A Föld jogainak védelmére Földanya Minisztériumot szeretne létrehozni Bolíviában Evo Morales. Az indián származású elnök erről a múlt héten rendezett környezetvédelmi konferencia zárónapján beszélt. Tervei között szerepel egy nemzetközi bíróság megalapítása is, amely azokat az államokat büntetné, amelyek nem teljesítik a károsanyag kibocsátás csökkentésére vonatkozó kötelezettségüket.
Az ügyvédek kihátrálnak Hulé Éva mögül, és lezártnak tekintik a Jimmy-ügyet. Semmi olyan bizonyítékot nem találtak, ami arra utal: a király halála nem véletlen baleset volt.
Merre megy ma a BUX index? Mi lesz a forinttal? A piacnyitást megelőzően összegyűjtjük, hogy pénzügyekben jártas olvasóink hány százaléka fogad arra, hogy a mai kereskedés során a BUX index emelkedni...
Az új kormány az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH), valamint a vám- és pénzügyőrség összevonásával három egységből álló szervezetet hozna létre, amelynek harmadik egysége az adórendőrség lenne
Adórendőrséget állítana fel az új kormány – értesült a Magyar Nemzet. A jövőben az adóhivatal, a vámhatóság és az adóügyekben nyomozó egység egy szervezetbe kerülhet.
Nicolas Sarkozy jobban szereti apja képeit, mint az önéletrajzát. Legalábbis ezt állította a francia elnök magyar származású édesapja, Sárközy Pál, akinek a napokban nyílt meg önálló digitális tárlata Párizsban.
Csorba László történész majd száz napja áll a Magyar Nemzeti Múzeum élén. Interjúnkban a főigazgató elmondja, az intézmény feladata az is, hogy beszéljen a trianoni sokkhatásról, a "kádárizmus" lélektanáról vagy éppen a magyarországi romák jelenlegi helyzetének történeti gyökereiről.
Kevesebb mint százzal fokozatosan csökkentette létszámát az 1.500 főt foglalkoztató UPC Magyarország, amely nehéz évet zárt - mondta Betzalel Kenigsztein, a UPC vezérigazgatója a Világgazdaság keddi s...
A szlovák-magyar alapszerződést újból meg kell nyitni és át kell értékelni - hangsúlyozta a Szlovák Televízió vitaműsorában Csáky Pál, a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) elnöke. Véleménye szerint a most érvényben lévő törvény már 15 éves, és nem teljesíti küldetését, vagyis a kölcsönös problémák tompítását, illetve azok megoldását.
Duda Éva Harangozó-díjas koreográfus nevéhez fűződik a 2010-es Táncfórum egyik legígéretesebb bemutatója: a Faun. A darab látványvilága megkapó, de zenéje és mozdulatvilága már sokkal több agressziót hordoz, mely a címszereplőre irányul mássága miatt.
Harry Potterként vált világhírűvé és dúsgazdaggá Daniel Radcliffe, de szeretne megszabadulni a skatulyától. Sorozatunk második része Radcliffe férfivá válásáról szól.
A kakaó ára 32 éve legmagasabb szintre emelkedett hétfőn a londoni határidős és származékos piacon (LIFFE) a globális kereslet élénkülésére. A júliusi lejáratú kakaóár 2.359 font volt tonnánként ké...
Sikeresnek értékelte a vasárnap befejeződött XVII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivált Barna Imre, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése elnöke, az Európa Kiadó igazgatója.
Az országban egyedülálló műtétet hajtottak végre Demeter Alexandrán. A kecskeméti lány a napokban szemprotézist kapott. Korábban csak bôr volt a bal szeme helyén.
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) hétfőn közzétett határozatában intézkedés alkalmazása nélkül lezárta a Mol Nyrt. törzsrészvényeivel kapcsolatos tevékenységeket vizsgáló piacfelügyeleti eljárást. A felügyelet az orosz Surgutneftegas tulajdonszerzését vizsgálta.
A következő hetek, hónapok menetrendjét véglegesíti a Fidesz elnöksége mai ülésén. Orbán Viktor, a párt elnöke múlt pénteken a Hír TV-nek adott interjúban azt mondta, a parlament megalakulása után egy...
Új játszóhelyet avatott a Nemzeti Színház, Martin Sperr Vadászjelenetek Alsó-Bajorországból című darabját a közönség által eddig nem ismert épületrészben a hatodik emeleti festőműhelyben játsszák Alföldi Róbert rendezésében, Perczel Enikő fordításában.
Zarándokhellyé válhat a Püspökladány melletti szántó. Egy műholdképen Jézus arcmása fedezhető fel a Hortobágyi Nemzeti Park melletti területen. Az egyház nem tekinti csodának a jelenést.
Az amerikaiak csaknem kétharmada, 65 százaléka támogatja a pénzügyi reformot, a bankok működési szabályainak szigorítását - derült ki az ABC News/Washington Post hétfőn ismertetett felmérési eredményeiből.
