Varga Mihály szerint csak a héten 170 milliárd forintnyi "csontváz" esett ki a szekrényből, ami az idei évre tervezett államháztartási hiány növekedését eredményezheti. A gazdasági tényfeltáró bizottság vezetője pénteki sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a testület június első hetében hozza nyilvánosságra első részjelentését.
A Pénzügyminisztérium (PM) szerint a fideszes Varga Mihály és gazdasági tényfeltáró bizottsága folyamatosan olyan "csontvázakat" tár fel, amelyekről a kormány már részletes tájékoztatást adott.
Magyarországnak vezető szerepe lett a NATO-ban az elmúlt négy évben, mert a honvédség modern, telepíthető haderővé fejlődött, amely képes Magyarországon kívül is tartós műveletekre - mondta Szekeres Imre ügyvezető miniszter a honvédelem napján tartott ünnepségen pénteken Budapesten.
Nem rendelkezik külön a Munka Törvénykönyve arról, hogyan kell eljárni azokban az esetekben, amikor a munkavállaló természeti csapások - például árvíz, hóakadály vagy katasztrófahelyzet - miatt nem tud eljutni munkahelyére, mondta az InfoRádiónak Lehoczkiné Kollonay Csilla munkaügyi szakjogász.
A Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) és 38 tagszervezete elvárja, hogy a nemsokára megalakuló kormány a munka világát, a munkavállalókat közvetlenül érintő kérdésekben még a konkrét intézkedések előkészítésének időszakában kezdjen tárgyalásokat - áll a nyílt levélben, amelyet az MSZOSZ küldött Orbán Viktor kijelölt miniszterelnöknek.
Visszaköltözhettek a lakók abba a hat pilisvörösvári lakásba, amelyet péntek délelőtt üríttettek ki gázömlés miatt - közölte a Fővárosi Tűzoltóság szóvivője.
A Fidesz szerint Molnár Gyula, Újbuda szocialista polgármestere "Wieszt János tettestársául szegődött", bűnt pártolt, hiszen megpróbálta megakadályozni, hogy nyilvánosságra kerüljön az MSZP XI. kerületi frakcióvezetőjét érintő információ. A Fidesz úgy látja, Wiesztnek le kellene mondania képviselői mandátumáról.
Elönti a szegedi rakpartot a Tisza a hétvégén, ezért szombaton reggel az utat lezárják a gépjárműforgalom elől - tájékoztatta az Alsó-Tisza vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság műszaki ügyeletvezetője pénteken az MTI-t.
Tanúnak idézte a hágai bíróság ügyésze Naomi Campbellt egy perben, amely Charles Taylor, korábbi libériai elnök ellen folyik. A szupermodell állítólag egy olyan gyémántot kapott korábban az elnöktől, amihez vér tapad.
Várhatóan péntek este nyolc óra és éjfél között nyithatják meg az M1-es autópálya jelenleg még lezárt, a főváros felé vezető szakaszát - közölte az Állami Autópálya-kezelő Zrt. szóvivője az MTI érdeklődésére.
Sátánista zenekarok árasztják el a hétvégén Csillebércet. A Metalfest nevű háromnapos rendezvény a keresztény egyház születésének ünnepe, Pünkösd hétvégéjére esett. A rendezők szerint véletlenül.
A négy nagy biztosító mintegy 5,5 milliárd forint kárkifizetést kalkulál az utóbbi egy hét viharkárai miatt az eddigi bejelentések alapján, a károsultak száma - biztosítónként - meghaladja a tízezret. A biztosítók azt is közölték: a még be nem jelentett károk száma harmada lehet a teljesnek.
Szerdától jelentős forgalomterelés kezdődik éjszakánként az M1-es sztráda és az M0-ás autóút csomópontjánál. Az Állami Autópálya-kezelő közölte: az új csomóponti ág kialakítása várhatóan este 10 és reggel 5 óra között zajlik majd, nappal a megszokott rend szerint lehet közlekedni.
Borsod-Abaúj-Zemplén megyében továbbra sem lehet megközelíteni autóval Tornabarakonyt és Tornaszentandrást a Bódva áradása miatt. Magyarországon még 37 közút járhatatlan.
"A per során bebizonyosodott, hogy semmilyen olyan készítményt vagy szert nem használtak Szandráék, amely bármilyen módon tiltott, vagy nem engedélyezett lenne Magyarországon."
