2010. május 23. vasárnap

máj. 23
0:12
Külön autós vizsga vizsgadrukkosoknak (Gondola)
Vizsgázástól rettegőket vizsgáztatnak külön autóvezetésből Hollandiában. Vannak, akik azért rettegnek az autós vizsgától, mert képtelenek a járdaszegéllyel párhuzamosan parkolni, mások félnek a forgalomba hajtani, és vannak páran, akik egyszerűen a vizsgától félnek
máj. 23
0:36
Mourinho a BL-győzelem után elhagyja az Intert (Infostart)
Távozik a Bajnokok Ligája-győztes Inter együttesének kispadjáról José Mourinho. A portugál edző alig egy órával a madridi siker után jelentette be, hogy elhagyja a kék-feketéket.
máj. 23
0:48
A javuló időjárás kedvez az árvízi védekezőknek (Gondola)
A javuló időjárás miatt folyamatos az apadás az észak-magyarországi folyók felső szakaszán, a Bódva átázott töltése miatt azonban továbbra is kritikus a helyzet Edelénynél és a Sajó torkolatánál - mondta Kóthay László, az ügyvezető kormány vízügyi szakállamtitkára
máj. 23
3:09
Fiatal létemre fáj a derekam! - Az orvos válaszol (WebBeteg)
Fiatal férfi vagyok, és mostanában reggelente, hajnalban sokat fáj a derekam, néha a hátam is. Később napközben, ha bejáratódik, akkor csökkennek a panaszaim. Mitől lehet ez? - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
máj. 23
4:06
Festő lakik a gyilkosban (Blikk)
Szinte sohasem fordult még elő a Csillag börtön történetében, hogy egy elítélt elhagyhassa az intézményt kiállítása megnyitójára
máj. 23
4:10
Szénné égtek az áldozatok (Blikk)
A felhőszakadásban a leszállópályán túli erdős völgybe csúszott a fapados gép
máj. 23
4:12
Dobó Ági szépségfortélyai (Blikk)
A 2010-es szépségkirálynő hasznos szépségápolási tippekkel lát el bennünket, ráadásul néhány pasifogó trükköt is elárul
máj. 23
4:12
Új sisakban Michelisz (Blikk)
MONZA ‒ Vadonatúj sisakban pompázik Michelisz Norbert (26) a túraautó-világbajnokság Olasz Nagydíján. A Zengő Dension Team néhány héttel ezelőtt pályázatot írt ki a fejvédő festésének megtervezésére.
máj. 23
4:14
Apja elhagyta a halálos beteg kislányt (Blikk)
SZÉKESFEHÉRVÁR — Kilenccentis tumorral a hasában várja a segítséget Németh Zorka (5). A kislánynál két éve vették észre a halálos betegséget.
máj. 23
4:16
Ki lesz a magyar bajnok? (Blikk)
DEBRECEN‒ SZÉKESFEHÉRVÁR ‒ Bajnokavatásra készülnek a debreceniek és a fehérváriak, de még az is előfordulhat, hogy a labdarúgóNB I mai utolsó, 30. fordulója után sem találnak gazdára az aranyérmek.
máj. 23
4:24
Ő a magyar bajnok kávéguru (Blikk)
BUDAPEST ‒ Naponta nyolc kávét iszik meg Molnár Attila, persze csak akkor, amikor visszafogja magát. A háromszoros magyar bajnok barista négy és fél éve hódol a kávékészítés szenvedélyének.
máj. 23
4:30
Tündér lett a vadóc Tóth Gabiból (Blikk)
BUDAPEST — Igazi házitündér lett Tóth Gabiból, amióta párjával együtt él. „Kicsit tisztaságmániás vagyok – mesélte nevetve az énekesnő –, gyakran sikálom a csempék között a fugát, és imádom, ha minden illatos."
máj. 23
4:30
Állapotunkról árulkodik az arcunk (Blikk)
máj. 23
4:34
Novák Pétert letiltották a plakátról (Blikk)
BUDAPEST — „Nem kevés milliót költöttünk a plakátkampányra, jobban aludnánk, ha ezeken Novák Péter is rajta lehetne, de őt olyan nagyra értékeljük, hogy így is ragaszkodtunk hozzá" – magyarázta Varró Balázs, a Viasat kommunikációs vezetője azzal kapcsolatban, hogy Novák nem szerepel A cég hangja című műsor hirdetésein.
máj. 23
4:34
Legyőzné az átkot Talma (Blikk)
LE MANS ‒ Megtörné a Francia Nagydíjon a rajta ülő „átkot" Talmácsi Gábor (28). A gyorsasági motoros világbajnokság Moto2 kategóriájában szereplő magyar pilóta pályafutása során eddig nem tudott dobogós helyezést elérni a Le Mans-ban rendezett futamokon.
