2010. május 8. szombat

máj. 8
0:39
Margit híd - a kartellgyanú nem valósult meg (Alternatív Energia)
Lezárta a nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a Margit híd ügyében, mert megállapításuk szerint nem valósult meg kartellgyanú - írta az index.hu.
máj. 8
5:21
Végre megtalálta párját a magyar sztárénekes! Új lakást is nézett magának (ATV)
Úgy tűnik, végre megállapodik.
máj. 8
5:27
Felhős idővel kezdődik a hétvége (168 Óra Online)
Megnövekszik a felhőzet zápor, zivatar is előfordulhat.
máj. 8
5:39
Miskolc: autókat sodort el az áradat + videó (ATV)
Rendkívüli helyzet alakult ki a városban.
máj. 8
6:00
Mínusz 2,5 fok május 8-án! (Infostart)
Szombat reggel ismét Pornóapátiban volt a leghidegebb: 3,1 fokot mértek. A negatív csúcsot 1909-ben regisztrálták, szintén az ország nyugati felében. Csaknem száz éve a soproniak mínusz 2,5 fokra ébredtek május 8-án.
máj. 8
6:03
Sokba kerülne, ha Orbán lefújná a fővárosi beruházásokat (Alternatív Energia)
Fél éven keresztül kényszerházasságban lesz a fővárosi önkormányzat és a Fidesz kormánya, miután az önkormányzati választásokat csak októberben tartják. Majdnem negyven olyan projekt fut viszont, amit Budapest és az állam közösen finanszíroz, így ezek a beruházások megkövetelik a megfelelő viszonyt. A beruházások lefújását azonban az uniós támogatások megakadályozhatják, ugyanis ha elmarad a…
máj. 8
6:21
Gyurcsány nem akar posztot magának (Alternatív Energia)
"Lassan mondom (azaz, írom), hogy mindenki megértse: eszem ágában sincs bármifajta vezető posztot elvállalni" - írta blogbejegyzésében Gyurcsány Ferenc.
máj. 8
6:23
Stratégiát váltott Kulcsár? (Alternatív Energia)
Két dolog motiválta Kulcsár Attilát, hogy szóbeli vallomást tegyen: végre találkozott egy színvonalasan kidolgozott ügyészi vádirattal, valamint annyi minden hangzott el vele kapcsolatban, hogy úgy érezte, ezekre már reagálnia kell.
máj. 8
6:25
Találgatás és félelem az RTL Klub-nál (Alternatív Energia)
Elbocsátásokról, műsorok megszüntetéséről beszélnek az RTL Klubnál dolgozók, a programigazgató mindezt cáfolta. Információink szerint 60-an már megkapták a felmondó levelüket, a sportrovatból is nagy nevektől váltak meg.
máj. 8
6:27
Demeter titkosszolgálati államtitkár lesz? (Alternatív Energia)
Föltehetőleg mégsem a Pintér Sándorra bízott Belügyminisztériumhoz kerül a titkosszolgálatok felügyelete az új kormányszerkezetben.
máj. 8
6:39
Emléktábla Fejtő Ferenc tiszteletére (Alternatív Energia)
Holnap avatják fel lapunk tiszteletbeli főszerkesztője, a két éve elhunyt Fejtő Ferenc emléktábláját egykori otthona falán, Párizsban - számolt be lapunknak a történész-újságíró fia.
máj. 8
6:41
Rengeteg kárt okozott a vihar országszerte (Alternatív Energia)
A csütörtöki vihar nem az utolsó volt a héten a meteorológiai előrejelzések szerint. A következő pár napban is előfordulhatnak az ország több részén is viharok, felhőszakadások, jégesők. Az Országos Meteorológiai Szolgálat tegnap a délnyugati országrész kivételével az egész országra sárga riasztás adott ki.
máj. 8
7:15
Homályban a püspökök ügynökmúltja (Alternatív Energia)
A katolikus egyház püspöki karában számos olyan főpap van, aki az ügynökügyben érintett, köztük olyanok is, akik neve még nem került nyilvánosságra - jelentette ki lapunknak Ungváry Krisztián.
máj. 8
7:33
Újságíróra támadt az iskolaigazgató (168 Óra Online)
Megtámadta a Bors újságíróját és elvette fényképezőgépét az almamelléki iskola igazgatója, annak az intézménynek a vezetője, ahol egy pedagógust folyamatosan terrorizált egy 11 éves gyerek, amiről a tanár felettese is tudott - értesült az MTI.
máj. 8
7:45
Fidesz: mégis lesz adócsökkentés + videó (ATV)
12-16 típust eltörölnének.
máj. 8
7:47
Két pert is megnyert a TV2 sztárműsorvezetője korábbi munkaadójával szemben (ATV)
Bebizonyította igazát.