Több helyen megrongálódtak a dél-balatoni partvédő művek a nagy viharokban, de nincs veszélyben az idegenforgalmi szezon - nyilatkozta Balázs Árpád, Siófok polgármestere, a Balatoni Szövetség elnöke pénteken.
Megalakult azoknak a magyaroknak és szlovákoknak a csoportja, "akik nem gyűlölik egymást". A Facebook közösségi portálon formálódó csoport tagsága folyamatosan bővül.
Ónod térségében továbbra sem lehetnek nyugodtak az árvízi védekezők, a település közelében folyik a Sajó a Tiszába, amely visszaduzzasztja a vizet; homokzsákokkal magasítják, erősítik a töltést - informálta Varga Mihály mérnök ezredes, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei védelmi bizottság titkára pénteken az MTI-t.
A Mozdonyvezetők Szakszervezete elállt a szombatra kilátásba helyezett sztrájk meghirdetésétől - közölte a szakszervezet és a munkáltató az MTI-vel pénteken a délutáni egyeztetést követően.
A sajókazai cigányok úgy érzik, azért nem engedték őket szükséglakásba költözni, mert az önkormányzat attól tart, hogy később nem térnének vissza elázott lakásaikba.
A Nemzeti Összetartozás Napjává nyilvánítaná a Fidesz június 4-ét, a trianoni békeszerződés aláírásának napját. Az erről szóló jogszabály parlamenti vitáján kiderült, mindegyik párt támogatja a javaslatot, az MSZP viszont május 9-ét, az Európai Unió Napját is belevenné a törvénybe.
Az MSZP egyetért a kettős állampolgárságról szóló törvényjavaslat céljaival, annak időzítése azonban Kovács László szerint a két hét múlva esedékes szlovákiai választások miatt nem volt szerencsés.
Autóbuszok csapnak össze az Index tesztjén. Melyik új csuklós hasít jobban a budai hegyek útjain? Az Ikarus sportfokozattal erősít, a Citadell halkabban suhan.
Újabb volt szocialista képviselőt gyanúsítottak meg a Hunvald-ügyben; Szabó Zoltánt tettestársként, folytatólagosan elkövetett, nagy értékű csalással gyanúsítják - közölte a Népszabadság internetes oldala. A nol.hu úgy értesült: az MSZP-s politikus 2 nappal azután kapott idézést, hogy megszűnt országgyűlési képviselői mandátuma és mentelmi joga.
Az Európai Unió segítségének igénybe vételét javasolta Deutsch Tamás néppárti európai parlamenti (EP-) képviselő az elmúlt napok esőzései nyomán kialakult hazai katasztrófahelyzetben, Balázs Péter ügyvezető külügyminiszterhez intézett pénteki levelében.
Jövő hét kedden kezdődik a parlament plenáris ülésén a kormányprogram vitája, amely szerda délutánig tart - közölte Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője a házbizottság pénteki ülése után újságírókkal. Tájékoztatása szerint a miniszterjelöltek meghallgatása is megkezdődik jövő kedden, és pénteken ér véget.
Nem lehet eltérően szabályozni a nemzeti szocialista és a kommunista diktatúrák bűneinek tagadását - mondta a fideszes Balsai István a büntető törvénykönyv (Btk.) módosításáról szóló javaslat expozéjában pénteken az Országgyűlésben.
A húsvéti időszak lezárásaként vasárnap ünneplik pünkösd napját a keresztény egyházak. Az erdélyi Csíksomlyón szombaton rendezik meg a hagyományos misét, vasárnap Bölcskei Gusztáv református püspök ünnepi istentiszteletet tart Debrecenben és az evangélikus templomokban országszerte körlevelet olvasnak fel, hétfőn pedig Erdő Péter bíboros részvételével pódiumbeszélgetést tartanak Máriaremetén.
Szabó Zoltán az MTI-nek pénteken megerősítette azt a sajtóértesülést, amely szerint az ügyészség meggyanúsította a Hunvald-ügyben. A szocialista politikus azt mondta: nem lepte meg a gyanúsítás, de furcsállja, miért ilyen "nyakatekert módon" indítottak ellene eljárást.
Elraboltak egy vietnami állampolgárságú házaspárt Budapesten egy IV. kerületi parkolóból - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese.
Kevéssel este fél kilenc után a főváros felé is újraindult a forgalom Győrnél az M1-es autópálya két napja lezárt szakaszán - közölte az Állami Autópálya-kezelő Zrt. szóvivője.