2010. május 21. péntek

máj. 21
5:12
Ügyészi nyomozás indult a koholt vádak ügyében (Alternatív Energia)
Két rendőr ellen már vádat emeltek abban a csaknem tíz évig tartó különös büntetőeljárásban, melynek nyomán a fővádlottat végül jogerősen felmentették. A hajdúszoboszlói Silver Hotel tulajdonosa, Tóth Lajos ellen - mint kiderült: koholt vádak alapján - 2001-ben indult nyomozás végén a "mindvégig kitartó" ügyészség maga vonta vissza a fellebbezését, ezért már jogerősen is ártatlan Tóth. A…
máj. 21
5:18
Élő adásban alázták a TV2 sztárját (ATV)
Pillanatok alatt feszültté vált a légkör, az író valószínűleg nem tudott az előzményekről.
máj. 21
5:30
Tiltakozó nyilatkozat Szalai Erzsébetért (Alternatív Energia)
Alulírottak tiltakozunk amiatt, hogy Szalai Erzsébetet, az ismert baloldali szociológust, egyetemi tanárt, az Magyar Tudományos Akadémia doktorát elbocsátották az MTA Politikai Tudományok Intézetéből.
máj. 21
5:32
UD-ügy: tárgyalás novemberben (Alternatív Energia)
November közepére halasztotta az UD Zrt. lapunk ellen indított perének tárgyalását a Fővárosi Bíróság.
máj. 21
5:34
Hunvald-ügy: tovább nyomoznak? (Alternatív Energia)
Várhatóan az erzsébetvárosi ingatlanügyben folyó nyomozás meghosszabbítását indítványozza a Legfőbb Ügyészségnél az ügyben eljáró Központi Nyomozó Főügyészség, miután a nyomozás határideje június 3-ig tart - értesült lapunk.
máj. 21
5:36
Hiába apadnak a folyók, sok helyen kritikus a helyzet (Alternatív Energia)
Javult az árvízi helyzet az országban, de Borsod megyében a Sajó és a Hernád torkolatában még mindig kritikus állapotok uralkodnak. A térségben ráadásul a vízügyi szakemberek hosszan elnyúló áradásra számítanak, a Tisza ugyanis szintén árad, emiatt kevésbé tudja fogadni a mellékfolyóiról érkező óriási mennyiségű vizet. A belvíz is egyre nagyobb gondot okoz, egy nap alatt a duplájára nőtt az…
máj. 21
5:36
„Szilvike nem volt prosti” Miért lökték ki a tizedikről? (ATV)
Gyilkos és áldozat ugyanabból a gyermekotthonból szöktek el.
máj. 21
5:38
Kihátrál a családi cégből Hagyó Miklós? (Alternatív Energia)
Hagyó Miklós két hónapja vagyonátrendezésbe kezdett - írta csütörtöki számában a Heti Válasz. A lap azt állította: a BKV-ügyben nemrég előzetes letartóztatásba helyezett és bűnszervezetben elkövetett hűtlen kezeléssel meggyanúsított volt MSZP-s főpolgármester-helyettes "kiszervezte maga alól" a családi cégének számító Wirtass Kereskedelmi Kft.-t.
máj. 21
5:40
Dolgozik a Kenedi-bizottság (Alternatív Energia)
Nemcsak hogy megkezdte munkáját, de annak egy részét már el is végezte az új Kenedi-bizottság - tudta meg lapunk a testület vezetőjétől.
máj. 21
5:42
Megalakulhat az új kormány (Alternatív Energia)
Gyors egymásutánban kétszer is megszavazta tegnap az Országgyűlés a kisebb parlamentről és a miniszterelnök-helyettesi poszt létrehozásáról szóló alkotmánymódosítási javaslatot.
máj. 21
6:18
A meteorológiában használt riasztási rendszert vezetnek be az árvízhelyzetre (Infostart)
A tervek szerint fél éven belül bevezetik az árvizek előrejelzésére a meteorológiában használatos piros-sárga riasztási rendszert - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az Országos Műszaki Irányító törzs vezetője.
