A szárított paradicsom nem más, mint a nyár koncentrált íze. Igen erős, szinte csípős paradicsomíze van, apró darabokra vágva igazi ínyenc csemege. Gazdagíthatunk vele salátákat, kelt tésztákat, kenyereket, pizzákat, tésztaételeket, de előételnek is nagyon finom.
Tavaly év végén több mint 2,4 millió lakossági és több mint 350 ezer vállalati ügyfél rendelkezett internetbanki szolgáltatások igénybevételére vonatkozó szerződéssel a magyarországi hitelintézeteknél, a lakossági internetbanking ügyfelek száma az elmúlt egy évben 21 százalékkal, míg a vállalati ügyfeleké 13 százalékkal emelkedett
Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság azt a hazai szurkolót, aki egy héttel ezelőtt, a Nyíregyháza-Debrecen NB I-es labdarúgó mérkőzést követően autókat rongált meg a nyírségi nagyvárosban - tájékoztatta a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság elnökhelyettese, szóvivője hétfőn az MTI-t
Korszakhatár Magyarország történelmében a Fidesz választási győzelme - állapította meg Joseph Daul, az Európai Parlament (EP) néppárti frakciójának vezetője
Április második hetében kevés beteg jelentkezett influenzaszerű megbetegedésekkel orvosnál - tette közzé honlapján az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁTNSZ)
MÜNCHEN — A „nagy rivális" hollandok segítségével juthat a labdarúgó-Bajnokok Ligája fináléjába Németország sztárcsapata. A Bayern München együttese a hazai 1-0-s siker után ma az elődöntő lyoni visszavágóján harcol azért, hogy ott lehessen a május 22-i madridi döntőben.
BUDAPEST – A sci-fi filmek főhősei is megirigyelnék azt a futurisztikus órát, amelyet két magyar fiatal, Kollát Pál (33) és Vida Szabolcs (28) tervezett. A bináris órán hiába is keressük a számokat, két sor pirosan világító LED mutatja rajta az időt – a megszokott tízes számrendszer helyett kettes számrendszerben.
A visszatérése utáni második Győzike adás már vesztesen hagyta el a küzdőteret, a nézettségi statisztikák alapján a lovin sokat bukó botrányhősnek csak másodhegedűs szerep jutott az NCIS mellett....
2010. február 27-étől a Cora hipermarketekben található Biztonságos Megoldások standoknál köthető meg a Groupama Garancia Biztosítóval közösen kidolgozott Cora Havi Plusz biztosítási csomag, amely egyrészt abban különbözik az eddigi termékektől, hogy rendkívül egyszerű a szerződéskötés, másrészt pedig abban, hogy díja fix, azaz csakis a választott csomagtól függ, nem számít a biztosított kora,…
Az életmentő bypass műtétekhez kivett lábvénák szolgálhatnak olyan őssejtek forrásául, amelyeket későbbi szívproblémák kezelésére használnak fel. A Bristoli Egyetem munkatársai a Circulation című szaklapban számoltak be arról, hogy vénákból nyertek ki őssejteket, amelyeket stimulálva később új véredényeket növesztettek a kísérleti egerekben.
BUDAPEST — Nem módosít pályát, és nem lesz kertész, csupán a Föld napja alkalmából ültetett el egy facsemetét Bródy János (64) az Erzsébet téri Gödör Klub parkjában – erről korábban lapunk is beszámolt. Az Illés és a Fonográf együttes dalszerzője és szövegírója a Gödör Kulturális Egyesület alapító tagjaként ragadott ásót, kapát, és persze terveiről is beszélt lapunknak.
A Pest Megyei Bíróság is kritikus helyzetbe kerülhet a költségvetési támogatás csökkenése miatt - mondta az InfoRádiónak a testület elnöke az Összbírói Értekezlet után.
BUDAPEST — Öt hónap kellett Dopemannek (36) és feleségének, Andreának ahhoz, hogy rájöjjenek, még mindig szeretik egymást. A nagyszájú rapper karácsony előtt, öt év együttélés után költözött el párjától és közös gyermeküktől, Fannitól.
Napjainkban egyre népszerűbbek a bodzából készült egészséges, természetes termékek: a szörp, a tea, a dzsem. Itthon azonban csak egy feldolgozó-üzem működik, és a termés javát külföldön értékesítik.