Az ENSZ Gyermekalapja szerint Nigériában évente mintegy 300 ezer gyermek hal meg maláriában. Az UNICEF vezető kommunikációs képviselője elmondta: a betegség továbbra is a legfőbb közegészségügyi probléma az afrikai országban.
Sportnyelven szólva már az első fordulóban 124:5 arányú győzelmet aratott a Fidesz–KDNP az MSZP ellen a kizárólag romák lakta Somogy megyei Pálmajorban. A település önkormányzatának élén a volt MDF-s miniszterelnök, Boross Péter sógornője, Boross Lászlóné tanítónő áll tizenhat éve – írja a Magyar Nemzet.
A sátán találmányának nevezte az iráni elnök az ENSZ Biztonsági Tanácsát és 5 állandó tagjának vétójogát. Mahmúd Ahmadinezsád úgy véli: az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország, Kína és Oroszország vétójoga elpusztítja az emberiség valódi természetét.
Kimagasló teljesítményt nyújtottak a magyar állampapírok az elmúlt bő egy évben, és a másodlagos piac menetelését idén még a görög aggodalmak sem tudták megtörni. A látványos állampapírpiaci...
A volt panamai diktátort pénzmosás vádjával akarják bíróság elé állítani. A francia igazságügyi minisztérium szóvivője megerősítette, hogy a volt diktátor már útban van Franciaország felé.
Washingtonban elutasította a bankok működési szabályait szigorító törvénytervezet plenáris vitára bocsátását a szenátus. Barack Obama amerikai elnök közleményében csalódottságának adott hangot a reform akadályozása miatt.
Először a párt- és kampányfinanszírozásra vonatkozó javaslatait fogja beterjeszteni az Országgyűlésben a Lehet Más a Politika (LMP) - mondta Schiffer András, a párt listavezetője a Népszava keddi számában
Olaszországban őrizetbe vették a leghatalmasabbnak tartott maffia, a ,Ndrangheta egyik vezetőjét. A 70 éves Giovanni Teganót, aki az ország harminc legveszélyesebb, szökésben lévő bűnözője között tartottak nyilván, 17 éve körözték.
Stabilizálódott a forint kora reggel kedden: az eurót 262,93 forinton jegyezték a nemzetközi devizakereskedelemben; hétfőn későn este 262,86 forint/euró volt az árfolyam. A kereskedők szerint a for...
Videofelvételt mutatott be az ABC amerikai tévécsatorna annak a nigériai fiatalembernek a terrorista kiképzéséről, aki tavaly karácsonykor megpróbált felrobbantani egy Amszterdamból Detroitba tartó utasszállító repülőgépet 289 emberrel a fedélzetén. Egy amerikai hírszerzési tisztségviselő közölte: a képsorok első vizsgálata alapján a felvétel hiteles, de azt nem tudni, hogy mikor és hol készült.
Egy ember feküdt New York egyik utcáján, arccal a földnek, mozdulatlanul. Jól látható volt, hogy megszúrták, a sebeiből ömlő vér összegyűlt a teste alatt. Senki sem segített rajta. Meghalt.
Őrizetbe vette a rendőrség a leghatalmasabbnak tartott olasz maffia, a 'Ndrangheta egyik vezetőjét, akit az ország harminc legveszélyesebb, szökésben lévő bűnözője között tartottak nyilván.
Hosszú szünet után visszatér a versenyszerű játékhoz Björn Borg, a svédek legendás teniszezője, aki a csütörtökön kezdődő bostoni szeniortornán ragad ismét ütőt.
Kigyulladt egy bérház tetőszerkezete keddre virradó éjszaka a budapesti Kálvária téren; a tűzoltók fél óra alatt eloltották a lángokat, személyi sérülésről nem tudnak - közölte Molnár Péter, a Fővárosi Tűzoltóság szóvivője az MTI-vel kedden.
Az Egyesült Államok kiadta Manuel Noriegát Franciaországnak, ahol pénzmosás vádjával bíróság elé akarják állítani a volt panamai diktátort - közölték az amerikai hatóságok.
Gyeden lévő pedagógusként jogosult vagyok cafeteriára? Köztisztviselő vagyok, nyugdíj előtt állok, a felmentési idő alatt jár nekem a cafeteria? Kell adózni a szociálisan rászorulóknak a az üdülési csekk után? Az olvasók kérdéseire az Adózóna cafeteria-szakértője, a Sodexo Pass válaszol.
Központi bankok 7,2 tonna aranyat adtak el a szeptember 26-án életbe lépett harmadik központi banki aranymegállapodás (CBGA) keretében az idén április 20-áig - közölte az Arany Világtanács (WGC) hétfőn.
Nem drágulnak a vasúti 2. osztályú, és a buszbérletek májustól, és lesz első osztályú vonatbérlet is - tartalmazza a közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter új rendelete. Egy korábbi rendelet alapján - szintén májustól - a bérletek árának 86 százalékát a munkáltató állja.