2010. május 6. csütörtök

máj. 6
5:24
Elfogatóparancsot adtak ki a magyar modellel szemben, éveket kaphat (ATV)
Több országban is foglalkoznak viselt dolgaival.
máj. 6
5:26
Újabb miniszterjelölt ment szembe a Fidesz álláspontjával (ATV)
Réthelyi Miklós a kórházak és a magántőke viszonyáról nyilatkozott az eddig hallottakkal ellentétesen.
máj. 6
6:06
Minden héten lesz parlamenti ülés (Alternatív Energia)
Nem szándékozik módosítani a házszabályt a Fidesz - közölte tegnap a parlament alakuló ülését előkészítő megbeszélésen Lázár János, a leendő kormánypárt frakcióvezetője. A politikus úgy vélte, a választók hoztak egy döntést, amit nem lehet paktumokkal felülírni.
máj. 6
6:24
Martonyi: Jó viszonyra és világos beszédre van szükség az oroszokkal (Infostart)
Átlátható, világos, jó viszonyra törekszik majd az új kormány Oroszországgal - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Martonyi János felkért külügyminiszter. Hozzátette: nincs szükség feszültségforrásokra, elmérgesedő vitákra; az esetleges problémákat pedig meg kell oldani.
máj. 6
6:24
Kártérítést kér a Szögi-család (Alternatív Energia)
Megkezdődött tegnap az Olaszliszkán három és fél évvel ezelőtt megölt Szögi Lajos családjának az elkövetők ellen indított kártérítési pere a Szabolcs megyei bíróságon: a Szögi család összesen 57 milliót kér a nyolc elítélttől. Közülük senki nem jelent meg a bíróságon.
máj. 6
6:26
Megalakult a Fidesz-KDNP frakció szövetség (Alternatív Energia)
Schmitt Pált jelöli a Fidesz a parlament elnökének - jelentette be tegnap a Fidesz-KDNP frakció szövetség alakuló ülését követően Szijjártó Péter. Hozzátette, hogy az új Országgyűlés legnagyobb képviselőcsoportját Lázár János, a kereszténydemokrata frakciót pedig Harrach Péter irányítja majd. Az alakuló ülésen Orbán Viktor kijelentette, két ügy nem tűr halasztást, az elszámoltatás, illetve az…
máj. 6
7:12
Iskolát váltott a magyar sztárénekes (ATV)
Otthagyta a megszokott falakat.
máj. 6
7:18
Jelentős piaci lehetőségeket rejt a magyar futball (Infostart)
Rabkeresményből törleszthető kártérítés. Drasztikus lehet az idei adócsökkentés Jogosulatlanul kongresszusoznak Lendvaiék.
máj. 6
7:18
Minden interneten eladásra kínált gyógyszer hamis (Alternatív Energia)
Ma Magyarországon bármilyen gyógyszertáron, illetve patikán kívül vásárolt gyógyszer súlyos kockázati tényezőket hordoz magában.
máj. 6
7:36
Mentőautó ütközött össze villamossal a Fiumei úton - képekkel (Infostart)
Egy mentőautó ütközött össze egy villamossal eddig tisztázatlan körülmények között csütörtök reggel Budapesten, a Fiumei úton; a balesetben ketten megsérültek - közölte a BRFK sajtóügyeletese.
máj. 6
7:48
Nyolcszor több hamis gyógyszer van forgalomban, mint három éve + videó (ATV)
Így is csak három százaléka hamis a gyógyszereknek.
máj. 6
7:54
Nem lehet lazítani a fegyelmen (Metropol)
Balázs Péter külügyminiszter készen áll, hogy átadja hivatalát Martonyi Jánosnak. A diplomácia távozó vezetője határozottan állítja: minden szempontból jó állapotban adja át a külügyeket.
máj. 6
8:24
Jó hír az autósoknak + videó (ATV)
Így spórolhatunk tankolásnál.
máj. 6
8:30
Az angol írásbelikkel folytatódtak az érettségi vizsgák (Infostart)
Reggel nyolc órakor az angol írásbelikkel folytatódtak az érettségi vizsgák.
máj. 6
8:32
Majom és kígyó a hamis rendszámú kocsiban (Infostart)
Más típusú személygépkocsi rendszámát szerelte fel autójára, majd majmával és kígyójával autózott az az 58 éves férfi, akit úgynevezett közbiztonsági háló akció keretén belül füleltek le a Nógrád megyei rendőrök - mondat az InfoRádiónak a megyei rendőrfőkapitányság szóvivője, Dankóné Nagy Éva.
máj. 6
8:34
Gyurcsány Ferenc felélénkítette az MSZP hatalmi harcait (Infostart)
Gyurcsány Ferenc a tanulmányának közzétételével beszállt az MSZP-n belüli hatalmi harcba - mondta Mráz Ágoston Sámuel az InfoRádiónak. A Nézőpont Intézet kutatási igazgatója úgy véli: a volt kormányfő akkor győzhet, ha a szocialista ellentáborok nem fognak össze vele szemben.
