MISKOLC – Ahogy a hétszeres abszolút bajnok ifjabb Tóth János (41) előre megjósolta, valódi bátorságpróba volt. Ahhoz már hozzászoktak a pilóták, hogy egy-egy gyorsasági szakaszt szürkületben, esetleg sötétben teljesítsenek, de hajnalban autózni...
SZÉKESFEHÉRVÁR – Évek óta tátongó űrt tölt be a Ferencváros labdarúgócsapatánál Megyeri Balázs (20). A zöld-fehérek szurkolói régóta vártak arra, hogy a klub hagyományaihoz méltó kapus lépjen színre, és a saját nevelésű, de egy évet az angol Bristol Citynél eltöltő fiatal élt a lehetőséggel. A listavezető Videoton ellen 0-0-s döntetlenre végződő idegenbeli meccsen főszereplő volt. Kis túlzással az…
ZALAEGERSZEG – Néhány pizzába kerül Csank János (63) feledékenysége. A ZTE labdarúgócsapatának vezetőedzője a Kecskemét elleni mérkőzés előtt a szállodában felejtette a szerencsehozó ingét. Csank játékosai 2-2-t játszottak, a kék-fehérek mestere szerint sorsuk már azzal eldőlt, hogy ő a szobában felejtette a mérkőzésre kikészített ingét.
A Szűz jegyen áthaladó Szaturnusz 2008 októberétől 2010 őszéig szembenállásban van a Halak jegyében tartózkodó Uránusszal, mely konstelláció ezen a héten is hatalmas feszültségeket idéz elő. Ez a meglehetősen felforgató és számos életterületen reformokat sürgető csillagállás szükségessé teszi, hogy alkalmazkodjunk az elkerülhetetlen változásokhoz.
BUDAPEST – Széthulló buszok hozták a frászt az utasokra a 276E járat vonalán. Miután az első jármű ajtaja kis híján közéjük zuhant, a következő busz ugyancsak meghibásodott. Az életveszélyes esetekről a BKV-figyelő egyik olvasója számolt be, aki április 22-én az Örs vezér terére szeretett volna eljutni.
TAJPEJ – Alig több mint öt másodperc alatt zuhant rá az autópályára Tajvanon egy kisebbfajta hegy, a föld- és kőtömeg négy autó utasait élve temette el.
A hetvenes évek elején vált legendássá a Török Ádám és a Mini által szervezett össznépi majális a Tabánban. A fellépők sora sokat változott, de még mindig ezreket vonz a magyar Woodstock.
BUDAPEST – Egy pillanat alatt heves szóváltásba keveredett Vágó István (61) és Eszményi Viktória (59), méghozzá kamerák előtt, a FEM3 televízió stúdiójában. Mindketten a Boszorkánykonyha című műsor vendégei voltak, ahol a téma az asztrológia volt.
BUDAPEST – A szerencsére és a megérzéseire bízza magát Csorba Árpád, az Áll az alku ma esti játékosa. Nem hisz a taktikázásban, szerinte a véletlenen múlik, hogy hazaviszi-e a 21 millió forintot.
BUDAPEST – Nemcsak a színpad, de a konyha ördöge is Détár Enikő (46). Az RTL Klub Vacsoracsatájának ma esti házigazdája meglepetések egész sorával várta vendégeit, Kaszás Gézát, Szakál Mikit, Beryt és Bay Évát. A színésznő műsorvezető nemrég tért vissza a képernyőre három hónapos kényszerpihenőjéről, mégis nagyszerűen vette az akadályt.
KECEL – Hobo Blues Band-koncert nélkül maradtak péntek este azok a fiatalok, akik az ifjúsági és rockfesztiválra látogattak el Kecelen. A hiba a szervezők miatt történt, akik – amikor a gázsi kifizetésére került volna sor – egyszerűen köddé váltak. Hobo (65) és csapata természetesen a megbeszélt időpontban megjelent a fesztivál helyszínén, arra azonban már nem kerülhetett sor, hogy színpadra is…
HONOLULU – A gyerekért mindent! – tartja Beyoncé Knowles is (28), akit unokaöccse, a 8 éves David temetett be nyakig a homokba az egyik mesés hawaii tengerpart strandján.
