A húsvét az idén is szépen telik. Dorka már elég nagy ahhoz, hogy kivegye a részét az ünnepi készülődésből és a hagyományok gyakorlásából. Igaz, sokáig keverte azt, hogy valójában ki hozza a gyerekeknek az apró ajándékokat, és amikor rákérdeztünk, gyorsan rávágta, hogy a Lóóóó! De aztán gyorsan kijavította magát: Nyúúú. Azaz; a nyúl! :-)
Húsvét ünnepén az Isten olyan életjelet adott magáról, amely gyökeresen változtatta meg azok életét, akik felismerték őt, akik felismerték, hogy nem vagyunk magunkra hagyatottak - mondta Bölcskei Gusztáv püspök, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke húsvét vasárnapi igehirdetésében, a debreceni Református Nagytemplomban
Rátámadt a rajta segíteni próbáló rendőrökre egy fiatal férfi éjszaka Szeged belvárosában; hivatalos személy elleni erőszak miatt eljárás indult ellene - közölte Szenti Szabolcs a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője
Hivatása van az emberiségnek, ez a hivatás pedig abban áll, hogy Istent keressük, viszontszeressük, és odaadással, elszántsággal szeressük a többi embert is - mondta Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek a budapesti Szent István-bazilikában a húsvét vasárnapi misén mondott prédikációjában
Az egyház és a hívek szilárd támogatásáról biztosította a pápát a húsvét vasárnapi mise elején Angelo Sodano bíboros, a bíborosi kollégium dékánja a katolikus egyházat feldúló pedofilbotrányok közepette
Vasárnap kimentettek kilenc kínai bányászt, aki egy héttel korábban rekedt a föld alatt az ország északi részén elterülő Sanhszi (Shanxi) tartományban - jelentette be a központi televízió.
A magyar lakosság 10 százaléka absztinens, azaz nem fogyaszt alkoholt. 80 százalék szociális ivó, vagyis alkoholfogyasztása alkalomszerű, kultúrált. 10 százalék viszont bizonyíthatóan alkoholfüggő!
Nyílik az orgona, így aktuális a szappan készítésének receptje. A frissen kinyílt virágokat gyűjtsük, és a szárról lehúzva, árnyékos helyen szárítsuk meg.
Mitől lesz egy paradicsom különleges? Finom, tartós, egészséges és... szép! Ez utóbbi tulajdonságában tarol a szívecskére, szamócára vagy paprikára hasonlító paradicsom.
A Class FM kiváló rádiósa, mindenkivel összefekvő, jó barát, önmagát kifigurázó, a Heti Hetes bénázó műsorvezetője, apa… és még sorolhatnák mindazokat a jellemzőket, melyek megjelentek Jáksó Lászlóról. De ki ő valójában?
Hollie Steel még csak 11 éves, de szüleinek szembe kellett nézni azzal, hogy a gyerek veszélyben van. A tavalyi brit Megasztárban remekül szereplő Hollie-t ugyanis pedofilok zaklatják egy közösségi oldalon keresztül, az anya feljelentést tett.
Március 13-án látták utoljára a zágrábi Martina Horvatot. A 28 éves PR menedzser hollétéről már többféle verziót gyártottak, legutóbb például Belgrádban vélték megpillantani. Amennyiben ez igaz, úgy nem kizárt, hogy apja gyilkosának nyomába eredt. Sokan azonban már úgy gondolják, nem él a lány.
A húsvét a keresztények legfontosabb ünnepe, a Biblia szerint Jézus – pénteki keresztre feszítése után – a harmadik napon, vasárnap feltámadt. Helyettesítő áldozatával megváltotta minden ember bűnét, feltámadásával pedig győzelmet aratott a halál felett… Mindenki másképp ünnepel. Vannak, akik hímes tojásokat festenek, de akadnak, akik sokkal fájdalmasabban élik meg húsvéti ünnepeket.
Margaret Page esete életében is hatalmas vitát váltott ki, de most, hogy az asszony meghalt, még inkább fellángoltak az ellentétek Új Zélandon. Az asszony ugyanis megtagadta magától az ételt csak azért, hogy véget érjenek szenvedései.