máj. 6
8:48
Mentőautó ütközött villamossal Budapesten (Metropol)
Egy mentőautó ütközött össze egy villamossal eddig tisztázatlan körülmények között csütörtök reggel Budapesten, a Fiumei úton. A balesetben ketten megsérültek.
máj. 6
9:00
Továbbra is ő a leggazdagabb magyar (ATV)
150 milliárd forintos vagyona van.
máj. 6
9:02
Óriási megtiszteltetés! Bélyegen ünneplik sztárjukat az ausztrálok (ATV)
Másodszor tiszteleg előtte a posta.
máj. 6
9:24
Rendben megkezdődtek az angol érettségi vizsgák (Alternatív Energia)
Rendben megkezdődtek az angol írásbeli érettségi vizsgák a középiskolákban csütörtökön reggel 8 órakor, rendkívüli esemény nem történt - közölte az oktatási tárca
máj. 6
9:36
„Senki nem tudja, hogy meleg vagyok” Botrányos kiállítás a Nemzetiben (ATV)
Számtalan kritika érte már a Nemzeti Színház új vezetését a darabokban felvonultatott trágár, obszcén és pornográf „művészi ábrázolás” egyre gyakoribb alkalmazása miatt. Ezúttal egy meleg férfi hányattatásairól szóló színműhöz társítottak olyan kiállítást, amely azt sugallja, hogy Jézus apostolai homoszexuális közösséget alkottak. Lapunk Alföldi Róbert igazgatót is felkereste.
máj. 6
10:00
Elvágtak egy gázvezetéket Pakson (Metropol)
Több száz embert kellett kitelepíteni, mert elvágtak egy gázvezetéket a főutca rekonstrukciójának munkálatai közben csütörtök reggel Pakson.
máj. 6
10:00
Mesterházy "értékelő körútra" indul (Alternatív Energia)
Mesterházy Attila szocialista frakcióvezető csütörtökön kezdi meg korábban meghirdetett értékelő körútját az országban.
máj. 6
10:02
Elvágtak egy gázvezetéket Pakson, több száz embert kitelepítettek (Alternatív Energia)
Befejeződött a helyreállítás Pakson, ahol csütörtök reggel elvágtak egy gázvezetéket a főutca rekonstrukciójának munkálatai közben, ezért több száz embert kitelepítettek.
máj. 6
10:12
Tovább gyengül a forint (ATV)
Meghatározó a görög és portugál helyzet.
máj. 6
10:14
Hoppá! Újabb magyar álompár? Együtt a sztárfocista és a modell (ATV)
Nem erősítették meg a hírt.
máj. 6
10:16
Újabb mélypontra került az euró a dollárral szemben + videó (ATV)
Mélyen érinti a görög válság az eurózónát.
máj. 6
10:18
Pakson több száz embert kellett kitelepíteni otthonából (Infostart)
Pakson több száz embert kellett kitelepíteni otthonából, mert a város főutcájának rekonstrukciós munkálatai közben elvágtak egy gázvezetéket.
máj. 6
10:18
Mesterházy járja az országot (Metropol)
A szocialista frakcióvezető korábban azt mondta, ha hívják, elmegy minden olyan baloldali közösséghez, ahol valamilyen értékelés zajlik, vagy szeretnének véleményt mondani az MSZP elmúlt időszakáról és jövőbeni feladatairól.
máj. 6
10:30
Csányi a magyar fociról: itt mindenből kevés van (ATV)
Szponzorból, nézőből és tehetős emberből is.
máj. 6
10:32
Újabb brutális adócsalás: 120 millióval rövidítették meg az államkasszát (ATV)
A céget szándákosan erre alapították.
máj. 6
10:48
Matolcsy: harmadával kell csökkenteni az adókat (ATV)
A következő három évben.
máj. 6
10:54
Az egyházakat nem motiválhatja a bosszúállás (Alternatív Energia)
Erdő Péter bíboros, prímás szerint nem motiválhatja az egyházakat a bosszúállás és a keserűség a múltfeltárásban, a történelmi igazság azonban mindig hasznos, ha azt korrekt módon, világosan, a teljesség igényével adják elő.
máj. 6
10:56
A Fidesz frakciójában egyenként rögzítik a "játékszabályokat" (Alternatív Energia)
Egyenként beszéli meg a "játékszabályokat" Lázár János a Fidesz-frakció 227 tagjával a következő napokban. A Fidesz parlamenti képviselőcsoportjának szerdán megválasztott, új vezetője az MTI-nek adott interjúban arról is beszélt, hogy új és szigorúbb, belső etikai szabályokat alkotnak; az első parlamenti döntéseik közül a 2006. október 23-án megsebesültek kártalanítását emelte ki.
