2010. május 20. csütörtök

máj. 20
5:18
Baj van? Egyedül maradt a magyar Megasztár (ATV)
Külföldre költöztek testvérei.
máj. 20
5:30
Nem zaklatták a rendőrök az anyát (Alternatív Energia)
Rendőri segítséggel akartak kórházba szállítani egy anyát, aki otthon szülte meg gyermekét és nem akart kórházba menni. Előzőleg oxigénhiányos újszülöttjét a gyermekklinikára szállították. Civil szervezetek szerint az otthonszülők házánál történő rendőri intézkedés jogszabályi alap és felhatalmazás nélküli.
máj. 20
5:32
Ugyan Anita újra a csúcson (Alternatív Energia)
Az első magyar hegymászónő, aki 2009-ben a Mount Everest csúcsára ért idén is meghódította a világ tetejét. Ugyan Anita ezúttal is oxigénpalackkal, és négy nappal a tavalyi időpont előtt: május 17-én ért fel a csúcsra, majd azonnal visszatért a alaptáborba.
máj. 20
5:36
Orbán: Március 15-én hányan haltak meg? (ATV)
Forradalom zajlott a szavazófülkékben, ezért a kormányváltást követő változások rendszerszintűek lesznek, derült ki a Fidesz elnökének előadásából.
máj. 20
6:06
Mesterházy: kritikus és konstruktív ellenzék lesz az MSZP (Alternatív Energia)
A Magyar Szocialista Párt kemény, kritikus, határozott, és konstruktív, alternatívát felmutatni képes ellenzéki szerepre készül - mondta a párt parlamenti frakcióvezetője szerdán Egerben.
máj. 20
6:08
Megadjuk, ilyen egyszerű - Orbán kampányajándéka Pozsonynak (Alternatív Energia)
A rövidesen hivatalba lépő új magyar kormány első intézkedései nem hagynak kétséget a szlovák politikusokban, mire készül kétharmados többségével a Fidesz. Pozsonyban igazolva látják, hogy nem kezdetről, hanem folytatásról van szó. Orbán már első időszakában megmutatta, milyen a jobboldali nemzetpolitika.
máj. 20
6:24
Polgárőrség lesz a gárdából? (Alternatív Energia)
Levédetné a polgárőr nevet az Országos Polgárőr Szövetség (OPSZ), mivel az elmúlt hónapokban alakult olyan egyesület, amely visszaélt ezzel az elnevezéssel - egyebek közt ezt közölte a szervezet arra a hírre reagálva, hogy a feloszlatott Magyar Gárda több tagja is belépett polgárőr szervezetekbe, de megalakították saját egyesületüket is.
máj. 20
6:26
Feszes parlamenti menetrend (Alternatív Energia)
Amire vállalkoztak, azt elvégezték, sőt még többet is tettek - mondta Bajnai Gordon ügyvezető miniszterelnök kormánya utolsó ülésén. A leköszönő kabinet és a Fidesz egyaránt készül az átadás-átvételre, a leendő kormánypárt a ceremónia törvényi kereteit is megszavazhatja a T. Házban. Sűrű program várható ugyanis az Országgyűlés kétnapos ülésezésén; a többi között a kormányalakítást előkészítő…
máj. 20
6:28
Naponta duplázódó kárigények (Alternatív Energia)
Egy nap alatt ismét megduplázódott az árvíz, valamint az esőzések és viharok miatti kárbejelentések száma. A becsült kárösszeg pedig alig 24 óra alatt a korábbi háromszorosára nőtt - közölte lapunkkal a Generali Zrt. A biztosító szerint a legtöbb bejelentés Borsodból érkezik, de egyre több telefonhívást kapnak Baranyából, Veszprém megyéből és a fővárosból is.
máj. 20
6:30
Nemzetbiztonság: a kockázat nem kizáró ok (Alternatív Energia)
Önmagában az, hogy valakinek peres ügyei vannak, sőt akár vádemelés is van ellene, önmagában nem jelent nemzetbiztonsági kockázatot - mondták kormányközeli forrásaink annak kapcsán, hogy a viharos előéletű nemzetbiztonsági bizottságnak tagja lett a fideszes Meggyes Tamás, a Jobbik pedig Staudt Gábort, a Magyar Gárda alapító tagját jelöli.