Nem tudott listát állítani három megyében az MDF, ami komolyan veszélyezteti a parlamenti bejutásukat, egyben a párt fennmaradását is. Az előző választások alkalmával is csak az országos lista mentette meg a pártot, de akkor mindenhol tudtak területi listát állítani, ráadásul egyéniben több mint kétszer annyi jelöltjük volt, mint az idei választásokon. Az egyéni választókerületben szinte teljesen…
A Portfolio.hu által megszervezésre kerülő Portfolio.hu Facility Management Reggeli (facility, property és asset menedzsment) az ingatlanszektor elmúlt időszakban bekövetkezett jelentős változásaira kíván reagálni. Az elmúlt hónapok során egyre inkább előtérbe kerültek az üzemeltetési, illetve vagyonkezelési szolgáltatások, üzletágak. A fejlesztési lehetőségek beszűkülésével több piaci szereplőnek…
Az amerikai Legfelsőbb Bíróságnak néhány hónapon belül döntenie kell egy 28 éves chicagói törvény alkotmányosságáról, amely tiltja a kézifegyverek tulajdonlását a városban. A Pew Research Center kutatása szerint az amerikaiak megosztottan vélekednek arról, hogy az állam és a helyi önkormányzatok számára engedélyezhető-e, hogy a kézifegyverek birtoklását és vásárlását korlátozó jogszabályokat…
Nyuszi, barka, locsoló kölni, tojás. Az ünnep elengedhetetlen kellékei, sokak számára jelenlétük mégis többet árt, mint gondolnánk. Mire vigyázzanak az allergiások húsvétkor?
A debreceni Kenézy Kórház is csatlakozott a zöldhályog-világhéthez, amelynek célja elsősorban a figyelem felhívása a betegségre. A köztudatban még mindig az az elképzelés él, hogy törvényszerűen vaksághoz vezet a glaucoma.
A Tesco hipermarketlánc hatalmas árcsökkentési akciót jelentett be Malajziában, összesen 30 millió maláj ringgit (kb. 9.2 millió USD) értékben. A "Nagy Friss Árvágás" névre elkeresztelt akció egyes...
Azt az állatot kedveli leginkább az ember, amelynek jellemvonásai hasonlóak hozzá. Kuncze Gábor a grizzlyt, Csala Zsuzsa a szamarat, Lang Györgyi az elefántot érzi közel magához
Milliárd eurós nagyságrendű bevételtől esik el a német állam az adóhatóságnál kialakult munkaerőhiány miatt - írta a hétvégén a Süddeutsche Zeitung. (MTI)
Legkevesebb egy halálos áldozta van annak a nagy erejű földrengésnek, amely helyi idő szerint vasárnap délután rázta meg a Mexikóhoz tartózó Kaliforniai-félsziget északi részét
Első alkalommal fordult elő, hogy többen támogatják a melegházasságokat, mint amennyien ellenzik azt - derült ki a Public Policy Institute of California kutatásából. A kaliforniai meleg párok 2008-ban kapták meg a házasodási engedélyt, ám az azt lehetővé tévő törvény nem maradt sokáig hatályban. A magyarok kevésbé toleránsak, ha melegházasságról van szó.
Szakértők szerint egyre valószínűtlenebb, hogy időben, még a labdarúgó Európa Bajnokság előtt átadják a tervezett autópályákat Lengyelországban. A tervezett autópálya szakasznak eddig kevesebb mint...
Bár az uniós források felhasználásában Magyarország élen jár, de azok gazdaságélénkítő hatása nem érzékelhető - nyilatkozta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke az MTI-nek
A hónap elején megkezdődött a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalnál (MVH) a területalapú és több más közvetlen támogatás egységes kérelmének elektronikus benyújtása - közölte Soproni Horváth Lajos, az MVH sajtófőnöke
Szörnyű tragédia történt Manchesterben vasárnap délután: miután a Manchester United kikapott a Chelsea-től 2-1-re, a 37 éves John Maden megölte 12 éves unokahúgát. Egyelőre nem tudni: a focimeccsnek köze van-e a bűntényhez.
Május 1-jétől módosulnak a munkavállalók számára fizetendő, munkába járással kapcsolatos utazási költségtérítések szabályai - hívja fel a figyelmet az RSM DTM Hungary
Európa-szerte elérhető egy olyan gyógyszer, amely visszafordíthatatlan műtéti eljárások nélkül tudja csökkenteni a prosztatarák kialakulásáért felelős tesztoszteronszintet. Magyarországon azonban évtizedek óta nem került új terápiás lehetőség az OEP által támogatott listára - mondta az InfoRádiónak Buzogány István urológus főorvos.
A 2010-es egységes kérelemben viszont már nem igényelhető az energianövények kiegészítő támogatása, valamint a termeléshez kötött Virginia- és Burley-dohány kiegészítő nemzeti támogatása
Bár az ilyen magas fokozatú földrengések elvileg gyilkos erejűek és nagy romboló hatásúak, egy férfi halálán kívül még néhány könnyebb sebesültről tudni