máj. 23
4:38
BL titkok - Inter-Bayern, számokban (Blikk)
máj. 23
4:42
Vakon vezeti a 240 lóerős autót (Blikk)
HONT ‒ Karvai Sándor (35) azon kevesek közé tartozik, akik egy 240 lóerős versenyautó kormányánál ülve raliversenyen repeszthettek. Mindezt vakon!
máj. 23
4:46
Bajnai Gordon: Ennyi volt a politika (Blikk)
BUDAPEST — Bajnai Gordon úgy érzi, hogy amit egy éve vállalt, azt tisztességgel teljesítette is. A munka után focimeccsekkel szeretne lazítani.
máj. 23
4:48
Zimány Linda: nász helyett karrier (Blikk)
Ebéddel és apró ajándékokkal ünnepelte a hét végén Zimány Linda modell és Kaló Dénes pókerbajnok, hogy már egy éve párt alkotnak.
máj. 23
4:48
Úti tippek diabéteszeseknek (Blikk)
A nyaralás sokszor megnezehíti a cukorbetegek életét, az utazás során nem könnyű egyensúlyban tartani a vércukorszintet
máj. 23
4:52
Fodor Zsóka sikert sikerre halmoz a Felvidéken (Blikk)
POZSONY — „Életem legnagyobb zajos sikerét arattam – újságolja Zsóka csillogó szemmel. – A végén már kérleltem a közönséget, hogy ne tapsoljanak, mert elkezdek sírni."
máj. 23
4:52
4 szál cigaretta is árt (Blikk)
A dohányzás következményeként 19 percenként meghal egy ember Magyarországon
máj. 23
4:56
Íme a világ legnagyobb széltornyai! (Blikk)
PITHIVIERS ‒ Már messziről feltűnnek az idilli táj közepén méltóságteljesen forgó szélerőművek, méretükkel azonban csak akkor szembesülünk, amikor a közvetlen közelükbe érkezünk.
máj. 23
5:00
Vizet hoz a felmelegedés (Blikk)
MAGYARORSZÁG — Az éghajlatváltozás bekövetkezik, akármit is csinál az ember – állítja a tudós. A tengerek a felmelegedéstől duzzadnak, és elmossák a partot. A szárazföld belsejében élőknek az árvizekkel kell megküzdeni. Hazánkban legtöbbször a boldvaiak harcolnak az árral.
máj. 23
5:06
Pécsi Ildikó: Nevetve halhatok meg (Blikk)
GÖDÖLLŐ — Duplán is boldog Pécsi Ildikó. A Jászai és Kossuth-díjas, érdemes és kiváló művész pénteken ünnepelte hetvenedik születésnapját, és újra filmszerepet kapott.
máj. 23
5:08
Színészből Megasztár lenne a Casting sztárja (Blikk)
BUDAPEST — Próbált beolvadni a tömegbe a Megasztár válogatóján Fekete Linda, de így is ismerősnek találta a zsűri. A tehetséges leányzó kivágta magát, „Szia Péter!", utalt a csokireklámra, amiben szerepel.
máj. 23
5:10
Példaképet keres Pokorny Lia (Blikk)
máj. 23
5:12
Megállíthatatlan Aschenbrenner György a rali-ob-n (Blikk)
RIMASZOMBAT ‒ Ugyanott folytatja Aschenbrenner György (38, Mitsubishi), ahol az egri idénynyitón és Miskolcon abbahagyta. Vagyis feltartóztathatatlanul száguld az élen.
máj. 23
5:18
Újabb tragédia érte a magyar sztárt (ATV)
Az énekesnő korábban börtönben ült, aztán rákról beszélt, jöttek az adóügyek, most pedig a fél arca lebénult.
máj. 23
5:36
Hogyan gondozzuk a paradicsomot a konyhakertben? (Édenkert)
A paradicsom a legelterjedtebb házi zöldség. A háztájiban termesztett paradicsom íze nem hasonlítható össze a boltiéval. Egy kevés odafigyeléssel és a növények állandó gondozásával még egy kezdő kertész is képes szép, egészséges paradicsomokat termeszteni.
máj. 23
5:36
Magyar Apostoli Köztársaságot épít Semjén és Kövér (ATV)
Istenre apellál a két jobboldali politikus, és nem határolódik el Hitlertől, Horthytól.
máj. 23
5:38
Az ültetés kezdete – Hogyan lehet a magból egészséges növény? (Édenkert)
Minden kertész arra vágyik, hogy az elültetett magból látványos növény fejlődjön. Ennek érdekében nagyon fontos előkészíteni a földkeveréket és a legjobb módszert választani a magok ültetésekor.
máj. 23
6:18
Májrák - Férfiak nagyobb veszélyben? (WebBeteg)
Nemi hormonjuk miatt nagyobb a kockázata a hepatitisz B-vel fertőzött férfiaknak, mint nőknek arra, hogy májrák alakul ki náluk - állapították meg tajvani kutatók. Mint a Science tudományos magazinban szerdán közzétett tanulmányukban a kutatók írták, a hepatitisz B vírusa az androgén férfi nemi hormon receptoraihoz kapcsolódik, mielőtt a májat károsítja, és rákot okoz.
