratlanul nagy
máj. 3
6:32
Idén már csak vegetálni fog a magyar gazdaság (Privátbankár)
A hazai gazdasági szereplők és a külföldi befektetők pesszimizmusának fokozatos elpárolgása mellett is csak a gazdasági stagnálás lesz a jellemző idén
máj. 3
6:33
Rendkívül izgalmas napok várnak ránk (Portfolio)
Az előttünk álló hét, annak is különösen második fele igen izgalmasnak ígérkezik, hiszen amellett, hogy görög ügyben végre megszülethet a megállapodás, végre napvilágot látnak az áprilisi amerikai...
máj. 3
6:42
Simor együttműködést ajánl a kormánynak (Üzlet és Utazás)
Nincs és nem volt offshore cége, amióta a Magyar Nemzeti Bankot vezeti - írta közleményében Simor András. A jegybank elnöke együttműködést ajánl a kormánynak és hangsúlyozza, hogy mandátumának végéig az MNB teszi a dolgát.
máj. 3
6:48
Iparági háttérrel lopják szét a közműcégeinket (Privátbankár)
Nemcsak lakossági, de ipari fogyasztók is több milliárdos kárt okoznak a magyar közműcégeknek - a tolvajokra külön iparág épül
máj. 3
7:06
Milliárdos magyar ingatlanpanama Moszkvában? (Privátbankár)
Legkevesebb tízmilliárd forintos kára származhatott a magyar államnak a moszkvai kereskedelmi képviselet bűncselekménygyanús értékesítése miatt
máj. 3
7:09
Vastagabb lehet a boríték! 3%-kal többet ér a fizetésed - GKI elemzés (Pénzcentrum)
A GKI Gazdaságkutató Zrt.-nek az Erste Bank együttműködésével készült előrejelzése szerint a 2010. évi gazdasági növekedést a külső kereslet élénkülése, az EU-forrásokból finanszírozott beruházások, a hazai gazdasági szereplők pesszimizmusának fokozatos oldódása, pénzügyi helyzetük stabilabbá válása, s az ezzel összefüggő részleges készletvisszapótlás határozza meg. Mindebből 2010 egészére még…
máj. 3
7:42
Évente több tízmilliárd forintnyi áramot, vizet és gázt lopnak (Infostart)
Évente több tízmilliárd forintnyi áramot, vizet és gázt lopnak egyes hazai ipari és lakossági fogyasztók a közműszolgáltatóktól.
máj. 3
7:42
Alig mentek emelt szintű érettségire (Privátbankár)
Ma reggel 8 órakor a magyar nyelv és irodalom, valamint a magyar mint idegen nyelv írásbelikkel megkezdődnek a tavaszi érettségi vizsgák
máj. 3
7:44
Újabb bomba Amerikában - tálibok a háttérben? (Privátbankár)
Pokolgépet találtak Pittsburghben vasárnap egy sportrendezvény mentén miközben a New York-i eseményekért tálibok vállalták a felelősséget. A szakértők kétkednek
máj. 3
7:45
"Az új kormány várhatóan 5% körüli hiányra fog törekedni" (Portfolio)
Az idei évben stagnálásra lesz elegendő ereje a magyar gazdaságnak. A külső kereslet élénkülése, az EU-forrásokból finanszírozott beruházások és a pesszimizmus fokozatos oldódása húzhatják feljebb a...
máj. 3
7:54
Az euró gyengült, a térségbeli devizák árfolyama alig változott (Üzlet és Utazás)
Az euró közel egy százalékkal gyengült hétfőn hajnalban a nemzetközi devizakereskedelem ázsiai kereskedési szakaszában a görög segélycsomag által támasztott politikai kihívások miatt, miközben a térségbeli devizák árfolyama az euróval szemben alig változott, de a dollárral szemben közel egy százalékkal gyengült.
máj. 3
8:15
Tízmilliárdokat lopnak a közműcégektől a magyarok (Napi)
máj. 3
8:18
A piacok nem bíznak a görög ígéretek teljesítésében (Privátbankár)
Az euró közel egy százalékkal gyengült hétfőn hajnalban a nemzetközi devizakereskedelemben a görög segélycsomag által támasztott politikai kihívások miatt
máj. 3
8:20
Ön- és közveszélyes munkakerülés: több mint játék (Privátbankár)
Ahogyan minden addikció, úgy a játékfüggőség is komoly hatással lehet munkahelyi teljesítményünkre
máj. 3
8:21
Bombariadó a Déli pályaudvaron - szünetel a forgalom (Portfolio)
Lezárták a Déli pályaudvart hétfőn reggel 8 óra előtt bombariadó miatt, így bizonytalan ideig szünetel a forgalom - közölte a Mávinform az MTI-vel. A tűzszerészek jelenleg vizsgálják a pályaudvart,...
máj. 3
8:22
Lezárták a Déli pályaudvart (Privátbankár)
Lezárták a Déli pályaudvart hétfőn reggel 8 óra előtt bombariadó miatt, így bizonytalan ideig szünetel a forgalom - közölte a Mávinform az MTI-vel. A tűzszerészek jelenleg vizsgálják a pályaudv...
