BUDAPEST ‒ Annak idején, a kereskedelmi televíziózás hajnalán 860 jelentkezőből válogatták ki az első nyugati típusú beszélgetős műsor vezetésére Erdélyi Mónikát. Azóta elcsattant pár száz pofon, néhány ezer csók a show– ban, Mónika életében pedig lezárult egy korszak
Bár elsősorban a nőket érinti, a szemszárazság terjed a férfiak körében is. Ennek az oka, hogy rengeteg olyan tényező van a környezetünkben, amire visszavezethető ez a mára már civilizációs betegségnek is nevezhető panasz. A száraz szem szindrómának ugyanis a legfőbb kockázati tényezői a légkondicionáló használata, a dohányzás, valamint a túlzott televíziónézés és számítógép-használat.
BUDAPEST — Kétszer is próbálkozott a színművészeti főiskolával, végül a Ki mit tud?on futott be parodistaként 1968-ban. Ezt sokan tudják Gálvölgyi Jánosról (61), de kevesen ismerik a teljes történetet.
Vidámra terveztük e heti témánkat, de a nők még a szaunában sem találják viccesnek az árulást. Még akkor sem, ha ők csalnak. Kari csak a vállát vonogatja.
BUDAPEST ‒ Hihetetlen, de igaz! Sikerült zavarba hoznia Friderikusz Sándort a TV2 Megasztár egyik versenyzőjének. Az 54 éves Seer Gyula először csak finoman célozgatott rá, hogy ismeri a showmant, majd előállt a farbával.
A tökéletes párkapcsolatért meg kell dolgozi, de megkönnyíthetjük a munkánkat, ha betartunk pár jó tanácsot, amivel a fengsuji szolgál. Pár egyszerű fogás és boldogabbak lehetünk a hálószobán kívül és belül is.
BUDAPEST — Détár Enikő (46) már énekel a színpadon, annak ellenére, hogy néhány hónapja hangszálműtéten esett át. A színésznő főként énekórákkal készül fellépéseire, de bevallása szerint sokat kell még gyakorolnia ahhoz, hogy elérje a betegség, illetve a műtét előtti állapotot.
ZAMÁRDI — A pálinkák királya lett a Zimek Manufaktúra párlata. Az Ausztriában megrendezett Destillata versenyen 15 induló ország közül a magyar pálinka lett a legjobb.
BUDAPEST ‒ Pótolhatatlan veszteség érte a magyar futballtársadalmat. Varga Zoltán (†65) tragikus halála után sem a barátok, sem az egykori csapattársak nem találják a szavakat. Az FTC olimpiai bajnok labdarúgója péntek este Zuglóban, a Danuvia pályán a Merkapt–Skála mérkőzésen lett rosszul, és hunyt el.
BUDAPEST — Daróczi Dávid utolsó perceinek hiteles történetét az Andrássy úti lakás falai őrzik. A Vasárnapi Blikk is megpróbálja rekonstruálni a történteket. Egy valami biztos: mint minden öngyilkos, Daróczi is küldött jeleket arról, hogy mire készül, ám ezeket az üzeneteket laikus aligha tudta értelmezni.
CSÖMÖR — Komoly játékló-gyűjteménye van, és bármelyik igazi hatalmas hátast megüli. Pedig Kovács Áron, az Áll az alku műsorvezetőjének kisfia még csak kétéves.
A 2010. országgyűlési választás sem maradt tragédia és botrányok nélkül. A mentőknek összesen 20 esetben kellett kivonulniuk. Két emberen már nem tudtak segíteni.
Négypárti parlament alakul minden közvélemény-kutató intézet felmérése szerint. Szinte minden kutatásból az derült ki: a Fidesz kétharmadot kap, a szocialistáké lesz a második legnagyobb frakció, harmadik a Jobbik lesz, rajtuk kívül csak az LMP kerül be, az MDF nem
A Fidesz már az első fordulóban abszolút többséget szerzett, a 2010-es választásokon, a második helyen az összezsugorodó MSZP végzett, nem sokkal előzve meg a szélsőjobboldali Jobbikot. A részvételi arány 64 százalékos volt, ennél kevesebben csak 1998-ban mentel el szavazni.