Idén is május 20-a az éves adóbevallások postára adásának illetve elektronikus elküldésének határideje. Az adóhatóság korábbi tájékoztatása szerint a bevallásukban hibázók többsége már a nyomtatvány főoldalán ront. Mire figyelj, ha nem szeretnél bosszantó hibát véteni, mely érvényteleníti az szja bevallásod? A következő sorokból megtudhatod......
A szőlőmagolaj napérlelte szőlőszemek magvából készül. Zöldessárga színű, jellegzetes illatú, mely a feldolgozott szőlőéhez hasonlít. Ízét 200 °C felett is megtartja, és más olajoktól eltérően sütési hőmérsékleten kevesebb káros égésterméke keletkezik. De mindemellett gyógyír is. Lássuk, milyen betegségek gyógyítására alkalmas!
Sólyom László már a választások éjszakáján bejelentette, hogy a lehető legkorábbi időpontra hívja majd össze az Országgyűlés alakuló ülését. Ennek megfelelően akár május 17-re már felállhat az új parlament, 20-án pedig az új kormány. Sajtóhírek szerint a Fidesz is így kalkulál, de erre lehet következtetni a jogi háttér és a szokásjog alapján is.
A jelenlegi elképzelések szerint a Fidesz nyolc csúcstárca létrehozását tervezi, amelyek összefognának több szakpolitikai területet is. Az első Orbán-kormány tagjai közül többen újra feltűnnek: várhatóan Matolcsy, Martonyi, Varga, Navracsics és Pintér Sándor is miniszteri pozíciót kap az új kormányban. Lapunk úgy tudja, hogy a kulturális ügyekért felelős államtitkári poszt várományosa Szőcs Géza,…
Sokkal súlyosabb az új influenza okozta világjárvány, mint ahogy az emberek vélekednek róla - jelentették ki az Egészségügyi Világszervezet szakértői a járvány kezelését elemző konferenciasorozaton néhány hete. A H1N1 első hulláma ugyan világszerte lecsengett, hazánkban is folyamatosan csökken a megbetegedések száma, a fertőző betegségek szakértői mégis az új influenza és a többi, jelenleg…
Szórványosan már tapasztalható a tavaszi halelhullás a Balatonon, a tetemek eltakarítására azonban nincs pénze a halászati társaságnak. Szakértők szerint a finanszírozás körüli huzavonának csak a turizmus láthatja kárát. A nyaralókat ugyanis elriaszthatja a döglött halak látványa, ám a tó vízminőségét egyáltalán nem befolyásolja.
Elismerte a hibát a Somogy Megyei Bíróság, az érintett felek figyelmeztetést kaptak - tájékoztatta lapunkat levélben Vadócz Attila, a bíróság szóvivője.
Az Orbán-kormány leendő vagyongazdálkodási miniszterének volt cége bevásárolta magát az RTL Klubot üzemeltető M-RTL Zrt.-be. A korábban Fellegi Tamás többségi tulajdonában álló Infocenter.hu Zrt. ugyanis megvette az M-RTL-ben 31 százalékig tulajdonos IKO Média Holding Zrt. részvényeinek száz százalékát. Bonyolítja az ügyletet, hogy Fellegi - készülve a kormányzati szerepre - éppen aznap vált meg…
Liptai Claudia levette a jegygyűrűt, amit Daróczi Dávidtól kapott. Legalábbis vasárnap délután nem volt rajta, amikor egy Budapest környéki bevásárlóközpontban nézelődött Pankával.
Összevonná a Fidesz az APEH-et és a VPOP-t, a szervezet egyik egysége az adórendőrség lenne - értesült a Magyar Nemzet. Az Orbán-kormány idején már működött ilyen intézmény APEH Bűnügyi Igazgatóság néven, igaz, alkotmányellenesen. Létrehozásához ugyanis kétharmados többség kellett volna. ezzel most nem lesz baj - jegyzi meg a lap
Megbotlott a washingtoni szenátusban az amerikai pénzügyi reform elfogadása: a felsőház elutasította a bankok működési szabályait szigorító törvénytervezet plenáris vitára bocsátását, többek között az ellenzéki republikánus szenátorok egységes ellenállása miatt.
Először a párt- és kampányfinanszírozásra vonatkozó javaslatait fogja beterjeszteni az Országgyűlésben a Lehet Más a Politika (LMP) - mondta Schiffer András, a párt listavezetője a Népszava keddi szám...