máj. 3
8:23
Feltétel nélkül vesz görög papírokat az EKB (Portfolio)
Az Európai Központi Bank Görögországra vonatkozólag eltörölte a fedezetként elfogadható állampapírokkal kapcsolatos megkötéseket, ami azt jelenti, hogy a továbbiakban ’BBB-’-nál gyengébb...
máj. 3
8:33
Januártól megint változhat a családtámogatási rendszer (Napi)
máj. 3
8:39
Január óta a legrosszabb hetet zárták az amerikai börzék (Portfolio)
Január óta a leggyengébb hetet zárták az amerikai részvényindexek, melyek a pénteki kereskedés során is jelentősebb leértékelődést szenvedtek el. A Goldman árfolyamának zuhanása, valamint a...
máj. 3
8:39
BKV: ezer új buszra lenne szükség, lehetőleg azonnal (Pénzcentrum)
Évente legalább ezer autóbuszt kellene lecserélni ahhoz, hogy megfiatalodjon a közlekedési közszolgáltatók járműparkja. Ez a magyar buszgyártást is fellendítené....
máj. 3
8:41
Szapáry: a jegybank elnökét a törvény védi (Portfolio)
A jegybank elnökét a törvény védi - jelentette ki Szapáry György, a felállítandó miniszterelnökség főtanácsadója egy vasárnap esti televíziós műsorban, amelyben részt vett Oszkó Péter jelenlegi és...
máj. 3
8:43
Lefelé mozdultak az ázsiai indexek (Portfolio)
Több ázsiai tőzsdén nem volt ma reggel kereskedés nemzeti ünnep miatt, a kínai, a japán és a thaiföldi részvénypiac is zárva tartott. Azokon a tőzsdéken, ahol volt kereskedés, az irányadó indexek...
máj. 3
8:48
Gyengülés várható az európai tőzsdéken (Üzlet és Utazás)
Gyenge nyitást várnak a szakértők az európai tőzsdéken hétfőn a hétvégén elfogadott görög segélycsomaggal szemben felmerült politikai kételyek miatt. A londoni piacok bankszünnap miatt zárva tartanak, az európai tőzsdéken ezért a forgalomkiesés árfolyam kilengést idézhet elő.
máj. 3
8:54
Az MSZP nem találja a kiszivárogtatót (Privátbankár)
Felemás eredménnyel zárult az a belső vizsgálat, amely a szocialisták adatbázisát leleplezni kívánó videó kapcsán indult - írta hétfői számában a Népszabadság, amelynek információi szerint a belső nyo...
máj. 3
8:57
Bankot vesz az OTP? Ami eddig kiszivárgott... (Pénzcentrum)
Az OTP közgyűlésen ismertetett számok szerint a bank olyannyira megerősödve került ki a válságból, hogy egy hitelintézet felvásárlását vették fontolóra, információk szerint a magyar piacról történő kivonulását már bejelentő Credigen Bank áll az OTP célkeresztjében....
máj. 3
8:57
Megis lesz GsPark osztalék, papíronként 25 Ft (Portfolio)
A Graphisoft Park pénteki közgyűlésén a Concorde Alapkezelő javaslatára, megváltoztatva az Igazgatótanács korábbi határozati javaslatát, egyhangú közgyűlési határozattal részvényenként 25 forint...
máj. 3
8:59
A forint örül a görög mentőcsomagnak (Portfolio)
Úgy tűnik, hogy a régiós devizák, így a forint is mérsékelt optimizmussal fogadja a görög mentőcsomag vasárnap bejelentett részleteit. A hazai fizetőeszköz euróval szembeni kurzusával ugyanis közel...
máj. 3
9:01
Megvan az OTP kiszemeltje? (Portfolio)
Az OTP múlt pénteki közgyűlése után tartott sajtótájékoztatón nem zárta ki Csányi Sándor elnök-vezérigazgató annak lehetőségét, hogy a bank egy magyarországi hitelintézetet vegyen. A Napi Gazdaság...
máj. 3
9:09
Az ipar húzhatja a gazdaságot (Napi)
máj. 3
9:12
Aranyérmes és Champion-díjas az ARARAT (Privátbankár)
Az ARARAT Brandy hazai jelenlétének egyik legjelentősebb eseményéhez érkezett a Gyulai Pálinkafesztivál keretében megrendezett, XVIII. Magyar Országos Pálinka és Nemzetközi Gyümölcspárlat Versenyen (x)
máj. 3
9:14
Negatív kilátások: a görög dráma mozgatja majd a BUX-ot is (Privátbankár)
A romló nemzetközi hangulatban gyengülés valószínű hétfőn a Budapesti Értéktőzsdén. Balásy Zsolt, a Concorde elemzője szerint a magyar piacon folytatódik az iránytalan sávkereskedés. Mivel a világban...
