2010. április 10. szombat

ápr. 10
0:06
Virág Rudolf: Az Országos Választási Iroda felkészült (Infostart)
Az Országos Választási Iroda felkészült az országgyűlési választásokra - mondta az InfoRádiónak a szervezet vezetője. Virág Rudolf hozzátette: a voksolás lebonyolítása az elmúlt húsz évben alapvetően nem változott, az informatikai támogatás területén azonban jelentős az előrelépés.
ápr. 10
5:12
Baj van? Hirtelen pályát váltott a magyar szépségkirálynő! (ATV)
Így kíván felkészülni tervei megvalósítására.
ápr. 10
5:48
Végre hazánkban is: expressz autóbuszjáratok az M6-os autópályán (ATV)
Jelentősen gyorsabb lesz a hagyományos megoldásnál.
ápr. 10
5:50
Tizennégy órás műtéttel választottak szét egy sziámi ikerpárt Londonban (ATV)
Szerencsésen sikerült a bonyolult beavatkozás.
ápr. 10
5:52
A kirgiz elnök nem hajlandó lemondani - az ellenzék átvette a hatalmat (ATV)
Helyzetjelentés a közép-ázsiai országból.
ápr. 10
6:06
Az adatbázis miatt megsemmisíthető a választások eredménye? (Alternatív Energia)
Tóth Zoltán választási szakértő szerint egy tiltott adatbázis használata érdemben befolyásolhatja a választásokat, ezért erre hivatkozva akár meg is lehetne semmisíteni az eredményeket. Hangsúlyozta azonban, hogy az adatbázis használatát nem lehetne bebizonyítani a háromnapos jogorvoslati határidő lejárta előtt, így a gyakorlatban ez nem akadályozná meg a választások végeredményének kihirdetését.
ápr. 10
6:24
Papír- és vízjeltörténeti kiállítás az OSZK-ban (Alternatív Energia)
Különleges nyomtatványokat, vízjeles papírokat és papírkészítő eszközöket vonultat fel a magyar papír- és vízjeltörténet különleges tárgyi emlékeiből Hét évszázad papírtitkai címmel megrendezett kiállítás.
ápr. 10
6:26
Hogy került szegényházba Radnóti Miklós özvegye? (Alternatív Energia)
A kilencvennyolcadik életévében járó özv. Radnóti Miklósné ez év március negyedikén Pozsonyi úti lakásában a szőnyegben megbotlott és csontját törte. Egy heti kórházi kezelés után az Országos Baleseti és Sürgősségi Intézet sebészetéről átszállították a Mazsihisz Amerikai úti Szeretetkórházába. A döntést háziorvosa, dr. Langermann hozta. Állítása szerint nem talált kórházat, amelyik befogadta…
ápr. 10
6:42
Rákellenes nap (Alternatív Energia)
Ma ünneplik országszerte a Nemzeti Rákellenes Napot, melyet a Magyar Rákellenes Liga immár 1993 óta minden évben megtart.
ápr. 10
6:44
Mit csinál most? É.Szabó Márta? (Alternatív Energia)
A felejthetetlen, magas színvonalú gyermekműsor, a Cimbora révén ismerte meg az ország É. Szabó Mártát (67). A Benedek Elek útját járó szerkesztő-asszony sok kis tehetséget fedezett fel és indított el a siker útján. Csillogó évek és fájdalmas mellőzések után ma ismét él a Cimbora, az Európai Unió legöregebb gyermekműsora, amely ha megéri a 2013-as évet, akkor 40 éve van képernyőn. Márta már…
ápr. 10
7:18
Programmustra IV. - meglepő pártígéretek a közrendről (Alternatív Energia)
A Népszava Online ezen a héten négy részes sorozatban mutatja be a pártok legfontosabb programpontjait. A negyedik alkalommal a mindennapokat érintő közrendi kérdések és állampolgári jogok kerülnek terítékre. Ebben a témakörben sem volt hiány az ötletekből: halálbüntetés visszaállítása, a Belügyminisztérium létrehozása, településrendőrség és csendőrség.
ápr. 10
7:18
„Nem fogok hazudni” Végre helyreállt a magyar sztártévés élete (ATV)
Ismét boldogan telnek a napjai, egészséggel viseli az idő múlását.
ápr. 10
7:36
Változatlan a felállás: továbbra is az ELTE a legnépszerűbb intézmény (ATV)
Egyértelműen ezt választják a legtöbben.
ápr. 10
7:54
Műemléki világnap: főszerepben a fürdők és az Árpád-kori templomok (Infostart)
Országszerte kétszáz műemlék, kiállítóhely és múzeum várja a látogatókat ingyenes, vagy jelképes árú belépővel a jövő hét végén, április 17-én és 18-án. Az eseményhez több szálláshely is csatlakozott, e panziók, hotelek kedvezményes árakon kínálják szobáikat.
ápr. 10
8:12
Orángutánkölyök születtett Budapesten (Alternatív Energia)
Tíz év kihagyás után ismét kis orángután született az állatkertben, méghozzá egy kritikusan a veszélyeztetett emberszabású szumátrai orángután.