máj. 8
8:03
Botrány a brit választásokon: több ezren nem szavazhattak + videó (ATV)
Káosz alakult ki a szigetországban.
máj. 8
8:21
Atomfegyverkezési versenyt szabadíthat el Irán (ATV)
„Most nagyobb szükségünk van egymásra, mint valaha.” Az amerikai alelnök erősítené az euró-atlanti kapcsolatokat a terror elleni harcban.
máj. 8
8:27
Nagy bajban Stohl Buci (Alternatív Energia)
Előállították Stohl András színész-műsorvezetőt, mert gyanú merült arra vonatkozóan, hogy ő vezette azt az autót, amely balesetet okozott szombat hajnalban Budapest és Fót között.
máj. 8
9:03
Előállították Stohl Andrást (Metropol)
A rendőrség szerint gyanú merült arra vonatkozóan, hogy a színész vezette azt az autót, amely balesetet okozott szombat hajnalban Budapest és Fót között.
máj. 8
9:15
Egyes pedagógusok kétszer annyit dolgoznak, mint amennyit reálisan keresnek + videó (ATV)
Csökkentenék az óraszámokat.
máj. 8
9:17
Mi lesz a törlesztőrészletekkel? Történelmi csúcson a svájci frank + videó (ATV)
A közeljövőben nem is várható enyhülés.
máj. 8
9:39
A Fidesz hűti a várakozásokat (168 Óra Online)
A távozó kormány alkalmatlan gazdaságpolitikai lépései gazdasági vészhelyzethez vezettek, és nap mint nap újabb és újabb csontvázak esnek ki a szekrényekből a Fidesz szerint.
máj. 8
9:39
Tűzoltók mentenek meg a darazsaktól (Alternatív Energia)
A tűzoltók is segítenek megfékezni a méhek és darazsak rajzásakor kialakult veszélyeket, de arra kérik a lakosságot, csak közvetlen életveszély esetén értesítsék a tűzoltókat.
máj. 8
10:09
„Képtelen szamárság”, „fontos vitaanyag” A Gyurcsány-dolgozat baloldali értékelése (ATV)
A vidéki szocialisták közül többen elismerően szólnak a röpiratról, a Magyar Egyesült Baloldal viszont élesen bírálja az értekezést és a szerzőt.
máj. 8
10:45
"Generációkon át tartó barátságról" beszélt Kim Dzsong Il Kínában (ATV)
A generációváltás nem fogja befolyásolni Észak-Korea és Kína kapcsolatát - jelentette ki Kim Dzsong Il észak-koreai vezető titokban tartott pekingi látogatásán. Erről a hivatalos észak-koreai hírügynökség számolt be szombaton. A generációváltásról szóló kijelentést aközben tette Kim Dzsong Il, hogy a betegeskedő vezető állítólag fia hatalomátvételét készíti elő.
máj. 8
10:47
Drogos családot fogtak Röszkénél (ATV)
A férfi bevallotta: gyerekkora óta kábítószer-függő.
máj. 8
10:49
Cserbenhagyás! Rendőrök vitték el otthonról a magyar sztárszínészt (ATV)
Két személy megsérült. Nem ez volt a színész első balesete.
máj. 8
10:51
Martonyi: a nemzetpolitika nem a Külügyminisztériumhoz fog tartozni (Alternatív Energia)
A nemzetpolitika az új kormányzati szerkezetben nem tartozik a Külügyminisztériumhoz - jelentette ki szombaton a Magyar Televíziónak adott interjúban Martonyi János arra a kérdésre válaszolva, hogy milyen lesz a munkamegosztás közte és Semjén Zsolt leendő miniszterelnök-helyettes között.
máj. 8
11:06
Stohl Andrást otthonából állította elő a rendőrség - Képek a súlyos balesetről (Infostart)
Otthonából állította elő a rendőrség Stohl Andrást, mert a gyanú szerint ő vezette azt az autót, amely balesetet okozott szombat hajnalban Budapest és Fót között. A rendőrség az MTI újabb megkeresésére egyelőre csak annyit közölt: S. András fóti lakos "elszámoltatása" jelenleg is tart.
máj. 8
11:09
Deutsch ül Hunvald helyére (168 Óra Online)
Szándéka a nagy múltú, sok szakosztályos egyesület fejlesztése – magyarázta Deutsch Tamás, a Fidesz–KDNP európai parlamenti képviselője, az MTK leendő elnöke.
máj. 8
11:21
Mindenképpen csökkentenék az óraszámokat a pedagógusok + videó (ATV)
A mértékében azonban még nem állapodtak meg.
máj. 8
11:23
Görög válság: Szlovákia is az aláírók között (ATV)
Utolsóként csatlakozott a megállapodáshoz.
