A panaszaik enyhítésében eddig hiába reménykedő pikkelysömörös betegek számára életminőséget javító, fontos fejlemény, hogy „biológiai” hatóanyag segítségével tüneteiket immár eredményesen lehet kezelni. Az is jó hír a pszoriázissal élőknek, hogy érdekeik képviseletére az eddigi öt mellé, február közepén újabb helyi közösség alakult. Az egri klub után, a tervek szerint, nyár elején már Kecskeméten…
A túrógombóc mindannyiunk egyik nagy kedvence. Tavasszal érdemes eperrel és rebarbarával kínálni, remekül kiegészítik a túrógombócot, főleg ha fahéjas változatban készítjük.
Márciusban is csökkent a forgalmazásban résztvevő, aktív mobilelőfizetők tábora, míg januárban a hívást indítók vagy fogadók száma 19 ezerrel nőtt, addig februárban 28 ezerrel, márciusban pedig további 61 ezerrel 10 millió 861 ezerre mérséklődött
Új gazdája van Snoopynak és barátainak: a Peanuts banda eddigi tulajdonosa egy 175 millió dolláros - 36 milliárd forintos - üzlet keretében adta el a híres képregényfigurák jogdíját
Amanda Seyfried és Max Irons is szerepelnek az Alkonyat rendezője, Catherine Hardwicke új horrorfilmjében, a Piroska és a farkas történetének adaptációjában
1,000 milliárd dollár tűnt el a világ részvénypiacain, miután a fejlett államok tornyosuló adósságával kapcsolatos félelmek komoly esést indukáltak a tőzsdéken. Az elmúlt napokban a fejlett...
Az előző évi jövedelmekre vonatkozó személyi jövedelemadó-bevallásokat idén is legkésőbb május 20-áig kell postára adni, vagy az Ügyfélkapun keresztül elektronikusan elküldeni. Az APEH külön közzétette azokat a postacímeket, melyekre az adóbevallásra kötelezettek címezni tudják a bevallási borítékukat....
Néhány virágféle alkalmasabb a szárításra, mint általában a virágok. A szárított virágokból gyönyörű csokrok készíthetők, de egyéb dekorációs kiegészítőként is felhasználhatjuk őket az otthonunkban. Ma már a felakasztva-lelógatva-szárító technikán kívül akad sokkal egyszerűbb, gyorsabb és eredményesebb módszer is.Lássuk, melyek ezek!
Óriási értékvesztést szenvedett el a napokban a forint. Az euróval szembeni 2.5%-os keddi forinthanyatlás után szerda délelőtt tovább gyengült a magyar fizetőeszköz. Gyakorlatilag két nap alatt 10 forinttal drágult az euró. A Pénzcentrum most megmutatja, mit jelenthet ez a magyarországi hitelesek számára....
BUDAPEST – Túladagolás miatt csaknem meghalt Klapka Denis (23) Németországban – mesélte el a Blikknek édesapja, Klapka György. Denis két napja hagyta el a kórházat itthon, ahol a veséjét is át kellett mosni, emellett a pszichiáter megkezdte a kezelését a drogelvonón.
A BKV-nak okozza a legtöbb gondot a síneknél a nagy meleg miatt fellépő púposodás: évente mintegy ötvenszer kell leállítani a villamosforgalmat emiatt, és kijavítani a hibát. A MÁV-nál tavaly csak egy ilyen eset volt. Az ok az eltérő technológia. A BKV-nál évi 1-1,5 milliárd forintot költenek a villamoshálózat korszerűsítésére, ám a főmérnök szerint ennek tízszeresére lenne szükség.
Elképzelhető, hogy csak politikai célokra használta a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezetét (TMRSZ) a Jobbik - egyebek közt ezzel kommentálta lapunknak Szima Judit, a TMRSZ főtitkára, hogy a parlamentbe bejutott párt várhatóan nem őt küldi EP-képviselőnek.
A KDNP fenntartja korábbi javaslatait, amelyek többek között a nyugdíjrendszerről szóltak - jelentette be Harrach Péter. A párt alelnöke, leendő frakcióvezetője ezzel egyértelművé tette: a svéd modellt támogatják.
Átlátható, végrehajtható rendőrségi törvény, hatékony szervezet, önkormányzati irányítású közrendvédelem - az Országos Kriminológiai Intézet munkatársa szerint e három feltétel szükséges egy jól működő, európai rendőrség kialakításához.
Az adóhatóságnak március végén 1.742 vállalkozás tartozott egyenként több mint 100 millió forinttal, valamint 3.040 magánszemély és egyéni vállalkozó egyenként több mint 10 millió forinttal folyamatosan, 180 napon túl - derül ki az APEH honlapján közzétett listákból. (MTI)
Hiába várják vissza Liptai Claudiát a nézők és kollégái a Mokkába. A Daróczi Dávidot gyászoló műsorvezető ugyanis közölte a TV2 vezetőivel, hogy még képtelen a kamerák elé állni.
Tíz évre szóló, évi legalább 2,5 millió dolláros üzletet kötött a Tokaj Kereskedőház az egyik legnagyobb amerikai áruházlánccal, melynek forgalma tavaly elérte a 71 milliáed dollárt
Merre megy ma a BUX index? Mi lesz a forinttal? A piacnyitást megelőzően összegyűjtjük, hogy pénzügyekben jártas olvasóink hány százaléka fogad arra, hogy a mai kereskedés során a BUX index emelkedni...
Hajdú Péter mindent irányítani akar, még felesége fodrászának is megszabja, milyen legyen Sarka Kata frizurája. A bombázó asszony így csak titokban álmodhat hajmeresztő frizuráról.
Laphír szerint csak rövid ideig lenn házelnök Schmitt Pál, aki ezt követően az államfői posztot célozná meg, parlamenti helyét pedig kövér László venné át
Megyénként értékelné az MSZP elmúlt éveit és választási szereplését a párt listavezetője. Mesterházy Attila a Magyar Televízió Az Este című műsorában azt mondta: a rendezvényeken a szocialista vezetés egy tagja mellett politológusok, szakemberek is részt vennének.
A Transparency International Slovensko intézet felmérése szerint a korrupcióellenes harcban a leginkább a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) lépett fel a legaktívabban az elmúlt időszakban. Ezzel szemben a szlovák kormánykoalíció pártjai, a Smer-Irány, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS), és a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom-Néppárt (HZDS-LS) olyan törvényeket is támogattak, amelyek tovább fokozták…
Hagyományainkhoz híven ősszel a Mahler-napokkal kezdjük az új évadunkat, ezúttal a Mahler-koncerteket elvisszük vidéki nagyvárosokba is, Pécsre, Győrbe, Szombathelyre - mondotta szerdai tájékoztatóján a Budapesti Fesztiválzenekar világhírű karnagya, Fischer Iván.
A legjelentősebb előnyt a Gazeta Wyborcza napilap jövendöli a jelenlegi alelnöknek, Bronislaw Komorowskinak. A lap tegnap nyilvánosságra hozott előrejelzése szerint Donald Tusk miniszterelnök közeli szövetségesét már a választás első fordulójában államfővé választhatják, mivel jelenleg 52 százalék támogatja. Jaroslaw Kaczynski 27 százalékra számíthat. Pártja, a Jog és Igazságosság (PiS)…