máj. 6
11:12
Lázár egyenként rögzíti a "játékszabályokat" a frakciótagokkal (Infostart)
Egyenként beszéli meg a "játékszabályokat" Lázár János a Fidesz-frakció 227 tagjával a következő napokban. A Fidesz parlamenti képviselőcsoportjának új vezetője arról is beszélt, hogy új és szigorúbb, belső etikai szabályokat alkotnak; az első parlamenti döntéseik közül a 2006. október 23-án megsebesültek kártalanítását emelte ki.
máj. 6
11:14
Erdő Péter: nem motiválhatja az egyházakat a bosszúállás a múltfeltárásban (Infostart)
Erdő Péter bíboros, prímás szerint nem motiválhatja az egyházakat a bosszúállás és a keserűség a múltfeltárásban, a történelmi igazság azonban mindig hasznos, ha azt korrekt módon, világosan, a teljesség igényével adják elő.
máj. 6
11:24
Több bulvár, kevesebb fellépés: kiakadt a magyar zenekar (ATV)
Elmennének értelmes műsorokba, ha lennének ilyenek.
máj. 6
11:26
Narkotikum, agytérképezés, igazságszérum: Indiában betiltották (ATV)
A rendőrség több ügyben is sikerrel használta ezeket a módszereket.
máj. 6
11:28
Szigorodhatnak az euro zónához történő csatlakozás szabályai + videó (ATV)
A teljesített feltételek fenntarthatóságát is szigorúbban veheti az EU.
máj. 6
11:30
Orbán Viktor és Semjén Zsolt a tervezett új kormányzati struktúra részleteiről tájékoztatta az államfőt (Infostart)
Egyebek között a tervezett új kormányzati struktúra részleteiről tájékoztatta Orbán Viktor és Semjén Zsolt a köztársasági elnököt csütörtökön délelőtt - közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH).
máj. 6
11:30
Százmilliós adócsalást lepleztek le a vámosok (Alternatív Energia)
Adócsalás gyanúja miatt rendelt el nyomozást egy baranyai cég vezetői ellen a vám- és pénzügyőrség; a társaság nem tett eleget adófizetési kötelezettségének, így csaknem 120 millió forint adóhiány keletkezett az állami költségvetésben - közölte a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága.
máj. 6
11:42
Bottal verték a közterület-felügyelőket Budapesten (ATV)
Az ellenőröket intézkedés közben érte támadás.
máj. 6
12:18
Szili: nem az MSZP ellen megyek + videó (ATV)
Le kell zárni szerinte egy korszakot.
máj. 6
12:24
A tisztújítás menetrendjéről egyeztetnek a szocialisták (Infostart)
A tisztújítás menetrendjéről egyeztetnek az MSZP megyei elnökei, az országos elnökség tagjai és a választmány vezetése a párt budapesti székházában.
máj. 6
12:24
Csontvázak a Fidesz ígéretszekrényében vannak (Alternatív Energia)
Gazdaságilag az ország az elmúlt évben kijött a válságból és stabilizálódik, bár az egyensúly még érzékeny. Nagyon nagy és nehéz feladatok, változtatások állnak az új kormány előtt, a Bajnai-kabinet a maga részét időarányosan megtette, nekik folytatniuk kell ezeket - mondja a leköszönő miniszterelnök. Bajnai Gordon szerint hosszabb távon ez az egy év hitelesítheti a baloldalt.
máj. 6
12:26
A tisztújítás menetrendjéről egyeztetnek a szocialisták (Alternatív Energia)
A tisztújítás menetrendjéről egyeztetnek az MSZP megyei elnökei, az országos elnökség tagjai és a választmány vezetése a párt budapesti székházában csütörtök délelőtt.
máj. 6
12:36
Gyorshír! 45 nap alatt teljes tisztújítás az MSZP-ben (ATV)
Az önkormányzati választások miatt gyorsulnak fel a folyamatok.
máj. 6
12:42
Csak tiszta forrásból! - elkészült a leggazdagabb magyarok idei listája (Infostart)
Megjelent a Napi Gazdaság "A 100 leggazdagabb 2010" című kiadványa. Szakonyi Péter az InfoRádiónak elmondta: idén elsősorban azok pénze gyarapodott, akik valamilyen szellemi tőkét menedzselnek, például informatikával, vagy találmányokkal foglalkoznak. Csak kideríthető eredetű vagyonnal lehetett listára kerülni - tette hozzá az összeállítás szerkesztője.
máj. 6
12:54
Durva! Edzőjével csalja férjét olimpiai bajnok kajakosunk? (ATV)
Állítólag fél évvel az esküvő után jöttek össze.
máj. 6
13:00
Előadást és nyilvános tanítást tart a dalai láma Budapesten (Alternatív Energia)
A dalai láma szeptemberre tervezett budapesti látogatása keretében előadást tart majd a buddhizmusról, nyilvános tanítás keretében szól a boldogság művészetéről és ellátogat a Parlamentbe is - közölték a szervezőbizottság tagjai csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten.

Keresés