Jövőre választják meg az elűzött Kurmanbek Bakijev kirgiz államfő utódját, és 2011. december 31-ig az átmeneti kormány feje, Roza Otunbajeva látja el az államfői teendőket - jelentette be szerdán a kirgiz kormány.
A szakszervezetek szerint ötvenezren, rendőrségi jelentések szerint harmincezren tiltakoztak tegnap a bukaresti Victoria-téren a kormány drasztikus megszorításai ellen.
1,3 milliárd kínai él a földön, ami azt jelenti, hogy a világ népességének mintegy 20 százaléka immár kínai. Különösen a kínai városok lakossága növekszik gyors ütemben.
Zavargások és gyújtogatások kezdődtek szerdán a thaiföldi fővárosban és az ország északi tartományaiban, miután a biztonsági erők halálos áldozatokat is követelő harcokban visszafoglalták Bangkok egyik központi negyedét a vörösinges tüntetőktől, s a tüntetők négy vezetője megadta magát. A védelmi minisztérium bejelentette, hogy estétől kijárási tilalom lép életbe. Thakszin Sinavatra volt kormányfő…
Egy nemzetközi szakértői csoport szerint egy észak-koreai tengeralattjáróról kilőtt torpedó miatt süllyedt el a Cshonan nevű dél-koreai hadihajó március végén a Sárga-tengeren.
A New York-i Times Square-en kívül más lehetséges célpontokat is kiszemelt az a pakisztáni születésű amerikai férfi, aki május 1-jén egy autóba rejtett pokolgépet kísérelt meg felrobbantani New York legforgalmasabb kereszteződésében.
A spanyol El País című napilap szerint Nicolas Sarközy megzsarolta a németeket azzal, hogy országa kilép az eurózónából, ha nem támogatják Görögország megmentését. A kérdés napokig lázban tartotta a franciákat.
Kilenc holttestre bukkantak a thai kormányellenes tüntetők által korában elbarikádozott bangkoki városrészben egy pagodában - közölte egy rendőrségi szóvivő csütörtökön.
Franciaország délnyugati részén, a spanyol határ közelében elfogták a Baszk Haza és Szabadság nevű szeparatista szervezet három feltételezett tagját, köztük a csoport katonai vezetőjét.
Lech Kaczynski lengyel államfő repülőgépének katasztrófájakor a pilótafülkében tartózkodott Andrzej Blasik, a lengyel légierő főparancsnoka és Mariusz Kazana, a diplomáciai protokollszolgálat vezetője, s a gép 15 méterrel a leszállópálya szintje alatt repült - ilyen újabb részleteket közöltek a csütörtöki moszkvai lapok, s felhívták a figyelmet az orosz és a lengyel értékelés közötti eltérésekre.
Az eddigi adatok szerint 44 ember vesztette életét a thaiföldi biztonsági erők és a vörösinges tüntetők között az elmúlt hat napban lezajlott összecsapásokban - közölte csütörtökön a kormány szóvivője.
Kirgizisztánban tüntetők túszul ejtették az ügyvezető kormány védelmi miniszterét és a helyi megyei vezetőt Dzsalálábádban. A városban az éjjel nyugalom volt, de reggel ismét rendbontások kezdődtek.
Tragikomédiába fulladt a kettős állampolgárságról szóló magyar-szlovák vita, s úgy néz ki, hogy az események szenvedő alanya újra a szlovákiai magyarság lesz - vélekedett csütörtöki számában az Új Szó című szlovákiai magyar napilap.
A szakszervezetek felhívására csütörtökön újabb 24 órás általános sztrájk kezdődött Görögországban a megszorító intézkedések ellen; a munkabeszüntetés a görög közszféra nagy részét érinti, így a kórházakat, iskolákat és a közösségi közlekedést is.
Kihalt városra emlékeztet Bangkok a kijárási tilalom és az utcai harcok hatására. Habár a vörösingesek állásait felszámolták a kormányerők, az elkeseredett tüntetők jelentős épületeket, a többi között a tőzsde épületét is felgyújtották - mondta el az InfoRádiónak Balogh András, Magyarország thaiföldi nagykövet.
Stephen Smith ausztrál külügyminiszter csütörtökön óva intette Thaiföldet attól, hogy visszatérjen a katonai kormányzáshoz, s bár nagyon súlyosnak ítélte a kialakult helyzetet, elutasította, hogy polgárháborús veszélyről beszéljen.
