Gera Hanna (2) örül annak a legjobban, hogy véget ért a futballszezon Angliában. Gera Zoltán (31), a Fulham támadója feleségének, Tímeának és kislányuknak szenteli minden percét a július 3-ig tartó szünetben.
MADRID — Az ünneplésből sosem elég! A Bajnokok Ligája szombati döntőjére készülő Bayern München és Internazionale labdarúgói triplázni akarnak Madridban – a német, valamint az olasz csapat is megnyerte már hazája élvonalbeli bajnokságát és kupáját, a „mesterhármashoz" a BLserleg hiányzik.
Ma már video- és képmegosztó oldalak segítségével szinte azonnal eljuttathatjuk a fontosnak tartott események dokumentációját szeretteinkhez. A nagyobb népszerűségnek örvendő oldalakon pedig akár hatalmas közönségnek is bemutathatjuk ezeket. De az ott található színes tartalomkínálatban is böngészhetünk. A sikeres videomegosztó leginkább onnan ismerhető fel, hogy gazdag a tartalomkínálata!
ŐRTILOS – Végre megtalálták, hol állt Zrínyi Miklós földvára! Bár a korabeli írások alapján eddig is sejteni lehetett, hogy valahol a Mura folyó mentén volt az erőd, a kutatók csak most találtak bizonyítékot pontos helyére.
BUDAPEST – BONN – Milliárdok folyhattak át annak a három magyar drogbárónak a kezén, akiket elfogott a Nemzeti Nyomozó Iroda. Úgy tudjuk, volt, akire egy kerti partin, volt, akire a liftben, és volt, akire az utcán csaptak le.
BUDAPEST – „Azért élek fiatal férfival, mert az engem is fiatalon tart" – vallja egy internetes fórumon Andrea (64), pedig nem is tévedhet nagyobbat. Egy felmérés szerint ugyanis akár 5-6 évet is elvehet a nő életéből, ha fiatal társat választ! Ellenben a férfiak tovább élnek egy náluk jóval ifjabb feleség mellett.
MAGYARORSZÁG — Miközben Borsodban és Abaújban továbbra is ott lebeg a gátszakadás veszélye a lassan túlcsorduló patakokon, a Sajón és a Hernádon, az ár megbénította az M1es autópályát is.
KATMANDU — Közel kilencezer métert gyűrt maga alá Ugyan Anita és férje, Michael Kobold, hogy újra átélhessék a csodát. A pár kedd hajnalban elérte a világ legmagasabban lévő csúcsát, a Mount Everestet.
BUDAPEST — Még az intenzív osztályon fekszik az az újszülött kislány, akinek világra jövetelekor Geréb Ágnes is jelen volt. A francia apa és a szlovákiai anya csecsemőjét életveszélyben vitték kórházba.
BUDAPEST — A jövőben pályáztatás nélkül is dobra verheti a megmaradt állami vagyont a kormány. A Fidesz törvényjavaslata szerint mindenféle verseny nélkül, egyszerű kormánydöntéssel lehet majd áruba bocsátani az állami értékeket, az egyetlen megkötés, hogy az eladás tényét nyilvánosan közölni kell.
BUDAPEST — Színészként debütál Gesztesi Károly (46) fia, Máté (20) egy sorozatban a Duna Televízióban. A fiatalember egy diákot játszik a Gézengúzok – Karádysokk című ifjúsági szériában, amelynek a forgatásán mi is ott jártunk.
BUDAPEST – Kínos helyzetbe került a TV2 reggeli műsorában tegnap Kárász Róbert (40), amikor Moldova Györggyel beszélgetett. Gyurcsány Ferenc volt terítéken, az író pedig az exminiszterelnök egyik botrányos megjegyzésére utalva, Kárásznak szegezte: egy fiatal modellre cserélte le feleségét.
BUDAPEST – Örökre vége Delhusa Gjon (56) és Erős Melinda (32) háborúskodásának! Az énekes nyert, a gyámhatóság úgy döntött, hogy felesége, Béndek Zsuzsanna veheti gyámsága alá férje volt szeretőjének lányát, a 16 éves Grigorescu Andreát (16).
LOS ANGELES — Úgy tűnik, David Hasselhoff (57) újból rátalált az igazira, legalábbis ezt bizonyítja az a nyíltan vállalt, forró csók, amelyben a brit modellel, Anoushka De Georgiou-val összeforrt a minap.
BUDAPEST — A világhírű színész-rendező, Clint Eastwood fia, Kyle Eastwood (42) csütörtöki, Millenáris Teátrumban tartandó koncertje előtt Budapesten, egy belvárosi étteremben ünnepli a születésnapját.
