Mick Jagger, a Rolling Stones énekese a cannes-i filmfesztiválon mutatta be a legendás zenekar Exile on Main Street című albumának felvételeiről készült dokumentumfilmet.
A linzer igazi klasszikus, az iskolai büfék örök sztárja, a szocializmus egyik élmunkás aprósüteménye, a cukrásztanulók egyik vizsgafeladata. A mai napig töretlen népszerűségnek örvend, akár torta formában készítjük, akár aprósüteményként kerül elénk.
Európának összehangolt megközelítésre van szüksége a válság miatt bevezetett gazdaságösztönző intézkedések visszavonásához - jelentette ki a német kancellár csütörtökön, egy berlini pénzügyi konferencián
Homoszexuális nemi kapcsolat és szemérmetlenség miatt Malawiban tizennégy év börtönre és kényszermunkára ítéltek csütörtökön egy meleg párt, akiket még tavaly decemberben tartóztattak le eljegyzési szertartásukon
A parlament elfogadta a központi államigazgatási szervekről, valamint a kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló törvényjavaslatot csütörtökön
Nagy-Britannia a következő öt évben nem kíván csatlakozni az euróövezethez - áll a konzervatív-liberális koalíciós brit kormány hivatalosan csütörtökön ismertetett programjában
Másodfokon pert nyert csütörtökön a British Airways légi utaskísérőinek szakszervezete a légitársaság ellen, így a jövő héten elkezdődhet az utaskísérők már e hétre meghirdetett, ám a londoni felsőbíróság által első fokon illegálisnak minősített sztrájkja
A három éve elhunyt Ingmar Bergman egykori otthonában próbálja legújabb darabját egy oslói társulat, beleértve a világhírű rendező egykori élettársát, Liv Ullmannt is, aki a készülő O'Neill-feldolgozás főszerepét játssza.
A szocialisták kezdeményezésére összeült az Országgyűlés házbizottsága csütörtökön azt követően, hogy az alkotmány módosításáról szóló Fidesz-KDNP-s törvényjavaslatról gépi és név szerinti szavazás is lezajlott
A K&H Csoport tegnap tette közzé az idei I. negyedéves eredményeiről szóló jelentését. Az év első három hónapjában elért 5,6 milliárd forintos adózás utáni eredmény - különösen a tavalyi évben összesen elért 10 milliárdos eredmény tükrében - várakozáson felülinek tekinthető. Asajtótájékoztatón a felső vezetés az adatok részletes ismertetése mellett néhány - főként a jelzáloghiteleseket érintő -…
Indul a szamócaszezon. Akinek nincs sajátja, annak vennie kell... illetve szedhet maga is, valamilyen szedd magad-akció keretében. Összegyűjtöttük a lehetőségeket.
Két rendőr ellen már vádat emeltek abban a csaknem tíz évig tartó különös büntetőeljárásban, melynek nyomán a fővádlottat végül jogerősen felmentették. A hajdúszoboszlói Silver Hotel tulajdonosa, Tóth Lajos ellen - mint kiderült: koholt vádak alapján - 2001-ben indult nyomozás végén a "mindvégig kitartó" ügyészség maga vonta vissza a fellebbezését, ezért már jogerősen is ártatlan Tóth. A…
Már csak a legrégebbi ingatlanosok emlékeznek arra, milyen volt, amikor még több volt a lakást kereső, mint az eladó lakás - az utóbbi években az ingatlanpiaci elemzések egybehangzóan jelentős...
Alulírottak tiltakozunk amiatt, hogy Szalai Erzsébetet, az ismert baloldali szociológust, egyetemi tanárt, az Magyar Tudományos Akadémia doktorát elbocsátották az MTA Politikai Tudományok Intézetéből.
Tesco Futurisco: így is jellemezhetnénk azt a fejlesztést, melynek nyomán augusztus elsején Magyarországon is bevezetésre kerül a világ egyik legnagyobb hipermarket-láncának új típusú üzlete, a Tesco Extra. A Fogarasi úti hipermarket átalakul, radikális újdonságként megjelennek az önkiszolgáló kasszák is: a Pénzcentrum exkluzív részleteket tudott meg a Tesco terveiről....
Várhatóan az erzsébetvárosi ingatlanügyben folyó nyomozás meghosszabbítását indítványozza a Legfőbb Ügyészségnél az ügyben eljáró Központi Nyomozó Főügyészség, miután a nyomozás határideje június 3-ig tart - értesült lapunk.
Javult az árvízi helyzet az országban, de Borsod megyében a Sajó és a Hernád torkolatában még mindig kritikus állapotok uralkodnak. A térségben ráadásul a vízügyi szakemberek hosszan elnyúló áradásra számítanak, a Tisza ugyanis szintén árad, emiatt kevésbé tudja fogadni a mellékfolyóiról érkező óriási mennyiségű vizet. A belvíz is egyre nagyobb gondot okoz, egy nap alatt a duplájára nőtt az…
Hagyó Miklós két hónapja vagyonátrendezésbe kezdett - írta csütörtöki számában a Heti Válasz. A lap azt állította: a BKV-ügyben nemrég előzetes letartóztatásba helyezett és bűnszervezetben elkövetett hűtlen kezeléssel meggyanúsított volt MSZP-s főpolgármester-helyettes "kiszervezte maga alól" a családi cégének számító Wirtass Kereskedelmi Kft.-t.
Egy gén több változatáról állapították meg brit és szingapúri kutatók, hogy jelenlétük növeli az olyan fertőző betegségekkel szembeni fogékonyságot, mint a tuberkulózis, a malária és a bakteriális vérmérgezés.
Gyors egymásutánban kétszer is megszavazta tegnap az Országgyűlés a kisebb parlamentről és a miniszterelnök-helyettesi poszt létrehozásáról szóló alkotmánymódosítási javaslatot.
A hormonrendszerben keletkező zavar jellemzően nem egyik pillanatról a másikra jelentkezik, a tünetek a legtöbbször hosszú időn át, folyamatosan alakulnak ki.
Kocsis Ágnes második nagyjátékfilmje, a Pál Adrienn is Cannes-ban mutatkozott be először a nemzetközi közönségnek. Ez már a második alkalom, hogy a világ legfontosabb fesztiváljára meghívták, sőt négy éve egyszerre szerepelt a fesztiválon a Friss levegőt című debütáns játékfilmje és A vírus című rövidfilmje, mely a főiskolás a szekció harmadik díját el is nyerte.
A színészet nincs korhoz kötve. Gyakorlatilag bármeddig lehet művelni. Gondoljunk csak például Makay Margitra, aki kilencven éves is elmúlt, de még színpadra lépett.
Ötből egy ember évente legalább egyszer meglátogatja a sürgősségi orvosi osztályokat az Egyesült Államokban, de legtöbbjüknek van valamiféle egészségügyi biztosítása - állapította meg egy szerdán közzétett amerikai kormányzati felmérés.