Robert Fico szlovák miniszterelnök minél előbb szeretne találkozni Orbán Viktorral, hogy tárgyaljon vele a kettős állampolgárságról. Ezt a szándékát a szerdai kormányülést követően jelentette be Pozsonyban. Mint közölte, megkérte Peter Weisst, Szlovákia budapesti nagykövetét, hogy mielőbb hozza tető alá a találkozót Orbánnal.
A szlovák miniszterelnök máig marxista maradt, és soha nem értette meg, hogy az emberek tevékenységét nemcsak az anyagiak biztosítása, hanem bizonyos szellemi értékek, a szabadság szükséglete is motiválhatja - vélekedik a Sme című szlovák liberális napilap csütörtökön.
Párizsban öt festményt, köztük egy Matisse-t, egy Modiglianit és egy Picassót loptak el mára virradóra a Modern Művészeti Múzeumból - közölték rendőrségi forrásból.
A kirgiz kormány képviselői tárgyalnak a tüntetőkkel az ország déli részén fekvő Dzsalálábád városában, és cáfolják azt a hírt, hogy a tiltakozók túszul ejtették volna a kirgiz ügyvezető kormány védelmi miniszterét és a helyi megyei vezetőt.
Nem szerencsés lépés Trianonra építeni a magyar identitást - véli a Pravda című független szlovák lap csütörtöki jegyzetében azzal összefüggésben, hogy a Fidesz-KDNP pártszövetség a nemzeti összetartozás napjává nyilvánítaná június 4-ét, a trianoni szerződés aláírásának dátumát.
Homoszexuális nemi kapcsolat és szemérmetlenség miatt Malawiban tizennégy év börtönre és kényszermunkára ítéltek csütörtökön egy meleg párt, akiket még tavaly decemberben tartóztattak le eljegyzési szertartásukon.
Fontos, hogy az Európai Unióban az egyes országok csatlakozását követően is folyamatosan nyomon kísérjék a tagállamok jogalkalmazási gyakorlatát a kisebbségi jogok területén - hangoztatta az Európai Parlament úgynevezett kisebbségi frakcióközi munkacsoportjában csütörtökön Knut Vollebaek, az EBESZ kisebbségügyi főbiztosa a munkacsoport társelnöke, Gál Kinga (Fidesz) Strasbourgban kiadott…
Először érte el sűrű, sötétbarna olajszennyeződés az amerikai Louisiana államot azóta, hogy egy hónappal korábban felrobbant egy olajfúró torony a Mexikói-öbölben, környezeti katasztrófát okozva - jelentette az ABC televízió csütörtökön.
Irán érvénytelenítheti uránja egy részének külföldre szállításáról Törökországgal és Brazíliával kötött megállapodását, ha az ENSZ Biztonsági Tanács újabb szankciókat vezet be ellene - jelentette ki csütörtökön egy iráni parlamenti képviselő.
Több mint 20 ezer tiltakozó vonult csütörtökön az athéni parlament elé, a görög szakszervezetek által a kemény megszorító kormányintézkedések ellen szervezett, immár negyedik idei általános sztrájk keretében.
Balázs Péter külügyminiszter azt kérte bolíviai partnerétől, hogy a Tóásó Előd elleni eljárást a magyar konzuli szolgálat rendszeres tájékoztatása mellett folytassák le.
Vezető amerikai oceanográfusok azzal vádolják az Obama-kormányt, hogy nem végzett megfelelő tudományos elemzést a Mexikói-öbölben történt olajkatasztrófa okozta károkról, és lehetővé tette, hogy a BP homályos információkat közöljön a szennyeződés mértékéről - írta a csütörtöki The New York Times.
Ötnapos sztrájkba kezdenek hétfőn a British Airways (BA) légi utaskísérői, miután csütörtökön a londoni fellebbviteli bíróság megsemmisítette a sztrájkra korábban kimondott bírói tilalmat.
Jelentősen csökkent az elmúlt napokban az izlandi Eyjafjöll vulkán hamukibocsátása, és kissé gyengült a tűzhányó általános aktivitása is - jelentette ki csütörtökön az AFP francia hírügynökségnek Steinunn Jakobsdóttir izlandi geológus.