BUDAPEST — Orbán Viktor tegnap reggel fél hétkor kelt, majdnem az egész család ekkor reggelizett. A kivétel Gazsi fia volt, ő ugyanis egy kicsit tovább aludt, mert előző éjjel a barátaival bulizott, és későn ért haza. Orbánéknál bőséges reggeli került az asztalra, mert a politikus azt vallja: reggelizz úgy, mint egy király, ebédelj úgy, mint egy polgár, vacsorázz úgy, mint egy koldus.
BUDAPEST – Családtaggá fogadta Daróczi Dávid édesanyja fia kedvesét, Liptai Claudiát (36) – mindezt Joshi Bharat műsorában árulta el könnyek között Ica néni. A megtört édesanya arca egy pillanatra felragyogott, amikor arról mesélt, milyen trükkösen mondta el neki az ő Jocija, hogy egy párt alkot hazánk egyik legismertebb asszonyával.
Mumbai—Moszkva — Ennek az éjszakának elkérték az árát! Valószínűleg több száz millió dollárral rövidítették meg az indiai adófizetőket az oroszok egy anyahajó eladása kapcsán – egy nő miatt.
INÁRCS — Ismét száguldozott Várkonyi Andi (35); a TV2 nyertesét autókáztatta meg egy kicsit. Három hónapja indult ugyanis a csatorna Facebook-oldala, amely nemrég ünnepelte kétezredik rajongóját.
BUDAPEST – Kincset talált a Vasas labdarúgócsapatának cseréi között Giovanni Dellacasa (48). Az angyalföldiek olasz szakvezetője a 2-0-s hátrányban, az 58. percben küldte a pályára Beliczky Gergőt (19) az NB I 24. fordulójában az MTK elleni fővárosi rangadón.
BUDAPEST – Van-e nagyobb öröm annál, ha az ember szeret és szeretve van? A helyes válasz: igen. Ennek ellenére mégis akadnak olyanok, akik ezt a hatalmas ajándékot nem vagy csak nagyon nehezen tudják feldolgozni. H. Hubert állítása szerint Daróczi Dávid az ő táborukat erősítette, és bár paradicsomi szerelemben élt Claudiával, az érzéssel nem tudott mit kezdeni.
Nem szégyenlősségéről lett híres Hollywood egyik új üdvöskéje, Kristin Cavallari. A 23 éves lány egy Las Vegas-i kaszinó megnyitójára érkezett, ahol a vörös szőnyegen mindössze egy átlátszó fekete felsőt vett apró bikinijére, így üdvözölte a fotósokat.
Angliában forgalomba hozták az első olyan tablettát, mely képes segíteni a korai magömléssel küzdő férfiakon, és egyben párjaikon. A pirulát egy-három órával az aktus előtt kell bevenni, segítségével a férfiak legalább háromszor annyi ideig bírják a szexet, mint azelőtt.
Képzeljünk el egy iskolát, ahol a diákok orángutánok. De nem is kell elképzelni, mert van ilyen, mégpedig Borneón. Már egy ideje kipusztulás fenyegeti ezt a ritka emberszabású majomfajt, mely utolsó, körülbelül 20000 példánya Borneón és Szumátrán él. A majomfaj megmentéséért létrehozott "majomiskola" az árván maradt orángutánok felnevelését, és természetes élőhelyére visszaszoktatását vállalta…
A Sherlock Holmes film sztárja 3000 dollárért vásárolt magának ránctalanító krémeket a minap. Az angol színészt egy rajongója buktatta le, aki szintén az exkluzív "La Mer", francia márka boltjában vásárolt Washingtonban, Amerikában.