BUDAPEST — Tabáni Istvánra (32) rátalált a boldogság! Az énekes immár elfelejtheti a magányos estéket, István már egy gyönyörű joghallgató lánynak csapja a szelet.
PÉCS — Barátai hívására ébredt reggel tegnapi címlaplányunk. Gilyán Edit (33) nagyon boldog, hogy ő kerülhetett a Blikkbe, így ébredés után első útja az újságoshoz vezetett.
BUDAPEST — Mivel Daróczi Dávidnak (†37) nem volt gyermeke, egyenes ági leszármazottként szülei a törvényes örökösök. Őket illet minden ingó és ingatlan vagyon, de az adósság is.
BANGKOK — Legjobb, ha most senki sem thaiföldi turistaparadicsomokban akarja kipihenni fáradalmait! A kedvelt üdülőhelyeken ugyan kedvezőbbnél kedvezőbb előszezoni ajánlatokkal várják az utazókat, de az ország tegnaptól háborús övezet.
LOS ANGELES — Egy filmes eseményen legalább 24 év után ismét „összejött" a régi „nagy szerelmes pár", a Top Gun Charlotte-ja, Kelly McGillis (52) és Pete-je (47).
BUDAPEST — Nem jellemző, hogy az Omegát fesztiválszínpadon lehet látni, így igazi csemegének ígérkezik a zenekar StarGardenre hirdetett fellépése június 4-én.
MAGYARORSZÁG — Neves színészeket ránthat magával Stohl András (43). A Blikk információi szerint a rendőrség a kábítószerrel való visszaéléssel kapcsolatos nyomozás során olyan információk birtokába jutott, amely szerint az ominózus, május 8-i balesetet megelőző éjszakán két neves színművésszel szórakozott gyanúsítottjuk.
FARRA DI SOLIGO — Együtt bulizott Talmácsi Gábor (28) olasz rajongóival. A Fimmco Speedup Team pilótája a gyorsasági motoros világbajnokság hét végi Francia Nagydíja előtt három napot Olaszországban töltött.
Egy vírusos fertőzést követően combsérülés hátráltatja a világranglista 45. helyezettjének felkészülését. A legelőkelőbben jegyzett magyar játékos azonban reméli, indulhat az évad egyik legrangosabb viadalán, a május 23-án rajtoló francia nemzetközi bajnokságon.
VARSÓ — Nem csak a személyzet tartózkodott annak a gépnek a pilótafülkéjében, amely a lengyel elnökkel, Lech Kaczyns kival a fedélzetén zuhant le Oroszországban – derült ki a fekete doboz vizsgálatából.
NEW ORLEANS — Aktív környezetvédőnek állt Kevin Costner (55), a színész tudós bátyjával tervezett egy olyan szerkezetet, ami képes kiszűrni az olajat a vízből.
Székesfehérvár—Debrecen — Az utolsó fordulóra maradt a döntés az NB I-ben, az aranyért harcoló Debrecen és a Videoton sem tudott győzni, így maradt az egypontos különbség a két futballcsapat között.
Öt festményt, köztük egy Matisse-t és egy Picassót loptak el csütörtökre virradóra a Modern Művészetek Párizsi Múzeumából. A kár mintegy 500 millió euró.
Bár a múlt hónapban, öt év után szakított Gabriel Aubry és Halle Berry, a nyárra még együtt maradnak. A furcsa döntés magyarázata rendkívül egyszerű: Nahla, a pár közös, kétéves kislánya.
Budapest – Eltűnt férfit keres a családja és a rendőrség! Sölét Sándort (69) csak egy pillanatra hagyta magára a felesége csütörtökön reggel fél kilenckor, amíg beugrott az újságoshoz a Pöttyös utcai metróállomás fölső szintjén, és mire végzett, a férfinak nyoma veszett.
Stohl András rangos elismerést kap. A Magyar Oscarnak is nevezett Gundel művészeti díjat idén a legjobb színész kategóriában a Nemzeti Színház művésze az Úri Muri című darabban nyújtott alakításáért kapja.
A Deadline Hollywood című weboldal főszerkesztője munkatársa úgy értesült, Michael Bay rendező szerint "sokkal kerekebb lesz a történet, ha Shia LaBeouf karaktere új szerelmet kap".
Forradalmian új diagnosztikai eszközt fejlesztett ki egy skót cég. A körülbelül húsz centiméteres lámpát otthon, kényelmes körülmények között használhatják a nők a mellvizsgálathoz: csupán egy sötét szobára van szükség.