Feczesin Róbertet és Czvitkovics Pétert nem csak a Debrecen bajnoki címéről faggatták olvasóink. A hölgyek arra is kíváncsiak voltak, milyen alsónadrágot hordanak a futballisták
Háromévi vita után, úgy tűnik, megegyezett Hajdú Péterrel a Bagi– Nacsa páros. A Frizbi házigazdája rendkívül nagylelkű volt, információnk szerint több tízmillió forintot engedett követeléséből.
Könnyező fivérébe kapaszkodva zokogott Kamarás Iván hétéves kisfia, Tormás az édesanyja temetésén. A színész nem jött haza Los Angelesből, hogy fia mellett legyen.
Churchill és Ronald Reagan is hallgatott az asztrológusokra és jósokra. A Bors egy diplomás asztrológust és jósnőket kérdezett: mi vár a ma hivatalba lépő kormányra s vele együtt ránk?
Az egyetlen bajom az élettel, hogy nem valaki más vagyok – mondta a manhattani remete, Woody Allen. Az utolsó részből Soon-Yi-hez fűződő viszonyáról tudhatnak meg többet.
Sohasem láttam – állítja Pákó arról a lányról, aki szerint négy hónapig voltak szeretők, sőt gyermeket is várt az énekestől. A Bors kiderítette, SMS-ek és tanúk bizonyítják: a didikirály hazudik.
Fennáll a lehetősége, hogy az előzetes letartóztatásból csütörtökön hazatérő Kulcsár Attilának két előzetesben töltött év után ismét vissza kell vonulnia a börtönbe – értesült a Bors. Döntés két-három héten belül születhet.
Sírva fakadt a 18 éves K. Krisztina tegnap a székesfehérvári bíróságon, miközben a nyomozók vezetőszíjra kötve, bilincsbe verve kísérték be a tárgyalóterembe. A lányt és szerelmét is letartóztatták.
A rendőrségi belső elhárítás és a nyomozók közötti harc áldozata lehetett az a rendőrtiszt, akit a baranyai Görcsöny takarékszövetkezetének kirablásával gyanúsít a Pécsi Nyomozó Ügyészség – értesült a Bors.
Kovács Áronnak és feleségének tett ajánlatot a szexi Márki Zsuzsi a Frizbi Hajdú Péterrel felvételén. Áront három kebelcsoda faggatta szexuális életéről – tabuk nélkül.
Világszenzációt mutatott be tegnap Ősi Attila a Természettudományi Múzeum őslénytárában: az Ajka közelében talált 85 millió éves dinoszaurusz csontleletet. A kutatás vezetője egykori mentoráról és szülővárosáról nevezte el a dinót.
Szombaton már a reggeli óráktól kezdve gyakran erősen megnövekszik a felhőzet, sokfelé várhatóak záporok, zivatarok. Helyenként heves zivatarok is kialakulhatnak, melyeket felhőszakadás, jégeső kísérhet.
A Diff'rent Strokes című amerikai családsorozat gyermekszínészeként ismertté vált Coleman szerdán elesett Utah állambeli otthonában, és súlyos fejsérülést szenvedett. Kórházba szállítása után halálát koponyavérzés okozta. Negyvenkét éves volt.
Ezúttal énekelnie sem kellett, hogy sikolyokat csaljon hölgyrajongói ajkára a 61 éves Ozzy Osbourne-nak. A londoni viaszmúzeumban elég volt csupán szótlanul ülnie, majd annyit momndania: Hú!
Ecuadori falubeliek kényszerültek elhagyni otthonaikat amiatt, hogy pénteken kitört a Tungurahua nevű vulkán, melyet a helyiek a „Tűz Torkának” is neveznek. Latin-Amerikában a héten ez a második vulkán, mely működésbe lépett.
Az utolsó pillanatban menedékjogot kért a magyar államtól John D. Clark, az a pedofíliával vádolt amerikai tanár, akit a Bors segítségével fogtak el áprilisban, az FBI körözése alapján.
Ki nem hagyta volna a Szex és New York 2 londoni bemutatóját Kylie Minogue. A jelek szerint azonban nagyon unhatja már a vörös szőnyegen való, sablonos vonulást, mert produkálni kezdte magát az énekesnő.
Egy 17 éves lány holttestét rejtette a szombathelyi társasház padlásán talált bűzlő zsák - tájékoztatta a Független Hírügynökséget szombaton Szalai Ferenc, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Miniszterelnökké választotta Orbán Viktort a köztársasági elnök javaslatára az Országgyűlés szombaton és le is tette az esküt. A képviselők egyúttal elfogadták (261 igen szavazattal, 107 ellenében) a kormányprogramot.
Jakupcsek Gabriella ritkán beszél kislányáról. Nem szívesen szerepelteti a sajtó nyilvánossága előtt sem. Emma Rózáról mindössze egy magazin készíthetett képeket.
A brit Stephen Griffithst szerdán tartóztatták le azzal a gyanúval, hogy az elmúlt években három prostituáltat gyilkolt meg hidegvérrel. A magát csak „számszeríjas kannibálnak” nevező, 40 éves kamionsofőr feldarabolta áldozatát, és a feltételezések szerint evett is belőle. A hírek szerint az biztos, hogy a patkányhúst nem vetette meg.
Nem csak Hajdú Péter részesíti előnyben a mozgáskorlátozottak számára fenntartott mozgássérült parkolóhelyeket – derült ki egy amerikai pletykamagazin képeiből.
Mint arról korábban beszámoltunk, az olasz hatóság kiskorúakkal szemben elkövetett szeméremsértéssel vádolja Kocsis Brigittát és előzetes letartóztatásba is helyezték a magyar-svéd pornósztárt.
Középiskolás lányokból álló háremet hozatott létre Kim Dzsong Il. A Phenjanban üzemelő, csak a sztálinista állam szűk körű vezetése által látogatható három lokál mindegyikében 33 többségében bakfis várja, hogy szolgálatait a Kedves Vezető igénybe vegye.
Az énekesnő megtalálta földön túli boldogságot Swizz Beatz mellett, akivel nemcsak közös esküvőjüket tervezik, hanem már szerelmük gyümölcse is útban van.
Sokkoló pillanatnak lehettek szemtanúi azok a kínai járókelők, akik saját szemükkel látták, hogy egy középkorú nő dührohamát saját kisbabáján tölti ki.
Kövér László, a Fidesz választmányi elnöke mindeddig változatlanul hosszú, a hátát verdeső hajjal jelent meg a nyilvánosság előtt a kétharmados többség megszerzését követően, pedig azt ígért, ha nyer a Fidesz, levágatja a haját.