máj. 21
6:36
Hegyeshalom felé megindult a forgalom az M1-es autópályán (Infostart)
Pénteken hajnalban megszűnt a pályazár az M1-es autópályán, a Hegyeshalom felé vezető oldalon - adta hírül honlapján az Állami Autópálya-kezelő Zrt. A Budapest felé vezető oldalon az ideiglenes helyreállítási munkák még tartanak, de valószínűleg legkésőbb szombat délelőtt már ott is megindulhat a forgalom.
máj. 21
6:42
Félidőnél a Margit híd felújítása (Metropol)
Az eredeti vállalás szerint már 2010 augusztusában megindulhatott volna a forgalom a hídon. A dátumot a kivitelező később decemberre módosította, ezt viszont a főváros nem fogadta el.
máj. 21
7:06
Vasali: nem volt valós vita a 200 fős parlamentről + videó (ATV)
Az elemző szerint a Fidesz meglepő gyorsasággal szavazta meg a módosítást.
máj. 21
7:12
Hagyó kitakarított maga után - lapszemle (Infostart)
Hagyó Miklós megszabadult cégétől - írja a Magyar Nemzet. A Népszabadság arról számol be, hogy amerikai kutatók szintetikus sejtet alkottak egyszerű kémiai anyagokból kiindulva. Lapszemle
máj. 21
7:24
Erika helyett Csilla: a szerelem is rátalált az RTL Klub sztárjára (ATV)
Győzelme után még nem értette, miért érdeklődnek a magánélete után.
máj. 21
7:30
Öt napjuk maradt a pártoknak a kampányplakátok eltávolítására (Infostart)
Öt napjuk maradt az áprilisi országgyűlési képviselő-választáson indult pártoknak és jelölteknek arra, hogy eltávolítsák a kampányban a közterületeken elhelyezett plakátjaikat.
máj. 21
7:36
Kalapács és festék (Metropol)
Az Őrmezei Költők Parkjában Zelk Zoltán, Kormos István és Kálnoky László szobra kapott helyet. Az esemény kapcsán az alkotóval, Krajcsovics Károly ötvösművésszel beszélgettünk a köztéri szobrok szomorú sorsáról.
máj. 21
7:36
Céltalan plakátok - még öt napig lehetnek kinn (Alternatív Energia)
Öt napjuk maradt az áprilisi országgyűlési képviselő-választáson indult pártoknak és jelölteknek arra, hogy eltávolítsák a kampányban a közterületeken elhelyezett plakátjaikat.
máj. 21
7:42
„Kevesebbet fog érni egy budapesti szavazata, mint egy érdié” + videó (ATV)
Vita alakult ki az önkormányzati képviselők számának csökkentéséről a Parlamentben.
máj. 21
7:54
A kormánytisztviselői törvény elfogadását kezdeményezi a Fidesz-KDNP (Alternatív Energia)
A kormánytisztviselők jogállásáról szóló törvény elfogadását kezdeményezik fideszes és kereszténydemokrata politikusok. A javaslat értelmében a közalkalmazotti törvény alá tartozó foglalkoztatottak közszolgálati jogviszonya kormánytisztviselői jogviszonnyá alakulna át.
máj. 21
8:12
Érettségi - spanyol és hittannal folytatódik (Alternatív Energia)
Reggel 8 órakor a spanyol nyelvi közép- és emeltszintű, 14 órától a katolikus, református hittan, valamint a bibliaismeret-Hit Gyülekezete emeltszintű írásbelikkel folytatódnak a tavaszi érettségik.
máj. 21
8:36
Úton ülő férfit gázoltak halálra Csongrád megyében (ATV)
A kisteherautó sofőrje a szemből érkező forgalom miatt későn észlelte a fekete dzsekiben ülő férfit.
máj. 21
8:38
A szülők miatt nem járnak iskolába? Mi lesz a családi pótlékkal? (ATV)
A világban azok az ellátások bizonyulnak sikeresnek, amelyek nem megvonással büntetnek, hanem támogatással motiválnak és szolgáltatások kísérik.
máj. 21
9:06
A konzultáció hiánya nincs összhangban a jószomszédi viszonnyal (Alternatív Energia)
Peter Weiss budapesti szlovák nagykövet szerint az, hogy Magyarország nem konzultált Szlovákiával a kettős állampolgársággal kapcsolatos magyar törvénymódosítás tervéről, nincs összhangban sem a jószomszédi viszonnyal, sem a nemzetközi normákkal, sem pedig a két ország uniós tagságával.
