BUDAPEST — Igazi házitündér lett Tóth Gabiból, amióta párjával együtt él. „Kicsit tisztaságmániás vagyok – mesélte nevetve az énekesnő –, gyakran sikálom a csempék között a fugát, és imádom, ha minden illatos."
BUDAPEST — „Nem kevés milliót költöttünk a plakátkampányra, jobban aludnánk, ha ezeken Novák Péter is rajta lehetne, de őt olyan nagyra értékeljük, hogy így is ragaszkodtunk hozzá" – magyarázta Varró Balázs, a Viasat kommunikációs vezetője azzal kapcsolatban, hogy Novák nem szerepel A cég hangja című műsor hirdetésein.
LE MANS ‒ Megtörné a Francia Nagydíjon a rajta ülő „átkot" Talmácsi Gábor (28). A gyorsasági motoros világbajnokság Moto2 kategóriájában szereplő magyar pilóta pályafutása során eddig nem tudott dobogós helyezést elérni a Le Mans-ban rendezett futamokon.
POZSONY — „Életem legnagyobb zajos sikerét arattam – újságolja Zsóka csillogó szemmel. – A végén már kérleltem a közönséget, hogy ne tapsoljanak, mert elkezdek sírni."
PITHIVIERS ‒ Már messziről feltűnnek az idilli táj közepén méltóságteljesen forgó szélerőművek, méretükkel azonban csak akkor szembesülünk, amikor a közvetlen közelükbe érkezünk.
GÖDÖLLŐ — Duplán is boldog Pécsi Ildikó. A Jászai és Kossuth-díjas, érdemes és kiváló művész pénteken ünnepelte hetvenedik születésnapját, és újra filmszerepet kapott.
BUDAPEST — Próbált beolvadni a tömegbe a Megasztár válogatóján Fekete Linda, de így is ismerősnek találta a zsűri. A tehetséges leányzó kivágta magát, „Szia Péter!", utalt a csokireklámra, amiben szerepel.
RIMASZOMBAT ‒ Ugyanott folytatja Aschenbrenner György (38, Mitsubishi), ahol az egri idénynyitón és Miskolcon abbahagyta. Vagyis feltartóztathatatlanul száguld az élen.
A börtönben raboskodó díler elmondta: nem elég, hogy a színész miatt került sittre, de Stohl még hatvan gramm kokain árával, közel egymillió forinttal is adósa maradt.
A hét mondása: „Ha a törvényeknek tökéletesen megfelelő műsort szeretnénk, akkor bejön, majd átöleli egymást két ember, puszit adnak egymásnak, és hazamennek. Így nem lehet talkshow-t csinálni.” Joshi Bharat
Alig száz órán belül 5 balatonnyi csapadék zúdult le ránk, egyelőre felbecsülhetetlen károkat okozva, és egyben bizonyítva: hiába a hatalmas tudományos fejlődés, hiába az elmúlt évszázadok feltornyosult tapasztalata: a természet dühöngő erőivel szemben még mindig tehetetlenek vagyunk.
A felkészülés kellős közepén jár a Fábiánné Rozsnyói Katalin vezette női kajakoscsapat. A világbajnokok Szolnokon edzenek hónapokig, a Tisza partjára szinte hazajárnak.
FÓT – Újabb megdöbbentő részlet derült ki Stohl András (43) alkoholproblémáiról. A színész két héttel ezelőtt részegen okozott balesetet, szombat hajnalban két autót is összetört. Mint megírtuk, a karambolban többen megsérültek, köztük a 77 éves Kaincz Pál, aki combnyaktörése miatt még mindig kórházban van.
Tucsiangjan kínai városban egy 8,7 hektáros kísérleti területet hoznak létre öt panda számára, hogy a kihalás szélére került faj egyedeit leszoktassák az emberi gondoskodástól való függésről.
A párizsi torna négyszeres győztese, Rafael Nadal korábban sosem játszott karórában, ám most egy 344 ezer eurós (96 millió forint) darabban üti a labdát. Kérdés, mennyire zavarja a játékban.
Noha Lennon és Harrison már a túlvilágon zenél, újabb és újabb érdekességek derülnek ki a Beatles múltjából, egy-egy legendás dal története talán a mindentudó Beatles-hívőknek is újdonság.
Egy agresszíven fejlődő, kudzu nevű gyom veszélyezteti újabban a Föld légkörét. A naponta akár 30 centit is növő kúszónövény nem csak a fákat öli meg, óriási mennyiségű ózont is termel.
A legnagyobb európai autóklub, az ADAC rendszeresen vezet statisztikákat a német sárga angyalok által elvégzett út menti javításokról, és minden évben közzéteszi megbízhatósági statisztikáit.
Egy francia férfi kis híján életét vesztette egy igen ostoba baleset folytán. A feleségével folytatott vita hevében, egy ponton mérgében nem jutott jobb eszébe, mint hogy kivesse magát a mozgó autóból.
Furcsa kinézetű szörnyet halásztak ki egy kanadai tóból. A semmihez sem hasonlítható lényt egy kutya találta meg és húzta ki a partra, az arra járó emberek pedig lefényképezték, és a város honlapjára tették fel a szörny képét.
Rászokott a cigarettára, és nem tud függőségétől szabadulni egy kétéves kisfiú. A nikotinfüggőségben szenvedő gyereknek azonban szülei sem segítenek a leszokásban, mondván, teljesen egészségesnek néz ki.