Amennyiben még nem szedte elő az átteleltetett töveket, úgy ezt minél előbb érdemes megtenni. Törje viszsza a megnyúlt hajtásokat, távolítsa el az elszáradt, sárga leveleket, tanácsolta Gyenes László virágkertész.
BUDAPEST — Élete első Európa-bajnokságára készül Ledényi Levente (30). A magyar bajnoki címet szerző cselgáncsozóra talán többen emlékeznek azért, mert annak idején ő is szerepelt a barátnőjével a Kísértés című televíziós valóságshow-ban.
MÜNCHEN — Szerda este csap össze a Bayern München és az Olympique Lyon a labdarúgó-Bajnokok Ligája elődöntőjében, ám a figyelem nemcsak a játékra irányul, hanem a két csapat egy-egy francia válogatott klasszisára, Franck Ribéryre (27), illetve Sidney Govoura (30), ugyanis mindketten érintettjei lettek a néhány napja kirobbant párizsi szexbotránynak.
PLYMOUTH — Bajnoki címet ünnepelhetett Kádár Tamás (20). Az utánpótlás-válogatott magyar védőt foglalkoztató Newcastle United labdarúgócsapata 2-0-ra győzött a Plymouth Argyle otthonában, így a hátralévő két forduló eredményeitől függetlenül megnyerte az angol másodosztály küzdelmeit.
LJUBLJANA — Ismét gólzáporos győzelemmel tudatosította a magyar jégkorong-válogatott az ellenfelekben: az A csoportos tagság megszerzésért érkezett Ljubljanába a divízió I-es vb-re.
MISKOLC — Kínos váddal kell szembenézniük a Diósgyőri VTK focistáinak. Lapértesülés szerint az NB I-ben sereghajtó miskolciak néhány játékosa az első félidei gólok számára fogadott a múlt szombati, Budapest Honvéd elleni találkozó előtt.
GYőR — Egyértelműen nyerési szándékkal jelentkezett a Blikk szépe 2010 versenyünkre Németh Hortenzia (21). A vendéglátásban dolgozó fiatal lánynak mindig határozott céljai vannak, így amikor meglátta felhívásunkat, miszerint keressük a legszebb magyar hölgyet, tudta, eljött az ő ideje.
BUDAPEST — Várkonyi Andrea (35) ma is rossz emlékként emlegeti, amikor hétéves korában egy mandulaműtét után kétszer is hoszszabb ideig kórházban kellett feküdnie.
BUDAPEST — Tabáni István (32) a toplisták élére énekelte magát. Az RTL Klub Csillag születik 2. nyertesének sikerült az, amiről Utasi Árpi (16), az előző széria győztese csak álmodozott: befutott, rajongók lesik minden mozdulatát.
BUDAPEST — Zalatnay Sarolta (62) tehetetlen, hiszen egyik pillanatról a másikra kipakolhatják házát, az énekesnő pedig egy szót sem szólhat, csupán annyit tehet, hogy a rakodóknak kinyitja az ajtót, hiszen a berendezések nem az ő nevén vannak.
SZEGED – Hatályon kívül helyezte a Csongrád Megyei Bíróság azt az elsőfokú ítéletet, amelyben elmarasztalta a hódmezővásárhelyi kórház egyik orvosát egy mindszenti férfi halála miatt.
BUDAPEST — Élete első Európa-bajnokságára készül Ledényi Levente (30). A magyar bajnoki címet szerző cselgáncsozóra talán többen emlékeznek azért, mert annak idején ő is szerepelt a barátnőjével a Kísértés című televíziós valóságshow-ban.
Öt évi börtönbüntetést szabott ki kedden egy New York-i bíróság Cameron Douglasra, az Oscar-díjas Michael Douglas fiára, akit kábítószer-kereskedelem miatt tartóztattak le tavaly nyáron. A 31 éves Douglas-fiú olcsón megúszta, mivel ezért a bűncselekményért akár tíz évet is kaphatott volna.
Kylie Minogue pasija mindent megmutatott, egy amerikai magazinban, a Vanity Fairben dobta le a textilt. A vegeredményt pedig a a májusi számban csodálhatjuk meg - írja pink.hu
Mario Balotelli viselkedése és játéka nagyon felbőszítette az Internazionale szurkolóit. A fiatal csatár játéka csapnivaló volt, ráadásul bemutatott a drukkereknek, és a Barcelona elleni BL-meccs végén a mezét is a földhöz vágta.
A magyar felnőtt lakosság 30 százaléka csak rendszertelenül, vagy egyáltalán nem szokott reggelizni - derül ki a 2010 áprilisában készült McReggeli Gyorsjelentésből.