máj. 3
9:15
Nem nyűgözte le a befektetőket Görögország megmentése - gyengül az euró (2.) (Portfolio)
A hosszú halogatás, késlekedés, spekuláció, ellentmondó nyilatkozatok, feszült várakozás és rendkívüli piaci bizonytalanság után lezárult a görög válság újabb fejezete és ismertté váltak a mentőakció...
máj. 3
9:15
OTP: Veszély! Csalók támadják az ügyfeleket! (Pénzcentrum)
Csalók próbáltak visszaélni az OTP Bank nevével ismeretlen eredetű elektronikus levelekben. Az angol nyelvű, otpbank.hu account notification tárgyú, vírust tartalmazó levelet az OTP nevét felhasználva küldték el több száz postafiókba....
máj. 3
9:17
Amerika adhat ma irányt (Portfolio)
Az amerikai tőzsdék nyitásáig lassú lecsorgás jellemezheti a hazai piacot, onnantól kezdve pedig Amerika szabhatja meg az irányt, amit ma makroadatok és fontos vállalati gyorsjelentések is...
máj. 3
9:19
Részesedést szerzett a Phylaxia (Portfolio)
A PHYLAXIA bejelentette, hogy 26%-os részesedést szerzett a KELET RÁDIÓ Kft-ben. A KELET RÁDIÓ Kft. ügyvezető igazgatói tisztségét 2010. május 1. napjától Mészáros András tölti be...
máj. 3
9:21
Miben különbözik az úzoválság a pálinkakrízistől? (Portfolio)
Az elmúlt hónapokban többször hasonlították a mostani görög krízist a magyar gazdaság 2008-as helyzetéhez. Bár mi annak idején elmulasztottuk azt a kétes értékű marketinglehetőséget, hogy a tequila...
máj. 3
9:23
FHB: leszállították a tőkét, bevonták a két részvénysorozatot (Portfolio)
Április 30-án hatályba lépett határozatával döntött az FHB Jelzálogbank a társaság "C" és "D" sorozatú részvényeinek bevonásáról, az alaptőke leszállításáról és az alapszabály módosításáról - közölte...
máj. 3
9:24
A világ legnagyobb légitársasága jön létre (Üzlet és Utazás)
Egyesül a United Airlines és a Continental Airlines. A két amerikai légitársaság összeolvadásával az ágazat legnagyobb vállalata jön létre.
máj. 3
9:27
Változott az élet szombattól (Napi)
máj. 3
9:30
Egyesül a United és a Continental, a világ legnagyobb légitársasága jön létre (Infostart)
Egyesül a United Airlines és a Continental Airlines. A két amerikai légitársaság összeolvadásával az ágazat legnagyobb vállalata jön létre.
máj. 3
9:30
Újra fogad vonatokat a Déli (Privátbankár)
Újra fogad és indít vonatokat a Déli pályaudvar, az utasoknak nem kell már Kelenföld állomáson leszállniuk a szerelvényekről - közölte a Mávinform hétfő délelőtt az MTI-vel. A Déli pályaudvart regg...
máj. 3
9:33
Lopják az áramot, a vizet és a gázt - Tehetetlen szolgáltatók (Pénzcentrum)
Továbbra is jelentősek a közműcégektől történő lopások, az évente ilyen úton felhalmozódó kár több tízmilliárdosra tehető. A szolgáltatók szerint már külön bandák szállítják a megbütykölt órákat, a felderítés nehéz, a jogi gyakorlat pedig nem elrettentő....
máj. 3
9:33
Lemond az RFV a konyhaüzemeltetésről (Portfolio)
Az RFV Igazgatósága és Sárospatak Város Önkormányzata Képviselő Testületének döntése alapján a felek a köztük létrejött energetikai megállapodás-csomagban változásokat eszközölnek. A módosítás indoka...
máj. 3
9:33
Elfüstölt árfolyamok (168 Óra Online)
Szakemberek úgy vélik: az elmúlt évszázadban egyetlen természeti katasztrófa, szélvihar, földrengés sem „rázta meg” annyira Európa gazdaságát, mint most az izlandi Eyjafjallajökull vulkán kitörése. Egyes ágazatokban – a légtér hatnapos lezárása miatt – több milliárd dolláros a veszteség. S bár a hamufelhő eloszlani látszik, nem biztos, hogy véget ért a vulkánidőszak. HERSKOVITS ESZTER írása.
máj. 3
9:35
Kisebb nyugdíjjal is beérik az emberek (Portfolio)
A válság mélyreható változásokat indított el Európában, talán ezek közül a legfontosabb, hogy nagyobb hangsúly helyeződött a nyugdíjrendszerre. Az Aon Consulting egyik friss felmérésből az derül ki,...
máj. 3
9:37
Megtorpant a feldolgozóipar növekedése (Portfolio)
Zsinórban negyedik hónapja jelez bővülést a beszerzési menedzser index (BMI), április értéke 51,6 pont. A növekedés üteme ugyanakkor ismét lassult, az alindexek többsége csökkent az előző havihoz...

Keresés