ápr. 10
8:30
A Parlament előtti robbantással fenyegetőzött egy férfi (Metropol)
Egy férfi azzal fenyegetőzött, hogy kézigránát robban az Országház épülete előtt péntek este - mondta a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
ápr. 10
8:30
A legtöbben a nagy egyetemekre mennének (ATV)
Továbbra is az ELTE a legnépszerűbb.
ápr. 10
8:32
Már több mint 200 halott a brazil esőzésekben (ATV)
Ötven éve nem láttak ilyen erősségű esőt.
ápr. 10
8:48
Megkezdődött a kampánycsend (Metropol)
Kampánycsend lépett életbe éjféltől az ország egész területén a vasárnapi országgyűlési képviselő-választás miatt.
ápr. 10
8:50
Taj-számokkal élhettek vissza az Állami Egészségügyi Központban (Metropol)
Magyar társadalombiztosítási jogosultság nélkül, taj-számokkal visszaélve, illetve azokat meghamisítva kezeltek éveken át külföldi pácienseket az Állami Egészségügyi Központ VIP-belgyógyászatán - írta szombati számában a Magyar Nemzet.
ápr. 10
8:52
Szeszcsempész bukott le Borsodban (Metropol)
Kétszáz liter szesszel bukott le közúti ellenőrzéskor egy autós Mezőkövesd térségében, mind a rakományt, mind pedig az autót lefoglalták, a férfi ellen jövedéki orgazdaság miatt indított eljárást a vám- és pénzügyőrség.
ápr. 10
9:06
Ötezer család kapott húsvétra élelmiszercsomagot (Alternatív Energia)
Több mint ötezer család kapott húsvéti élelmiszercsomagot a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) által meghirdetett nagyböjti gyűjtés keretében felajánlott adományokból - tájékoztatta az MKPK titkársága az MTI-t.
ápr. 10
9:24
Hárman sérültek meg egy óbudai balesetben (Metropol)
Hárman megsérültek, amikor eddig tisztázatlan körülmények között összeütközött két személyautó szombat reggel Óbudán - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
ápr. 10
9:42
Büntetés a Magyar Közútnak (Alternatív Energia)
Nagyrészt az ajánlatkérő Magyar Közút Nonprofit Zrt. hibájából kellett módosítani egy útfelújítási szerződést, a módosítást viszont a felhívás kizárta, ezért a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) 2 millió forintra bírságolta az ajánlatkérő céget - az erről szóló határozat a Közbeszerzések Tanácsa honlapján olvasható.
ápr. 10
10:00
Lezuhant a lengyel elnök gépe, Kaczynski is meghalt (ATV)
A gép leszállás közben szenvedett balesetet.
ápr. 10
10:36
„Kilőtték Kubaszovot”! Példátlan, amit tett! (ATV)
30 éve utazott az egyetlen magyar űrhajós.
ápr. 10
10:54
Jude Law pert nyert gyermekei védelmében (ATV)
Kártérítést kell, hogy fizessen az újság.
ápr. 10
11:12
Kigyulladt egy kúria a Gellért-hegyen (Metropol)
Kigyulladt egy kúria szombaton a Gellért-hegy oldalában; egy embert kimenekítettek a tűzoltók - közölte a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság.
ápr. 10
12:06
Ma van a Gyermekvasút Napja (ATV)
Az egykori úttörővasutat 1948. április 11-én kezdték el építeni.
ápr. 10
12:42
"Nem lehet parkolni a fővárosban!" (Alternatív Energia)
Demonstráción hívta fel a figyelmet a Mozgássérültek Budapesti Egyesülete (MBE) szombaton a fővárosban arra, hogy a szabálytalankodó sofőrök miatt a mozgássérültek gyakran nem tudják használni a számukra fenntartott parkolóhelyeket, a hatósági ellenőrzés hatékonysága pedig minimális.
ápr. 10
12:44
Egyszázalékos béremelést kínál dolgozóinak a BKV (Alternatív Energia)
Egyszázalékos alapbéremelést ajánl csak a BKV 2010-re a mintegy 12 ezer dolgozójának - derült ki a szakszervezeteknek tegnap megküldött munkáltatói álláspontból.
ápr. 10
12:46
Gyengül a társadalmi szolidaritás (Alternatív Energia)
A romló közhangulat lassan kikezdi a társadalmat összetartó kötéseket; sokan a nyugdíjasok és a kisgyerekesek ellen fordultak - ez derül ki a Medián vizsgálatából. Míg két évvel ezelőtt a fiatalok és az idősek is úgy gondolták, anyagi problémáik megoldásában számíthatnak a családra, mára ez a biztonság megszűnt.
ápr. 10
13:00
A házelnök veszi át Kaczynski helyét (ATV)
A kormányfő és más miniszterek már útban vannak a fővárosba.
