Baloldali diskurzusra van szükség, mert ez az elmúlt nyolc évben elapadt - jegyezte meg vitaindítójában Földes György, a Politikatörténeti Intézet (PTI) igazgatója, aki az MSZP elnökségének felkérésére nem is régen elemzést készített.
Egyfajta retorzió a szlovák jogszabály elfogadása, amely miatt ha valaki felveszi egy másik ország állampolgárságát elveszíti a szlovákot - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Kende Tamás nemzetközi jogász, aki szerint Magyarország nem sértett nemzetközi jogot a kettős állampolgárságról szóló jogszabály elfogadásával, ugyanakkor az államok korlátozhatnak egy ilyen döntést.
A szociális helyzet nem adhat felmentést egyetlen bűnelkövetőnek sem - áll a Fidesz kormányprogramjában. Fleck Zoltán szerint ez a szociális szakma elleni háború része, ugyanis a valóság az, hogy egyetlen ilyen ítélet sem született. Szerinte ez része annak a törekvésnek, ami a hátrányos helyzetűeket veszélyesként, majd bűnözőként tüntetné fel. A Népszava Online programelemző sorozatában ma a…
Fejenként 2,5-2,5 millió forinttal vesztegette meg egy kereskedelmi bank vezető tisztségviselőjét és egy ingatlaniroda területi vezetőjét a BKV előzetesben lévő volt jogi igazgatója.
Mint a Népszava megtudta, ahányszor Schmitt a MOB-ban kíván tartózkodni, minden alkalommal ugyanolyan védelmi intézkedések előzik meg érkezését, mintha bármely más programhelyszínre látogatna.
Szakmailag aggályos megoldásnak tartja a nemzetbiztonsági szolgálatok felügyeletének szétválasztását a szocialista Molnár Zsolt, aki ezekben a napokban a nemzetbiztonsági bizottságot irányítja. A politikus ennek a testületnek a tagja marad azt követően is, hogy az elnöki széket átadja Vadai Ágnes leköszönő honvédelmi államtitkárnak.
Hiba volt őszintének lennie - mondta Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke, elismerve, hogy hibát vétett, mikor néhány hete arról beszélt: nem Sólyom László lesz a következő államfő. Ezúttal "diplomatikusan" csak annyit mondott: a jelölésnek még nincs itt az ideje.
Tegnapra sem sikerült képviselő-testületi ülést összehívni Fóton, mert Mádly Zsolt (Fidesz-KDNP) polgármester ismét nem tett eleget törvényi kötelezettségének. Mádly napok óta nem jár be a hivatalába, állítólag beteg.
Elszámolási vita miatt ma 12 órától békés demonstrációt tartanak a Reneszánsz Kőfaragó Zrt. dolgozói és a cég alvállalkozói az általuk átalakított Piarista Gimnázium épülete előtt. A zrt. állítása szerint megbízójuk, a Piarista Rend Magyar Tartománya 2009. júniusától nem tesz eleget fizetési kötelezettségének. A szerzetesrend szerint a Reneszánsz hibásan és késve teljesített. Szerdán egyeztetni…
Még nem nézte meg senki semelyik illetékes szervnél az ercsi tragédia helyszínének közelében lévő térfigyelő kamera felvételeit - derítette ki Roma Sajtóközpont (RSK) miután értesült az eszközről.
"Ez nem a Keresztapa című film, hanem valódi nyomozás" - mondta a Népszabadságnak adott interjújában a BKV-ügyek kapcsán Ihász Sándor fővárosi főügyész.
Szanyi Tibor attól fél, hogy kituszkolják az MSZP-t a baloldali termekből, Lendvai Ildikó saját polgári köröket építene, Mesterházy pszichológushoz küldené a pártot. A baloldal jövőjéről folyó megbeszélésen személyi kérdésekről szó sem esett.
Az út menti villanyoszlopnak ütközött egy kisteherautó pénteken hajnalban Budapesten, a IX. kerületi Gyáli úton, a sofőr a helyszínen életét vesztette - mondta Csillag Melinda, a Budapesti Rendőr-főkapitányság ügyeletese az MTI-nek.
Gyakrabban történik baleset az M6-os autópálya újonnan átadott szakaszának északi részén, mint a délin - tájékoztatta Szecsei Zsolt, a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti és autópálya-felügyeleti osztályának vezetője az MTI-t. Az érintett szakaszon a jövőben gyakoribb lesz a sebességmérés.
Meg fogunk birkózni a szlovákiai magyarellenességgel; Magyarország nem híd, hanem hídfő; ne bántsd a magyart - a többi között ezt mondta Martonyi János külügyminiszter-jelölt az Országgyűlés külügyi bizottságának meghallgatásán. A testület támogatta a miniszter-jelöltet.