máj. 20
6:32
Gyűlölet nélkül kell vizsgálódni (Alternatív Energia)
Nem tartanak pártszakadástól a szocialisták - mondta lapunknak több MSZP-s politikus. Hozzátették, hogy inkább zárni fog a közösség a júliusi tisztújítás után, feltéve, ha a meghatározó személyiségek megfelelő feladatokat kapnak.
máj. 20
6:36
Több száz fős létszámleépítés zajlik a Magyar Postánál (Infostart)
Lapinformáció szerint a foglalkoztatási terven felüli, több száz fős létszámleépítés zajlik a Magyar Postánál.
máj. 20
6:54
Tizenegy kincstári vezető ellen indítottak büntetőeljárást (Infostart)
Médiaértesülések szerint különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel gyanúsítja a rendőrség a volt Kincstári Vagyoni Igazgatóság két egykori vezetőjét. Az eddigi információk szerint a vezérigazgató egyik tanácsadója és egy főosztályvezető százmilliós kárt okozott az államnak azzal, hogy 2005-ben megszavazták a Kopaszi-gát melletti, nagy értékű ingatlanok áron aluli eladását. A Magyar…
máj. 20
7:06
Megköszönte a kormány munkáját Bajnai az utolsó kormányülésen + videó (ATV)
Egyben köszönetét fejezte ki az emberek kitartásáért.
máj. 20
7:12
Alacsony kihasználtsággal működnek a kastélyszállók (Infostart)
Meglepően alacsony kihasználtsággal működtek a kastélyszállók az első negyedévben. Terven felüli leépítések a Magyar Postánál. Megkezdték a nyomozást a TvNetWork ellen tőkebefektetési csalás megalapozott gyanúja miatt. Ezt a hetet megúsztuk üzemanyagár-emelés nélkül
máj. 20
7:14
Folytatódik az érettségi (Infostart)
Olasz nyelvi, mozgóképkultúra és médiaismeret, valamint a dráma közép- és emelt szintű írásbelivel folytatódnak az írásbeli érettségi vizsgák.
máj. 20
7:24
80 beteget vizsgáltak a magyar sztár kérésére (ATV)
Szakemberek tesztelték az Update ételek hatását.
máj. 20
7:26
Megadták magukat Thaiföldön a lázadók + videó (ATV)
A katonaság megrohamozta állásaikat.
máj. 20
7:36
Olasz és médiaismeret - folytatódik az érettségi (Alternatív Energia)
Ma reggel 8 órakor az olasz nyelvi, 14 órakor a mozgóképkultúra és médiaismeret, valamint a dráma közép- és emelt szintű írásbeli vizsgákkal folytatódnak az érettségik.
máj. 20
8:00
Bugár: A Fidesz mentőövet dobott Ficonak + videó (ATV)
Felszólította Budapestet, hogy kezdjen tárgyalásokat a környező országokkal.
máj. 20
8:02
VOSZ: Orbán abszolút számonkérhető + videó (ATV)
Dávid Ferenc szerint megnyugtató, hogy a Fidesz retorikájában nem történt hangsúlyváltás a választások óta.
máj. 20
8:06
Ma szavaz a parlament a kisebb Országgyűlésről és a kormányzati szerkezetről (Infostart)
Ma szavaz a parlament a kisebb Országgyűlésről, a kormányzati szerkezetről és a közigazgatás átalakításának első elemeiről. Ugyancsak ma megkezdődik a vita a kettős állampolgárságról, a parkolási díjakról és az önkormányzati választások reformjáról.
máj. 20
8:36
Lezárt M1: óriási torlódások, az autósok az utakon éjszakáztak (ATV)
Napokig használhatatlan lesz a pálya.
máj. 20
8:54
„Zoli kérte, tanítsam gitározni” Családi életükről mesélt Gera felesége (ATV)
Tímea háziasszonyként mindenben segíti férjét.
