2010. április 29. csütörtök

ápr. 29
5:21
Ismét összejött a magyar sztár-pár? A volt férj kidobta barátnőit (ATV)
Helyreállhat kapcsolatuk.
ápr. 29
5:39
Leleplező fotók: Már kormányszóvivőként zsarolták Daróczit (ATV)
A rendőrség is tudott az ügyről, ám egyelőre nem világos, miért nem indítottak eljárást.
ápr. 29
6:09
MSZP - több felelősséget és kevesebb bosszút! (Alternatív Energia)
Az MSZP több felelősséget, több tartalmi megoldást és kevesebb hatalomkoncentrációt, illetve kicsinyes bosszút kér Orbán Viktortól.
ápr. 29
6:11
Púp a BKV hátán a síngörbület (Alternatív Energia)
A BKV-nak okozza a legtöbb gondot a síneknél a nagy meleg miatt fellépő púposodás: évente mintegy ötvenszer kell leállítani a villamosforgalmat emiatt, és kijavítani a hibát. A MÁV-nál tavaly csak egy ilyen eset volt. Az ok az eltérő technológia. A BKV-nál évi 1-1,5 milliárd forintot költenek a villamoshálózat korszerűsítésére, ám a főmérnök szerint ennek tízszeresére lenne szükség.
ápr. 29
6:13
Kihasználta a Jobbik a TMRSZ-t? (Alternatív Energia)
Elképzelhető, hogy csak politikai célokra használta a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezetét (TMRSZ) a Jobbik - egyebek közt ezzel kommentálta lapunknak Szima Judit, a TMRSZ főtitkára, hogy a parlamentbe bejutott párt várhatóan nem őt küldi EP-képviselőnek.
ápr. 29
6:15
Újra terítéken a svéd nyugdíjmodell (Alternatív Energia)
A KDNP fenntartja korábbi javaslatait, amelyek többek között a nyugdíjrendszerről szóltak - jelentette be Harrach Péter. A párt alelnöke, leendő frakcióvezetője ezzel egyértelművé tette: a svéd modellt támogatják.
ápr. 29
6:24
"Három feltételnek kell teljesülnie egy jól működő rendőrség kialakításához" (Infostart)
Átlátható, végrehajtható rendőrségi törvény, hatékony szervezet, önkormányzati irányítású közrendvédelem - az Országos Kriminológiai Intézet munkatársa szerint e három feltétel szükséges egy jól működő, európai rendőrség kialakításához.
ápr. 29
6:42
Mesterházy megyénként értékelne (Infostart)
Megyénként értékelné az MSZP elmúlt éveit és választási szereplését a párt listavezetője. Mesterházy Attila a Magyar Televízió Az Este című műsorában azt mondta: a rendezvényeken a szocialista vezetés egy tagja mellett politológusok, szakemberek is részt vennének.
ápr. 29
7:09
Nem fizették ki az alvállalkozót: elbontja a teljes megépített utat + videó (ATV)
Így próbálja enyhíteni kárát.
ápr. 29
7:18
Tokaji aszút fog forgalmazni az egyik legnagyobb amerikai áruházlánc (Infostart)
Tokaji aszút fog forgalmazni az egyik legnagyobb amerikai áruházlánc, a Costco. A Tokaj Kereskedőház Zrt. 10 évre szóló, évente legalább 2 és fél millió dolláros üzletet kötött.
ápr. 29
7:27
Téves információ? Mégsem kötelezik fogyókúrára az RTL Klub sztárműsorvezetőjét (ATV)
A sztár szerint csak pletyka volt a hír.
ápr. 29
7:36
A Malév rejtélyes nyolcszázmilliója - lapszemle (Infostart)
A Magyar Nemzet arról ír, a könyvvizsgálók előtt is rejtély, hogy a Malév 2007-ben miért fizetett ki 812 millió forintot a Charter Corporation LLC nevű cég számára, a Népszabadság pedig az MSZP jövőjéről közöl cikket.
ápr. 29
7:39
Áramszünet Budapesten (Alternatív Energia)
Csütörtökön hajnalban egy 10 kilovoltos kábel hibája áramszünetet okozott Budapesten a XIII. kerület egy kisebb részén - tájékoztatta Csordás Péter, az Elmű sajtóügyeletese az MTI-t csütörtökön.
ápr. 29
8:15
Drágább lesz a nyelvtanulás? (Alternatív Energia)
Az akkreditációs szabályok változása miatt drágulhatnak a nyelvtanfolyamok - írja a Népszabadság csütörtöki számában.
