BUDAPEST — Friss sportorvosi engedély birtokában érte a halál Varga Zoltánt (†65), a Ferencváros olimpiai bajnok futballistáját. Az egykori csatárklasszis pénteken a zuglói Danuvia-pályán, a Merkapt–Skála öregfiúk meccsen lett rosszul, s a mentők már nem tudták megmenteni az életét.
PAKS — Gellei Imre (60) távozik a paksi focicsapat éléről. Az NB I 14. helyén álló gárda vezetőedzője maga kérte felmentését, de nem szakad el végleg az együttestől.
SZEGED ‒ Amerikai katonák szállták meg a szegedi Móra Ferenc Múzeumot a hét végén. Na persze nem ellenséges szándékkal jöttek, hanem azért, hogy megidézzék a múltat, amikor a II. Világháborús Amerikai Katonai Hagyományőrző Egyesület bemutatót tartott a Capa-kiállításon.
BUDAPEST ‒ A Fidesz elnöke szerint nincs szükség újabb megszorításra, a munkanélküliség visszaszorításával inkább be akarják indítani a gazdasági növekedést.
RÓMA — Amíg az olasz futball szerelmesei a két milánói sztárcsapat, a bajnoki címvédő Internazionale és az AC Milan versengését figyelték az itáliai pontvadászat élén, a Roma a "surranópályán" előzött, és a kiesőjelölt Atalanta elleni 2-1es győzelemmel a tabella élére ugrott.
MAGYARORSZÁG — Még a nyilvánosságot is vállalják, hogy végre megtalálhassák párjukat azok a szinglik, akik a tévében keresik igaz szerelmüket. Hazánkban ugyanis rohamosan nő a magányosan élők száma.
BUDAPEST — "Mentsék meg az életem" – ezért könyörög mindenkinek a vesére váró Sarolta (17), akin egy jogszabály miatt nem tudják végrehajtani az életmentő műtétet. A lány vőlegénye még januárban felajánlotta egyik veséjét szerelmének, azonban Pétert (25) április elsején letartóztatták.
BUDAPEST — Szinte felrobbant a Papp László Budapest Sportaréna lelátója. Huszonnégy perc telt a Magyarország-Norvégia férfijégkorong-mérkőzésből, amikor Ladányi Balázs (34) lövése után a vendégek kapujába került a pakk.
MISKOLC — A tavalyi miskolci tragikus paneltűz helyszínén tűzriasztó berendezést szereltek fel minden emeleten, tudta meg a Blikk. – Bárcsak egy évvel ezelőtt szerelték volna be – kesergett az épülettömbben lakó Illés Tünde (42).
LOSAIL — Kilencedik lett első Moto2-es futamán Talmácsi Gábor (28). A magyar pilóta negyven vetélytársával együtt a Katari Nagydíjon kóstolt bele először igazán, milyen érzés a 600 köbcentis Hondával száguldani.
BUDAPEST ‒ Még a legelszántabb MSZP-s kampányhajrá sem állhat a Fidesz útjába: Orbán Viktor pártja szinte százszázalékos biztossággal kétharmados többséget szerez a parlamentben a második forduló után.
BUDAPEST — Úgy tudjuk, a hazugságvizsgálatot is vállalta az a bankrabló, aki vallomásában azt állította, azért rabolt, hogy a megszerzett pénzzel a Jobbikot támogassa.
MANITOBA — Linda Drake (kis képünkön) minden évben napokig dacol a mínusz húszfokos hideggel, hogy elkészíthesse a világ legtökéletesebb fotóit az északi fényről.
SZMOLENSZK — Úgy tűnik, hogy a lengyel államfőtől való félelmében döntött rosszul a kormánygép pilótája, s emiatt szombaton 97 embernek kellett meghalnia. Arkadiusz Protasiuk háromszor próbált leszállni a ködben Szmolenszk repülőterén a Tu–154-es kormánygéppel – a negyedik alkalommal lezuhant.
Colchester — Korábbi önmagához képest hátborzongatóan néz ki a Top Gun egykori szexbombája, Kelly McGillis (52) – állítják a brit lapok, pedig a szexi sztár posztere annak idején nem hiányzott egyetlen kamasz hálószobájából sem.
Könnyű testi sértés és becsületsértés miatt feljelentett egy fideszes önkormányzati képviselőt a rendőrségen a Jobbik békéscsabai elnöke - írta a Békés Megyei Hírlap kedden.
Budapest — Az avatára valójában nem más, mint a hinduizmusban az istenség, elsősorban Visnu megtestesülése, amikor a legfelsőbb lény állati vagy emberi alakot ölt, s úgy jelenik meg a halandók között.
Tapintható pornóújságot adott ki egy kanadai laptulajdonos vakoknak és gyengén látóknak – írta a manna.ro. A Playboy 1970 és 1985 között már adott ki Braille írással bővített erotikus kiadványt, de ezekben a lapokban csak a szöveg, a kép nem volt letapogatható.
Rúdtáncórákat vehetnek a női hallgatók a Cambridge-i Egyetemen, hogy leküzdjék a vizsgaidőszakkal járó stresszt. Egy óra két fontba (kevesebb mint 800 forintba) kerül, de férfiak nem vehetnek részt rajta.
A világsajtó azóta foglalkozik az anorexia okozta problémákkal, amióta 2006-ban egy 21 éves brazil modell 40 kilós testsúllyal gyakorlatilag éhen halt. Az anorexia nervosa táplálkozási zavar, aki ebben szenved, kóros testképe miatt kövérnek látja magát
A héten lebukott egy román koldusmaffia-csoport, akik gyerekeket csonkítottak, hogy több millió forintos éves bevételre tegyenek szert Angliában... miközben a kicsik éheznek.
Ártalmas lehet az egészségre annak a Reál párizsinak és sonkának fogyasztása, amelyben Listeria fertőzöttséget találtak, a polcról levett, kifogásolt termékeket a Pick Szeged Zrt. gyártotta - tájékoztatta Linczmayer Attila, a Reál marketing vezetője kedden.
Eltávolíttatna egy fallikus szobrot egy máltai város polgármestere, mert attól fél, hogy a közeli repülőtérre érkező XVI. Benedek pápa megláthatja a különös alkotást.
Fábry nemrég leszögezte, hogy a kötetlen munkaidő az alkoholizmus bölcsője - nos, azt ugyan nem tudjuk, hogy a koppenhágai Carlsberg sörgyár dolgozói milyen beosztás szerint végezték munkájukat, az azonban tény, hogy a mindennapi szeszelés alaptevékenységük fontos aspektusa volt.