máj. 20
9:00
A vasútvonalakon is fokozatosan javul a helyzet (Infostart)
A dunántúli és az észak-magyarországi vasútvonalakon is fokozatosan javul a helyzet - közölte a MÁV. A tájékoztatás szerint az elmúlt napok viharos időjárása és az áradások okozta közlekedési nehézségek után a legtöbb helyen már járnak a vonatok, és egyre kevesebb a késés is.
máj. 20
9:06
Btk.-szigorítás: átgondolatlan és elfogadható egyszerre (Alternatív Energia)
Tóth Mihály büntetőjogász szerint elfogadható és szakszerűtlen, átgondolatlan elemeket egyaránt tartalmaz a büntető törvénykönyv (Btk.) módosítására irányuló, kormánypárti képviselők által a napokban benyújtott javaslat, amelyben a "középmértékes" büntetések visszaállítása, a "három csapás", a tanárok fokozott büntetőjogi védelme és a kommunizmus bűneinek nyilvános tagadására vonatkozó…
máj. 20
9:30
MSZP: A verekedéshez kevesen vannak, maradnak a módosító indítványok (ATV)
A Nemzeti Együttműködésbe a szocialisták belevennék a demokráciát és a szabadságot is.
máj. 20
9:32
„A fiam megérdemli a börtönt” Öt évre ítélték a világsztár gyerekét (ATV)
13 éves kora óta fogyaszt drogot.
máj. 20
9:42
Javult az árvízi helyzet - még késnek a vonatok (Alternatív Energia)
Kissé javult az árvízi helyzet Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, az elmúlt éjszaka már csak egy embert kellett kiköltöztetni otthonából. A folyók a Tisza és a Bodrog kivételével igen lassan ugyan, de apadnak, több út viszont továbbra is járhatatlan, illetve csak igen nehezen járható.
máj. 20
9:48
Borsodban a hétvégéig esni fog (ATV)
A Sajó és a Bódva vízgyűjtőjén is sok csapadék lesz.
máj. 20
10:06
A Loki a BL-bundagyanúról: "Komolytalan, jegyzőkönyv sem készült!" (ATV)
A játékosokat valóban meghallgatták.
máj. 20
10:08
Kitört a kereke a beszakadt M1-en + videó (ATV)
A legtöbb kiáradt patak már apad.
máj. 20
10:18
Schmitt Pál még marad (Metropol)
Amíg el tudja látni a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöki tisztét, addig marad ebben a funkciójában Schmitt Pál.
máj. 20
10:30
Sólyom László: Semmilyen kiadást nem szabad sajnálni az oktatás újjáépítésére (Infostart)
Semmilyen kiadást nem szabad sajnálni az oktatás teljes rendszerének újjáépítésére; ebben nyilvánulhat meg egyértelműen a kormányzat elszántsága, hogy valóban rendbe akarja hozni az oktatásügyet - mondta Sólyom László köztársasági elnök csütörtökön egy konferencián Budapesten.
máj. 20
10:32
A Jobbik feljelentést tett a Malév-ügyben (Infostart)
Feljelentést tesz a Jobbik a Malév privatizációs ügyletei kapcsán különösen jelentős kárt okozó csalás és a számviteli fegyelem megsértése bűntettének alapos gyanúja miatt - mondta Volner János, a párt országgyűlési képviselője, a Jobbik rendvédelmi kabinetjének elnöke csütörtökön újságíróknak az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) budapesti, Teve utcai székháza előtt, mielőtt bement az épületbe.
máj. 20
10:36
A Jobbik feljelentést tett a Malév-ügyben (Alternatív Energia)
Feljelentést tesz a Jobbik a Malév privatizációs ügyletei kapcsán különösen jelentős kárt okozó csalás és a számviteli fegyelem megsértése bűntettének alapos gyanúja miatt - mondta Volner János, a párt országgyűlési képviselője, a Jobbik rendvédelmi kabinetjének elnöke csütörtökön újságíróknak az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) budapesti, Teve utcai székháza előtt, mielőtt bement az épületbe.