máj. 8
12:21
Mesterházy az MSZP megújulásáról (Metropol)
Mesterházy Attila szerint az MSZP képes lesz megújulni, és örül minden olyan kezdeményezésnek, amely növelheti a baloldal bázisát. A párt frakcióvezetője úgy véli, hogy ehhez nemcsak új arcokra, fiatalokra, hanem a generációk közötti együttműködésre is szükség van
máj. 8
12:33
Schmitt egymilliárdot hiányol a MOB költségvetéséből (ATV)
A politikus megmozgatná a magyarokat.
máj. 8
12:39
Mesterházy: az MSZP képes megújulni (Alternatív Energia)
Mesterházy Attila szerint az MSZP képes lesz megújulni, és örül minden olyan kezdeményezésnek, amely növelheti a baloldal bázisát.
máj. 8
12:41
Hazaengedték a rendőrök Stohlt (Alternatív Energia)
Miután meghallgatták, hazaengedték a rendőrségről Stohl Andrást, akivel kapcsolatban gyanú merült fel arra vonatkozóan, hogy ő vezette azt az autót, amely balesetet okozott szombat hajnalban Budapest és Fót között.
máj. 8
12:51
77 ezer néző előtt nyerték a németek a hoki vb nyitómeccsét (ATV)
Meglepetés született.
máj. 8
13:12
Mesterházy Attila kizártnak tartja, hogy Gyurcsány Ferenc új párt alapításába kezd (Infostart)
Mesterházy Attila szerint az MSZP képes lesz megújulni, és örül minden olyan kezdeményezésnek, amely növelheti a baloldal bázisát.
máj. 8
13:27
Pornóproducerrel csalta meg terhes szeretőjét a híres filmsztár (ATV)
Korábban miatta hagyta el feleségét.
máj. 8
13:33
Stohl Andrásból részeg ámokfutó lett? (Alternatív Energia)
A Budapest és Fót között történt szombat hajnali autóbaleset szemtanúi, résztvevői szerint biztosan állítható, hogy Stohl András színész-műsorvezető vezette azt az autót, amely a frontális ütközést okozta.
máj. 8
13:45
Sebhelyes polgártábornokból Orbán főkatonája lett (ATV)
Hende Csaba lesz a második Orbán-kormány hadügyminisztere. Portré.
máj. 8
14:09
A román példát követi a Fidesz (168 Óra Online)
A Fidesz-KDNP frakciószövetség már az első parlamenti napon beadja a kettős állampolgárságról szóló törvénytervezetet. Semjén Zsolt, a KDNP elnöke - aki az újonnan megalakuló kormányban általános miniszterelnök-helyettesként a nemzetpolitikai kérdésekért is felel - a Hír TV Péntek 8 című műsorában erről szólva azt is elmondta, hogy az állampolgárság szabályozása mindenben megfelel majd az európai…
máj. 8
14:27
Tizenkilenc bizottságot hoznak létre (Alternatív Energia)
Eggyel, a fogyasztóvédelmivel bővül a parlamenti bizottságok száma, ám arról, hogy kik vezetik majd a testületeket, illetve kik kerülnek az alelnöki posztra, a pártok tegnap az Országgyűlés alakuló ülését előkészítő újabb tárgyaláson nem tudtak megegyezni. Az ülést követően Mesterházy Attila frakcióvezető újságíróknak kijelentette, az MSZP továbbra is azt szeretné, ha a külügyi bizottságot…
máj. 8
14:39
490 milliárdért eladták a Harrods áruházat (ATV)
A szerződést szombat délelőtt írták alá a felek.
máj. 8
14:57
Burkába öltözve rabolt ki egy pénzváltót (ATV)
Vita robbant ki az egész testet borító viseletről.
máj. 8
14:59
Sármellék: udvarra repítette az idős nénit a robbanás + videó (ATV)
Azonnal kihívták a mentőket.
máj. 8
15:15
Puch, Kovács és fiatal szocialisták az Országgyűlés alelnök-jelöltjei (ATV)
Döntés várhatóan hétfő délelőtt fog születni.
máj. 8
15:21
Öleljük körbe a Nemzeti Színházat! (Metropol)
A Down Egyesület által életre hívott "Mindenkinek becsengettek!" elnevezésű oktatási és nevelési program záróeseménye ez a látványos megmozdulás. A szombat délután fél kettőkor kezdődő rendezvény háziasszonya Zséda lesz, a nap folyamán pedig Erdei Zsolt "Madár" bokszedzéseket is tart a gyerekeknek.
máj. 8
15:21
Demszky: nincs Fidesz-fóbiám, nincs itt a világvége sem (Alternatív Energia)
A főváros és az új kormány viszonyáról, a tervezett fejlesztésekről, valamint a BKV-ról is tárgyalna Orbán Viktorral a főpolgármester. Demszky Gábor lapunknak arról is beszélt: nincs Fidesz-fóbiája, szerinte a párt érdekelt Budapest sikerében.

Keresés