máj. 23
7:24
Sztársportoló és popzenész teríti a drogot a celebvilágban (ATV)
Csoportosan szívják a partykon a drága dél-amerikai anyagot a vécédeszkáról.
máj. 23
7:42
Az Internazionale nyerte a BL-t (Gondola)
Az esélyesebbnek tartott Bayern Münchent 2–0-ra legyőzve a milánói csapat hódította el a trófeát.
máj. 23
7:42
Orbán: nem igazam van, feladatom + videó (ATV)
A kijelölt miniszterelnök benyújtotta programját, de a pénzügyi konkrétumok csak később jöbnnek.
máj. 23
7:44
Arvisura - fotók egy legendás alternatív társulat műveiről - galériával (Gondola)
Az 1980-90-es években működött budapesti alternatív színtársulat, az Arvisura produkcióit rögzítette éveken át Katkó Tamás fotóművész.
máj. 23
7:44
Völgybe zuhant és kettétört a repülő a dzsungelben + videó (ATV)
138 felnőtt és 20 gyerek életét követelte a világ egyik legveszélyesebb reptere.
máj. 23
8:00
"Magyar Apostoli Köztársaság" (Gondola)
Magyar Apostoli Köztársaságot épít Semjén és Kövér - írja szerkesztőségi cikkében az ATV.hu.
máj. 23
8:06
Rettegtek Stohltól a szomszédok (Blikk)
FÓT – Újabb megdöbbentő részlet derült ki Stohl András (43) alkoholproblémáiról. A színész két héttel ezelőtt részegen okozott balesetet, szombat hajnalban két autót is összetört. Mint megírtuk, a karambolban többen megsérültek, köztük a 77 éves Kaincz Pál, aki combnyaktörése miatt még mindig kórházban van.
máj. 23
8:06
Mobillal mentenék a gorillákat (Infostart)
Mobiltelefonos alkalmazással is igyekszik segíteni a kihalás szélén álló hegyi gorillákon a Virunga Nemzeti Park. Aki megvásárolja a programot, nyomon követheti több, a park területén élő főemlős életét.
máj. 23
8:18
Nyugdíjat akartak: ezerszámra utasították el őket (Pénzcentrum)
Az Országos Nyugdíjbiztosító Főigazgatóság közzétette az első negyedévre vonatkozó ágazati feladatellátási mutatóit. A 2010-es év első három hónapjában összesen 124 401 igénybejelentés érkezett, ami az előző év azonos időszakához viszonyítva 0,2%-os emelkedésnek felel meg. Bár még nem minden igénylést zártak le, eddig összesen 29 628 elutasító határozatot hoztak....
máj. 23
8:24
Depresszió és koraszülés (WebBeteg)
Nemcsak az anyáknál, hanem az apák jelentős részénél is előfordul depresszió az újszülött érkezésekor - állapította meg egy kedden közzétett tanulmány.
máj. 23
8:36
Leugrott egy férfi a Szabadság hídról (Gondola)
Leugrott a Szabadság híd tetejéről, és életét vesztette egy férfi szombat este - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese
máj. 23
8:36
Megállíthatatlan a Boston Celtics (Blikk)
máj. 23
8:36
A győztesnek nem igaza, hanem feladata van (Alternatív Energia)
Orbán Viktor benyújtotta a Nemzeti Együttműködés Programja címet viselő kormányprogramot az Országgyűlésnek. A dokumentumot a parlament épületében Szijjártó Péter adta át.
máj. 23
8:38
A szomáliai kormányt támogató nyilatkozatot írtak alá az isztambuli konferencián (Gondola)
A szomáliai átmeneti kormányt támogató nyilatkozatot írtak alá szombaton a kelet-afrikai ország megsegítése céljából Isztambulban tartott nemzetközi konferencia résztvevői
máj. 23
8:40
Ismét őrizetbe vették a santiagói amerikai nagykövetségen elfogott pakisztánit (Gondola)
Ismét elrendelték Chilében annak a pakisztáni férfinak az őrizetbe vételét, akin a múlt héten találtak robbanószer-nyomokat az Egyesült Államok santiagói nagykövetségén
máj. 23
8:42
Székelyföld dimenziói (Gondola)
A Siculicum szó – talán? – az én kitalációm, a hungarikum analógiájára született. Nehezen tudok megbarátkozni a Produs Secuiesc szóval.
máj. 23
8:42
A nagy orrnak is vannak előnyei (Infostart)
Bár a nagy orr esztétikailag nem szép, amerikai kutatók szerint előnye is lehet, ugyanis megakadályozhatja a baktériumok bejutását a szájba.

Keresés