Az informatikus képzés legnagyobb hiányossága, hogy nem fordítanak kellő figyelmet a gyakorlati oktatásra a felsőoktatási intézmények. Egyebek között ez derül ki abból a felmérésből, amelyet a Nyugat-magyarországi Egyetem elsőéves gazdaságinformatikus hallgatói végeztek száz cégnél nyolc megyében.
Terézváros szocialista polgármestere szerint Wertán Zsolt KDNP-s képviselő csődbe akarja vinni a VI. kerületet azzal, hogy az önkormányzatot bevételi forrásoktól zárja el, és ezzel ellehetetleníti az önkormányzat gazdálkodását.
Jogerős ítéletben mondta ki a Fővárosi Bíróság a napokban azt, hogy az üdülési csekk adás-vételére vonatkozó elektronikus hirdetések gazdasági reklámnak minősülnek – írja a Menedzsment Fórum.
Országosan 320 segélyhívás érkezett a tűzoltóságokhoz péntek reggelig az Észak-Magyarország felett csütörtökön átvonuló vihar miatt. Az előző héten Borsodban kialakult árvízhelyzet továbbra is 16 település mintegy százhatvan lakóházát veszélyezteti közvetlenül.
Apadnak a folyók a Felső-Tisza vidékén, a Tisza és a Kraszna egy-egy szakaszán azonban még indokolt az árvízvédelmi készültség fenntartása - közölte a térségi környezetvédelmi és vízügyi igazgatóság igazgatóhelyettese pénteken az MTI-vel.
Az Országgyűlés Önkormányzati és területfejlesztési bizottságának kormánypárti többsége támogatta Pintér Sándor belügyminiszteri kinevezését a jelölt pénteki bizottsági meghallgatásán.
A leendő belügyminiszter szerint nem lesz olyan önkormányzat, amelynek "elengedik a kezét", ha működésképtelenné válna. Pintér Sándor erről a kinevezését megelőző meghallgatáson, az Országgyűlés Önkormányzati és Területfejlesztési Bizottságában beszélt pénteken. Jelölését nagy többséggel támogatta a bizottság
A leendő belügyminiszter szerint nem lesz olyan önkormányzat, amelynek "elengedik a kezét", ha működésképtelenné válna. Pintér Sándor erről a kinevezését megelőző meghallgatáson, az Országgyűlés Önkormányzati és területfejlesztési bizottságában pénteken.
A nemzeti erőforrás miniszterjelöltje szerint az egészségügyet sikeres nemzetstratégiai ágazatként kell kezelni, megfelelő munkakörülményeket kell teremteni az egészségügyben dolgozóknak, felül kell vizsgálni az elmúlt nyolc év kormányzati intézkedéseit, és a megyei kórházaknak nagyobb szerepet kell adni.
Pintér Sándor szerint össze kell hangolni az önkormányzat által a rend fenntartása érdekében foglalkoztatottak tevékenységét a rendőrséggel a nagyobb közbiztonság érdekében. A belügyminiszter-jelölt a kinevezését megelőző meghallgatáson, az Országgyűlés Önkormányzati és területfejlesztési bizottságában, pénteken beszélt erről.
A nemzeti erőforrás miniszterjelöltje szerint az egészségügyet sikeres nemzetstratégiai ágazatként kell kezelni, megfelelő munkakörülményeket kell teremteni az egészségügyben dolgozóknak, felül kell vizsgálni az elmúlt nyolc év kormányzati intézkedéseit, és a megyei kórházaknak nagyobb szerepet kell adni.
Levélben mondott köszönetet Anders Fogh Rasmussen, a NATO főtitkára Szekeres Imre leköszönő honvédelmi miniszternek. Az angol nyelvű levelet és magyar fordítását pénteken helyezték el a Honvédelmi Minisztérium (HM) honlapján.
Értékelő elemekkel vegyes, részletes tudósítást közölt pénteki számában a magyar és a szlovák állampolgársági törvény módosításáról a Neue Zürcher Zeitung (NZZ) című svájci és a Der Standard című osztrák napilap.
Az európai uniós forrásokat elsősorban növekedéspárti, munkahelyteremtő, és a magyar kis-és középvállalkozásokat támogató gazdaságpolitikát szolgáló területekre fogják átcsoportosítani - hangsúlyozta Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszterjelölt negyedik bizottsági meghallgatásán, az Országgyűlés önkormányzati és területfejlesztési bizottsága előtt. Fellegi Tamás miniszteri kinevezését a…
Egy kilogramm, több millió forint feketepiaci értékű marihuánát és több százezer forint készpénzt találtak a rendőrök egy autóban Pécs közelében - közölte a rendőrség pénteken az MTI-vel.