Kormányalakítási tárgyalásokra tett javaslatot pénteken a brit Munkáspárt és a konzervatívok vezetője is a Liberális Demokratáknak, miután egyértelművé vált, hogy az előző napi parlamenti választások nyomán - csaknem négy évtized óta első ízben - egyik nagy brit parlamenti pártnak sem lesz meg az önálló kormányalakításhoz szükséges abszolút többsége a londoni alsóházban.
George Mitchell amerikai közvetítő tegnap Jeruzsálemben ismét találkozott Simon Peresz izraeli államelnökkel, majd Rámalláhban Mahmúd Abbász palesztin elnökkel és a közvetett palesztin-izraeli tárgyalásokról beszélt velük.
Patthelyzet alakult ki a csütörtöki brit parlamenti választások után: egyik párt sem szerzett abszolút többséget. Hosszúra nyúlt a választás éjszakája, csak péntek késő délutánra tették közzé a mandátumok tényleges megoszlását. A londoni Big Ben oldalára a csütörtöki urnazárás után kivetített exitpoll-eredmények már előrejelezték: egyik párt sem kapott világos felhatalmazást a választóktól.
Megfejtették fajunk evolúciójának egyik legérdekesebb kérdését: a mai ember örökítőanyagában ugyanis megtalálták a neandervölgyiek genetikai nyomait. A két fajta embertípus tehát közösült egymással és termékeny utódaik is születtek.
Hosszú távon stabil kormányt csak a választásokon legtöbb mandátumot szerzett konzervatív párt és a harmadik helyen szereplő liberálisok közötti egyezség eredményezne Nagy-Britanniában - mondta az InfoRádiónak Heckenast László, a BBC egykori, Londonban élő újságírója.
Az izlandi vulkánkitörés nyomán keletkezett hamufelhő miatt szombaton zárva marad három északnyugat-spanyolországi légi kikötő - közölték péntek éjszaka a spanyol légügyi hatóságok.
A mélytengeri olajkútból kiszabadult metángáz-buborék okozta a British Petroleum (BP) által üzemeltetett olajplatformon a robbanást, amely következtében a létesítmény elsüllyedt a Mexikói-öbölben - közölték platformon alkalmazott olajipari munkások az BP által lefolytatott belső vizsgálat során.
Sikkasztás és hivatali visszaélés miatt hét év és 11 hónap szabadságvesztésre ítélték a venezuelai elnök ellenlábasát és bírálóját, Raúl Baduel volt védelmi minisztert.
Megkezdődött szombaton a brit Liberális Demokraták hosszadalmasnak és bonyolultnak ígérkező belső egyeztetési folyamata arról, hogy a párt részt vegyen-e a következő brit kormány megalakításában a "döntetlennel" végződött brit parlamenti választások után.
Fegyveres támadásokat követtek el ismeretlen tettesek szombatra virradó éjjel a kormányellenes tüntetésektől feszült thaiföldi fővárosban; a merényletekben életét vesztette két rendőr és legalább hét ember megsebesült.
További fennakadásokat okozott szombaton az ibériai légi közlekedésben az izlandi vulkánból származó hamufelhő terjedése, és estére már Franciaország déli része fölé várják a vulkáni hamut. Az izlandi vulkán a Cannes-i filmfesztivál közeledtével megzavarhatja a Cote d'Azur repülőtereinek forgalmát, és vele a jövő szerdán kezdődő nagyszabású eseményt.
Az ukrajnai jogi helyzet ellenére üdvözlendő a magyar állampolgárság megadása az elszakított területeken élők számára - írta szombaton megjelent számának vezércikkében az ungvári Kárpáti Igaz Szó című lap.
Megkezdődött szombaton a brit Liberális Demokraták hosszadalmasnak és bonyolultnak ígérkező belső egyeztetési folyamata arról, hogy a párt részt vegyen-e a következő brit kormány megalakításában a "döntetlennel" végződött brit parlamenti választások után.
Az igazán fontos külpolitikai kérdésekben megvolt a nemzeti egység az elmúlt időszakban - mondta a leköszönő kormány külügyminisztere az InfoRádió Aréna című műsorában. Balázs Péter arról is beszélt: egyetért azzal, hogy az azt igénylő, és a feltételeknek megfelelő külhoni magyarok számára könnyebbé tegyék a magyar állampolgárság megszerzését.