ápr. 29
8:21
MSZP: változást sürgetnek, irányt keresnek + videó (ATV)
Többen megfogalmazták elképzeléseiket a jövőt illetően.
ápr. 29
8:23
Megmérgezték a Bush-házaspárt? (ATV)
A volt First Lady szerint 2007-ben nem véletlenül lett rosszul az egész delegáció.
ápr. 29
8:57
Orbánnak dolgozhat a Terminátor producere is (ATV)
A pártban sokan szeretnék.
ápr. 29
9:15
BL: Messiék egy gólt lefaragtak, de az Inter a döntős (ATV)
A Bayernnel találkoznak a fináléban.
ápr. 29
9:17
Gyengülés után most erősödött a forint (ATV)
„A központi bank függetlenségét megkérdőjelező megjegyzések a következő kormány részéről tovább gyengíthetik a piacot."
ápr. 29
9:19
Az egész euró-övezetet alááshatja a görög válság + videó (ATV)
Megváltoztatták Athén adóbesorolását.
ápr. 29
9:21
Gyurcsány vacsoráztatta, Orbán miniszterré emeli (ATV)
Navracsics Tibor frakcióvezető a közigazgatási és igazságügyi tárcát irányíthatja majd.
ápr. 29
9:33
Megölték a 84 éves nénit Szatymazon (ATV)
Hozzátartozói találtak rá.
ápr. 29
9:35
„Szomorú vagyok és félek” Elege lett férjéből a sztárszínésznek (ATV)
Hivatalosan is elválik tőle.
ápr. 29
9:45
Az apa irtotta ki a családot (Alternatív Energia)
Az apa irtotta ki családját, majd végzett magával Tényőn - áll a Kisalföld információja szerint a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságra megérkezett szakvéleményekben.
ápr. 29
9:51
Újabb összecsapások Bangkokban: egy katona meghalt és 16-an megsérültek + videó (ATV)
Folyamatosan akcióznak a vörös inges tüntetők.
ápr. 29
10:00
Egyelőre határozatképtelen a Fővárosi Közgyűlés (Infostart)
Egy órával a kezdés után kezdés után, 9 órakor még határozatképtelen a Fővárosi Közgyűlés. Az ülésen a főpolgármesterrel együtt a 67 tagú testület 33 tagja jelent meg, és a tanácskozást csak 34 képviselővel lehet megnyitni.
ápr. 29
10:27
1965 óta nem látott szintre csökkent az emberölések száma + videó (ATV)
A fiatalok viszont erőszakosabbak, mint a korábbi időszakban.
ápr. 29
10:36
Matolcsy György azt ígéri: még az idén lesz adócsökkentés - hetilapszemle (Infostart)
Már idén lesz adócsökkentés, jövő évtől pedig életbe lép az új, családi adózásra épülő rendszer - ígéri Matolcsy György a Heti válasznak adott interjújában. A Figyelő egyebek mellett azt elemzi, miként lehet hatékonyabbá és kevésbé veszteségessé tenni az állami vállalatokat.
ápr. 29
10:39
Semjén szerint is ő lesz a miniszterelnök-helyettes (Alternatív Energia)
Semjén Zsolt közlése szerint nem alaptalanok a találgatások, amelyek szerint ő lehet az új kormány egyik miniszterelnök-helyettese.
ápr. 29
10:41
Frontális ütközés, lezárták a hidat (Alternatív Energia)
Baleset miatt lezárták a 47-es utat Szeged és Hódmezővásárhely között, az algyői hídnál - tájékoztatta a rendőrség csütörtök délelőtt az MTI-t.
ápr. 29
10:45
Drámai utolsó másodpercekről tudósít a Tv2 műsorvezetője (ATV)
Az utolsó utáni pillanat döntött.
ápr. 29
10:47
Vádemelési javaslat: tíz gárdistát gyanúsít a rendőrség (ATV)
Egyesülési joggal éltek vissza a nyomozás szerint.
ápr. 29
10:57
Baleset a Népligetnél! (Alternatív Energia)
Baleset miatt pótlóbuszok közlekednek az 1-es villamos helyett a Népliget és a Lágymányosi híd között Budapesten - tájékoztatta a BKV fődiszpécsere csütörtökön az MTI-t.
ápr. 29
10:59
Megöltek egy idős nőt Szatymazon (Alternatív Energia)
Holtan találtak egy idős nőt az otthonában Szatymaz külterületén, az elsődleges adatok szerint az asszony bűncselekmény áldozata lett - tájékoztatta a rendőrség csütörtökön az MTI-t.
ápr. 29
11:03
28 óvodást szúrt meg egy ámokfutó Kínában (ATV)
Öt gyermek állapota kritikus.