ápr. 10
13:18
Fokozott közúti ellenőrzést tartanak a hétvégén a fővárosi rendőrök (Infostart)
Fokozott közúti és közbiztonsági ellenőrzést tart a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a hétvégén a főváros útjain, főként az ittas vezetők és a rendszám nélkül közlekedők kiszűrése érdekében - mondta Szécsi Tibor, a BRFK osztályvezetője szombati sajtótájékoztatóján.
ápr. 10
13:18
Reformkorba utaztat a Közlekedési Múzeum (ATV)
Széchenyi Istvánra emlékeznek.
ápr. 10
13:36
Egyórás várakozás Röszkénél (ATV)
Tompa vagy Tiszasziget felé lehet kerülni.
ápr. 10
13:38
Csúnya baleset érte az RTL sztárját! Ülni is alig bír (ATV)
Nadrágja tépőzárként ragad bőrébe.
ápr. 10
14:48
Mikor jön a robbanás az üdülőingatlanok piacán? (Infostart)
Habár olcsón is lehet üdülőingatlanokhoz jutni hazánkban, ezek mégsem tekinthetők jó befektetésnek - mondta el az InfoRádiónak a Duna House vezető elemzője. Murányi Ákos szerint a nyaralók piaca stagnál, ráadásul az árak nem hogy emelkednének, de a válság miatt egyre alacsonyabbak.
ápr. 10
14:48
Lakástűzben meghalt egy nő (Metropol)
Lakástűzben meghalt egy 57 éves nő szombaton a Miskolchoz tartozó Bükkszentlászlón.
ápr. 10
15:06
Kordonokkal védik az Országos Választási Központot (Infostart)
Vasárnap hajnalra fémkordonokkal zárja le a rendőrség az önkormányzati minisztériumnál a budapesti Mérleg utcát, míg az épület Nádor utcai oldalán hétfő reggelig szóló megállási tilalmat vezettek be. Az épületben működik az országgyűlési választások első fordulójának napján az Országos Választási Központ és az Országos Választási Bizottság (OVB) is.
ápr. 10
15:06
Kordonokkal védik az Országos Választási Központot (Metropol)
Vasárnap hajnalra fémkordonokkal zárja le a rendőrség az önkormányzati minisztériumnál a budapesti Mérleg utcát, míg az épület Nádor utcai oldalán hétfő reggelig szóló megállási tilalmat vezettek be.
ápr. 10
15:06
Sólyom László: a lengyel elnök műve túl fogja élni őt (ATV)
Szoros emberi kapcsolat volt közöttük.
ápr. 10
15:08
Lakástűzben meghalt egy nő Borsodban (Infostart)
Lakástűzben meghalt egy 57 éves nő szombaton a Miskolchoz tartozó Bükkszentlászlón - közölte a rendőrség.
ápr. 10
15:42
Csaknem másfélezer rab szavazhat (Alternatív Energia)
A szavazásra jogosult 5.218 fogvatartott közül a péntek délutánig beérkezett adatok szerint 1.882-en jelezték választási szándékukat az országgyűlési választás első fordulójára, ennyien kértek igazolást a lakóhelyük szerinti jegyzőtől arról, hogy büntetés-végrehajtási intézetben szeretnének szavazni - tájékoztatta szombaton az MTI-t a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP), amelynek…
ápr. 10
16:00
Megszűnt a belvízvédelmi készültség a Tisza mentén (Alternatív Energia)
Megszüntette a belvízvédelmi készültséget három tiszai védelmi szakaszon a Tiszántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Tikövizig) - közölte Bara Sándor védelemvezető szombaton az MTI-vel.
ápr. 10
16:18
Elfogták a férfit, aki a gyanú szerint a Parlament előtti robbantással fenyegetőzött (Infostart)
Elfogták azt a 46 éves férfit, aki a rendőrség gyanúja szerint azzal fenyegetőzött, hogy kézigránát robban az Országház épülete előtt péntek este - közölte honlapján a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szombat délután.
ápr. 10
16:18
Életveszélyesen megszurkálta élettársát egy nő (Metropol)
Életveszélyes sérüléseket szenvedett pénteken késő este egy 49 éves férfi, akit egy 35 éves nő késelt meg Budapesten, az Attila úton.
ápr. 10
16:36
Elfogták a Parlament előtti robbantással fenyegetőző férfit (Metropol)
Elfogták azt a 46 éves férfit, aki a rendőrség gyanúja szerint azzal fenyegetőzött, hogy kézigránát robban az Országház épülete előtt péntek este - közölte honlapján a Budapesti Rendőr-főkapitányság szombat délután.
ápr. 10
16:36
Robbantani akart a Parlament előtt (Alternatív Energia)
Elfogták azt a 46 éves férfit, aki a rendőrség gyanúja szerint azzal fenyegetőzött, hogy kézigránát robban az Országház épülete előtt péntek este - közölte honlapján a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szombat délután.
ápr. 10
16:54
Thaiföld: összecsaptak a biztonsági erők a tüntetőkkel (ATV)
Több mint 130-an megsérültek.

Keresés