KECSKEMÉT — Szombat hajnalban elvesztette az édesapját, délután pedig kapuba talált a Nyíregyháza ellen 3-2re megnyert találkozón Montvai Tibor (31), a Kecskemét futballistája.
Őrült futamon van túl Michelisz Norbert (26). A Zengő Dension Team magyar pilótája az első futamon a 7., a másodikon pedig a 10. pozícióban végzett a sok ütközés és a biztonsági autó miatt gyakorlatilag „autós felvonulássá" szelídülő Marokkói Nagydíjon.
BUDAPEST — Mindenkinek jár a szórakozás, így a csivaváknak is. Tudták ezt a szervezők is, akik idén először rendezték meg a divatbemutatóval egybekötött csivava majálist.
TOKIÓ – Japán meghódítja az űrt. A világ technológiailag egyik legfejlettebb országa impozáns tervvel állt elő, melynek első lépése a jövő hónapban a Vénusz bolygóra induló, napszéllel hajtott felderítő űrhajó, lezárása pedig a 2020-ban megnyíló első kísérleti holdbázis, amely állításuk szerint már embereket is tud majd fogadni.
SAN JUAN – Bizarr módját választotta a felravatalozásnak egy Puerto Ricó-i temetkezési vállalat: a múlt héten meggyilkolt motorversenyző, David Morales Colon holttestét motorjára rögzítették fel.
BUDAPEST — A meghatottságtól eleinte szégyenlősen csomagolta ki válogatott edzőruháit Ricsi (18), Alex (16), Mercédesz (14) és Roli (11). A négy kick-box-világbajnok testvér eddig csak kölcsönruhában feszíthetett a dobogó legfelső fokán, a Blikk Napraforgó programjának segítsége nélkül súlyos beteg édesanyjuk, Veres Istvánné Gyöngyi (43) nem tudta volna a 200 ezer forint értékű válogatott…
MAGYARORSZÁG — Nagy csapást jelentene, ha eltörölnék a nagyáruházak vasárnapi nyitva tartását! Munka után zárásig rohangálhatnánk a különböző üzletekbe, pénzt és fáradságot nem kímélve. Nem beszélve a váratlan hét végi vendégekről.
TERÉZVÁROS — Tönkretették Andrássy úti irodáját, százmillió forinttal rövidítették meg a szépségversenyek szervezéséről és a mulatószenéről ismertté vált vállalkozót.
BUDAPEST — Aki azt gondolja, hogy csak az autósok vesztegelnek dugóban, nagyon téved. A fővárosban – valószínűleg egyedülállóan a világon – sikerült létrehozni a gyalogosok dugóját. Hétvégente ugyanis több száz méteres sor kígyózik a felújítás alatt álló Margit hídon a szigeti bejárónál.
BUDAPEST — Hiába telt el lassan négy év, az MSZP-t továbbra sem hagyja nyugodni, hogy ki volt, aki 2006 őszén kiszivárogtatta az őszödi beszédet. A szocik ugyanis úgy vélik, ez a felvétel indította el a pártot a máig tartó lejtőn.
SZOLNOK — Nem is merte beleélni magát Balogh Zsófi (22), hogy ő lehet április szépe, most azonban majd kiugrott a bőréből, amikor meghallotta az eredményt.
ATHÉN — Gyújtogatnak, törnek-zúznak Görögországban a kormányellenes tüntetők. Nem kell nekik a nemzetközi hitelcsomag, melegebb éghajlatra küldenék a Nemzetközi Valutaalapot (IMF).
LOS ANGELES – David Hasselhoffnak (57) csak második nekifutásra sikerült elveszítenie szüzességét, mert az első alkalommal csontrészeg partnere elaludt alatta.
BUDAPEST – Meg szeretném menteni az élettársam életét, aki több mint egy éve Fenyő Miklós szeretője, és aki öngyilkosságot kísérelt meg az énekes miatt – tört ki Kocsik Gézából (62), aki 27 évig élt a legnagyobb boldogságban kedvesével, Plexivel (47), azaz Csordás Ilonával, a Modern Hungária együttes vokálosával. Ám párja tavaly január 1-jén azzal állított haza: beleszeretett Fenyő Miklósba, vele…
BUDAPEST – Két hétig bírta a mostani szinten az üzemanyag ára, a héten valószínűleg újabb emelés vár az autósokra, ezzel pedig ismét soha nem látott szintre drágul a benzin.
BUDAPEST – Kiújult a stressz miatt Sarolta (17) autoimmun betegsége. A tini ugyanis április elseje óta azon rágja magát, hogy barátja börtönbe került, így Péter (25) nem adhatja neki oda a veséjét, amit már januárban felajánlott. De amíg a mostani kórt vissza nem szorítják az orvosok, nem csak a jogi akadályok miatt nem kaphat új szervet a kamasz.
Nincs rá bizonyíték, hogy a New York-i merényletkísérlet mögött az al-Kaida, vagy más nagy terrorista csoport állna – közölte a város polgármestere. A rendőrök most egy térfigyelő kamera felvételeit elemzik, melyen valószínűleg a tettes látható.
A snooker világbajnoki döntő alatt került ki az angol lapok internetes oldalára a hír, miszerint John Higgins a világranglista éllovasát bundázáson érték.
Bejelentette leendő kormányának tagjait Orbán Viktor. A Fidesz-KDNP kabinetjében kevesebb minisztérium lesz, és több feladatot kapnak az államtitkárok.
DROGHEDA – Charles Campbell ír földbirtokos napszámosait bízta meg azzal, keressenek építőköveket. A munkások egy furcsa rakásra bukkantak az egyik domb oldalában. Egyező méretű kövek hevertek egymáson olyan elrendezésben, amely csak emberkéztől származhatott.
Felfüggesztették szolgálati beosztásából azt a berhidai körzeti rendőrt, akit a TV2 vasárnap esti Tények című műsorában egy fiatalember megverésével hoztak összefüggésbe.
Az amerikai énekesnő vőlegénye, a brit komikus, Russell Brand híresen kedves és közlékeny a riporterekkel. Azonban a napokban elfogyott a türelme és, lökdöste valamint fenyegette az őket követő lesifotósokat.
Rengeteg városi legenda forog közkézen arról, mit lehet a terhesség alatt, és mit nem. "Ha ég a gyomrod, hajjal születik majd a baba", "ha lépcsőzöl, rácsavarodik a köldökzsinór a nyakára", stb. Biztosan ti is hallottatok már hasonlókat, Vida Ági babapszichológus most kifejti nektek, mennyi a valóságalapja ezeknek a kijelentéseknek.
Apa és két fia ellen indult eljárás csoportosan elkövetett rablás, valamint csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. Egy budapesti nőtől mintegy nyolcvan millió forint értékben vittek el értékeket és csalták ki a pénzét - számolt be hétfőn honlapján a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
Hamarosan a mozikba kerül az Alkonyat című filmsorozat harmadik része, az Eclipse. Ezzel folytatódik a vámpíros-sikersztori, amely – az ígéretek szerint – tele lesz akciójelenetekkel.