ápr. 29
11:15
Defibrillátorok a buszpályaudvarokon (Alternatív Energia)
Defibrillátorokat helyeztek el az illetékes Volán-társaságok a gyöngyösi és a hatvani buszpályaudvarokon - közölte csütörtöki számában a Heves Megyei Hírlap
ápr. 29
11:21
Leghamarabb 2015-ben lesz euró + videó (ATV)
Az Orbán-Simor ellentétnek nem örülnek a piacok.
ápr. 29
11:39
A Shell 50 százalékkal több profitot tesz zsebre a drága benzinár ellenére (ATV)
2 ezer munkahelyet szüntettek meg.
ápr. 29
11:48
Bogsch: A válság ellenére rendkívül jó évet zárt a Richter (Infostart)
Rendkívül eredményesnek és sikeresnek értékelte a tavalyi évet Bogsch Erik, a Richter vezérigazgatója a társaság éves közgyűlésén. A gyógyszeripari cég a 2009. évi 57 milliárd forint adózott eredményéből részvényenként 770 Ft osztalék kifizetéséről döntött.
ápr. 29
11:50
Holnap kezdik az egyeztetést az új parlament pártjai (Infostart)
Holnap, az Országház Delegációs termében tartják az új összetételű törvényhozás alakuló ülését előkészítő első egyeztetésüket az idei választásokon parlamentbe jutott pártok képviselői. Altorjai Anita, az Országgyűlés sajtófőnöke közölte: az államfő által összehívott megbeszélések feladata az alakuló ülés feltételeinek megteremtése és az ülésen meghozandó döntések előkészítése.
ápr. 29
11:57
Ő a világ leggyönyörűbb embere (ATV)
A People magazin közzétette idei listáját.
ápr. 29
12:15
"Várkonyi László barátom meghalt" Tragédia a Mount Everesten (ATV)
Klein Dávidnak nem esett baja.
ápr. 29
12:27
Album Orbán Viktor kampánykörútjáról (Metropol)
"Ez egy mementó, emlékeztető Magyarország egy hatalmas történelmi pillanatára" - mondta Orbán Viktor csütörtökön Budapesten, a parlamenti választásokat megelőző kampánykörútjáról készült fotóalbum bemutatóján.
ápr. 29
12:45
A háromezer új rendőr kilencezer lenne (Alternatív Energia)
Egy söralátétre is ráfárne a Fidesz közbiztonsági programjának érdemi része - mondhatnánk Orbán Viktornak az adóbevallásra tett hasonlatával. A párt egyfelől már létező, részben pedig megvalósíthatatlan elemek révén igyekszik megoldani - az állítása szerint - "ma Magyarországon tomboló erőszak tűrhetetlen és elfogadhatatlan jelenlétét". Értelmezhetetlen például az az ígéret, hogy két héten belül…
ápr. 29
12:51
"Túl sok infromációt szolgáltat magáról az MSZP" + videó (ATV)
Úgy véli, a külső kommunikáció előtt jó lenne belső konszenzusra jutni.
ápr. 29
13:00
Bemutatták az Orbán Viktor kampánykörútjáról szóló albumot (Infostart)
Bemutatták az Orbán Viktor, a Fidesz elnökének kampánykörútjáról szóló albumot.
ápr. 29
13:02
Schmitt Pál: Haza kell jönnöm, ha hív a csapat! (Infostart)
A választások után három politikus is hazajön Brüsszelből, és az Európai Parlament helyett a magyar országgyűlésben folytatja a munkát. Arról még keveset tudni, hogy kik vennék át a feladataikat.
ápr. 29
13:03
Top 100-as bűnözőt fogtak Budapesten (Alternatív Energia)
Elfogták a Top 100-as körözési lista 17. helyén szereplő férfit a főváros VIII. kerületében, ahová egy családi veszekedéshez riasztották a rendőröket - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese csütörtökön az MTI-vel.
ápr. 29
13:09
Ilyen még nem volt: közösségi bank Magyarországon (ATV)
Új modellt akarnak meghonosítani.
ápr. 29
13:18
Mit tenne a Fidesz a kétszintű érettségivel? (Infostart)
A kétszintű érettségi bevezetését a Horn-kormány kezdeményezte, ezen a Fidesz sem változtatott, csak a bevezetés dátuma került egyre messzebb. A 2005-ös áttérést végül a közoktatási törvény tavaszi módosítása hozta meg. Ennek nyomán a felvételi alapja az érettségin elért eredmény lett, a diákoknak így nem kell egy tárgyból két vizsgát tenniük, ugyanakkor lehetővé vált a teljesítmények…

Keresés