máj. 21
9:06
Halálos baleset Cseszneknél (Metropol)
A baleset során egy személyautó és egy kamion ütközött össze.
máj. 21
9:12
Újra járható az M1 autópálya Győr felé (ATV)
A főváros felé haladóknak továbbra is le kell térniük az autópályáról.
máj. 21
9:24
A szlovák nagykövet a kettős állampolgárságról (Metropol)
Peter Weiss budapesti szlovák nagykövet szerint az, hogy Magyarország nem konzultált Szlovákiával a kettős állampolgársággal kapcsolatos magyar törvénymódosítás tervéről, nincs összhangban sem a jószomszédi viszonnyal, sem a nemzetközi normákkal, sem pedig a két ország uniós tagságával.
máj. 21
9:24
Lassan, de apadnak - Újra járható az M1 (Alternatív Energia)
Az éjszakai órákban nem történt rendkívüli helyzet az árvízzel sújtott Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, a folyók, ha igen lassan is, de apadnak - tájékoztatta Bojti Imre ezredes, a megyei védelmi bizottság ügyeletese péntek reggel.
máj. 21
9:48
Az ATV munkatársai is segítettek az árvíznél, apad az ár + videó (ATV)
780 ember még nem térhetett vissza otthonába.
máj. 21
9:50
Újabb szál! Beperelhetik a tévést Daróczi halála miatt! Mit tud? (ATV)
Perrel fenyegetik a műsorvezetőt, ő könyvet ír.
máj. 21
9:54
Lázár János: Az ellenzéknek fel kell zárkóznia a kormánypártok munkatempójához (Infostart)
Május végén, június elején számít "tiszta képre" az államháztartás valós helyzetéről a hamarosan megalakuló új kormány - nyilatkozta a Duna Televízió reggeli műsorában Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője. Bajnai Gordon kormánya alatt szerinte Magyarország csődbe jutott. az ország gazdasági helyzetéről szóló kormányzati kommunikációt pedig sok hazugság jellemzi. A frakcióvezető a kormányzati…
máj. 21
10:36
Árvíz számokban - csaknem másfél millió homokzsák (Alternatív Energia)
Az árvízi védekezés során eddig 1 millió 400 ezer homokzsákot, mintegy 150 ezer négyzetméternyi fóliát és 30 ezer fáklyát használtak fel Észak-Magyarországon - közölte Csont Csaba, az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság árvízvédelmi osztályvezetője pénteken.
máj. 21
10:54
Vasút - Még mindig gondot okoz az árvíz Miskolcnál (Alternatív Energia)
Észak-Magyarországon, főleg Miskolc térségében még mindig gondot okoz a vasútközlekedésben az árvíz, a dunántúli vasútvonalakon azonban fokozatosan javul a helyzet - tájékoztatott a Mávinform pénteken.
máj. 21
11:00
Szlovák nagykövet: a konzultáció elmaradása nincs összhangban a jószomszédi viszonnyal (ATV)
Peter Weiss budapesti szlovák nagykövet szerint az, hogy Magyarország nem konzultált Szlovákiával a kettős állampolgársággal kapcsolatos magyar törvénymódosítás tervéről, nincs összhangban sem a jószomszédi viszonnyal, sem a nemzetközi normákkal, sem pedig a két ország uniós tagságával.
máj. 21
11:18
Gera a braziloknak szurkol majd + videó (ATV)
Nyáron átgondolja a válogatottság kérdését.
máj. 21
11:30
Másfél évtizedes adósságát törleszti az Országgyűlés (Alternatív Energia)
Előremutatónak és üdvözlendőnek tartja a kisebbségi ombudsman, hogy az Országgyűlés által csütörtökön elfogadott Alkotmánymódosítás szerint már 2014-ben helyet kaphatnak a parlamentben a nemzeti és etnikai kisebbségek.
máj. 21
11:32
Kiesett egy 170 milliárdos "csontváz" a szekrényből (Alternatív Energia)
A Varga Mihály vezette gazdasági tényfeltáró bizottság június első hetében hozza nyilvánosságra az első részjelentését; erről a bizottság elnöke számolt be pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.