Angela Merkel a Süddeutsche Zeitung szombati számában, a második világháború befejeződésének 65. évfordulója kapcsán megjelent interjúban hangsúlyozta, hogy az antiszemitizmus elleni harc az egész társadalmat érinti, még akkor is, ha az emberek túlnyomó többsége nem antiszemita.
Prostituálásra szánt magyar nőkkel kereskedő hálózatot lepleztek le Hollandiában, és az ügyben kilenc embert letartóztattak a két országban - közölte szombaton az amszterdami ügyészség.
Minden idők legerősebb katonai szövetségének nevezte az Egyesült Államok és Oroszország együttműködését a második világháború idején az amerikai elnök.
XVI. Benedek pápa szombaton elfogadta Walter Mixa augsburgi püspök lemondását, miután felmerült a gyanúja annak, hogy a német főpap szexuális visszaélést követett el gyermekekkel szemben.
Szexuális zaklatási vád kivizsgálásának akadályozásával vádolta meg a közelmúltban Christoph Schönborn, Ausztria bíborosa Angelo Sodano bíborost, a Vatikán volt államtitkárát - közölte szombaton a Kathpress katolikus hírügynökség.
Műtétet hajtottak végre János Károly spanyol királyon szombat délelőtt, hogy eltávolítsanak egy "teljesen jóindulatúnak" bizonyult csomót a tüdejéből - közölte a királyi ház, illetve a műtétet végrehajtó orvoscsoport.
Fokozni kell az Európai Unió egységét ahhoz, hogy a szervezet a következő tíz-húsz évben ne veszítsen nemzetközi befolyásából - vélte egy, a témáról szombaton Brüsszelben ismertetett jelentés.
A brit választások nyomán olyan helyzet állt elő, amely Nagy-Britannia népe és politikusai számára teljesen szokatlan, a lenézett "Kontinensen" - vagyis a Csatornán túli Európában - azonban napi realitás: csak koalíció megkötésével alakulhat egyértelmű parlamenti többséggel bíró új brit kormány.
Az antiszemitizmus minden formája ellen történő fellépés az egész társadalom kötelessége a német kancellár szerint. Angela Merkel a Süddeutsche Zeitung szombati számában, a második világháború befejeződésének 65. évfordulója kapcsán megjelent interjúban elmondta: "május 8. Németország és Európa nemzetiszocializmus alól történt felszabadulásának napja".
Dmitrij Medvegyev orosz államfő szombaton a Kreml falánál leleplezte a Katonai Dicsőség Városainak sztéléjét, s ezzel egyben megnyitotta a második világháborúban aratott győzelem 65. évfordulójának szentelt ünnepségeket.
Nem kevesebb mint 673 légi járatot töröltek szombat délelőtt Spanyolországban, ahol az ország északi részén 19 repülőteret lezártak, köztük délutántól a barcelonait is.
Füstbombákkal támadták meg a litván fővárosban rendezett balti melegfelvonulást (Baltic Pride)az ellenzők, és többen megpróbáltak átjutni a demonstrációt védő kordonon, ám őket a rendfenntartók könnygázzal visszaszorították.
Még a Temze hullámai is másképp nyaldossák a partot, miután kiderült: Nagy-Britanniában negyven éve nem látott politikai helyzet állt elő. Az emberek választottak, az eredmények önmagukért beszélnek. Kérdés, hogy vajon a politikusok miről fognak beszélni e kissé furcsán alakult parlamenti választás után.
Dmitrij Medvegyev orosz elnök a katyni mészárlásról lefolytatott bírósági eljárás iratainak újabb 67 kötetét adta át a Győzelem Napja ünnepségeire Moszkvába érkezett Bronislaw Komorowski lengyel ügyvezető elnöknek szombaton.
A görögök többsége a súlyos megszorításokkal járó külső segítségben látja a válságtól való szabadulás lehetőségét - derült ki egy szombaton ismertetett közvélemény-kutatásból.
Pakisztán ígéretet tett szombaton arra, hogy az amerikai kérésnek megfelelően nyomozni fog a sikertelen New York-i merényletkísérlet ügyében vádolt férfi és az ázsiai ország északnyugati, törzsi övezetében ténykedő szélsőségesek közötti esetleges kapcsolatok után.