máj. 20
10:38
Szili eskütételével kezdődött a parlament munkája (Alternatív Energia)
Szili Katalin képviselői eskütételével kezdődött meg az Országgyűlés csütörtöki ülése; a szocialista politikus azért most tett esküt, mert nem vett részt a törvényhozás múlt pénteki alakuló ülésén.
máj. 20
10:42
„Utálok szerepelni” Meglepő nyilatkozat a magyar kabaréstól (ATV)
A Kabaré24 újdonsült igazgatója nem tartja magát színésznek.
máj. 20
10:44
MSZP: hamarosan kiderül, mi lesz a Fidesz elképzeléseivel + videó (ATV)
Orbán szerint még júniusban a parlament elé tárhatják a gazdasággal kapcsolatos törvényjavaslatokat.
máj. 20
11:18
Gyurcsányék is igent mondtak az alkotmánymódosításra (ATV)
Egyetlen MSZP-s módosító indítványt sem fogadtak el.
máj. 20
11:30
Tizenháromról nyolcra csökken a tárcák száma (Alternatív Energia)
Elfogadta az Országgyűlés a minisztériumok felsorolásáról szóló törvényjavaslatot csütörtökön.
máj. 20
11:42
Elfogadta a minisztériumok felsorolásáról szóló törvényjavaslatot az Országgyűlés (Infostart)
Elfogadta a minisztériumok felsorolásáról szóló törvényjavaslatot az Országgyűlés. A jogszabály szerint a tárcák száma az eddigi tizenháromról nyolcra csökken, és törvényi szinten szabályozzák a kormányzati jogutódlás eddig szokásjogon alapuló átadás-átvételi eljárását, amely már a most távozó kormányra is vonatkozik. A képviselők az előterjesztés kétharmados többséget igénylő részét 297 igen, 7…
máj. 20
11:54
Szélhámosok csalnak ki pénzt a Tv2 egykori híradósának nevében (ATV)
Országszerte bárhol felbukkanhatnak.
máj. 20
12:06
Nem szabad sajnálni semmilyen kiadást az oktatásra (Alternatív Energia)
Semmilyen kiadást nem szabad sajnálni az oktatás teljes rendszerének újjáépítésére; ebben nyilvánulhat meg egyértelműen a kormányzat elszántsága, hogy valóban rendbe akarja hozni az oktatásügyet - mondta Sólyom László köztársasági elnök csütörtökön egy konferencián Budapesten.
máj. 20
12:08
Alkotmányt módosított a Ház (Alternatív Energia)
Az Országgyűlés csütörtökön elfogadta az alkotmány módosításáról szóló törvényjavaslatot az MTI összesítése szerint.
máj. 20
12:12
Egyedül Szlovákiának nem tetszik a magyar kettős állampolgárság + videó (ATV)
A szlovák választások miatt érzékenyebb a kérdés.
máj. 20
12:30
Az időjárás továbbra sem kedvez, a legnagyobb gond csak most jöhet + videó (ATV)
8730-an dolgoztak a kárelhárításban a tegnapi napon.
máj. 20
12:36
Tizenöt kilogramm igen tiszta heroint foglalt le a fővárosi rendőrség (Infostart)
Tizenöt kilogramm igen tiszta heroint foglalt le a fővárosi rendőrség - jelentette be a Budapesti Rendőr-főkapitányság kábítószer-bűnözés elleni szolgálatnak vezetője. Ródler Norbert a keddi akcióról elmondta: a drog feketepiaci értéke 800 millió és egymilliárd forint között van.
máj. 20
12:38
Javult az árvízi helyzet az országban (Infostart)
Javult az árvízi helyzet az országban, de Borsod megyében a Sajó és a Hernád torkolatában kritikus állapotok uralkodnak - mondta az ügyvezető kormány vízügyi szakállamtitkára.
máj. 20
12:40
Visszaállítják a közigazgatási és a helyettes államtitkári tisztséget (Infostart)
Elfogadta a központi államigazgatási szervezetekről, valamint a kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló törvényjavaslatot a parlament.

Keresés