máj. 21
11:36
Az amerikai szenátus elfogadta a pénzügyi reformcsomagot (ATV)
Az amerikai szenátus 59-39-es szavazati aránnyal csütörtök este elfogadta az átfogó pénzügyi szabályozási reformról szóló tervezetet. A történelmi jelentőségű reformcsomag az 1930-as évekbeli gazdasági válság óta a legátfogóbb változtatásokat irányozza elő a Wall Street működési szabályozási tekintetében. A felsőház által elfogadott tervezetet ezek után össze kell hangolni a képviselőház által már…
máj. 21
11:38
Rogán kiszorítaná a magáncégeket a parkolási piacról + videó (ATV)
Ezáltal minden bevételt az önkormányzatoknál hagyna.
máj. 21
11:42
Jövő szombaton hivatalosan megalakulhat az új kormány (Infostart)
Jövő hét kedden kezdődik a parlament plenáris ülésén a kormányprogram vitája, amely szerda délutánig tart - közölte Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője a házbizottság pénteki ülése után. Tájékoztatása szerint a miniszterjelöltek meghallgatása is megkezdődik jövő kedden, és pénteken ér véget.
máj. 21
11:48
Az LMP nem támogatja a Fidesz önkormányzati javaslatát (Alternatív Energia)
Az LMP azt javasolja, hogy hosszabbítsák meg két évvel az önkormányzati képviselők mandátumát - mondta pénteki, a Parlamentben tartott sajtótájékoztatóján Ivády Gábor.
máj. 21
11:50
Június 7-8-ig döntenek az eddigi javaslatokról (Alternatív Energia)
Az Országgyűlés június 7-8-ig döntést hozhat minden egyes eddig a parlamentnek beterjesztett előterjesztés törvényi erőre emeléséről - mondta Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője pénteken, a házbizottság ülését követően.
máj. 21
11:52
Ideje szembenézni Trianonnal (Alternatív Energia)
A fideszes Kövér László szerint az indokolja a Nemzeti Összetartozás melletti tanúságtételről szóló törvényjavaslat benyújtását, hogy ideje szembe nézni a magyar nemzet legmeghatározóbb és legösszetettebb következményekkel járó tragédiájával, a trianonival.
máj. 21
11:54
Patkányméreg a potencianövelőben (ATV)
Évről-évre nő az egyre több gyógyszertípust érintő termékhamisítás: csak az EU-ban évente 77 millió fogyasztó kockáztatja életét azzal, hogy a legális gyógyszer-értékesítési csatornákat megkerülve vásárol gyógyhatásúnak remélt készítményeket. Idehaza – egy friss kutatás szerint – több mint félmillió ember fenntartás nélkül vásárolna bizonytalan forrásból származó pirulát. A Hetek cikke.
máj. 21
12:30
„Megrögzött hazudozó!” Ordítozott az RTL Klub sztárja! Bedurvult élő adásban! (ATV)
"Én már semmin nem lepődök meg."
máj. 21
12:32
LMP: Orbán nemzeti konzultációi villámlátogatások + videó (ATV)
Ertsey szerint az együttműködéseknek részvételi elvvel, széleskörű egyeztetéssel kell kialakulnia.
máj. 21
12:42
Megszűnt a gázömlés, visszaköltözhettek a lakók (Metropol)
Visszaköltözhettek a lakók abba a hat pilisvörösvári lakásba, amelyet péntek délelőtt üríttettek ki gázömlés miatt.
máj. 21
12:42
Folyamatosan költöznek vissza a sátoraljaújhelyiek (Alternatív Energia)
Folyamatosan költöznek vissza otthonukba azok a sátoraljaújhelyiek, akik a Ronyva hét eleji áradása miatt kényszerültek elhagyni házukat.
máj. 21
13:00
Hiller igazságtalannak nevezte a trianoni döntést (Alternatív Energia)
Az MSZP azt javasolja, hogy a "szétszakítás napját kössük össze az egybetartozás folyamatával", így a trianoni békediktátum napja mellett "Európa napját, május 9-ét is nevezzük a nemzeti összetartozás napjának" - mondta Hiller István ügyvezető oktatási és kulturális miniszter pénteken, a Nemzeti Összetartozás melletti tanúságtételről szóló törvényjavaslat általános vitájában.

Keresés